2022 februárjában, országosan 13793 ingatlan-adásvétel bonyolódott, valamint 93 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott – derül ki a Duna House adataiból.A Duna House becslése szerint februárban tovább élénkült a lakáspiac forgalma, így januárhoz képest 27,5%-kal több, 13 793 darab ingatlantranzakció valósult meg.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az Oroszország által Ukrajna ellen a múlt héten elindított háború "legrosszabb része feltehetően még előttünk áll".
Pozitív munkahelyi légkör, támogató vezetők és egyértelmű előrelépési lehetőségek- ezeket keresik ma leginkább a pályakezdők, ha munkahely választásról van szó! A Covid-19 harmadik hulláma jelentős változásokat hozott a fiatal munkakeresők preferenciáiban. Több stabilitást és figyelmet, kevesebb rugalmasságot és kihívást keresnek a pályakezdők.A le
A különböző katonai járművek között néha nehéz különbséget tenni. Amióta Oroszország lerohanta Ukrajnát rengeteg különböző kép és videó terjed a világhálón, amin katonai járművek láthatóak. Ezek egy részén valóban harckocsik szerepelnek, azonban sok olyat is találhatunk, ahol egyéb járművek láthatóak a felvételeken, azonban tévesen tankként hivatko
Több éves kihagyás után tartott ismét tisztújító közgyűlést a marketingszakma egyik legfontosabb hazai szervezete, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ), az eseményen újraválasztották Blaskó Nikolett korábbi elnököt. A közgyűlésen arról is döntöttek, hogy a korábbi hat szekció helyett két szekcióban működnek majd tovább. A MA
Emmanuel Macron szerint a "legrosszabb következik" az Ukrajna ellen a múlt héten elindított orosz háborúban. A francia államfő ezt azután mondta, hogy ismételten beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki szerinte "teljesen eltökélt az invázió folytatásában", miután az a célja, hogy ellenőrzése alá vonja a teljes országot - közölte a francia elnö
A szállodalánc 2022. március 1-jétől nyújt segítséget az Ukrajnából, partnerszervezeteken keresztül érkező menekültek számára. A Danubius Hotel Hungaria – Magyarország legtöbb szobával rendelkező szállodája – teljes kapacitásával az orosz-ukrán háború menekültjeit fogadja.Jóval a tervezett, tavaszi nyitást megelőzően került sor a Danubius Hotel Hun
A Toyota az év első két hónapjában a teljes magyarországi újautó regisztráció tekintetében is viszi a prímet. A hazánkban is több mint 60 százalékban környezetbarát, öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő japán autómárka ugyanis két hónap után a teljes piacon 13,1 százalékos, a kivonásokkal tisztított újautó piacon pedig elképesztő, 15,3 száz
Az MNB 330 versenyképességi pontjainak megvalósulása egy év alatt 34 százalékról 42 százalékra nőtt. Az elmúlt évben a kutatás-fejlesztés és innováció, illetve a munkaerőpiac és az állami hatékonyság terén történt a legnagyobb előrehaladás az MNB kiadványa alapján. Az előrelépés ellenére több területen van még jelentős tér a további fejlődésre. Err
Lackfi János 17 éves volt, amikor egy álszerelem kihozta belőle az állatot: „a köttőt”. Az elmúlt harminc évben több mint száz kötete jelent meg, de a műhelyteremtés is legalább annyira hajtja, mint az írás.
Március 2. és 18. között kaphatók a Tesco áruházakban azok a 250 forintos adománykuponok, melyekkel a vásárlók az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai humanitárius segélyprogramját támogathatják. Stratégiai partnerként az áruházlánc rendszeresen részt vesz a szervezet adománygyűjtő kampányaiban, és a mostani rendkívüli helyzetre is azonnal reagált.
