A Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakossági megtakarításokat támogató új pénzügyi fogyasztóvédelmi kampányt indított "Sok kicsi sokra megy" címmel - közölt a jegybank hétfőn az MTI-vel.
A belgrádi 2-1-es siker után Budapesten is 2-1-re verte Szerbiát a magyar válogatott az Eb-selejtezők G csoportjában. A sportfogadók persze nem csak Szoboszlaiék sikerének örülhettek, ugyanis a találkozó kapcsán minden idők legtöbb kifizetett nyereménye került játékosaink zsebébe. Mindez azt jelenti, hogy a legutóbbi selejtezőnk több nyereményt gen
A Magyarországra érkező, külföldi munkavállalók akár hónapokig vagy akár fél évig is itt élnek kiküldetésben. Ezalatt a munkáltatóknak kell szállást biztosítania az új kollégáknak, de nem mindegy, nekik mennyibe kerül mindez, és az is fontos, hogy a külföldi munkavállaló is jól érezze magát a megbízás alatt.
A hazai termelésű, egészséges, ökológiai művelésben aratott gabonák értékeire hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a kenyér világnapján, amelyet az Élelmezési Világnappal együtt, október 16-án ünneplünk. Itthon fejenként átlagosan 44,5 kg kenyeret fogyasztunk évente.
Nagyon sok olyan, a termelési folyamatba beépíthető és alkalmazható, illetve a fenntartható törekvéseknek is megfelelő gazdálkodási gyakorlat van, amely a megváltozott klimatikus viszonyaink között előnyös tud lenni a hazai gazdálkodóknak - ismertette a minisztérium pénteki közleménye szerint Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságér
A külföldi kötvénypiaci befektetők újra a lengyel kötvények felé fordulhatnak és a külföldi működőtőke-beáramlás is fokozódhat Lengyelország felé, miközben a kormányváltás utáni lengyel kormány az EU-pénzek kiszabadítását is elintézheti, mindez pedig együtt erősebb lengyel zloty felé mutat – foglalta össze a vasárnapi lengyel parlamenti választások
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir), valamint a MEKH és az FGSZ Földgázszállító Zrt. (FGSZ) közös kiadványai a magyar villamosenergia- és földgázrendszer 2022. évi működésének legfontosabb adatait foglalják össze - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-sz
Az Európai Bizottság éppen csökkentené kitettségét Kínával szemben, valamint több eljárást is indított Brüsszel az ázsiai ország vélelmezett tisztességtelen piaci gyakorlatai ellen. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pekingi látogatásán jelezte, hogy Magyarország megvétóz minden olyan lépést, amely veszélyeztetné a kínai kapcsolatokat.
Az Európai Bizottság éppen csökkentené kitettségét Kínával szemben, valamint több eljárást is indított Brüsszel az ázsiai ország vélelmezett tisztességtelen piaci gyakorlatai ellen. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pekingi látogatásán jelezte, hogy Magyarország megvétóz minden olyan lépést, amely veszélyeztetné a kínai kapcsolatokat.
A szemét nem csak a természet látványát torzítja, de sokszor az élővilágra is veszélyt jelent. Ezek mindenki számára ismert tények, mégis a Pilisi Parkerdőnek évente többezer köbméter szilárd hulladékot kell összegyűjtenie. A természetvédelem jegyében a Continental Magyarország a Budapest Sportirodával (BSI) közösen rendezi meg a 16. Erdőtisztító T
2023 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 7,6 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 13,6 százalékkal nőtt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,0 száz
Hétfő délután egészen 30 000 dollárig emelkedett a bitcoin árfolyama, emellett pedig az ethereum, valamint számos más altcoin árfolyama is kilőtt, miután a Cointelegraph egy Twitter-bejegyzésben azt állította, hogy az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jóváhagyta egy spot bitcoin ETF létrehozását. A híreket azonban nem árt kellő óvatoss
Idén még korábban kezdődött a karácsonyi vásár, mint tavaly. De nem biztos, hogy az áruházak behozzák az egész éves nagy visszaesést. Mi vártható a kiskereskedelemben az év hátralévő részében. Mi lesz a kisebb magyar boltokkal és miért öntik a pénzt a befektetők a kereskedelmi parkokba. Erről adott körképet munkatársunk, Mester Nándor a Trend Fm Re
Immáron ötödik alkalommal indítja el Rajtad áll a jövőd! elnevezésű programját a Unicef Magyarország, lehetővé téve, hogy a 14-22 éves magyarországi fiatalok aktívan részt vegyenek a különböző, őket érintő társadalmi problémák feltárásában és a megoldások kidolgozásában.
Az orosz hadsereg hat rakétát és 12 iráni gyártású Sahid önmegsemmisítő drónt lőtt ki Ukrajna területére, hétfőre virradóan viszont az ukrán erők két rakétát és 11 drónt semmisítettek meg a levegőben - közölte az ukrán légierő a Telegramon. A légierő bejelentette, hogy egy Iskander M ballisztikus és öt H-59-es irányított rakéta, valamint 12 Sahid
Az orosz hadsereg hat rakétát és 12 iráni gyártású Sahid önmegsemmisítő drónt lőtt ki Ukrajna területére, hétfőre virradóan viszont az ukrán erők két rakétát és 11 drónt semmisítettek meg a levegőben - közölte az ukrán légierő a Telegramon.
Érdekes eseményeknek lehettünk szemtanúi az elmúlt percekben a kriptopiacon, miután a Cointelegraph a Twitteren tévesen azt állította, hogy az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) jóváhagyta egy spot bitcoin ETF létrehozását. A bejelentés hatására egészen 30 000 dollárig száguldott a bitcoin árfolyama, emellett pedig az ethereum, és számo
Lelőtte az ukrán légierő két MiG-29-es vadászgépét és egy Szu-25-ös csatarepülőgépét az orosz légvédelem - közölte hétfői hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.
