Spanyolország még márciusban jelentette be, hogy megtiltaná az influencereknek és közszereplőknek, hogy egészségtelen ételeket és italokat reklámozzanak a gyerekeknek. A javaslat értelmében tilos lenne minden olyan élelmiszer vagy ital reklámozása, mely magas cukor-, nátrium-, só- vagy zsírtartalmú.
A fogyasztók védelme érdekében május végétől több ponton szigorodik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása. A Gazdasági Versenyhivatal folyamatosan segíti a piacok szereplőit a változásokra való felkészülésben.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Békés megyében, ahol ez alkalommal egy nagykamarási tenyészlúdtelepet ért el a betegség. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van – írja honlapján a Nébih.
Jászai Gellért a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatójának felkérésére két új taggal bővül az infokommunikációs vállalatcsoport tanácsadó testülete. A nemzetközi kapcsolatok fejlesztésével, komplex tanácsadói feladatokkal megbízott advisory board a Rheinmetall védelmi- és járműiparban kiemelkedő tapasztalatokkal rendelkező elnök-vezérigazgatójával Armin P
A mostani helyzet szerint az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az új kormányban az egészségügyi tárca a belügy irányítása alá kerül - írja a Magyar Narancs.
Mára eldőlni látszik: a heteken belül felálló ötödik Orbán-kormány első és legfontosabb feladatai között a költségvetési egyensúly biztosítása lesz, ami – tekintettel az elszálló idei deficitre – még idén kiigazító lépéseket fog eredményezni. Már az sem kérdés, hogy a büdzsében tátongó több ezer milliárd forintos lyukat részben a különadók emelésév
A világon egyre több konfliktus tör ki a víz miatt: nem csak a vízhiány okoz harcokat, hanem a vízellátás ellenőrzése miatt is súlyos viták vannak egyes országok közt. Ugyan a legtöbb vízkonfliktus Ázsiában van, az utóbbi időben már Európa bizonyos területein is komoly harcok voltak a víz miatt.
Az elmúlt hónapokban a kriptofanatikusok és kriptomilliomosok folyamatosan adták egymásnak a kilincset El Salvadorban, az egyetlen országban, ahol jelenleg a
Az új nemzetközi Ipsos kutatás szerint tevékenységeink környezeti hatásairól rengeteg tévhit él a világ fogyasztói fejében. A magyarok inkább figyelnek az energia- és víztakarékosságra, az újrahasznosításra, valamint a kevesebb csomagolóanyagú terméket választják – de a húsról, tejtermékekről a világátlaghoz képest kevésbé hajlandóak lemondani. Hon
A Föld légköre 1985 óta megállíthatatlanul melegszik. A Knauf Insulation szakemberei szerint az európai épületállomány újraszigetelésével még visszafordíthatók lehetnek a káros folyamatok.
Az európai tőzsdéken ma egész nap rossz hangulat uralkodott, részben a gyenge vállalati gyorsjelentések, részben pedig a Fed monetáris szigorítással kapcsolatos üzenetei nyomták rá a bélyegüket a hangulat. A magyar piac ehhez képest egészen jól tartotta magát, a BUX relatíve mérsékelt eséssel zárta a mai napot, amiben főleg az OTP jó teljesítményé
Lassult áprilisban a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedési üteme az Egyesült Államokban a nyersanyag-, üzemanyag- és munkaerőköltségek emelkedése miatt, az üzleti bizalmi indexek romlása pedig a kilátások borúsabb megítélésére enged következtetni az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei
Öt embert letartóztatásba, egyet pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett a pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetés ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken.
Az újranyitást követően egyetlen nap után az OTP és az Erste is újra felfüggesztette a zöld hitelek befogadását, így a jelenlegi feltételek mellett valószínűleg végleg vége a szuperolcsó hitelnek. Nagy kérdés, hogy a hitelkérelmük befogadásáig el nem jutó ügyfelek mekkora része bírja majd el a 45 százalékkal emelkedő törlesztőrészletet. Ráadásul a
A globális fölmelegedés következménye, hogy gyakori a magas hőmérséklet és sok a hőhullám. Mind a négy évszakban előfordul túl magas és túl alacsony hőmérséklet egyaránt. Ezek a hőingadozások jelentősen befolyásolják a sejtek anyagcseréjét, és változásokat is okozhatnak benne. A magas hőmérséklet és a növények vízháztartása szorosan összefügg.
A munkáltatókra komoly nyomás nehezedik: a világ dolgozóinak 70%-a nyitott új munkalehetőségekre, és a fiatalok közel harmada aktívan keres új munkahelyet. Az Y- és a Z-generáció számára (azaz a 25-34 és a 18-24 évesek) a legfontosabb érték a saját boldogságuk, hisz több mint felük vallja, hogy otthagyná az állását, ha az akadályozná az élet élveze
Putyin kifogásolta az Európai Unió képviselőinek azon "felelőtlen nyilatkozatait", amelyek értelmében az ukrajnai helyzetet katonai eszközökkel kell megoldani, valamint azt, hogy figyelmen kívül hagyják az ukrán biztonsági erők által elkövetett számos háborús bűncselekményt.
