Magyarországi szakasza jelentős részén már csak néhány 10 centiméterrel tartózkodik a valaha mért legalacsonyabb érték felett a Duna vízállása. A nemzeti ünnepre pedig számos mérési pont ez alá az érték alá süllyedhet.
„A médiaszabadság védelme: Az Európai Unió szerepe” címmel tartottak sajtószemináriumot kedden Strasbourgban, az Európai Parlamentben, ahol sok szó esett az újságírókat és médiumokat ért kibertámadásokról, kémprogramokról és az új médiaszabadságot védő uniós jogszabályról is. A Media1 helyszíni tudósításából kiderül az is, miről beszélt Vera Jouro
Írországot választotta a Coinbase A Coinbase, a legnagyobb amerikai központú kriptovaluta tőzsde Írországot választotta európai központjának – jelentette be a cég szerdán. A Coinbase Írországot szemelte ki bázishelyéül az Európai Unióban, hogy megfeleljen az EU MiCA szabályozási keretének, amely 2024 decemberében lép majd csak hatályba. A MiCA érte
Ezekben a napokban rendezik a világ legnagyobb technológiai és startup kiállítását, a Gitex Globalt. A dubaji eseményen a hazai vállalatok sikeres külpiacra lépését elősegítő Hepa Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is képviselteti magát, és több magyar megoldást is megismerhet a várhatóan mintegy 180 ezer látogató.
Az Európai Bizottság első alkalommal tett közzé pályázati felhívást az európai lőszer- és rakétagyártás felgyorsításának támogatására - tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
Ezekben a napokban rendezik a világ legnagyobb technológiai és startup kiállítását, a Gitex Globalt. A dubaji eseményen a hazai vállalatok sikeres külpiacra lépését elősegítő HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség is képviselteti magát, és több magyar megoldást is megismerhet a várhatóan mintegy 180 ezer látogató. A világ egyik vezető önkiszolgáló
Az Európai Bizottság első alkalommal tett közzé pályázati felhívást az európai lőszer- és rakétagyártás felgyorsításának támogatására - tájékoztatott a brüsszeli testület csütörtökön.
Jerome Powell Fed elnök beszédet tart, amelyben a monetáris politikai kilátásokra is kitér. A befektetők által is szorosan figyelt beszéd leiratát már ki is adta a Fed. A Fed elnök kiadott szavaira adott azonnali reakcióként gyengült a dollár és esnek a hozamok, a részvényindexek kisebb emelkedést mutattak. Nem vehető viszont biztosra, hogy a hoza
Jerome Powell Fed elnök beszédet tart az Economic Club of New York rendezvényén, amelyben a monetáris politikai kilátásokra is kitér. A befektetők által is szorosan figyelt beszéd leiratát már ki is adta a Fed. A Fed elnök kiadott szavaira adott azonnali reakcióként gyengült a dollár és estek a hozamok, a részvényindexek kisebb emelkedést mutattak.
Október 20. és 22. között rendezi meg immár 81. alkalommal az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt az agrártárca az Agrármarketing Centrummal közösen a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A VOSZ és a KAVOSZ közös standdal vesz részt a kiállításon.
Négyezer-kilencszáz doboz bolgár zárjegyes cigarettát találtak egy teherautóban az M5-ös autópályán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. A cigarettát több száz doboz sütemény, üdítő és szalámi közé rejtették - közölte a hatóság csütörtökön.
8. alkalommal rendezték meg az Ensz Vidéki Nők Nemzetközi Napja Konferenciáját, ahol ünnepélyes keretek között átadták át a TalentA program projektpályázat győzteseinek a díjakat.
Jerome Powell Fed elnök beszédet tart az Economic Club of New York rendezvényén, amelyben a monetáris politikai kilátásokra is kitér. A befektetők által is szorosan figyelt beszéd leiratát már ki is adta a Fed. A Fed elnök kiadott szavaira adott azonnali reakcióként gyengült a dollár és estek a hozamok, a részvényindexek kisebb emelkedést mutattak.
Zöldségtermesztők – úgy a szabadföldön gazdálkodók, mint a hajtató kertészek – a klimatikus környezeti tényezők említése kapcsán többnyire a fényviszonyokra és a hőmérsékletre gondolnak, a páratartalomnak nem tulajdonítanak kellő jelentőséget. Pedig a fóliák alatt a kritikusan magas, szabadföldi gazdálkodás esetén a károsan alacsony légnedvesség je
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke szerint az Egyesült Államok monetáris politikája továbbra is restriktív marad. A Fed mostani kommunikációja szerint csekély esélye van a kamatcsökkentésnek, és az ezzel járó globális likviditásbővülésnek. Egyben tisztában vannak annak a kockázatával, hogy túl nagyot lazítsanak, ahogy azzal is, hogy túl kicsit
Jerome Powell Fed elnök beszédet tartott az Economic Club of New York rendezvényén, amelyben a monetáris politikai kilátásokra is kitér. A befektetők által is szorosan figyelt beszéd leiratát előre kiadta a Fed. A Fed elnök szavaira adott azonnali reakcióként gyengült a dollár és estek a hozamok, ám egy elejtett üzenetre a hozamok ismét emelkedni k
Az egészségügyi szektorban zajló szemléletváltás egyre inkább kedvez az olyan, akár távolról is vezérelhető, virtuális megoldásoknak, melyekkel a páciensek maguk is tehetnek egészségük megőrzéséért. A meglévő rendszerekbe integrált digitális eszközök támogathatják a preventív célokat, az átláthatóbb kezeléseket és a hatékonyabb utánkövetést is, ame
Rendezvények miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek október 20-23. között több budapesti kerületben - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.
A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.
Magyarországra érkezik a világ egyik leghíresebb sportolója, divatikonja és médiasztárja, David Beckham viaszmása. A 115-szörös angol válogatott középpályás, a Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa, és a Miami csapatánál Messi jelenlegi “főnöke" néhány hónapig időzik majd Budapest belvárosában. A Beckham figura a prágai Madame Tuss
Gázában több mint kétmillió palesztin él egy szűk földsávon, amelyet „a világ legnagyobb szabadtéri börtönének” is nevezik. De honnan jut akkor be a pénz, amiből a Hamász finanszírozni tudja fegyveres harcát?
A körforgásos gazdaságra átállás csak a szereplők együttműködésével lehetséges - hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, Balatonfüreden.
Újabb fintech megoldással jelentkezik az Erste. A bank informatikai rendszere által hitelképesnek minősített ügyfelek néhány másodperc alatt juthatnak akár 450 ezer forint szabadon felhasználható hitelhez. A Rögtön Kölcsönhöz nem kell adatokat megadni, és nincs szükség jövedelemigazolásra. Az ügyfelek a bank digitális platformján, George-on kereszt
Abban bízunk, hogy az Európai Bizottsággal olyan megállapodást tudunk kidolgozni, amely mind a két fél számára megfelelő - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden Brüsszelben az MTI-nek.
Egyúttal wigo carsharing néven viszi tovább autómegosztó szolgáltatását, amelyet a csoporthoz tartozó Wallis Autómegosztó Zrt. vezet be a hazai piacon, ahol eddig az itthon október 24-én megszűnő Share Now márkát üzemeltette. A wigo márkanév alatt elsőként megjelenő autómegosztást a tervek szerint a továbbiakban újabb mobilitási szolgáltatások kö
Abban bízunk, hogy az Európai Bizottsággal olyan megállapodást tudunk kidolgozni, amely mind a két fél számára megfelelő - mondta Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter csütörtökön Brüsszelben az MTI-nek.
Nem először parkol Kern András tilosban a kedvenc péksége előtt. A színművész most a Margit híd budai hídfőjénél parkolt fel a járdára, pontosan azzal szemben, ahol máskor szokta hagyni az autóját.
Vásárlói fölényt lehetett látni a szerdai terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab pedig 1,2 százalékkal drágult, miközben a repce árszintje 0,6 százalékkal mérséklődött. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.
Mikor és mitől robban föl egy altcoin árfolyama? Ciklikusság? A bitcoin visszahúzódása? Random véletlenek? Külső piaci tényezők? Ebban az anyagban bemutatjuk az altszezon anatómiáját! De mielőtt belevágnánk, szokás szerint tudnunk kell, egyáltalán miről is van szó, mégis mit jelent az, hogy altszezon? Ahogy erre a területre általában jellemző, ninc
Soha ennyi német működőtőke nem volt még Magyarországon, és Észak-Rajna-Vesztfália kimagasló szerepet játszik a német ipar magyarországi jelenlétében - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyarország - Észak-Rajna-Vesztfália Kormányközi Vegyes Bizottság csütörtöki budapesti ülésén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói letartóztattak egy férfit, aki közel 60 millió forint értékű, illegálisan előállított mosószerrel kereskedett – tudatta a hivatal közleményben az MTI-vel.
Koncertek, gyerekprogramok és gyertyafényes vacsora kíséretében idén utolsó alkalommal nyílik meg a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. Az október 2123-i hosszú hétvégén (szombaton, vasárnap és hétfőn is) a rakpartnyitások alkalmával már megszokott útvonalon, az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtótól a Margit hí
Több helyen rekordközeli mélységben tartózkodik a folyók vízállása, a szakértők potenciálisan katasztrofális kimenetelű európai vízválságot emlegetnek.
Újabb fintech megoldással jelentkezik az Erste. A bank informatikai rendszere által hitelképesnek minősített ügyfelek néhány másodperc alatt juthatnak akár 450 ezer forint szabadon felhasználható hitelhez. A Rögtön Kölcsönhöz nem kell adatokat megadni, és nincs szükség jövedelemigazolásra. Az ügyfelek a bank digitális platformján, George-on kereszt
Az Egyesült Államok az erőszakos cselekmények megnövekedett kockázata miatt az egész világra kiterjedő biztonsági figyelmeztetést adott ki csütörtökön a külföldön tartózkodó állampolgárai számára.
Az Országfásítási Program meghirdetése óta már több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák, a Településfásítási Programban pedig már 36 ezer sorfát ültettek el 1350 településen.