Közös feladat, hogy az agrárgazdaság ne bűnbak legyen a klímaváltozás elleni harcban, hanem olyan ágazat, amelyre a társadalom minden szegmense partnerként tekint - hangsúlyozta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke sajtótájékoztatón, a mezőgazdaságért felelős európai uniós biztossal folytatott tárgyalást követően.
Az építészekről sokan gondolják, hogy az esztétikum és a senki mást nem érdeklő finom designrészletek bűvkörében élnek. Biztosan ebben is van valami, de az építészek egyúttal társadalmi kérdésekért is felelősek.
Péntektől átmenetileg ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek a főváros közösségi közlekedési járművein, hétfőtől pedig információs centrumot alakít ki a fővárosi önkormányzat a Nyugati téri aluljáróban - jelentette be a főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Hírműsorok, közérdekű szolgáltató- és tematikus magazinműsorok készítésére pályázhatnak négy fordulóban helyi és körzeti rádiók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának támogatási programjával, a keretösszeg 360 millió forint. A testület e heti ülésén nyertest hirdetett egy nyíregyházi frekvenciapályázaton, és a látássérülteket
"Érvekkel alátámasztott magyarázatot" adott francia kollégájának, Emmanuel Macronnak Vlagyimir Putyin orosz elnök a neonácik jelentős szerepéről az ukrán állami politikában - közölte a Kreml sajtószolgálata.
Idegen anyaggal (több féle gyommag, kavics) való szennyezettség miatt a Penny Market Kft. visszahívja a 40 grammos kiszerelésű Mr. Spice fűszerköményt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Tovább gyarapodott azoknak a külföldi cégeknek a listája, amelyek felhagynak oroszországi tevékenységükkel, illetve az Oroszországgal történő kereskedéssel.
Az energiaszabályozó hatóságok komoly szerepet töltenek be a megújulóenergia-technológiák térnyerésében – derül ki az Energiaszabályozók Regionális Egyesületének (ERRA) jelentéséből. Az ERRA Megújuló Energia Bizottság munkatervének részéként megjelent tanulmány szerint a szabályozó hatóságok alkalmasak arra, hogy részt vegyenek a megújuló energiák
Az idei CES ismét sok szemrevaló újdonsággal szolgált, de a szórakoztatóelektronikai kiállítást olyan eszközök miatt is érdemes volt figyelni, amelyekben rejlik némi ipari potenciál. A NEWtechtalk legújabb epizódjában lenyűgöző, felettébb hasznos és teljesen felesleges innovációkat gyűjtöttünk össze a Las Vegas-i show-ról, amit egyébként 44,5 ezren
Nagyon érdekes dolog: mi, méhészek vagyunk az elsők, akik a méheinken keresztül láthatjuk, milyen rossz hatással van az élővilágra a sok mű-anyag, mekkora károkat tud okozni a környezetszennyezés. Kezdhetnénk akár a vegyszerekkel.
Napjaikban a jövedelmező zöldséghajtatásnak elengedhetetlen technológiai eleme a szén-dioxid mesterséges pótlása, ami különösen igaz a talaj nélküli vízkultúrás és konténeres termesztésre. A szén-dioxid-szint 800-1.000 ppm-re emelése 10-30%-os termésnövekedést, egyes zöldségfajok esetében (pl. fejes saláta) rövidebb tenyészidőt, azaz koraiságot is
Kiemelkedő profittal zárta a tavalyi évet a magyar Raiffeisen Bank: nyeresége meghaladta a 36 milliárd forintot, ami az előző évhez képest 150 százalékos növekedést jelent - közölte Zolnai György, a bank vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
A TikTokkal bővítette közösségi oldalainak listáját a Rossmann. A márka, amely a YouTube-on, a Facebookon és az Instagramon is hosszabb ideje látja el tartalmakkal a vásárlói közösséget, izgalmas kollaborációval újít a fiatalabb generációt megcélzó platformon. Első körben három, már sikeres influencer gyárt majd tartalmat a TikTok csatornára. “Ma m
A vörös bolygóról már régóta gyűjtenek adatokat a tudósok, a közelmúltban, 2020 júliusában a Perseverance űrszondát lőtték ki, hogy a Mars felszínét tanulmányozza. A Curiosity ezzel szemben már közel 10 éve dolgozik a szomszéd égitesten azzal a céllal, hogy a Gale-krátert feltérképezze, melyből következtetések vonhatók le a bolygón való életre, a v
Még szinte el sem búcsúzott a tél, a tavasz is csak most bukkant fel a látóhatárban, ám a márciusi alkonyattal már tündérek éledeznek a fák között. Apró, barna, hosszú csőrű tündérmadarak, akik az avarból fellibbenve cvikkekben járják táncukat az erdő szálasai között-felett, és pisszegő-korrogó hangot hallatva búcsúztatják az eltűnő Napkorongot.