Nagyon könnyen el tudom képzelni, hogy tovább kell rontanunk a növekedési kilátásainkat, ha az Oroszország elleni szankciók tovább durvulnak és az energiaárak emelkednek – mondta pénteken Gita Gopinath, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza a Reuters tudósítása szerint.
Öt embert letartóztatásba, egyet pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett a pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetés ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság.
A fogyasztók védelme érdekében május végétől több ponton szigorodik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása – áll a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mai sajtóközleményében.
Az Szte kutatónői két éve dolgoznak azon, hogy a koronavírus-betegség súlyos és kevésbé súlyos lefolyására választ adjanak - a titok többek között a gének variánsaiban rejlik. Prof. Dr. Széll Márta, molekuláris biológus, az Szte Szaok Orvosi Genetikai Intézetének vezetője, aki egyben az Szte stratégiai rektorhelyettese és Dr. Buzás Krisztina, az Sz
Az amerikai gazdaság nagyon rugalmasan reagál a sokkhatásokra, az infláció viszont a tetőfokára hághatott, az inflációs nyomást pedig tovább fokozza a háború elhúzódása - mondta az amerikai pénzügyminiszter egy rendezvényen a Reuters tudósítása szerint.
A Világgazdaság pénteki cikke rámutatott, hogy egyes bankok akár több mint százezer forintos jóváírásokkal is próbálják magukhoz csábítani a babaváró hitel felvételét tervező párokat.
Az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódása az ezzel együtt járó energiaembargó miatt a német bruttó hazai termék akár kétszázalékos csökkenését okozhatja az idén és ezzel recessziót is, a Bundesbank modellszámításainak legkedvezőtlenebb forgatókönyve szerint.
Kihirdette nő gazdálkodók részére szervezett speciális képzési és támogatási programja nyerteseit a Corteva Agriscience április 22-én. A globális mezőgazdasági vállalat nálunk első alkalommal megszervezett TalentA programja Európa szerte már több mint ötszáz agráriumban tevékenykedő nőnek segített álmai megvalósításában.
Törökország külügyminisztere, Mevlut Cavusoglu egy szerdai interjúban azt mondta, hogy véleményük szerint egyes NATO tagállamoknak nem áll érdekében, hogy az
Mik voltak azok a jelek, melyeket sokan félreértelmezve nem számítottak arra, hogy Oroszország háborút indít Ukrajna ellen? Meg lehet-e érteni Oroszországot? Mi lesz Ukrajnával mint komoly világpiaci agrárexportőrrel? Többek között erről is beszéltek a Concorde munkatársai a brókercég friss podcastjában.
A magyarországi szántóterületeken található termőtalajoknak mára a 70-80 százaléka erodálódott, jelentős szervesanyag-veszteséget szenvedett az elmúlt évtizedek során. Ez nem csupán a termésátlagot rontja, hanem a klímaváltozást is erősíti – hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.
Több mint kétéves csúcsra erősödött a dollár péntek délután az euróval szemben, ez pedig a forint számára rossz hír. Így nem annyira meglepő, hogy a magyar deviza 372-ig gyengült az euróval szemben.
Márciustól szeptemberig vizsgálja a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását a használtautó-kereskedésekben a szakhatóság. Az ellenőrzések a fogyasztói panaszokban is jelzett problémák feltérképezését szolgálják, a tájékoztatási kötelezettségek megfelelő teljesülését kérik számon - jelentette be pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai
Anyalapunk, a Forbes.com velős cikket közölt az önkontroll, az akaraterő és a siker kapcsolatáról. Az írásban többek között kifejtik, hogy bár az akaraterő meghatározó szerepet tölt be a célok elérésében, a döntő lépéseket az önkontroll segítségével tudjuk megtenni. A szakértők szerint ez nem állandó tulajdonságunk, hanem egy energiaforrás, ami kön
Látszólag érthetetlen, hogy miközben szinte naponta jönnek a hírek arról, hogy Oroszország államcsőd közelében lehet, a rubel masszívan erősödik. Az orosz deviza erősödése azonban könnyen lehet, hogy már nem tart sokáig – írja a Bloomberg.
Hamar túl kell esni az Oroszország elleni olajembargó elrendelésén, különben alternatív piacokat talál magának az olaj, és az európai országok sem érzik majd elég sürgetőnek az átállást megújítható energiahordozókra – fogalmazott a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete szakértője az intézet honlapján ma megjelent értékelésében, tette közzé a
Két hegyvidéki vonallal bővül a kerékpárszállítási lehetőség Budapesten: holnaptól a 155-ös és a 156-os buszra is fel lehet vinni a kerékpárt, számolt be az MTI.
Idén jubilál, 25. alkalommal kerül megrendezésre a Pápai Expo és Agrárpiknik, május 13-14-én. A nagyszabású esemény programjában most is kiemelt hangsúllyal jelenik meg a pályaorientáció és a generációváltás.