Megvonta Oroszországtól a befektetési ajánlású államadós-besorolást csütörtökön két nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service és a Fitch Ratings. Nem is akráhogyan: a két intézmény hat(!) fokozattal vágta lejjebb az ország besorolását.
Csütörtökön is az orosz-ukrán háború hírei mozgathatják a részvénypiacokat elsősorban, a friss fejlemények, hogy az éjszaka több légitámadás történt Kijevben és elfoglalták az első nagyvárost, Herszont az oroszok. A béketárgyalások következő fordulójára ma reggel kerülhet sor a várakozások szerint az orosz és az ukrán delegáció részvételével. A mai
Súlyos aggodalmának adott hangot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója a Csernobilnál dúló harcok miatt, sajtóforrások szerint pedig a NAÜ vezetői szerdán Bécsben tanácskoznak a harcok nukleáris létesítményekre jelentett veszélyeiről.
Számos budapesti és vidéki kapcsolás mellett két váltott stúdióból jelentkezik a 24.hu és a Partizán közös választási műsora, a Frontvonal április 3-án délutántól késő éjszakáig tartó élő adása. A Partizán stúdiójában Gulyás Márton alapító-főszerkesztő mellett Pásztory Dóra újságíró, egykori sportkommentátor lesz az este házigazdája, míg a 24.hu
A negyedik negyedévben 11,1 milliárd eurós árbevételt és 2,4 milliárd eurós korrigált Ebitda eredményt, azaz kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredményt ért el a Bayer. Mindkettő felülmúlta a várakozásokat, a piac ugyanis 10,6 milliárd eurós árbevétellel és 2,3 milliárd eurós Ebitda eredménnyel kalkulált.
Lezárult a Waberer’s román adóügyi pere, a bíróság a társaság keresetét jóváhagyta, így a cég mintegy 624 ezer euró (közel 236 millió forint) adó visszatérítésre jogosult Romániában.
Március 3-ától március 18-áig zajlik a Sberbank jogosult betéteseinek a kártalanítása 38 047 000 forint értékig – közölte honlapján az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Eközben a nagyobb költségvetésű, ezért a betétbiztosítás alá nem tartozó önkormányzatok segítségére sietett a kormány.
14 települést kell kisegíteni, hogy tudjanak béreket fizetni - Homokkomáromtól Nagykanizsáig, 983 ezertől 161 millióig terjednek a támogatási összegek.
Napjaink gazdasága jelentős mértékben épül arra, hogy minden elérhető mindenhonnan, és bármilyen feladat elvégezhető bárhonnan. Mindezt az adatok exponenciálisan növekvő ökoszisztémája teszi lehetővé. Becslések szerint tavaly már a világszerte termelt GDP 65 százaléka származott digitalizált forrásból. Az óriási, folyamatosan növekvő adatmennyiség
Az orosz-ukrán háború egy héttel ezelőtti kitörése óta az e-kereskedelmi cégek 58 százaléka tapasztalt visszaesést a forgalmában, 42 százalékuk esetében ennek mértéke elérte a 20 százalékot is – derül ki az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál gyorsfelmérésében részt vevő közel száz internetes áruház válaszaiból.
Március 5-én, szombaton – a SZTAKI által koordinált Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium szakmai támogatásával – rendezik meg a REFORMula Challenge Innovációs Verseny II. Budapesti Nagydíját, amelyben középiskolás és egyetemista csapatok mérik össze ügyességüket, tudásukat és tervezői kreativitásukat. A versenyre a csapatok előzetesen két versen
Orbán Viktor miniszterelnök a Mandinernek adott interjúban a biztonságpolitikai kérdésekről mondott véleményt, és egy új családtámogatási lépést is belengetett: a 25 év alattiak szja-mentességét áramvonalasítanák. Leszögezte, hogy szerinte semmilyen érv nem szól amellett, hogy megszakítsuk az oroszokkal az energetikai együttműködésünket, azaz a Pak
Hirtelen komoly erősödéssel kezdett csütörtök hajnalban a forint, sőt már tegnap este látszottak a javulás jelei. Ma reggel azonban már nem egyértelműen pozitív a hangulat, nagy kilengések jellemzik a magyar devizát.
