A világ legvagyonosabb rétegének, az emberiség mindössze egy százalékát kitevő globális elitnek a jövedelme az elmúlt két évben mintegy kétszerese volt annak, mint amennyit az összes többi ember keresett - állítja az Oxfam jótékonysági szervezet.
Mintegy 427 millió forint összköltségvetésű beruházás keretében egyebek mellett csúcskategóriás lézervágó gépet szerzett be és energetikai korszerűsítést is végzett üzemcsarnokán a kecskeméti Steelflex Kft.-nél - közölte a cég az MTI-vel.
A GreenGo flottája tavaly több mint ötven százalékkal 500 autóra nőtt, szolgáltatási területe 100 négyzetkilométerre bővült, bérlési ideje megduplázódott és a cég ügyfelei a kölcsönvett gépjárművekkel kétszer annyi kilométert tettek meg, mint az előző évben - tájékoztatott az autómegosztó szolgáltató. Felidézték, hogy a munkaadók a közösségi autóme
Megszűnt az exportra értékesítő, belföldön neta-köteles terméket előállító élelmiszeripari vállalkozások népegészségügyi termékadó fizetési kötelezettsége. Ezáltal a magyarországi feldolgozók nem lesznek a külpiacokon versenyhátrányban a külföldi cégekkel szemben.
Alig két év telt el 2020 óta, de az Oxfam számításai szerint már kijelenthető, hogy pénzügyileg ez minden idők legjobb évtizede a milliárdosok számára.
Szép számmal érkeztek oroszok Dubajba, miután az arab ország menedéket nyújtott nekik az ukrajnai háború elindulása után is. És ha már ott vannak, vásárolnak is.
Világszerte 86 újságírót gyilkoltak meg tavaly - közölte hétfőn az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) főigazgatója Párizsban.
Az ünnepi időszak meghosszabbított nyitvatartása után hétfőtől a megszokott rendben 7 és 19 óra között fogadja az utasokat az ásotthalmi közúti határátkelőhely - közölte a rendőrség honlapján.
Vasárnap este kihúzták a Hatoslottó 2023/2. heti nyerőszámait, amin egy játékosnak óriási szerencséje volt: elvitte az 1 milliárd 314 millió forintos főnyereményt. Azonban még koránt sem nyugodhat meg, hiszen a kifizetésig még hosszú idő, és rengeteg adminisztrációs feladat vár rá. Ennek nulladik lépése pedig az, hogy 90 napon belül jelentkeznie ke
A DP World arra számít, hogy a kereslet lassulásával 2023-ban további 15-20%-kal csökkennek a fuvardíjak - mondta a dubaji székhelyű globális logisztikai vállalat vezérigazgató-helyettese és pénzügyi igazgatója, Yuvraj Narayan a Reutersnek hétfőn.
Kína hirtelen döntése a koronavírus terjedése ellen hozott utazási korlátozások feloldásáról felgyorsíthatja a légi forgalom globális fellendülését, de a széles körben tapasztalható munkaerőihiány után, az ágazat most a repülőgépek hiányával is küzd - írja a Reuters.
Az ukrán erők továbbra is védik a Donyeck megyei Szoledart és környékét – jelentette ki Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője hétfőn a 24-es ukrán tévécsatorna műsorában.
Ismét háborús bűnök elkövetésével vádolta meg Oroszországot Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a dnyeprói lakóházat ért rakétacsapás miatt. Míg Lengyelország és a balti államok Moszkva jelentős meggyengítését és legyőzését, addig más NATO-tagállamok a háború mielőbbi befejezését szeretnék – akár területi kompromisszumok árán is. Ukrajnai kat
A 18-49 és a 18-59 éveseknél is a Cápák között volt a hét legnézettebb produkciója, a TV2 házi toplistájának élén pedig a Szerencsekerék végzett. A hétvégi főműsoridőt az RTL, a hétköznap estéket a TV2 nyerte. Múlt héten a TV2 és az RTL közönségaránya is nőtt minden időszakban és bontásban. Főműsoridőben és a 18-49 éveseknél mindkét
A gyengébb fintech cégek többsége idén eltűnik majd a piacról. Aki viszont a mostani nehézségekből is erősen keveredik ki, joggal bizakodhat a jövőt illetően – olvasható a Fintech Sparks összegzésében.
