Karbantartás miatt vasárnap – várhatóan – reggel 6 és este 18 óra között változik a H8-as és a H9-es HÉV közlekedése – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mai közleményében az MTI-vel.
Az Ukrán Nemzeti Bank a háború és a statárium idején minden erővel szeretné megakadályozni, hogy a tőke elhagyja az országot. Ennek érdekében szerdától kezdve már korlátozza a kriptopénz vásárlásokat is. A legszigorúbb intézkedés a bitcoin vásárlásokra vonatkozik: ezentúl nem lehet ukrán hrivnyáért bitcoint vagy más kriptopénzeket vásárolni. Az ukr
Hivatalosan is hozzáférhető a Coinbase NFT piactere azok számára, akik feliratkoztak a béta verzió tesztelésére. A Coinbase fokozatosan vonja be az új felhasználókat a várólistáról, de mivel 2,5 millióan szerették volna kipróbálni a piacteret, eltart majd egy ideig, amíg mindenki sorra kerül. Minden tesztelőt a feliratkozás sorrendjében fognak megh
Óriási feltűnést keltett L. Simon László, az Orbán-kormány volt államtitkára közösségi bejegyzése, amelyben édesanyja nem megfelelő háziorvosi ellátását kifogásolta. A pellengérre állított doktort megkérdezte a Népszava, de részleteket nem tőle, hanem másoktól tudtak meg.
Korábban az Aldiban, most pedig a Pennyben bukkant fel olyan mirelit zöldbab, amelyben toxikus szennyeződés lehet. Aki vásárolt az ilyen termékekből, kérik, vigye vissza üzletbe. A vételárat a vásárlást igazoló nyugta nélkül is visszatérítik.
Csődöt jelentett az orosz Alfa Bank leányvállalata, az Amsterdam Trade Bank - közölte pénteken a holland központi bank egy amszterdami kerületi bíróság ítéletére hivatkozva.
Csaknem 2,1 milliárd forintos támogatással, európai uniós fejlesztési forrásokból segítik az 50 év feletti munkanélküliek, a gyesről, gyedről visszatérni szándékozó kismamák, és a jelenleg inaktív álláskeresők foglalkoztatását Baranyában.
Nem szükséges hirtelen, sokkszerűen 75 bázisponttal emelni az irányadó kamatot – mondta pénteken Loretta Mester, a Fed Nyíltpiaci Bizottságának tagja. A nyilatkozat megnyugtatóan hatott a részvénypiacra, a Dow több mint 150 pontot ledolgozott korábbi eséséből.
Folynak a tárgyalások esetleges kormányzati szerepvállalásáról – mondta Navracsics Tibor a 168.hu péntek reggeli Keljfeljancsi című műsorában. Korábban a sajtóban megjelentek olyan hírek, hogy egy uniós minisztérium vezetője lehet a korábbi EU-biztos, a jelek szerint valóban van ilyen kezdeményezés.
Csaknem nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás vehet fel összesen 5600 munkavállalót a KKV kapacitásbővítő támogatásnak köszönhetően - jelentette be pénteki közleményében Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, hogy az eredeti 15 milliárdról mintegy 20 milliárd for
Márciustól szeptemberig vizsgálja a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását a használtautó-kereskedésekben a szakhatóság. Az ellenőrzések a fogyasztói panaszokban is jelzett problémák feltérképezését szolgálják, a tájékoztatási kötelezettségek megfelelő teljesülését kérik számon - jelentette be pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai
Elon Musk amerikai üzletember a lítiumbányászati beruházások növelését sürgette annak érdekében, hogy csökkentsék az elektromos járművekben használt fém kereslete és kínálata közötti szakadékot.
A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint április 11-17. között kilencezren fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ez 44 százalékkal kevesebb beteget jelent az azt megelőző héthez képest - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett heti jelentésében.
A hazai szerencsejátékok közül a lottójátékok között meghatározó különbség van abban, hogy milyen eséllyel lehet elvinni annak főnyereményét. A Magyarországon állami monopóliumként működő szerencsejáték-piacon háromféle lottó közül választhat a fogadni kívánó játékos: 5-ös, 6-os és a 7-es (skandináv) lottó közül. De érdemes egy kicsit közelebbről
Az ukrán mezőgazdasági miniszter szerint minden a gabonával teli hajók raktereinek állapotán múlik és a gabonahiány, illetve a magas árak 3-5 évig is elhúzódhatnak.
A tabella első két helyén álló két szupercsapat egyaránt 32-32 meccset játszott. A City 24 győzelem mellett 5 döntetlent és 3 vereséget könyvelt el, ezzel 77 pontos. A Liverpool egyetlen ponttal szorul a második helyre, az ő mérlegük 23 győzelem, 7 döntetlen és 2 vereség. Szombaton a City dolga látszik könnyebbnek, a lényegében biztos
Az Audi e-tron GT quattro a New Yorkban idén immár 18. alkalommal kiosztott „Világ Autója Díjak” („World Car Awards”) kitüntetések nagy nyertese. A „Világ Év Elektromos Autója” („World Electric Vehicle of the Year”), a „Világ Nagyteljesítményű Autója” („World Performance Car”) és a „Világ Év Autódizájnja” („World Car Design of the Year”) kategóriák
Az Európai Bizottság szerint amennyiben a fenntartható termékek elterjednek, az 2030-ra 132 millió tonna primerenergia-megtakarítást eredményez, ami nagyjából 150 milliárd köbméter földgáznak felel meg, azaz majdnem egyenértékű az orosz gáz uniós importjával. Bera Péter a Klímapolitikai Intézet kutatója, a Corvinus Egyetem doktorandusza szerint, ho
Lenyűgöző videóval száll szembe a magyar rendőrség az ittas vezetéssel, amit – elmondásuk szerint – nem lehet pusztán büntetéssel megállítani. Átélhető jelenetek Berzai Zsolt r. alezredes, az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság főtitkára kiemelte, hogy az ittas vezetés szinte azóta probléma, hogy megjelentek az első autók. Visszaszorítása a r
A kálium sok olyan feladatért felel a növény életében, ami miatt jelenlétére és felvehetőségére oda kell figyelni, bármilyen kultúrával foglalkozunk. Vannak igen káliumigényes növények, mint például a paradicsom, de vannak kevésbé érzékeny konyhakerti növények is természetesen.