Az exit pollok szerint hiába nyerte meg a lengyelországi parlamenti választásokat a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS), nem lesz kormányzóképes többsége, hanem az ellenzék alakíthat majd kormányt. A már megszámolt szavazatok alapján szintén erre lehet következtetni, mégha a PiS valószínűleg így is megpróbálkozik majd a kormányalakítással. Ha ez ne
Az Élelmezési Világnap kiváló lehetőség arra, hogy felhívjuk a figyelmet a legfontosabb kihívásokat jelentő témákra: az éghajlatváltozás okozta gondokra, az aszályra, a talajerózióra és a romló talajéletre, valamint a termőföldvédelem problémájára.
A saját stílus megtalálása nem egyszerű feladat. Ha olyan férfit látsz, akinek lenyűgöző a megjelenése, akkor elgondolkozol, hogy honnan merített ihletet. Férfiként ahhoz, hogy egyedi kinézettel, hozzád illő stílussal rendelkezz, ismerned kell önmagadat, a személyiségedet. Az is fontos, hogy jól érezd magad ezekben a ruhákban, így magabiztosan fogo
Fejlesztési okokból 2023. október 22-én és október 29-én leállás lesz az OTP-nél. A bank hivatalos tájékoztatása szerint olyan szolgáltatások nem lesznek elérhetőek mint például az internetbank, a mobilbank vagy az eBIZ szolgáltatás.
Óriásképernyős, emberi agyi mintázatokat szimuláló mini-LED modellt és 75 colos játékorientált QLED okostévét is bevezetett a magyar piacra a Hisense. Idén szeptembertől a kínai gyártó négy új mini-LED szériája, köztük a zászlóshajó, 85 colos méretben is elérhető UXKQ modell, valamint a kifejezetten gamereknek tervezett, prémium E7KQ Pro QLED készü
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 36,78 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak (KO) pedig 29,38 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság (PKW) által hétfő este közreadott legfrissebb hivatalos részeredmények szerint.
Már közel 4 millió forintot gyűjtött össze a Pictorial dokumentarista fotós kollektíva a Petőfi utcák népe kiállításhoz készült, teljes fotós anyagból létrejövő albumra. A Brancs közösségi pénzgyűjtő platform korábbi rekordját a Bukta Imre kiállítási katalógusának támogatására indult gyűjtés tartja.
A Szerbiai Statisztikai Intézet szeptemberben tette közzé a részben még becslésekre alapozott idei növénytermesztési adatokat, és első pillantásra van ok az örömre.
A hétfő délutáni órákban az egyik legismertebb kriptós híroldal, a Cointelegraph Twitter fiókján jelent meg az a bejegyzés, ami szerint az iShares (BlackRock) engedélyt kapott egy spot Bitcoin ETF indítására. Az árfolyam az ezt követő 6 percben közel 3000 dollárral növekedett, amikor a Fox Business BlackRock-os kapcsolatokkal rendelkező riportere j
Az orosz Gazprom nem tudja jogszerűen áthárítani az MVM-re azt a plusz költséget, ami egy új bolgár törvényből rá hárul a tranzit kapcsán, és egyébként is vannak lehetőségek a helyzet kezelésére, így egyelőre nem kell aggódni a magyar gázellátásért – jelezte több gázpiaci forrás egybehangzóan a Portfolio-nak.
Novembertől új épületenergetikai szabályok lépnek hatályba és megújul az épületek energetikai tanúsítási rendszere is. 2024 januárjától már minden ingatlan eladásánál vagy bérbeadásánál és új épületek kivitelezésénél az újfajta energetikai tanúsítványt kell elkészíttetni. Az új tanúsítvány részletesebb információkat közöl az épületről és a felújítá
Komoly lemaradásban vannak a tőzsdén jegyzet magyar vállalatok a fenntarthatóság területén – mutat rá az EY 17 EU-tagállamban összesen 320 társaságot vizsgáló tanulmánya. Az Európai Unió célja, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon, ezért a következő években egyre több cég, köztük kkv-k gazdasági tevékenységét is szabályozná. A változás idehaza több
Az ötvenes évek mindennapjai és az 1956-os forradalom falusi eseményei elevenednek meg az '56 falun című tematikus programsorozaton a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban október 21. és 23. között - közölte a múzeum hétfőn az MTI-vel.
Múlt hét végén már február óta nem látott 55 eurós szinten is volt a holland TTF gáztőzsdén jegyzett gáz ára, miután a Chevron LNG-létesítményében lévő sztrájkok, a Balticconector vezeték leállása, és az izraeli konfliktus is aggasztotta a piaci szereplőket. Ezt követően azonban úgy tűnik, hogy némi megnyugvás jöhet a piacokon, ma pedig már jelentő
A legfinomabb kenyér szakértők szerint hosszú érlelésű kovásszal készül. Bár a búzából készülő kenyér étkezésünk egyik alapja, sajnos egyre több ember tapasztal problémát a fogyasztása során. Ezt a gabonában található fehérjék okozzák. Mint egy friss kutatás megállapította: vannak kevésbé allergizáló fajok és fajták.
Tavaly az üzemanyagár-sapka kivezetése után írtunk annak lehetséges következményeiről - akkor úgy véltük, hogy mivel a szabályozási változások rendkívül hátrányosan érintették a piaci szereplőket, valószínűleg koncentrálódni fog piac, azaz a családi kézben lévő, kevésbé tőkeerős szereplők közül páran be fogják dobni a törülközőt. Akik viszont átvés