Öt városrészben kezdődik el a geotermikus fűtési rendszer kialakítása Szegeden, a 9 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően - amelynek 60 százalékát uniós támogatás fedezi - mintegy felére csökken a távfűtés földgázfelhasználása.
A legújabb nádfelmérés szerint öt év alatt hétszeresére nőtt a kiirtott balatoni nádas nagyságrendje, és újabb nádasokat rongáltak meg stégbejárók, feltöltések, nyiladékok létesítésével. Nincs, aki betartassa a törvényt.
Az Orosz Szövetségi Űrügynökség, a Roszkoszmosz vezetője szombaton írásban fordult a Nemzetközi Űrállomás (ISS) projektben részt vevő partnerekhez, hogy oldják fel az állami vállalat vállalkozásai ellen elrendelt szankciókat, amelyek szerinte törvénytelenek.
Saját bevallása szerint a magyar háztartások 60%-ának van saját autója, 2%-nak tőzsdei részvénye és 17%-nak ingatlanhitele – mutatják az MNB 2020-as háztartási vagyonfelmérésének minap közzétett első eredményei. Az ingatlantulajdon értékével együtt egy medián magyar háztartásnak 20 millió forintnyi (adóssággal csökkentett) vagyona volt 2020 végén.
Pakisztán fővárosa, Iszlámábád azzal vádolja Indiát, hogy egy azonosítatlan, szuperszonikus tárgyat lőtt India légterébe, amivel veszélybe sorolta a helyi civileket
Megjelent a márciusi Forbes, benne hét oldalon olvashatsz a megújult Operaházról. A Zoboki Gáborral készült interjú mellett igazi műhelytitkokat is megtudhatsz!
Tovább növeli az eddig is hosszú várakozási időt az autóiparban az ukrán-orosz háború, még bizonytalanabbá teszi az ellátást és gyártást. Az Opelnél eddig átlagosan félévet kellett várni egy újautó leszállítására, a Suzukinál két hónapot, de az alkatrész- chiphiány a konfliktus nélkül is komoly kihívást jelent a gyártóknak.
A legújabb nádfelmérés szerint öt év alatt hétszeresére nőtt a kiirtott balatoni nádas nagyságrendje, és újabb nádasokat rongáltak meg stégbejárók, feltöltések, nyiladékok létesítésével - közölte Pomogyi Piroska hidrobiológus az MTI-vel.
A Nyugati pályaudvarnál számos segélyszervezet várja az Ukrajnából érkezőket. Megpróbáltunk eligazodni közöttük. Nem volt könnyű, viszont sok a jóindulat.
Az olasz rendőrség lefoglalta Andrej Igorevics Melnyicsenko orosz milliárdos szuperjachtját – közölte a miniszterelnöki hivatal szombaton, néhány nappal azután, hogy az üzletembert felkerült az EU szankciós listájára az orosz ukrajnai inváziót követően.
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint gazdasági okok és a hatalom megtartásának mindenek feletti érdeke állnak az orosz elnök pálfordulása mögött.
A brit pénzügyi hatóság (FCA) felszólította az országban működő összes kriptovaluta ATM fenntartóját, hogy azonnali hatállyal szüntessék be azok üzemeltetését,
Több napra felfüggesztették a héten a fontos orosz exportcikk, a nikkel kereskedését, miután órák alatt duplázódott az árfolyam, és az árrobbanás miatt még nagy intézményi befektetők is bajba kerültek. Az eset a 2020-as negatív olajárhoz vagy a 2021-es Gamestop-botrányhoz fogható, és kivételesen nem csak az oroszok tehetnek róla.
Berlin nemzetközi partnerekkel együttműködik egy légihíd létrehozásán a Moldovába érkezett ukrán menekültek elszállítására - jelentette be Annalena Baerbock német külügyminiszter szombaton.
Tovább folytatódott az orosz offenzíva Ukrajnában. Ukrán hírforrások szerint Mariupol városában Oroszország ágyúkkal lőtt egy mecsetet. Halálos áldozatokról egyelőre nem tudni.
A müncheni Sendlinger irodaház egyik egy légterű irodájában nem mindennapi megoldással dobták fel a szürke laptopok és szürke hétköznapok hangulatát: az iroda közepén kialakított mintegy 250 négyzetméternyi „ültetvényen” fűszernövényeket, salátaféléket termesztenek, mustármagot csíráztatnak.
Az internetes kaszinók valósággal ellepték az internetet az utóbbi években: egyre több szerencsejátékkal foglalkozó weboldal jelenik meg a virtuális térben.
A legújabb nádfelmérés szerint öt év alatt hétszeresére nőtt a kiirtott balatoni nádas nagyságrendje, és újabb nádasokat rongáltak meg stégbejárók, feltöltések, nyiladékok létesítésével.
A horvát miniszterelnök ingerülten tartott sajtótájékoztatót, nem értik, hogy repülhetett észrevétlenül NATO-légtérben az a drón, ami később Zágrábban lezuhant. Orbán Viktor horvát kollégájától tudta meg, mi történt.
Korszerű fémhulladékfeldolgozó-telepet épít uniós támogatással, 179 millió forintos beruházással az Anton Konstrukt Kft. Makón - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
A fenntartható épületek 23-26%-kal magasabb bérleti díjjal adhatók ki, miközben 8%-kal magasabb kihasználtságot érhetnek el a bérbeadóik. Ezek a számok hiába tűnnek kecsegtetőnek, a kereskedelmiingatlan-állomány több mint 90%-a mégsem ESG-kompatibilis, azaz nem felel meg a fenntarthatósági követelményeknek – derül ki a workcloud24 új piackutatásábó
A hashráta tokenek egyszerű módszert kínálnak a Bitcoin-bányászatban való részvételre, anélkül, hogy az ASIC bányászgépek üzemeltetésével kellene bajlódnunk. A két
Miközben 2022. március 6-án 2022 juhot hajottak végig a Párizs leghíresebb sugárútján, a Champs-Elysées-n, a Párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár (Salon de l'Agriculture) végén, az európai juhtenyésztők és –tartók komoly tárolási gondokkal küzdenek. A gyarjú ugyanis nem kell senkinek.
Az Országos Betétbiztosítási Alap a Sberbank Magyarország Zrt. 65 158 betétesének 146,8 milliárd forint kártalanítási összeget fizet ki - közölte az OBA.
Az ukrajnai háború és az ennek következtében Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt világszerte csökkent az acélkínálat, az árak az egekbe szöktek - mondta Jayanta Roy, az ICRA indiai hitelminősítő intézet acélszakértője a német dpa hírügynökségnek.
A BÁV 2022. évi műtárgybefektetési indexének adatai alapján az aranyba, ékszerbe és műtárgyba fektetők aránya több mint a duplájára nőtt tavaly óta; az utóbbi két hónapban jelentősen nőtt az aranyékszerek és a befektetési aranytömbök forgalma a BÁV-nál - közölte a műkereskedelmi társaság.
A Magyar Bankholding Csoport elkötelezett az Ukrajnából menekülők megsegítése mellett. A bankcsoport – a háborúra reagálva – minden egyes munkatársa nevében 1000 forintot, összesen 10.500.000 forintot adományoz a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül.
Nagy újdonságként robbant be az ingatlanpiac világába néhány évvel ezelőtt a proptech. Számos konferencia, előadás és cikk született arról, hogy gyökeres átalakulás küszöbén az iparág és néhány éven belül rá se ismerünk majd az épületeinkre. Mostanra viszont egyértelmű, hogy a hirtelen változások helyett, ahogy az életünk más területeire is, úgy az
Az ukrajnai háború és az ennek következtében Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt világszerte csökkent az acélkínálat, az árak az egekbe szöktek - mondta Jayanta Roy, az ICRA indiai hitelminősítő intézet acélszakértője a német dpa hírügynökségnek.
A csarnoképítésekhez szükséges acélszerkezetek gyártásával foglalkozó Orha Művek Magyarország mellett már Észak- és Nyugat-Európában is nevet szerzett magának. A társaság különösen nagy figyelmet szentel a technológiai fejlesztéseknek, melyek a hazai élvonalba emelték a vállalatot. A jelenlegi munkaerőhiányt azonban az automatizáció önmagában nem o