A Menedzserszövetség nagysikerű Menedzserek a Társadalomért - Fókuszban a Jövő! egész napos konferenciája 2022 április 20-án, a Hilton Budapest Báltermében, hibrid formában került megrendezésre. A konferencia idei témája: „A Jelen kihívása: a Jövő vállalatvezetése”
Világviszonylatban a vállalatok közel egynegyede már dolgozik valamilyen kvantumtechnológián, amelyből számításaik szerint 3-5 éven belül kereskedelmileg is profitálhatnak. Elképesztő ütemben nő az érdeklődés a kvantumtechnológiák iránt, amelybe a vállalatok jelenleg 23%-a már megkezdte a befektetést, további 20% pedig már most biztosan tudja, hogy
Tízéves hazai gyakorlati tapasztalatok alapján elmondható, hogy a korona fölötti fagyvédelmi öntözés itthon is teljesen megbízható eljárás és sokkal kevesebb víz kell hozzá, mint sokan gondolják. Csak erős széllel párosuló szállított fagy esetén nem működik ez a módszer, sőt olyankor nem is szabad beindítani az öntözőrendszert.
Néhány év múlva hivatalosan is elismert, allergiások által is fogyasztható almát lehet majd az élelmiszerboltokban vásárolni több németországi kutatóhely ötéves együttműködésének eredményeként.
Három rétegű üveg a varázsszó? Szakszerű beépítés, de ki csinálja? Az olcsóbb már rövid távon is drágább lehet – tetőablak esetén is! Tetőtérfelújításra készül? Ne legyen a tetőablak a gyenge láncszem. window.googletag = window.googletag || {cmd: []}; googletag.cmd.push(function() { googletag.pubads().display('/28240038/pr_m
Egyik munkavállalónk rendes felmondással felmondott. 2022.04.28-ával lejár a felmondási ideje, tehát ekkor szűnik meg a munkaviszonya – írta olvasónk. Így folytatta: közben kiderült, hogy munkavállalónk terhes, és ezt a felmondási idő alatt közölte a munkáltatóval. Ilyen esetben is megszűnik a munkaviszony a felmondási idő letelte után)? Ha hoz a f
A héten megindult Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának a második szakasza. Megismertük az orosz célokat. Moldova is veszélyben lehet. Mariupol gyakorlatilag teljesen orosz kézre került, miközben Luhanszk 80 százalékát elfoglalták. A következő hetekben az eddigi legintenzívebb összecsapások jöhetnek a Donbasszban. Óriási fegyverraktárt fog
A koronavírus-járvány két évig tartó bezárkózása és bizonytalansága után most, hogy egyre több ország lazít a korlátozásokon és könnyebb utazni, sokan nagy nyaralásokat terveznek, megünnepelve a kiszabadulást a "stay home" időszakából. Az utazni vágyók helyzetét nehezíti a háborús helyzet, a magasabb energiaárak és üzemanyagárak, a dráguló repülője
EU-s és ukrán közgazdászok szerint ha Ukrajna a háború után a Marshall-tervhez hasonló segítséget kap az újjáépítéshez, akár az egész világnak mintaadó lehet a klímakatasztrófa elleni küzdelemben. A háború pusztítása miatt egyelőre nehéz a szép jövőre gondolni, pedig annak felépítése most kezdődik el.
Két új elektromos önvezető traktor premierje, hibrid erőforrások árammal vagy áram nélkül, intelligens érzékelők pásztázzák a gyümölcsösöket. Az Agroinform.hu heti gépészeti összefoglalója.
A Föld napja alkalmából a Danone Magyarország Kft. megbízásából készített 500 fős reprezentatív kutatás* a hazai vásárlók étkezéssel és élelmiszervásárlással kapcsolatos környezettudatos döntéseit vizsgálta. A felmérésből kiderült, hogy a magyar fogyasztók 36 százaléka nemcsak az árat, hanem az adott élelmiszer környezetre gyakorolt hatását is figy
Az ókori görögök pipába tömték a leveleit és elszívták, akár a legfinomabb dohányt, ám a martilapuból beszívott füst nemhogy ártott volna a tüdőnek, gyógyította azt! Így hát a vízpartok vidám, sárga virága örökre megvetette a lábát az emberek világában – és értékes alapanyagainak köszönhetően napjainkban is helyet kap a kertek ágyásaiban.
A mínusz 100 Celsius-foktól akár 600 Celsius-fokig tartó tartományban működtethető, hőakkumulátoros energiatároló, a HeatTank iránt az utóbbi időben jelentősen meglódult a nemzetközi érdeklődés. A fejlesztést megvalósító HeatVentors vezetői, Andrássyné Farkas Rita és Andrássy Zoltán a közelmúltban kötöttek megállapodást a portugáliai piacra lépésrő
Két német alkatrészgyártó vállalat sikerének alapjait vizsgáljuk, a Maschinenfabrik Mönninghoff és a Mayer Präzision példája alapján. A cikkből kiderül, hogy milyen berendezések szükségesek a produktivitás növeléséhez, valamint a megbízható automatizált gyártáshoz. Innovatív Hajtástechnológia A Maschinenfabrik Mönninghoff vállalat tengelykapcsolók,