Folytatódik a társadalmi párbeszéd az Új Duna-hídhoz kapcsolódó úthálózatról. Először az első, a Fehérvári úttól a Gubacsi útig tartó szakaszról kérték ki a budapestiek és az agglomerációban lakók véleményét, most pedig a második, Üllői útig tartó szakasz nyomvonalváltozatainak társadalmi egyeztetését kezdi el a Budapest Fejlesztési Központ.
Október 20-án érkeznek az ingyenes influenzaoltások, növelik a kapacitásokat, zajlik az egészségügyi dolgozók átvezénylése. Erről volt szó az operatív törzs mai koronavírus-tájékoztatóján.
Az adatokból az látszik, hogy a jelenlegi válságból való kilábalás nem lesz olyan gyors, mint azt sokan várták, most azt gondoljuk, hogy egy W-alakú válság vagy elhúzódó kilábalás várhat a magyar gazdaságra - mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az Egyesült Államokban nem tartanának élő vitát az elnökjelölteknek Donald Trump koronavírus-fertőzése miatt, csak virtuálisat, így viszont az elnök nem vesz részt rajta.
Teljesen megbízhatónak bizonyult az újfajta PCR-teszt, amely gyorsabban és egyszerűbben mutatja ki a koronavírust - mondta az eljárás elővizsgálatában Magyarországról részt vevő Semmelweis Egyetem (SE) rektora csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Október 20-án érkeznek az ingyenes influenzaoltások, növelik a kapacitásokat, zajlik az egészségügyi dolgozók átvezénylése. Erről volt szó az operatív törzs mai koronavírus-tájékoztatóján.
A pénzügyminiszter és a miniszterelnök tanácsadója beszéltek a válságkezelésről. Sok konkrétum nem derült ki, annyi látszik, hogy a lakásépítések és az állami beruházások felpörgetésében látja a kiutat a kormány.
Az Európai Bizottság és az EU-tagországok közös közbeszerzési megállapodást írtak alá az amerikai Gilead Sciences gyógyszeripari vállalattal a koronavírus elleni újfajta, remdesivir hatóanyagú, Veklury nevű gyógyszer beszerzéséről 500 ezer rászoruló számára - közölte a brüsszeli testület csütörtökön.
A víruspánik a befektetési alapokat sem hagyta érintetlenül, azonban a legnagyobb alapok szépen átvészelték az időszakot, és ütésállónak bizonyultak a krízis alatt. Pap Ivánnal, a Diófa Alapkezelő Zrt. üzletfejlesztési vezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogyan teljesítettek az alapjaik az elmúlt időszakban, mennyire viselte meg a korona
A 15 magán egészségügyi szolgáltatót tömörítő Primus Egyesület szerint a jogszabályváltozás egyes részletei időzített bombát jelenthetnek a közellátásban és a magánszolgáltatóknál egyaránt.
Francia elnököt választottak csütörtökön a részvényes országok és szervezetek képviselői az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) élére. Odile Renaud-Basso a közép- és kelet-európai, valamint az egykori szovjet térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet első női elnöke.
A 15 magán egészségügyi szolgáltatót tömörítő Primus Egyesület szerint a jogszabályváltozás egyes részletei időzített bombát jelenthetnek a közellátásban és a magánszolgáltatóknál egyaránt.
Kevés szakma tudott akkorát nyerni a pandémia miatt kialakult áldatlan állapotokon, mint a kiberbiztonsági. A kényszerű távmunkára és távoktatásra ugyanis azonnal lecsaptak a hackerek, de az otthoni gépek mellett a kórházak, vakcinakutató laborok tárhelyei sincsenek már biztonságban, így nagyon hamar nőtt óriásira a kereslet a védelmi megoldások ir
Magyarországon nyitja meg első fióktelepét a lengyel R4S üzleti- és pr-tanácsadó cég - jelentette be a magyarországi vállalat csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a társaság alapító tulajdonosa.
Alapvető különbség látszik abban, ahogy az Európai Unió a 2009-2013 közötti gazdasági és adósságválságot, illetve most a koronavírus-válságot kezeli és a most eldöntött irányok végül integrációs ugrás helyett pazarló pénzköltéshez és parttalan vitákhoz vezethetnek – hívta fel a kockázatra figyelmet a Budapest Economic Forumon tartott előadásában Da
A fogyasztási és a beruházási hiteleket leszámítva helyreállt a hitelezés Magyarországon, a bankok ki tudják elégíteni a gazdaság hitelkeresletét – értettek egyet a banki vezérigazgatók és vezérhelyettesek a Portfolio mai Budapest Economic Forum konferenciájának délutáni panelbeszélgetésében. A koronavírus miatti esetleges újabb bezárkózásra már ki
Olyan grandiózus célt tűzött ki maga elé a társadalom 10, illetve 30 éves távlatban, ami a jelenlegi stratégiákkal, gyorsasággal és technológiákkal aligha lesz teljesíthető. Hiába indultak el az országok, a vállalatok és a magánemberek is a klímatudatosság útján, ha egyszer csak elfogy az út, mire bárki is célba érne. A fenntarthatóság sürgető prob
Az egyik legnagyobb kihívással nézünk szembe a modern történelemben, ennek megoldásához pedig nemzeti és európai válaszokra van szükség – mondta a Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Teresa Czerwinska, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke.
