2019. szeptember 26. csütörtök

szept. 26
8:45
Együttműködés a munkavállalók digitális kompetenciájának fejlesztéséért (Márkamonitor)
A Neumann Társaság együttműködési megállapodást kötött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével (VDSZ). Az együttműködések keretében a két szakmai szervezet tagjai jelentős kedvezménnyel vehetnek részt a társaság által felügyelt, Európai
szept. 26
8:48
1230 hektár állami földet kaptak ingyenes használatra hátrányos helyzetű falvak (Privátbankár)
A terület 17 megye 109 települése között oszlik el. Pályázniuk kellett rá, 5-15 évre kapták meg a grátisz földhasználati jogot.
szept. 26
8:48
Még mindig nem lélegezhet fel a forint (Portfolio)
Továbbra is néhány nappal ezelőtti mélypontja körül ingadozik a forint az euróval szemben, továbbra is csak minimális erősödést tud felmutatni a magyar deviza. Egyelőre elsősorban a nemzetközi eseményekre érdemes figyelni, itthonról nem számítunk fontosabb hírre a keddi MNB-kamatdöntés után.
szept. 26
8:50
Az amerikai elnök szavai enyhítik a részvénypiaci feszültséget (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek a csütörtöki kereskedésben, miután az amerikai elnökkel szembeni alkotmányos vádeljárással kapcsolatos félelmeket háttérbe tudta szorítani az USA és Kína kereskedelmi megállapodásával kapcsolatos óvatos optimizmus, miután Donald Trump szerint a kereskedelmi egyezségre akár a vártnál hamarabb is sor kerülhet
szept. 26
8:54
1230 hektár állami földet kaptak ingyenes használatra hátrányos helyzetű falvak (Piac és Profit)
A terület 17 megye 109 települése között oszlik el. Pályázniuk kellett rá, 5-15 évre kapták meg a grátisz földhasználati jogot.
szept. 26
8:54
Egy folyamatosan gyengülő forint mellett van jobb befektetés is, mint a szuperállampapír (Portfolio)
A MÁP+ legnagyobb előnye, hogy értékesítési szempontból erős motivációt ad a részvényalapok térnyerése számára, ezzel pedig némiképp paradox módon, de a hazai pénzügyi kultúra kiteljesedéséhez fog vezetni – mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő befektetésekért felelős vezetője. Kiemelte, hogy bár nagyon jól
szept. 26
8:57
1230 hektár állami földet kaptak ingyenes használatra hátrányos helyzetű falvak (Menedzsment Fórum)
A terület 17 megye 109 települése között oszlik el. Pályázniuk kellett rá, 5-15 évre kapták meg a grátisz földhasználati jogot.
szept. 26
9:06
Bővült az Európai Unió venezuelai szankciós listája (ProfitLine)
Újabb hét magánszemély nevével bővíti venezuelai szankciós jegyzékét az Európai Unió, az érintettek az emberi jogok súlyos megsértéséért felelősek a dél-amerikai országban - közölték szerdán névtelenséget kérő diplomáciai források.
szept. 26
9:06
Fejenként 640 ezer forint - Ennyit kaphatnak a nyelvtanuló diákok (Portfolio)
140 ezer diák tanulhat a kormány külföldi nyelvtanfolyamot támogató programjában. Két hét alatt 20-25 órás tanfolyamon vehetnek részt. Ha minden érintett igényli, nem lesz olcsó a program.
szept. 26
9:12
Befektetésük 98,1%-át vesztették el a német kamatok miatt dél-koreai befektetők (Portfolio)
A befektetett tőke 98,1%-át vesztették el dél-koreai befektetők egy olyan derivatív terméknek köszönhetően, amely a német 10 éves államkötvény kamatához van kötve – számol be a hírről a Bloomberg.
szept. 26
9:15
Az önvezető autók működését szimulálja az Lg és a Unity saját rendszere (Márkamonitor)
Az LG Electronics (LG) szilícium-völgyi laboratóriumának mesterséges intelligenciával foglalkozó mérnökei a Unity Technologies gépi mélytanulás szakértőivel együtt olyan szimulációs szoftver kifejlesztésén dolgoznak, amellyel az önvezető járművek fejlesztői biztonságosan és gyorsabban tesztelhetik a járműveket. Az LG szimulátorának (LGSVL Simulator
szept. 26
9:24
Még csak lassítani sem tudjuk a népességfogyást, nem hogy megállítani (Privátbankár)
Sőt, egyre gyorsuló ütemben fogy a magyar. Kevesebb gyerek született, miközben többen haltak meg augusztusig, mint az előző év első hét hónapjában.
szept. 26
9:24
Váratlanul távozott az EKB döntéshozója (Portfolio)
Sabine Lautenschläger, az Európai Központi Bank (EKB) német döntéshozója beadta lemondását szeptember 25-én. Hivatalos indoklást nem adott a távozására, viszont a felmondása mögött az EKB friss monetáris lazítása állhat.
szept. 26
9:27
Már vállalkozások is pályázhatnak munkásszállások támogatására (AQUA)
Az 5 milliárd forintból megvalósuló program egyszerre segíti a munkavállalókat és a vállalkozásokat, könnyíti a dolgozók mobilitását – mondta a pénzügyminiszter.
szept. 26
9:27
Hiába tűnik úgy, hogy a villanyautóké a jövő, még mindig nagyon bizonytalan az iparág üzletileg (NRGreport)
Bármennyire is sok jele van annak, hogy az elektromos járművek gyártása jelenti az autóipar jövőjét, a kifejezetten a villanyautók gyártására specializálódott nagyobb cégek pénzügyi eredményei egyelőre aligha támasztják alá ezt a víziót. A Teslánál például ritkaságszámba mennek a nyereséggel zárt negyedévek, az elmúlt 15 évben összesen nagyjából öt
szept. 26
9:30
Még csak lassítani sem tudjuk a népességfogyást, nem hogy megállítani (Menedzsment Fórum)
Sőt, egyre gyorsuló ütemben fogy a magyar. Kevesebb gyerek született, miközben többen haltak meg augusztusig, mint az előző év első hét hónapjában.
szept. 26
9:33
Ágazati béralku jön a közlekedésben (AQUA)
Az autóbuszos és vasúti személyszállítás tervezett átszervezése, középtávú összehangolása miatt kezdeményezték a bértárgyalások mielőbbi összehívását a szakszervezetek.
szept. 26
9:36
Létszámleépítés a gumióriásnál: több ezer embert küldenek el (Pénzcentrum)
Leépít és gyárakat zár be a Continental járműalkatrész-beszállító és technológiai német konszern a következő tíz év során a globális autógyártás lassulása miatt. A felügyelőbizottság ülése után a hannoveri székhelyű...
szept. 26
9:42
Nagyot esett a CIG Pannónia (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdék felemásan teljesítettek a csütörtöki kereskedésben, miután az amerikai elnökkel szembeni alkotmányos vádeljárással kapcsolatos félelmeket háttérbe tudta szorítani az USA és Kína kereskedelmi megállapodásával kapcsolatos óvatos optimizmus, miután Donald Trump szerint a kereskedelmi egyezségre akár a vártnál hamarabb is sor kerülhet
szept. 26
9:45
Red Dot díjat nyert a magyar formatervező Slē szánkóterve (Márkamonitor)
A Red Dot Award: Design Concept verseny legmagasabb, „Best of the Best” díját nyerte el Miklósi Ádám magyar formatervező Slē szánkóterve. A POIZO startup társalapító-tulajdonosának nem ez az első elismerése, hiszen tavaly a vállalkozás mobil infra-fűtőtestje nyerte el a nemzetközi „A’ Design Award” elismerését.   Az 1954-ben alapított, világhírű Re
szept. 26
9:48
Súlyos figyelmeztetés Orbánnak – tüntetések robbantak ki (Privátbankár)
Az egyiptomi tüntetések olyan politikai jelenségek miatt robbantak ki, amelyek hazánkat is átszövik. Amikor Németországot követve hazánkban is beüt a recesszió, a társadalmi békét itthon is pillanatok alatt kikezdhetik a pénzszóró projektek és a közembereket sértő korrupciós folyamatok. Káncz Csaba jegyzete.
szept. 26
9:48
Szabó Béla is előad a Service Design Dayen (Kreatív Online)
Idén is megszervezik a hazai service design szakma legnagyobb éves konferenciáját a Design Hét részeként.
szept. 26
9:48
Erősödni próbál a forint, de a 330 még messze van (Portfolio)
Továbbra is néhány nappal ezelőtti mélypontja körül ingadozik a forint az euróval szemben, továbbra is csak minimális erősödést tud felmutatni a magyar deviza. Egyelőre elsősorban a nemzetközi eseményekre érdemes figyelni, itthonról nem számítunk fontosabb hírre a keddi MNB-kamatdöntés után.
szept. 26
9:51
14 millió forintot rejtő tornazsákot felejtett a buszon (444.hu)
De végül szerencséje volt.
szept. 26
9:54
Rekord félévi növekedés a hazai faktoring piacon (ProfitLine)
Rekordszintű, 27%-os összesített forgalombővülést produkált a Magyar Faktoring Szövetség 2019 első 6 hónapjában a tavalyi év hasonló időszakához képest. A faktorált forgalom 2019 első hat hónap alatt elérte a 1263 milliárd forintot.
szept. 26
10:00
Olyan forgalomnövekedés volt a budapesti reptéren, amire még a Budapest Airport sem számított (Portfolio)
Nem volt prognosztizálható az a robbanásszerű utasszám-növekedés, amivel Magyarország szembesült, az elmúlt négy év során minden évben kétszámjegyű volt az utasforgalom bővülése, ami nemzetközi szinten is ritkaság. Ezért is fontos, hogy legkésőbb 2025-ig elkészüljön az új utasforgalmi épület – mondta el a Budapest Airport új vezérigazgatója, Rolf S
szept. 26
10:02
Mohamed El-Erian sztárközgazdász a Barclayshoz megy (Portfolio)
Mohamed El-Erian sztárközgazdász az egyik legnagyobb brit bank, a Barclays igazgatótanácsához csatlakozik 2020. január elsejétől.
szept. 26
10:06
Csökkenéssel nyitottak a tőzsdék (ProfitLine)
Az elemzők által várt enyhe emelkedéssel szemben enyhe csökkenéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
szept. 26
10:06
A gyenge forintnál is jobban hat az inflációra a romló európai környezet (Portfolio)
Az infláció a következő 2-3 évben kicsivel 3 % felett alakulhat, a gazdasági növekedés pedig a mostani 5%-os lendületről 3,3%-ra mérséklődik 2020-2021-re - derül ki a jegybank ma megjelent inflációs előrejelzéséből. Az utóbbi időben sokat romló külső egyensúlyi mutatók a beruházási dinamika mérséklődésével párhuzamosan stabilizálódnak, így a külső
szept. 26
10:15
Az Ericssonnál a Kutatók éjszakáján is az 5G kapja a főszerepet (Márkamonitor)
Tizedik alkalommal vesz részt az Ericsson Magyarország a Kutatók Éjszakája programsorozatban. A távközlési rendszerek vezető szállítójának számító Ericsonnál korunk legfontosabb kommunikációs technológiái terén folynak kutatások és fejlesztések, így a cég hazai központjában, az Ericsson Házban idén is ezekkel a technológiákkal ismerkedhetnek meg a
szept. 26
10:18
Egyre nagyobb a baj a német gyárakban (Portfolio)
Egyre több németországi gyárban dolgoznak csökkentett munkaidőben az alkalmazottak, ami azt jelzi, hogy a feldolgozóipar recessziója növeli a nyomást a munkaerőpiacra - ez derült ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felméréséből, amelynek eredményeit csütörtökön ismertették.
szept. 26
10:24
Rendkívüli közgyűlést tart az Akko (Portfolio)
Akár 50 milliárd forintra is felemelhetik az Akko tőkéjét, erről is döntenek a részvényesek a következő rendkívüli közgyűlésen.
szept. 26
10:30
A válság óta nem volt ilyen rossz éve az európai privátbankoknak (Portfolio)
A válság óta nem esett akkorát az európai privátbankok profitja, mint tavaly, ehhez a gyengén teljesítő tőkepiacok, az ügyfelektől érkező alacsony szintű tőkebeáramlás és a folyamatosan emelkedő költségek is hozzájárultak – ez derült ki a McKinsey friss elemzéséből.
szept. 26
10:36
Javult a GfK német fogyasztói hangulatindexe (ProfitLine)
A várt stagnálás helyett enyhén emelkedett a GfK nürnbergi gazdaságkutató intézet októberre vonatkozó németországi fogyasztói hangulatindexe, a fogyasztók vásárlási hajlandósága és gazdasági várakozásai javultak, jövedelmi várakozásaik viszont enyhén romlottak.
szept. 26
10:36
5500 egyetemistától vonták meg az állami támogatást: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk (Pénzcentrum)
Eddig 5500 felsőoktatásban tanulótól vonták vissza az állami ösztöndíjat, így ősztől már tandíjat kell fizetniük az intézménynek, ahol tanulnak. A szám várhatóan tovább fog emelkedni. Eddig öt és fél ezer egyetemi hallgató...
szept. 26
10:42
Újabb részletek az új budapesti Duna-hídról (Infostart)
Kiírta a tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Galvani híd független statikai számításainak elkészítésére és tervellenőrzési feladatainak ellátására.
szept. 26
10:45
5 technológia, amely közelebb hozza a jövő munkahelyét (Márkamonitor)
Sokaknak ismerős lehet az a helyzet, amikor egy kolléga a nyári vakációból visszatérve, frissen, energikusan veti bele magát újra a munkába. Néhány hét múlva azonban visszatér a stressz. Ez a jelenség az úgynevezett nyaralás utáni kedvetlenség (post-summer blues). A munkaterhelés növekedése és a frusztráció visszatérése miatt a kora ősz kritikus id
szept. 26
10:48
Túl sok a pénz, de kevés a jó termék: íme a cseh és a szlovák ingatlanpiac (Portfolio)
Optimistán nyilatkozott a CEE Property Forum 2019 konferencia közönsége, akik szerint Csehországban és Szlovákiában addig fennmaradhat az ingatlanpiaci növekedés, amíg az EKB folytatja a laza monetáris politikáját, ami mostantól kezdve akár még két év is lehet. Mit gondolnak erről a meghívott szakértők? Érdemes most belépni a piacra? – kérdezte a s
szept. 26
10:51
Ismét indul a DIMSZ Hangszépségversenye (Kreatív Online)
A szövetség Contact Center tagozata ismét Magyarország legszebb hangú férfi és női call centereseit keresi.
szept. 26
10:51
Izer Norbert: Javult az adótudatosság Magyarországon (AQUA)
Az adótudatosság fejlesztésének az egyik fontos állomása lehet annak elérése, hogy az érintettek már az adóelőlegükből is érvényesítsék a kedvezményeket.
szept. 26
10:57
Garancsi István cége építi az új utasvárót Ferihegy 2-n (444.hu)
Elbontják a sokat kritizált „bádogterminált”.
szept. 26
11:00
Az utolsó simításokkal is végeztek a fideszes média-halálcsillagon (Menedzsment Fórum)
Bejegyezte a cégbíróság egy csomó KESMA-cég beolvadását a Mediaworks Hungary Zrt-be. Búcsút kell vennünk olyan cégnevektől mint például a Magyar Idők Kft.
szept. 26
11:00
Ma sem tartott sokáig a forint erősödése (Portfolio)
Továbbra is néhány nappal ezelőtti mélypontja körül ingadozik a forint az euróval szemben, továbbra is csak minimális erősödést tud felmutatni a magyar deviza. Egyelőre elsősorban a nemzetközi eseményekre érdemes figyelni, itthonról nem számítunk fontosabb hírre a keddi MNB-kamatdöntés után.
szept. 26
11:00
Óriásit estek a kamatok szeptemberben: most kell lecsapni az akciókra (Pénzcentrum)
Jelentős csökkenés volt szeptemberben a hitelpiacon. A korábbi hónapokhoz képest is ideálisnak mondhatók a körülmények, ha hitelkiváltást tervezünk vagy új jelzáloghitelt vennénk fel. A személyi kölcsönök piacán is maradt az olcsóság....
szept. 26
11:02
Robbantott a babaváró a lakáshiteleknél is: nagyot csökkentek a kamatok (Portfolio)
Jelentős csökkenést tapasztalt szeptemberben a hitelpiacon a Bank360. A korábbi hónapokhoz képest is ideálisnak mondhatók a körülmények, ha hitelkiváltást tervezünk vagy új jelzáloghitelt vennénk fel. A személyi kölcsönök piacán is maradt az olcsóság -  derül ki a Bank 360 elemzésésből.
szept. 26
11:06
Ez volt 2019 eddigi legnagyobb logisztikai tranzakciója (Portfolio)
Lezárta az M7 Central European Real Estate Fund I Magyarországon található öt logisztikai parkból álló portfóliójának értékesítését. Ezzel a legnagyobb magyarországi logisztikai tranzakció jött létre 2019-ben a GLA (bruttó bérbeadható terület) alapján számítva.
szept. 26
11:12
Megszűnik az eva (KKV Magazin)
A cél az, hogy a 2022-ig tartó kormányzati ciklus végén harmadával kevesebb adótípus legyen, mint amennyi a ciklus elején volt.
szept. 26
11:18
Megszólalt a Budapest Airport új vezetője az államosítás ügyében (Infostart)
Több mint 200 milliárd forintot terveznek elkölteni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére a következő öt évben.
szept. 26
11:18
Nem kapkodnak a magyar biztosítók az alternatív eszközökért (Portfolio)
Nem túl aktívak a Magyarországon működő biztosítók az alternatív befektetési szektorban, pedig számos olyan eszköz található ezen a területen, amely egy hosszú távú biztosítási portfólióba komoly hozamtermelési és diverzifikációs lehetőséget kínál. Ennek az oka elsősorban az, hogy a biztosítói tőke számottevő részének likvidnek kell maradnia, illet
szept. 26
11:18
Újabb milliárdokra pályázhatnak építőipari kkv-k (KKV Magazin)
A technológiai fejlesztési program keretében 3 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak építőipari mikro-, kis- és középvállalkozások.

Keresés