Szeptemberben 3,6%-kal, azaz 438 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon. Ami a tőzsdéket illeti, mind a fejlett mind a fejlődő tőzsdéken gyengülést láthattunk, a hazai börze ezzel szemben stagnált. A devizapiacon a forint mind az euróhoz, mind a dollárhoz képest jelentősen gyengült.
A BASF, a Vattenfall és az Allianz – Vilmos Sándor holland királlyal együtt – ünnepli az Északi-tengeren létesített 1,5 gigawatt teljesítményű szélerőműpark felavatását.
Története első outdoor kampányát valósítja meg a Számlázz.hu. Megújul a 18 éves vállalat arculata, frissül a logó és a kreatív platform is. A közel 700 ezer ügyféllel rendelkező fintech cég a 26 éves Republic Grouppal együttműködve indítja el az outdoor, digitális és PR/kommunikációs pillérekkel is támogatott kampányát. A kreatív koncepcióhoz a jól
A magánegészségügy keretében működő fogorvosi rendelők és klinikák széles körű szolgáltatásokat nyújtanak, és magas színvonalú ellátást biztosítanak pácienseik számára, nem is csoda, hogy ezek a kezelések egyre népszerűbbek Magyarországon. Mi áll a jelenség hátterében, és miért érdemes magánrendelőt felkeresni fogászati problémák esetén?
Ami az alkoholos italok között a Zwack, az a húskészítmények közül a Pick téliszalámi, amely több mint 150 éves múltra tekinthet vissza. De mi az, ami egyedeivé, időtállóvá teszi ezt a terméket? És mitől téli a szalámi? Valóban előfordul, hogy külföldön kedvezőbb áron juthatunk hozzá a nemzeti büszkeségünkhöz? Igyekszünk mindezeket az alábbiakban m
Minden eddiginél magasabb, 7,2 millió köbméternyi földgáz érkezik Románia felől Magyarországra a mai napon, ami 7,2 millió köbmétert jelent, így érdemben meghaladja az eddigi 6,8 millió köbméternyi eddigi rekordot – számolt be a román gázszállítási rendszert üzemeltető Transgaz adatai alapján az Economedia.ro gazdasági portál. Az új rekordot a két
A TikTok közösségi felület több mint 500 ezer videót és 8 ezer élő közvetítést távolított el platformjáról a izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban - közölte blogfelületén a TikTok.
A Médiatanács burkolt kereskedelmi közlemény sugárzása miatt közel négymillió forintos bírságot rótt a TV2 és a tenyek.hu portál szolgáltatójára. A testület jelzése nyomán pedig a cseh és a holland társhatóság ismételten fellépett a szolgáltatókkal szemben.Bejelentés nyomán indított hatósági eljárást a Médiatanács a Tények Plusz július 4-én 18:45-k
Mi akadályozza a hazai építőipari cégeket abban, hogy talpon maradjanak? Miért növekszik a bérnyomás és a lánctartozás az ágazatban? Mennyi cég tervez most elbocsátást? Mi vártható a kiskereskedelemben az év hátralévő részében. Mi lesz a kisebb magyar boltokkal és miért öntik a pénzt a befektetők a kereskedelmi parkokba. Ezekről
A 2021 januárjában bevezetett új kereskedési szabályoknak köszönhetően ígéretesen élénkülni kezdett a Budapesti Értéktőzsde áruszekciója, a forgalom azonban tavaly októbertől jelentősen visszaesett.
Komoly lemaradásban vannak a tőzsdén jegyzet magyar vállalatok a fenntarthatóság területén – mutat rá az EY 17 EU-tagállamban összesen 320 társaságot vizsgáló tanulmánya. Az Európai Unió célja, hogy 2050-re karbonsemlegessé váljon, ezért a következő években egyre több cég, köztük kkv-k gazdasági tevékenységét is szabályozná. A változás idehaza több
Patrick Harker, a Philadelphiai Szövetségi Tartalékbank elnöke aggodalmát fejezte ki a kamatemelésnek a lakáspiacra gyakorolt hatása miatt, különösen az első lakásvásárlók esetében.
A Bloomberg elemzői felmérése szerint a harmadik negyedévben 0,2%-kal, a negyedik negyedévben pedig 0,1%-kal csökkenhet Németországban a GDP év/év alapon, ezzel az év egészét nézve is recesszióban maradhat a német gazdaság.
Morgan Stanley munkatársa, Michael Wilson szerint az S&P 500 ralizni fog a negyedik negyedévben, dacolva a magasabb kamatok és a lassuló gazdasági növekedés miatti aggodalmakkal.
