Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
Az Európai Bizottság hivatalos információkérésre vonatkozó megkeresést küldött a Meta (Facebook, Instagram) és a TikTok közösségi platformnak, felkérve a nagyvállalatokat, hogy adjanak tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket foganatosítottak az illegális tartalmak és a dezinformáció terjedésének korlátozására, különös tekintettel a Hamász által
Jelentősen nőtt (27%-ról 36%-ra) azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek 1 millió dollárt meghaladó értékű adatvédelmi incidenst tapasztaltak az elmúlt egy évben, ennek ellenére a cégek több mint egyharmada nem tett kockázatkezelési erőfeszítéseket, és csak minden negyedik vállalat javította kiberrezilienciáját. A generatív mesterséges intell
A lakosságnak értékesített termékek utáni, szolgáltatók által fizetett biztosításközvetítői jutalékok betiltásáról folyik eszmecsere az EU-ban, egyelőre a tiltás ellenzői állnak nyerésre. A témáról Paul Carty tartott előadást a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) esztergomi konferenciáján.
Felemás képet mutat a biztosítási piac: miközben az infláció nyolc év reálnövekedését veti vissza a legutóbbi két évben, a profitadótól eltekintve az idei év végére várhatóan jelentősen nő a biztosítók eredménye.
Igazi szenzációval bővül a Madame Tussauds Budapest kínálata! Magyarországra érkezik a világ egyik leghíresebb sportolója, divatikonja és médiasztárja, David Beckham viaszmása. A 115-szörös angol válogatott középpályás, a Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa, és a Miami csapatánál Messi jelenlegi “főnöke” néhány hónapig időzik majd B
A magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok hagyományosan stabilak, az amerikai befektetések változatlanul jelentősek Magyarországon - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hipa) konferenciáján csütörtökön Budapesten.
A kormány területfejlesztési elképzelése szerint a vidék és a városok fejlesztése egyaránt fontos, minden térség számára versenyképességet kell biztosítani - hangsúlyozta a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára csütörtökön, Balatonfüreden.
A múlt vasárnapi hidegfront csak kis terültre hozott számottevő csapadékot, pedig az őszi vetéseknek egyre nagyobb szüksége lenne az esőre. A kukorica aratására és a még kint lévő gyümölcsök betakarítására viszont a száraz idő a kedvező.
Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
Minden évtizedben csak egyszer tapasztalható olyan mezei pocok invázió Magyarországon, mint idén, ennek ellenére a Nébih még nem engedélyezi a teljes felületkezelést, miközben a Nak éppen azt kéri a hatóságoktól, hogy tágítsák ki a védekezés lehetőségeit.
A 2023-as Internet Hungary konferencián tartott előadást Kovács András Péter, a Dumaszínház humoristája. A stand-up fellépő érdekfeszítő eszmefuttatást tartott arról, hogy egy, az agyunk kreálta fikcióban éljük a mindennapjainkat és erre tanítjuk meg a mesterséges intelligenciát is.
Felemás képet mutat a jelenlegi biztosítási piac: miközben az infláció nyolc év reálnövekedését veti vissza a legutóbbi két évben, a profitadótól eltekintve az idei év végére várhatóan jelentősen nő a biztosítók eredménye – többek között ez hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett esztergomi XI
Fiatal agrárvállalkozók a digitális korban, az agtech forradalom hatásai, a robotika és az emberi munkaerő kérdései – többek közt ezeket a témaköröket érinti a november 22-i Agtech Summit agrárdigitalizációs konferencia.
A Telex részletes beszámolót közölt a Völner-Schadl ügy csütörtöki tárgyalási napjáról, ebből szemezgettünk. Schadl György bizalmasa, S. Tímea egy olyan végrehajtó alatt dolgozott, aki már beismerte a bíróságon, hogy Schadl pénzért cserébe tette őt pozícióba. A nő szerint a végrehajtóról már messziről látni lehetett, hogy nem ért a végrehajtáshoz
A Zfw Hortiservice Kft. és Novisem Bv. várja szeretettel a zellertermesztőket október 27-én Bugyin, az ingyenesen megrendezésre kerülő Zellertermesztési Szakmai Rendezvényre.
Repülőgépes berendezésjavító központot épít Maglódon, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében az Aeroplex - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Az Európai Parlament közleményében elítélte a Hamász Izrael elleni aljas terrortámadásait, ugyanakkor komoly aggodalmát fejezte ki a Gázai övezetben kialakult humanitárius helyzet miatt.
Felemás képet mutat a jelenlegi biztosítási piac: miközben az infláció nyolc év reálnövekedését vetette vissza a legutóbbi két évben, a profitadótól eltekintve az idei év végére várhatóan jelentősen nő a biztosítók eredménye – hangzott el az alkuszok mai konferenciáján.