Megmenekülhetett a teljes pusztulástól a világ legnagyobb repülőgépe, a Mrija néven ismert Antonov An225-ös repülőgép – írja az airlive.net a napokban készült friss légifelvételek alapján.
A hazai újautó eladásokról valós képet mutató kivonással tisztított magyarországi újautópiacon elsőségét évek óta őrző Toyota az év első két hónapjában a teljes magyarországi újautó regisztráció tekintetében is viszi a prímet. A Toyota, és prémium márkája, a Lexus a piac legszélesebb öntöltő hibrid elektromos kínálata révén már évek óta diktálja
Most hirtelen minden sberbankos cégnek új számlavezető után kell néznie, hogy a napi működéséhez szükséges átutalásokat elvégezhesse, a bejövő pénzeit pedig megkaphassa. Ilyenkor a kapkodás miatt könnyű rosszul választani, ezért a Bank360 áttekinti a lehetőségeket.
Ukrajna minden áron azon van, hogy blokkolja azon orosz politikusok kriptotárcáit, akik megpróbálnak a Kreml és a szövetségesei pénzügyi elszigetelésre
Újabb kemény lépésre szánta rá magát az orosz jegybank annak érdekében, hogy megpróbálja megakadályozni az embereket abban, hogy átváltsák rubelüket más ország fizetőeszközére.
Voltak a magyar Sberbanknál számlái az OXO Technologiesnak és egyes leányvállalatainak, azonban a bank végelszámolása a cégcsoport likviditását rövid távon és korlátozott mértékben érinti, vagyoni helyzetét érdemben nem befolyásolja – tette közzé az OXO Technologies a BÉT-en.
Hirtelen komoly erősödéssel kezdett csütörtök hajnalban a forint, sőt már tegnap este látszottak a javulás jelei. Ma reggel azonban már nem egyértelműen pozitív a hangulat, nagy kilengések jellemzik a magyar devizát.
Méretét tekintve a világ legnagyobb szuperjachtját foglalhatták le a német hatóságok, amely nem mellesleg Aliser Uszmanov orosz milliárdos tulajdonában van – számol be a Forbes értesüléseire hivatkozva a Bloomberg.
Holnap hajnalban teszi közzé legfrissebb számait az OTP, amiből megtudhatjuk, hogy hogyan teljesített a bankcsoport tavaly év végén. Valószínűleg kiemelkedően. A várakozások szerint dinamikusan emelkedett a bevétel, a költségek kontroll alatt voltak, a kockázati költségek sem ugrottak meg, ennek köszönhető, hogy a bankcsoport 125 milliárd forint pr
Januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal csökkent, üzemanyagforgalom nélkül 0,2%-os a visszaesés. A változás nem óriási, de az erőteljes bérkiáramlás miatt mégis kissé meglepő, hogy emelkedett a forgalom. Éves alapon (kiigazítva) 4,1%-os bővülést jelentett a KSH, ami a mély bázist tekintve szintén nem
A szállodalánc 2022. március 1-jétől nyújt segítséget az Ukrajnából, partnerszervezeteken keresztül érkező menekültek számára. A Danubius Hotel Hungaria teljes kapacitásával az orosz-ukrán háború menekültjeit fogadja. Jóval a tervezett, tavaszi nyitást megelőzően került sor a Danubius Hotel Hungaria rendhagyó megnyitására. A hónapok óta zárva tar
Gulyás Gergely csütörtökön 10 órakor tartja a szokásos Kormányinfót, amit ezúttal a szokásosnál is nagyobb figyelem övezhet az orosz-ukrán háború miatt. Az eseményről percről percre tudósítunk ebben a cikkünkben.
75 bázisponttal magasabban, 5,35%-on hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön az MNB, a szigorítás váratlannak volt mondható, elsősorban az utóbbi napok forintgyengülésére reagálhattak vele.
Az orosz és az ukrán küldöttség várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót egy esetleges tűzszünetről csütörtökön, egy héttel az orosz invázió kezdete után - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,5, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Gulyás Gergely csütörtökön 10 órakor tartja a Kormányinfót, amit ezúttal a szokásosnál is nagyobb figyelem övezhet az orosz-ukrán háború miatt. Az eseményről percről percre tudósítunk ebben a cikkünkben.