Ősszel a külföldi utazások szinte teljesen ellehetetlenültek, így jelenleg nagyobb volumenű határon túli pihenésre jelenleg csak azok vállalkoznak, akiknek hazaérkezés után a 10 napos karantén vagy a 2 negatív koronavírus-teszt költsége nem okoz problémát. Zsebők Tamás, a Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője arról beszélt, a járvány terjedését meg
Az Európai Bizottság egy újabb, potenciálisan hatékony oltóanyaghoz való hozzáférhetőséget biztosító szerződést hagyott jóvá az amerikai Johnson & Johnson csoporthoz tartozó Janssen Pharmaceutical Companies egyik vállalatával, a Janssen Pharmaceutica nevű céggel - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Csütörtök reggel tett közzé a KSH a fogyasztói árakkal kapcsolatos statisztikáit. Ebből kiderült, hogy 2020. szeptemberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,4 százalék volt. Az alacsonyabb árdinamikában főként az élelmiszerek
A Prologis Research új jelentésében megvizsgálja, hogy a koronavírus-járvány miként gyorsította fel a kiskereskedelmi piac fejlődését, és hogy ez a trend milyen hatással lesz a logisztikai ingatlaniparra.
Már szinte egyértelmű, hogy nem számíthatunk V-alakú kilábalásra, a közép- és kelet-európai régió cégeinek elhúzódó válsággal kell számolniuk. Ilyen helyzetben a digitalizáció és a költség-optimalizáció mellett fontos az üzleti partnereink fizetőképességére való különös odafigyelés is. A 2020-as Budapest Economic Forumon nemzetközi credit managemen
A lakáspiacra nézve hatalmas bejelentést tett tegnap Orbán Viktor: 2022-ig 5%-os áfa fog vonatkozni az új lakásokra. A további részletekről Novák Katalin csak a későbbiekben fog beszámolni, így még nagyon sok a kérdőjel, ahogy azt a tegnapi gyors elemzésünkben is megírtuk. Apránként azonban csepegtet a kormány új információkat, a közösségi oldalán
A Regeneron részvényei emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdén, miután a cég gyorsított forgalomba hozatali engedélyért folyamodott az amerikai gyógyszerfelügyeletnél (FDA) a koronavírus elleni készítményükkel kapcsolatban.
Alig pár nappal azután, hogy befejezte az ETrade Financial brókercég megvételét, a Morgan Stanley bejelentette, hogy 7 milliárd dollárért megveszi az Eaton Vance alapkezelőt – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Covid-járvány ide vagy oda, bő három hét múlva elnökválasztásokat tartanak az Egyesült Államokban. Azt már tudjuk, hogy Trump “vírusálló”, de ennél talán fontosabb, hogy mit tenne újraválasztása esetén. Csökkentené-e tovább az adókat, folytatná-e a kereskedelmi háborút, hogyan állítaná helyre a gazdaságot, mit lépne a klímavédelemben és a külpoliti
Az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács ülésén 12 beruházásról tárgyaltak, amelyeket amerikai cégek terveznek megvalósítani Magyarországon, mindezek segítségével körülbelül 5000 új munkahely jöhet létre - mondta az ülést követően Varga Mihály pénzügyminiszter.
Hirtelen és átgondolatlan döntés vagy egy döntéssorozat első eleme, netán a 2022-es választásra való felkészülés egyik pontja az, hogy a kormányfő bejelentése szerint két évre visszavezetik az öt százalékos áfát – ezt találgatja most az ingatlanszektor minden érintettje. A lakásáfa által közvetlenül vagy közvetve érintettek, beleértve az MNB-t is,
Bár 177 milliós árbevételt generált 2019-ben, alig termelt nyereséget Pataky Attila cége. Az Edda-frontemben P. Management Kft.-je tavaly 15,7 milliót fordított a 4 alkalmazott bérére. Patakyék egy forint osztalékot sem vettek ki a vállalatból
A történelmi jelentőségű orvosi béremelésből pár szakma kimaradt, köztük például a háziorvosoké. Bár kaptak ígéretet a bérrendezésre, addig is újra rápillantottunk az országos listára, jelenleg mennyi a betöltetlen háziorvosi praxisok száma. Elöljáróban annyit: nem állt meg a háziorvosok eltűnése a rendszerből. Nagyon nem.
Az Európai Bizottság és az EU-tagországok közös közbeszerzési megállapodást írtak alá az amerikai Gilead Sciences gyógyszeripari vállalattal a koronavírus elleni újfajta, remdesivir hatóanyagú, Veklury nevű gyógyszer beszerzéséről 500 ezer rászoruló számára - közölte a brüsszeli testület csütörtökön.
A részvényes országok és szervezetek képviselői francia elnököt választottak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank élére. Ő az első nő az EBRD élén.
„Beruházás, beruházás, beruházás” – hangsúlyozta a következő évek egyik legfontosabb gazdaságpolitikai feladatát a Budapest Economic Forumon tartott előadásában Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója és ennek során a beruházások egyik fontos finanszírozási forrására, a következő években bőségesen elérhető EU-pénzekre mutatott e