Az év második felében tovább erősödik a hazai filmgyártás, jelenleg is több nagy költségvetésű magyar és külföldi produkció készül a Magyar Nemzeti Filmalap tájékoztatása szerint. A közvetlen gyártási költések idén várhatóan meghaladják a 100 milliárd forintot, a tegnap megjelent kormányhatározat szerint pedig a sikeres filmipart szolgáló közvetett
Sokkal visszafogottabb mértékben emelkednek a lakásárak, mint tavaly, sőt sok megyei jogú városban hasonló áron vagy olcsóbban keltek el az év első felében az ingatlanok.
A szeszes italok minimális kereskedelmi árának jelentős megemeléséről hozott határozatot szerdán az ukrán kormány - hozta nyilvánosságra a gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztérium sajtóosztálya.
A CIB Csoport az idei első félévben 9,5 milliárd forintos nyereséget ért el, ami jórészt a projektfinanszírozási üzletághoz és a lakossági jelzáloghitelekhez köthető 9 milliárd forintnyi visszaírásnak és az alacsonyabb működési...
A minap kiderült, hogy Észak-Korea már valószínűleg rendelkezik interkontinentális rakétákra szerelhető nukleáris töltetekkel, ezzel pedig évtizedek óta nem látott szintre emelkedett egy atomháború kitörésének veszélye. Ha nem sikerül...
Nem a legjobb évét zárja a Sziget Fesztivál és a Balaton Sound, de a rendezvényeket lebonyolító cég, ami nemrég esett át a tulajdonosváltáson, mégis nyereséges lehet. Az Index a leköszönő Gerendai Károllyal és utódjával, Kádár...
Esett a BUX, miután a Mol nagyobbat, az OTP kisebbet esett. A Richter és a Telekom kismértékben emelkedtek, magához tért a tegnap nagyot eső Waberer’s, méreteset emelkedett a Konzum. Az európai tőzsdék gyenge napot zártak, Amerika is mínuszban van. Hevesen ingadozik a svájci frank és az angol font.
Jó félévet zárt a lízingpiac: az új kihelyezések, azaz a finanszírozott összeg 19 százalékkal, 279,4 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Magyar Lízingszövetség (ML) szerdán az MTI-vel.
A Jobbik új hulladékgazdálkodási koncepciót tart szükségesnek - közölte Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Rajtaütésszerű házkutatást tartott a közelmúltban az FBI Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort virginiai házában. A házkutatásra két héttel ezelőtt került sor. Manafort szóvivője, Jason Maloni megerősítette...
Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének megakadályozását sürgette a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter volt kabinetfőnöke. Szerinte a kiválás lenne a legnagyobb csapás a szigetország történetében a második világháború óta.
Több száz hektáron esett jégkár miatt a tavalyinál kisebb szőlőtermést várnak a szekszárdi borvidéken, a nem károsodott területeken ugyanakkor jó minőségű szőlőt szüretelhetnek a termelők.
Az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti feszültségek rányomták a bélyegüket a szerdai kereskedésre, az európai tőzsdéken 1 százalék körüli esések bontakoztak ki és az amerikai indexek is csökkenésekkel zártak.Mínuszos zárás...
Az Apple lehet az első vállalat a világon, amelyik eléri és tartósan meg is tudja tartani az 1000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt - írja friss elemzésében az RBC Capital elemzője. Szárnyal az Apple árfolyama azóta, hogy közzétette...
A szeszes italok minimális kereskedelmi árának jelentős emeléséről hozott határozatot szerdán az ukrán kormány – hozta nyilvánosságra a gazdaságfejlesztési és kereskedelmi minisztérium sajtóosztálya.
A CIB csoport az első fél évet bővülő hitelkihelyezés mellett 9,5 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, ami egy tavalyi egyszeri bevétel miatt elmarad az egy évvel korábbi 12,9 milliárd forinttól - közölte a bank az MTI-vel szerdán.
Beszáll az önvezető autó-versenybe az Intel. A chipgyártó egy 100 autóból álló flottán tesztelné az önvezető technológiát. Nem véletlen, hogy az Intel is próbálkozik az önvezető technológiával, miután a többi nagy chipgyártó...
A szlovák élelmiszerbiztonsági hivatal ellenőrei Fipronil rovarirtó szerrel szennyezett holland tojást találtak egy nagykereskedelmi raktárban - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.
Országszerte több milliárd forintos kárt okoztak már az idén a nyári viharok, az MTI által megkérdezett biztosítók több ezer kárbejelentést fogadtak az elmúlt hetekben.
A Baleár-szigeteken akár 40 ezer eurós (12 millió forintos) büntetést is kaphat az az ingatlantulajdonos, aki társasházi lakását turisztikai céllal adja ki – ismertette a kedden életbe lépett új szabályozást Biel Barceló, a helyi kormányzat turizmusért felelős tanácsosa Palma városában tartott sajtótájékoztatóján.
Kedvenc Darjeeling teájukat féltik a britek, de aggódhatnak a japánok és a németek is, a teák pezsgőjeként is emlegetett fajta termőhelyét ugyanis június óta erőszakba torkolló tüntetések és elhúzódó sztrájkok sújtják Indiában.
A brit kormánynak nincs világos Brexit-stratégiája, ráadásul a kormánypárton belül komoly viták vannak a követendő irányvonalról, és ez gyengíti a brit tárgyalási pozíciót az unióval szemben - mondta Egedy Gergely Nagy-Britannia-szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Rajtaütésszerű házkutatást tartott a közelmúltban a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzsere, Paul Manafort virginiai házában.