A LinkedIn, a Microsoft technológiai óriáscég tulajdonában lévő szakmai hálózatépítő platform jelentős létszámleépítést jelentett be, amely közel 700 alkalmazottat érint.
Mezőgazdasági kiruházás! Röviden így jellemezhető az a magyar mezőgazdasági integrációs központ, amelyet Kelet-Szlovákiában, Szomotoron avattak fel szeptember 26-án.
Ha más nem, a klímaváltozás, a kontinentális éghajlat szárazodása előbb-utóbb a magyar gazdák nagy részét rákényszeríti az eke és a szántás elhagyására.
Csaknem ezer négyzetméteres szerelőcsarnokot épített a mezőgazdasági gépek kereskedelmével foglalkozó tolnai Agro-Tipp Kft. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 209 millió forintos támogatásával.
Emailben kaptak ma értesítést a Revolut ügyfelei arról, hogy a cég megemeli a pénzváltásra vonatkozó méltányos használati díjat egy adott limit felett.
Milánó, London, Amszterdam, Zürich, Köln után november 11-én és 12-én Budapestre érkezik a Sneakerness Trunk Tamás jóvoltából. A Millenáris B épületébe, a várhatóan négyezer főt megmozgató streetwear fesztiválra számos hazai és külföldi fiatal érkezik saját márkával, üzlettel, valamint nemzetközi márkák és személyiségek is képviselik magukat. Talál
A Green Deal temetési menetének első hangjai már megszólaltak. Európa ökológiai átalakulása úgy tűnik, hogy választani kényszerül a gazdasági növekedés
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) általános közigazgatási végrehajtóként közreműködő gazdálkodók szolgáltatásait veszi igénybe az olyan ügyekben, amelyekhez szakértelemmel, hatósági engedéllyel vagy eszközzel nem rendelkezik, és azok beszerzése nem tartozik a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alá, írja honlapján a NAV.
2023 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 7,6%-kal csökkent, az egyéb építményeké 13,6%-kal nőtt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,0%-kal kisebb volt a július
Befejeződött három útfelújítás is Békés vármegyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn közleményben az MTI-vel. A beruházásokra több mint 1,2 milliárd forintot fordítottak.
Globálisan is sok vita van, a magyar gazdaság viszont így is beleillik a fejlett gazdaságoknál megismert trendekbe. Az idei gazdasági visszaesés ellenére nem kell kétségbe esni – erről is beszélgettünk Horváth Andrással, az MBH Bank vezető elemzőjével a Klasszis podcast legújabb részében.
14. alkalommal indult el a K&H Vigyázz, kész, pénz! iskolásoknak szóló vetélkedősorozata, a 3-11. évfolyamos diákok pénzügyi ismereteikről adhatnak számot.
A jövőre 20 éves, magyar tulajdonú Stylers Group információ-technológiai cégcsoporthoz tartozó Braining Hub It oktatási központ Stylers Academy néven folytatja tovább tevékenységét. A névváltás mögött stratégiai döntés húzódik: a magyar tulajdonú cégcsoport a korábbiaknál mélyebben integrálja szolgáltatási portfólióját és ambíciózus nemzetközi terj
Bár látványosan rossz állapotban van a népligeti felüljáró, szakértők arra jutottak, hogy a híd vizsgált tartószerkezeteinek betonminősége a külső megjelenés ellenére jó minőségű, ezért a feltárások és vizsgálatok alapján készített ellenőrző statikai számítás alapján bőven megfelel a jelenlegi forgalmi terhelésnek. Egészen 2025-ig így feloldják a f
Egyre inkább nagy teret hódítanak a digitális fizetési lehetőségek, amelyek népszerűsége továbbra is töretlen. Ezt támasztja alá a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb tanulmánya is, amelynek adatai szerint 2027-re az új fizetési módok (e-pénz, digitális pénztárcák, közvetlen utalások és QR-kódos fizetések) a teljes volumen mintegy 30 százalékát teh
Magyarországnak és Európának is érdeke a magas szintű együttműködés fenntartása Kínával, enélkül nem lenne garantálható a gazdaság versenyképessége, a kötelékek elvágásának következményei pedig tragikusak lennének - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Pekingben.
Kedvező élettani hatásai már régóta ismertek, és elődeink a gyulladásos betegségeken túl a bőrhibák kezelésétől kezdve még a kígyómarást is kúrálták vele.