A megtakarítások ellenére 19 milliárd forinttal nőtt a fővárosi önkormányzat három legnagyobb energiafogyasztó cégének energiaköltsége - közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtökön, budapesti háttérbeszélgetésen.
Jövő július és szeptember között indul el a Digitális állampolgárság program, így az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik - mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
Az orosz-ukrán háború kirobbanását követően történelmi magasságokba repült az infláció Magyarországon, emiatt a cégeknek sorozatos béremeléseket kellett végrehajtaniuk az elmúlt szűk két évben. Mostanra viszont elérkeztünk arra a pontra, amikor önmagában a fizetések növelésével nem lehet megfelelően motiválni a munkavállalóinkat, állítja Dienes Mar
A megtakarítások ellenére 19 milliárd forinttal nőtt a fővárosi önkormányzat három legnagyobb energiafogyasztó cégének energiaköltsége - közölte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtökön, budapesti háttérbeszélgetésen.
Kína, Norvégia és az Egyesült Államok készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére, de Svédország és az Egyesült Királyság is az élmezőnyben van – derül ki az EY nemzetközi tanulmányából.
A meghirdetett mennyiségnél 43,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 73,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Kazahsztán nyugati nyomásra csütörtökön megtiltotta 106 termék exportját Oroszországba. Kairát Torebajev kereskedelmi miniszter-helyettes a Kaztag helyi hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy főként drónokról, ezek alkatrészeiről, mikrochipekről, különleges műszaki eszközökről, illetve egyéb olyan árucikkekről van szó, amelyeket hadi célra felh
Az izraeli-palesztin konfliktus kezdete óta nagyon érdekes folyamatok látszanak a hazai bezinkutakon: a háború kirobbanásával hiába ugrott meg ugyanis az olaj világpiaci ára, a magyar autósok egyre alacsonyabb árakkal találkozhattak a benzin és a dízel esetében is. Vajon mi lehet az oka annak, hogy ilyen látványosan elszakadtak egymástól a globális
Ha egyszer kikerül a kezünkből a saját gazdaságunk adata, utána nem tudjuk, hogy ki, mire fogja felhasználni. Státuszjelentés a magyar agrárium digitális átállásáról.
Megkezdődhet az egykori Nemzeti Kaszinó felújítása Pécsen, az épület a Mathias Corvinus Collegium (MCC) helyi képzési központja lesz néhány éven belül.
Futó Péter, a Futureal Group társalapító-társtulajdonosa a Forbes Money Summiton arról beszélt, hogy noha elhúzódó válságra számít, most van bessz, azaz most érdemes ingatlant venni.
A Gáza melletti kikötőből történő szállítási korlátozások és „háborús kockázati” pótdíjak megzavarhatják a hamuzsírexportot, bár az előrejelzések szerint az árak nem fognak olyan ugrásszerűen megemelkedni, mint Oroszország Ukrajna elleni inváziója után. Izraelen belül a tej, zöldség- és gyümölcs-ellátásban is gondokat okozhat a háború számos követk
„Úgy rossz az egész, ahogy van. Jobb, ha befejezitek” – nyilatkozta az utca embere a magyarországi Comedy Central szülinapi videójában, de szerencsére ő volt kisebbségben. A 15 éves humoradó ezúttal Budapest szívében kutatta fel a rajongókat, akik beszámoltak kedvenc sorozataikról, karaktereikről, és felköszöntötték a csatornát is.
A mai napon a Lightyear befektetési platform jelentős termékfrissítést jelent be a BlackRock, a világ legnagyobb befektetési társasága (a kezelt vagyon alapján) által bevezetett pénzpiaci alapok (Money Market Funds, MMF) bevezetésével.
Év végére 7-8 százalékos inflációs szintet érhetünk el, jövőre feladat, hogy a dezinfláció folytatódhasson - mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke a Hitelintézeti Szemle szeptemberi számának bemutatóján.
Kína, Norvégia és az Egyesült Államok készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére, de Svédország és az Egyesült Királyság is az élmezőnyben van derül ki egy friss nemzetközi tanulmányból.
Múlt hét végén a 130 éves Budai Arborétumról tartottak ünnepi megemlékezést, az emlékülésen szó volt a kert funkcióiról, fontosabb dendrológiai értékeiről.
Az orosz erők légitámogatással próbálják körülzárni a Donyeck megyében lévő Avgyijivka települést, ugyanakkor az ukrán erők az elmúlt tíz nap alatt öt orosz repülőgépet semmisítettek meg a régióban - közölte a dél-kelet ukrajnai (tavriai) irányvonal sajtóközpontja a Facebookon.
A fővárosi önkormányzat átveszi az Iványi Gábor vezetésével működő Oltalom Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit.