2020. október 19. hétfő

okt. 19
7:54
Totálisan elszabadult a járvány Belgiumban – ismerte el az egészségügyi miniszter (Portfolio)
Elvesztettük a kontrollt a járvány felett, és „nagyon közel járunk egy koronavírus-cunamihoz” – ilyeneket mondott a belga egészségügyi miniszter vasárnap délután a belga RTL-nek egy nappal azelőtt, hogy mától újabb jelentős korlátozó intézkedések léptek életbe az országban.
okt. 19
8:00
Saját részvényeit vásárolta a PannErgy (Portfolio)
Október 9 és október 15 között 5 alkalommal vásárolt saját részvényeket a PannErgy, a társaság részvény visszavásárlási programjának keretében.
okt. 19
8:06
A Budapest Airport iránt is érdeklődő cég száll be a Waberer's-be (Portfolio)
A Budapest Airport megvásárlása iránt is érdeklődő Indotek Csoport egyik leányvállalata, a Trevelin Holding részesedést szerez a Waberer's-ben, ezzel a fuvarozócég nagytulajdonosa lesz.
okt. 19
8:08
Elszabadult a koronavírus-járvány a világon: egy nap alatt 400 ezer fertőzött (Portfolio)
A Reuters összesítése szerint a világon átlépte a 40 milliót a hivatalos adatok szerint a koronavírus fertőzéssel érintettek száma, múlt héten egyetlen nap alatt 400 ezren fertőződtek meg, ami rekordnak számít.
okt. 19
8:09
Brazília felfüggeszti a kukoricára és a szójára kivetett vámot (Agrofórum)
A Mercosur kereskedelmi blokkon, azaz a Dél-amerikai Közös Piacon kívüli országokból Brazíliába érkező kukorica- és szója-szállítmányokra a jövő év elejéig felfüggesztik a vám megfizetésének kötelezettségét.
okt. 19
8:09
Itt az ideje, hogy rendet tegyünk a fejekben! (Agrárágazat)
… amit a szénhidrátokról tudni érdemes.
okt. 19
8:12
Foglalj mammográfiai időpontot – bátorít az üdítőitalgyártó plakátjain Budapest-szerte (Márkamonitor)
Az ősz második felével járó zimankó talán több lehetőséget ad arra, hogy magunkra – a lelkünk mellett a testünkre, egészségünkre – is jobban odafigyeljünk. Október a mellrák elleni küzdelem hónapja: erre reflektálva buzdítanak a hó közepétől a Coca-Cola fővárosszerte kihelyezett plakátjainak üzenetei arra, hogy ne felejtsük az aktuális mammográfiai
okt. 19
8:15
Rekordszámú használt autót vásároltunk, legjobban az Opel ment (Növekedés)
A piacon megforduló leggyakoribb márka az idei év eddigi részében is az Opel volt (12,2%), miközben a Volkswagen megerősítette második helyét (10,2%), őket a Suzuki követte (9,0%). A további helyeken a Ford és a BMW található, az öt márka együttesen a teljes forgalom 46 százalékát tette ki.
okt. 19
8:24
Mérsékelt elmozdulással indulhat a hét a tőzsdéken (Portfolio)
Bár pénteken jelentősebb emelkedést láttunk az amerikai tőzsdéken, a lendület a kereskedés végére elfogyott, és végül vegyesen zárták a múlthetet a tengerentúli piacok. Ázsiában részben vakcinahíreknek köszönhetöen jó volt a hangulat Kínát leszámítva, ahol a várakozásoktól elmaradó makroadat érkezett. A határidős indexek állása alapján mérsékelt el
okt. 19
8:24
2020-10-19 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Hétfő reggel 8 órára 0.02%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 364 forint és 50 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.04%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 311 forintba és 18 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyít
okt. 19
8:36
Gyengült a forint hétfő reggelre (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfő reggel.
okt. 19
8:42
Coface: Politikai kockázatokat hozott a járvány a gazdasági hanyatlás mellett – mire számíthat a magyar gazdaság? (Márkamonitor)
A globális GDP ebben az évben 4,8 százalékkal csökkenhet, jövőre pedig 4,4 százalékos növekedésre van kilátás – derül ki a Coface friss elemzéséből. A hitelbiztosító Magyarországon 6,1 százalékos hanyatlást valószínűsít. A világkereskedelem az idei jelentős, több mint 10 százalékos visszaesés után alig több mint 3,5 százalékos többlet várható. A Co
okt. 19
8:48
Zöld utat kapott az egyik legnagyobb kínai fintech a tőzsdére lépésre (Portfolio)
Az Alibaba 33 százalékos tulajdonában álló Ant Group, a Jack Ma kínai milliárdos érdekeltségébe tartozó fintech-óriás zöld utat kapott a sanghaji és hongkongi tőzsdére lépéshez a helyi tőzsdefelügyelettől.
okt. 19
8:50
Koronavírus: megérkezett a hétfő reggeli magyar jelentés (Portfolio)
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel  47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 31 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1173 főre emelkedett, 14 312-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 32 283 fő. Az aktív fertőzöttek 31%-a, az el
okt. 19
8:51
Az Indotek érdekeltségébe kerül a Waberer's is (Menedzsment Fórum)
A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására - közölték hétfőn.
okt. 19
8:54
Koronavírus: 31 magyar halt bele a betegségbe (Privátbankár)
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
okt. 19
8:54
Ellenállása közelében maradt a MOL (TőzsdeFórum)
50 napos mozgóátlaga állja az olajvállalat árfolyamának útját.
okt. 19
8:56
Stagnált pénteken a Richter (TőzsdeFórum)
Nem mozdult el érdemben a gyógyszergyártó árfolyama, továbbra is kérdéses a folytatás iránya.
okt. 19
8:58
Trendvonalához tapad a BUX (TőzsdeFórum)
Nem jött újabb piros gyertya a csütörtöki esést követően a hazai index grafikonján.
okt. 19
9:00
100 millió dolláros csalással vádolja a Rothschildok bankját egy orosz üzletember (Portfolio)
100 millió dolláros csalási ügybe keveredett az Edmond de Rothschild bank New Yorkban, a Rosneft volt vezére szerint a privátbank megtévesztette őt és ez több mint 100 millió dolláros kárt okozott neki – számol be a hírről a Financial Times.
okt. 19
9:00
Gyengült a forint hétfő reggelre (TőzsdeFórum)
A főbb devizákhoz képest gyengült a forint a hét elejére.
okt. 19
9:02
Befektetési alapok: a múlt hét kiugró vásárlásai és eladásai (TőzsdeFórum)
A sorrend a múlt hét összesített eladási és vételi forgalmai alapján készült.
okt. 19
9:03
Egészséges és finom is a fürjtojás – de hogyan kell tartani a madarakat? (Agrofórum)
Kovács Dóráék lassan tíz éve tartanak és tenyésztenek fürjet, ami igazi szenvedélyükké vált, így nem véletlen, hogy sok tapasztalatot gyűjtöttek az apró, ám annál különlegesebb madárfajról.
okt. 19
9:06
Koronavírus: elhunyt 31 beteg (Menedzsment Fórum)
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
okt. 19
9:06
Az Indotek érdekeltségébe kerül a Waberer's (ProfitLine)
A Mid Europa Partners megállapodást kötött a Trevelin Holding Zrt.-vel, az Indotek csoport tagjával a Waberer's International Nyrt. részvényei 24 százalékának eladásáról, valamint arról, hogy vételi opciót biztosít az Indotek számára a fennmaradó 47,99 százalékos tulajdonrészének megvásárlására - közölték hétfőn.
okt. 19
9:06
Az Indotek beszáll a Waberer's-be (Portfolio)
A Budapest Airport megvásárlása iránt is érdeklődő Indotek Csoport egyik leányvállalata, a Trevelin Holding részesedést szerez a Waberer's-ben, ezzel a fuvarozócég nagytulajdonosa lesz.
okt. 19
9:06
Tőzsdenyitás előtt – Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint (GazdaságPortál)
A kedvező nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően hétfőn enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint. Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama továbbra is a 9500-10 000 forintos szintek között mozoghat. A
okt. 19
9:08
Az OTP beperelte Horvátországot (Menedzsment Fórum)
Közel 11 milliárd forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni amiatt, hogy Zágráb 2015-ben kötelezően elrendelte, kérésre a svájci frankban vagy svájcifrank-alapon felvett lakossági hiteleket a horvát bankok - így az OTP ottani leánya is - kötelesek voltak euróra, vagy euróalapúra átváltani.
okt. 19
9:08
Tőzsdenyitás előtt – Túlnyomórészt emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok (GazdaságPortál)
London kivételével enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn, a befektetők aggódnak, de nincsenek pánikban a koronavírus-járvány terjedése miatt. Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 13 ponttal eshet, míg a frankfurti DAX-30 index 10 ponttal, a párizsi CAC-40 index 6 ponttal, a milánói F
okt. 19
9:12
Koronavírus Magyarországon: új rekordon a mutató, amiből a járvány elszállását sejthetjük (Portfolio)
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel  47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 31 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1173 főre emelkedett, 14 312-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 32 283 fő. Az aktív fertőzöttek 31%-a, az el
okt. 19
9:12
Ingyenes coaching program a MagNet Bank támogatásával (Márkamonitor)
Ingyenes, pro-bono coaching programot hirdet a Nemzetközi Coach Szövetség Magyar Tagozata (ICF) és a MagNet Bank. A projekt célja, hogy azon szervezetek, melyek nehézségekkel küzdenek a COVID-19 következtében kialakult helyzetben, hatékonyabban tudjanak működni, vagy képesek legyenek új irányokba elindulni.   “A jelenlegi járványügyi helyzet számos
okt. 19
9:14
Még mindig a történelmi mélypont fenyegeti a forintot – Vissza tud még innen jönni? (Portfolio)
Továbbra is a 365-ös szint körül jár a forint az euróval szemben, vagyis érdemben nem tudott erősödni a magyar deviza. Innen egy lépés lenne a tavasszal látott történelmi mélypont 370-nél. A piac elsősorban az MNB holnapi kamatdöntésére figyelhet, a jegybank üzenetei mozgathatják az árfolyamot.
okt. 19
9:15
Lezárják a legforgalmasabb utcákat és tereket Olaszországban este (Növekedés)
A látogatottabb utcák és terek lezárását, valamint az ülve fogyasztást nem biztosító vendéglátóegységek esti bezárásának korábbra hozatalát jelentette be vasárnap Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.
okt. 19
9:18
Európa vesztésre áll a koronavírus elleni harcban – Mi lesz a magyar gazdasággal? (Portfolio)
Egyre kevésbé lehet nyomon követni a koronavírus terjedését, ami már egyre több korlátozó intézkedést váltott ki Európában. Mi lesz a kontinenssel a második hullámban? Mi a baj a magyar járványügyi statisztikákkal? Mekkora lehet valójában a magyar járvány? Milyen lépések várhatóak itthon? Mi lesz a magyar gazdasággal?
okt. 19
9:20
Bírósági eljárást kezdeményezett Horvátországgal szemben az OTP (Portfolio)
Az OTP bank nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) Horvátország ellen. A bank álláspontja szerint Horvátország megsértette a Magyarország és Horvátország között fennálló beruházásvédelmi egyezményt a deviza- és deviza alapú lakossági hitelek kötelező átváltásának előírás
okt. 19
9:30
Erősen indult a hét a tőzsdéken, felpattant Európa (Portfolio)
Bár pénteken jelentősebb emelkedést láttunk az amerikai tőzsdéken, a lendület a kereskedés végére elfogyott, és végül vegyesen zárták a múlthetet a tengerentúli piacok. Ázsiában részben vakcinahíreknek köszönhetöen jó volt a hangulat Kínát leszámítva, ahol a várakozásoktól elmaradó GDP adat érkezett. Az európai tőzsdék felpattantak hétfőn, a BUX is
okt. 19
9:32
Bankszövetség: évekig nyöghetjük a koronavírus hatásait (Portfolio)
A koronavírus miatt bekövetkezett gazdasági és pénzügyi problémák fájdalmasak, hatásuk pedig évekre elhúzódó veszteségként fog jelentkezni a bankszektorban – nyilatkozta a Magyar Bankszövetség főtitkára az Indexnek.
okt. 19
9:36
Pluszban indították a hetet a tőzsdék (ProfitLine)
Emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb nyugat-európai részvénypiacokon.
okt. 19
9:36
Durvul a járvány: ismét vészhelyzetet hirdettek a szomszédban (Pénzcentrum)
Mától ismét járványhelyzetet hirdettek Szlovéniában. A járványügyi intézkedéseket azonban nem szigorítják tovább. Viszont arra kérnek minden dolgozót, hogy aki teheti, önkéntes alapon távmunkában dolgozzon. A szlovén kormány
okt. 19
9:36
A Wizz Air szembe ment a norvég jóléti állammal, de kénytelen meghátrálni (G7)
Rosszul indult a magyar gyökerű cég betörése a norvég piacra: a miniszterelnök bojkottálja őket, egy miniszter pedig személyeskedve bírálja Váradi Józsefet.
okt. 19
9:42
Koronavírus: a fejlett világ lett a járvány legnagyobb áldozata (Portfolio)
Magyarországon 1478 főnél regisztrálták a koronavírust az elmúlt 24 órában, azaz továbbra sem lassult a járvány terjedése. Ugyanez elmondható a globális adatokból is. Továbbra is az Egyesült Államok a legfertőzöttebb terület, de zárkózik fel rá India. Európában tovább tombol a második hullám, amelyre a kontinens országai múlt héten szigorú korlátoz
okt. 19
9:51
Élénkült a forgalom a használtautó-piacon (TőzsdeFórum)
Rekordszámú használt autó cserélt gazdát a harmadik negyedévben.
okt. 19
9:54
Járvány Magyarországon: még mindig jelentősen nő a koronavírus-fertőzöttek száma (Piac és Profit)
1478 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel  47 768 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
okt. 19
9:54
Az AutoWallis átvette a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedést (Portfolio)
Sikeresen lezárta az AutoWallis Szlovénia legnagyobb BMW márkakereskedésének átvételét, miután a vállalat megszerezte a tranzakció zárásához szükséges hatósági hozzájárulásokat és a szerződés egyéb feltételei is teljesültek. Ezzel a lépéssel az AutoWallis belépett az ország autó kiskereskedelmi piacára is, és jelenleg is vizsgálja, hogy a német aut
okt. 19
10:06
Rekordszámú használt autó cserélt gazdát a harmadik negyedévben (ProfitLine)
Sosem volt még akkora forgalma a hazai használtautó-piacnak, mint az idei harmadik negyedévben: csaknem 212 900 használt, belföldön regisztrált személyautó cserélt gazdát ebben az időszakban. Ez 1,6 százalékkal haladja meg a korábbi csúcsot, amit 2019 utolsó negyedévében regisztráltak.
okt. 19
10:06
Az Indotek beszáll a Waberer'sbe (Portfolio)
A Budapest Airport megvásárlása iránt is érdeklődő Indotek Csoport egyik leányvállalata, a Trevelin Holding részesedést szerez a Waberer'sben, ezzel a fuvarozócég nagytulajdonosa lesz.
okt. 19
10:09
Őszi teendők a gyümölcsösökben (Agrofórum)
Ha vége a gyümölcsszedésnek, hajlamosak vagyunk hátra dőlni, pedig ez nagy hiba! Ne zárjuk be a kertet, ne hagyjuk magára az ültetvényt ilyenkor, hiszen a következő szezonra most tudjuk felkészíteni a gyümölcsfákat. Gyakori gond, hogy a szüret után a letermett fákat nem vagy nem kellő módon készítik fel a következő évi szezonra. Ebben a cikkben enn
okt. 19
10:09
Megjött a nagyragadozó, jó lenne a kuvasz (Agrárágazat)
A legnagyobb kóborló a barna medve.
okt. 19
10:18
Megnőtt a munkaerőhiány az iparban (Infostart)
Miközben sok szektorban rengetegen lettek munkanélküliek a járványintézkedések miatt, a korábban kiesett termelés pótlása érdekes folyamatot indított el a feldolgozóiparban. A hazatérő vendégmunkások helyét sem tudják magyarok teljesen feltölteni.
okt. 19
10:24
Többet vártak Kínától, de így sincs nagy gond (Piac és Profit)
A várakozásokhoz képest kisebb mértékben növekedett a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, de a gazdaság helyreállása javuló ütemben folytatódott a megelőző negyedévhez képest, amikor Kína kilábalt a koronavírus-járvány okozta visszaesésből.

Keresés