Szvetlana, a 11 és 13 éves fiaival elmenekült vállalkozónő azt tervezi, hogy visszamegy Kijevben hagyott idős édesapjáért. Kérdés, meg tudja-e ezt valósítani, és életben találja-e még.
A Magyar Telekom aggódva és együttérzéssel figyeli az Ukrajnában zajló eseményeket. A szolgáltató folyamatosan monitorozza a helyzetet, segélyszervezetekkel és a hatóságokkal is egyeztet annak érdekében, hogy valódi támogatást tudjon nyújtani a kialakult helyzetben. Az elmúlt napokban a Telekom ellenőrizte a teljes hálózati infrastruktúráját az u
Az éghajlatváltozás mérséklésére kidolgozott kibocsátási célok az összes emberi eredetű üvegházhatású gáz-kibocsátás (Ühg) 10-14 százalékáért felelős mezőgazdasági ágazatra is kiterjednek. Hogy láthassuk az egyes kibocsátásmérséklési intézkedések tényleges megvalósulásának esélyét, ismernünk kell a gazdák álláspontját, ismereteit, és a hozzáállását
Miközben a legfrissebb, 2022. januári adatok szerint több mint 4,6 milliárd ember rendelkezik közösségi média profillal – a föld lakosságának közel 60 százaléka –, egyre nagyobb potenciál rejlik a platformok professzonális felhasználásában. Napjainkra közel 50 millió influenszert tartanak számon világszerte, és a hazánkban is dinamikusan bővülő ipa
Hogy lehet egyszerre békére törekedni, Ukrajna EU-tagságát támogatni, az eddigi vehemenciával védeni a kárpátaljai magyarokat, de közben nem felbőszíteni az oroszokat? Megoldhatatlan feladatnak tűnik, a magyar kormány azonban megpróbálkozik vele – legalább a kommunikációjában.
A napenergia iparág aktív hazai és külföldi szereplőjeként ismert bajai Optimum Solar Zrt. nagyszabású megújuló energetikai fejlesztési tervvel érkezett Taszárra: a cég 50%-os tulajdonosa lett a taszári repülőtér megvételére és hasznosítására kijelölt SGF Silu Global Fund Zrt.-nek – áll a cég közleményében. Az Optimum Solar Zrt. a hazai és régiós n
Kitartott a tavalyi folyósítási kedv januárban is, de új erőre nem tudott kapni a hitelpiac. A lakáshitelekből már majdnem egy éve 100 milliárd forint feletti összegeket folyósítanak a bankok, amihez most először a zöld hitelek is érezhetően járultak hozzá. A személyi kölcsönök kihelyezése mérsékelt, de stabil, a babaváró kölcsönök azonban már elin
Együttműködési megállapodást írt alá a hidrogéngazdaság térnyerése érdekében Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM) vezető miniszter és Hegedüs Ákos, a Linde Gáz Magyarország Zrt. vezérigazgatója csütörtökön Pakson. Hegedüs Ákos az aláírás előtt tartott tájékoztatón közölte: a zrt. vállalja, hogy zöldhidrogéngyártó kap