Miközben a világ több pontján ismét felfutóban vannak a Covid-fertőzések, a Johnson&Johnson felbontja a gyártási szerződéseit, a korábban partnernek gondolt Merckkel pedig bírósági perben áll. Pedig az egyadagos Janssen-nek nagyobb karriert jósoltak.
A jelek szerint korántsem vagyunk a hazai madárinfluenza-járvány végén, idén már négy kitörést jegyzett fel a hatóság. A kór egész Európában pusztít, a termeléscsökkenést pedig ukrán és brazil importtal pótolják.
Az Európai Unióban keletkező veszélyes hulladék mennyisége több évtizede folyamatosan növekszik, a csökkentésre irányuló közösségi intézkedések ellenére - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közétett jelentésében.
Európai uniós támogatás segítségével, 632 millió forintos gyártási kapacitásbővítést hajtott végre Székesfehérváron az automatizálással és prototípus-fejlesztéssel foglalkozó, elsősorban autóipari gyártók gyártósoraira célgépeket tervező és gyártó Amplio Automatika Kft.
100 európai civil szervezet (köztük a Humusz Szövetség) sürgősen felszólítja az EU tagállamait és az Európai Bizottságot, hogy 2025-ig tiltsák be az összes PFA-vegyületet a fogyasztási cikkekben, 2030-ig pedig minden felhasználásukat. Az örök vegyi anyagok már születésük előtt megtalálhatók a csecsemőkben, ennek ellenére jelenleg szinte mindenhol a
Az idei pakliban a pozitív év eleji hírek ellenére még mindig benne van a 10-15 százalékos termeléscsökkenés, az erős bérfejlesztési kényszer és az elbocsátás is.
A Szegedi Tudományegyetem (Szte) kalkulátorral segíti a felvételizőket abban, hogy a jelentősen megváltozott felvételi eljárás során könnyedén kiszámolhassák, hány pontjuk van - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Ötből alig két ember hisz abban, hogy családja a jövőben jobban fog élni - derül ki egy rendszeresen végzett globális felmérésből, amely az alacsony jövedelmű háztartások körében az intézményekkel szembeni bizalmatlanság növekvő szintjét is megállapította.
2022 decemberében 2,7 százalékkal, azaz 243 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon – tájékoztatott a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.
Az elmúlt 12 hónapban óriási lelkesedéssel tértek vissza az európaiak a stadionokba és edzőtermekbe. Egy 11 ezerfős mintán végzett kutatás szerint 2022-ben 12 százalékkal növekedett a sporteseményeket meglátogató, 10 százalékkal pedig a rendszeresen sportoló válaszadók aránya.
A PwC felmérése szerint a vállalatok növekedési kilátásaikba vetett bizalma a 2007-2008-as globális pénzügyi válság óta a legnagyobb mértékben csökkent a növekvő infláció, a makrogazdasági volatilitás és a geopolitikai konfliktusok miatt - írja a Reuters.
2022 novemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 7,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok termelése közül az épületek építéséé 18,6 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 6,9 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 6,9 százalé
Új lendületet kaphat a kisvállalkozások hitelezése, az állami támogatással kínált Széchenyi Kártya Program konstrukciói segítséget jelenthetnek a cégvezetőknek – állapította meg hétfői közleményében az OTP Bank, amely tavaly több mint 490 milliárd forintra szerződött partnereivel a programban, közölte az MTI.
Az olaj- és gázeladásból származó orosz költségvetési bevételek tavaly 28 százalékkal, 2500 milliárd rubellel (36,71 milliárd dollárral, 1 rubel=5,43 forint) emelkedtek a megelőző évhez képest – közölte az energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn, tette közzé az MTI.