Az OTP Bank az innováció elkötelezett támogatójaként ötödik alkalommal indítja el nemzetközi startup együttműködési programját, az OTP Startup Booster Programot. A program keretében a bank az üzleti igények feltérképezésétől egészen a megoldás éles bevezetéséig kíséri a startupokat. Az OTP Bank a Csoport különböző területeit bevonva ezúttal is célo
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) előzetes adatai alapján a hazai biztosítási piac díjbevétele 10,75 százalékkal, 1376 milliárd forintra emelkedett 2021-ben az előző évihez képest. A tavalyi növekedés több mint duplája a megelőző évinek. A növekedés motorja a korábbiaktól eltérően az életbiztosítási ágazat volt, ahol 13,9 százalékkal 634 m
Az ukrajnai helyzetre tekintettel és „Moszkva felelőtlenségére a polgári lakossággal szemben”, Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU további szankciókon dolgozik. Ezután Mario Draghi, olasz miniszterelnökkel tárgyalt.
A hazai fizetőeszköz az euróval szemben előbb a 385-ös szintről egészen 400-ig gyengült, aztán viszont erősödött, s jelenleg már a 392-es szint körül cserél gazdát.
A tavalyi negyedik negyedévben 1 százalékkal csökkent a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díja 2020 azonos időszakához képest; a fővárosi átlagdíjak 2021 végére 7 százalékkal csökkentek, míg a vidékiek két negyedéve változatlanok - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) negyedéves kgfb-indexe alapján hétfőn.
A körforgásos gazdaság célja a hulladék keletkezésének minimalizálása, a gazdaságban használt erőforrások értékének lehető leghosszabb ideig történő megóvása.
A magyar bankrendszer stabil, az Országos Betétbiztosítási Alap a törvények szerint mindenkit kártalanítani fog – mondta hétfőn reggel az RTL Klubnak a Sberbankkal kapcsolatban Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke.
A magyar forint is a brüsszeli szankciók áldozata - vélekedett Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági tanácsadója hétfőn egy beszélgetésen. Azt is mondta, hogy a forint jelenlegi gyengülése mögött egy spekulációs támadás áll.
A román jegybank azt kérte az ottani pénzintézetektől, hogy növeljék a devizás készpénzállományukat, miután az Ukrajnából menekülők jelentős keresletet mutatnak elsősorban az eurós bankjegyek iránt – számol be a hírről a Bloomberg.
Az ukrán háború kitörése óta folyamatosan gyengül a forint, majd hétfőn „megkapta a kegyelemdöfést”. Az euró árfolyama 400 forinthoz ért, ami az egész ország számára fájdalmas lesz, hiszen a csúcson lévő infláción még egy nagyot fog lökni mindez.
A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a monetáris tanács kedden esedékes nem kamatdöntő ülése Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint.
Március 4-én este átadták a Liszt Ferenc Repülőtér legújabb hangárát - írja a Magyar Építők. A repülőgépek szerelésére használt hangár az Aeroplex Kft. repülőgép-karbantartó cég beruházásában jött létre, állami támogatással.
A kialakult háborús helyzetre tekintettel a szokásosnál nagyobb aktualitása van az adományozásnak. A társaságoknál azonban érdemes átgondolni azok adójogi következményeit is, ugyanis a hétköznapi értelemben vett adományozás és az adójogi értelemben vett adományozás nem teljes mértékben fedi egymást, így eltérő adójogi következményekhez vezethet.
Március 31-éig kell megújítani a szociális helyzet, illetve az egészségi állapot alapján a védendő fogyasztói státuszt a villamosenergia- és a földgázelosztóknál, valamint a víziközmű-szolgáltatóknál – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar és az Általános Orvostudományi Kar kutatói takarmány-adalékanyagot állítottak elő és mikrobiológiai monitoring módszert dolgoztak ki az állatok immunrendszerének és bélflórájának megfigyeléséhez.
A járványügyi előírások feloldásával a kormány elismeri, hogy a közoktatási intézményekben nem indokolt a járványhelyzetre való hivatkozás – ezért a PDSZ haladéktalanul követeli a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatást szabályozó kormányrendelet azonnali visszavonását – közölte a Pedagógusok Demokratikus Szervezete.
A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a monetáris tanács kedden esedékes nem kamatdöntő ülése Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint.
Lezárult a Huawei Technologies Európai Ellátó Központja (ESC) pátyi üzemének digitalizációs fejlesztése, amelynek köszönhetően számos 5G-n alapuló, Ipar 4.0-ás megoldás segíti a logisztikai és gyártóközpont működését. A több százmillió forintos beruházást követően önvezető szállítójárművek, kiterjesztett valóság mesterségesintelligencia-vezérelt ké
A forint reggeli zuhanása mellett a magyar állampapírpiac likviditása beszakadt, a hozamok nagyot emelkedtek és erre az Államadósság Kezelő Központ a kötelező árjegyzés átmeneti megszüntetésével reagált. Ez enyhítette a piaci feszültségeket, de még ezzel együtt is hatalmas emelkedést mutatnak a délután közzétett referenciahozamok, mivel a Portfolio
A Samsung hétfőn közölte, hogy hackerek törték fel a vállalat belső IT-rendszerét, és hozzáférést szereztek a Galaxy branddel rendelkező eszközök forráskódjának egy részéhez. A Lapsuss nevű hackercsoport azt állítja, 190 gigabájtnyi forráskódot szereztek meg a Samsungtól.
A jelentős forintgyengülés miatt a Magyar Nemzeti Bank várhatóan rendkívüli lépésre kényszerül, erre jó alkalom lehet a monetáris tanács kedden esedékes nem kamatdöntő ülése Németh Dávid, a K&H Bank Zrt. vezető makrogazdasági elemzője szerint.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) március 3-án megkezdte, és tíz munkanapon belül kifizeti a kártalanítást a Sberbanknál betéttel rendelkezőknek, tájékoztatott az OBA.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A tegnap megállapított értékekhez képest a hosszabb lejáratokon óriásit emelkedtek a hozamok.
Megérkezett az első komoly elemzői becslés arról, hogy a világnak mennyibe kerül az Ukrajna területén zajló, súlyos háborús konfliktus. Eszerint az ukrajnai háború idén legalább 400 milliárd dollárba kerülhet a világgazdaságnak (ez nagyjából 140 ezer milliárd forint).
Bár az asztalon van az orosz energia import embargó alá vonása, de jelenleg nem ez tűnik a tanácsosnak, mert nem fenntartható az olaj-, gáz- és szénszállítások leállítása – gyakorlatilag ezt jelezte egy hétfői nyilatkozatában a német pénzügyminiszter.
Miközben a 2008/2009-es válság után 6 és fél évig tartott a korábbi GDP-szint elérése, ehhez most elég volt másfél év, írta a jegybankelnök. Cikke nem sokkal azután jelent meg, hogy a forint az euróval szemben a 400-as lélektani határra gyengült, amely miatt nem kizárt, hogy az MNB rendkívüli lépésekre kényszerülhet.
Közel 2 milliárd forint értében vett OTP-részvényeket a Csányi Sándor nevéhez köthető szingapúri alap, miután a bank múlt pénteken közzétette legfrissebb számait.
Csehországban a tavalyi évben 37 839 korona (567 585 forint) volt a havi átlagkereset, éves szinten 6,1 százalékkal több, mint 2020-ban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában.
Romániában akar üzemet nyitni 400 millió euró értékű beruházással a RockTech Lithium német-kanadai vállalat, amelynek vezetője hétfőn egy emlékeztetőt írt alá a román kormánnyal.
A Binance tavaly nyáron függesztette fel a tőzsdéhez közvetlen banki tranzakciókat lehetővé tevő SEPA (EUR) utalások végrehajtását. A magyar pénzintézetek által is támogatott fizetési lehetőség azonban néhány órával ezelőtt ismét elérhetővé vált az oldalon. A felhasználók a belépés után itt választhatják ki az ingyenes banki befizetés, itt pedig a
Varga Mihály szerint a forint az EU-s szankciók áldozata lett. Az ukrán gazdasági infrastruktúra folyamatosan pusztul, a hrivnya mégis kitart. Hogy lehetséges ez?
A hulladékgazdálkodás fejlesztése nemcsak kötelezettség, hanem jó üzleti lehetőség is egy olyan kis területű, nyersanyagban és energiaforrásban viszonylag szegény ország számára, mint hazánk – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Körforgásos Gazdaságelemző Központjának március 7-i át
A Sberbank megszűnése miatt sok ügyfélnek kell új bank után néznie a napokban. Van olyan pénzintézet, ahol akár 80 ezer forintot is össze lehet gyűjteni, ha csatlakozunk az ügyféltáborához. Azért is pénzt kaphatunk, ha sberbankos ügyfelet hozunk a számlavezető bankunkhoz - írja a Bank360.