A Fidesz november 18-án tartja tisztújító kongresszusát, ahol várhatóan újra Orbán Viktor választják pártelnöknek. A két évvel ezelőtti esemény alapján könnyen lehet, hogy a miniszterelnök vadonatúj lépéseket jelent be.
Az elmúlt évek váratlan eseményei sokakat ráébresztettek a pénzügyi öngondoskodás fontosságára. A különböző életszakaszokra jellemző különböző célok miatt más és más befektetési formák jelenthetik az optimális döntést. Az egészség megőrzése és helyreállítása azonban kortól függetlenül minden élethelyzetben fontos – ebben nyújt segítséget az egészsé
A világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) irányító testületének állandó tagjává választották Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét a szervezet éves barcelonai konferenciáján – tájékoztatta az MTI-t a GVH pénteken.
Automatikusan felkapcsolódik a lámpa, ahogy hazaérünk, ha melegünk van, elindul a légkondicionáló, majd érkezik egy értesítés az okostelefonunkra, hogy lejárt a mosás, indulhat a szárítás. A mesterséges intelligencia körülvesz minket és a lehetőségeket okosan kihasználva az otthoni tevékenységeinket is megkönnyítheti. De hogyan nyújthat segítő keze
A világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) irányító testületének állandó tagjává választották Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét a szervezet éves barcelonai konferenciáján - tájékoztatta az MTI-t a GVH pénteken.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának nincs hivatalos mandátuma a palesztin területeken és Izraelben, de osztja azokat az aggodalmakat, amiket sokan a konfliktus miatt hangoztatnak.
Négy csoportos csapást hatottak végre precíziós fegyverekkel és drónokkal az elmúlt hét folyamán fegyver- és hadianyag-raktárakra, hadiüzemekre, valamint ukrán katonák és külföldi "zsoldosok" csoportosulásának helyszínére az orosz fegyveres erők, megsemmisítve egyebek között az Azov alakulat egyik alegységét - közölte pénteken az orosz védelmi mini
Története egyik legnagyobb e-töltési infrastruktúra projektjét nyerte el a Siemens. A 200 egyenáramú (DC) e-töltő telepítéséből és digitális szolgáltatásokból álló megbízást egy iparvállalat, az Astor Enerji adta. A cég Törökországban 200 kilométerenként tervez e-töltőket felállítani az autópályák mentén és számos bevásárlóközpontban, ahol azt várj
Negyven alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában. A nézők nyolc-nyolc nagyjáték- és dokumentumfilmet, húsz rövidfilmet és négy kísérleti filmet láthatnak majd Magyarország egyik legszebb, több mint százéves, hagyományos films
Nem jött el a bankbetét alkonya – az állampapírral versenyeznek: a szocho bevezetése ellenére augusztusban már ötödével több pénzt kötöttek le bankbetétben a lakossági ügyfelek, mint egy hónappal korábban, ráadásul a legújabb ajánlatok már infláció feletti kamatozást ígérnek, sőt az állampapírhozamokkal is versenyre kelnek – hívja fel a figyelmet a
Korábban 40 millió forintos bírságot kapott a Norbi Update termékek forgalmazója a Gazdasági Versenyhivataltól, ám a társaság nem fizette időben az egyik részletet, ezért a GVH a végrehajtás foganatosítását átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak - írja a növekedés.hu.
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon és nyereséggel fejezte be a hetet is – közölte az MTI.
Teljes pályazár lesz három hétig felújítás miatt az 1-es vasúti fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán, a vasúttársaság szakmai konszenzust dolgozott ki, hogy ezen időszak alatt is biztosítani tudja a nemzetközi teherszállítást.
Az Auchan visszahívta MORBIER PDO sajtját, mert abban Escherichia coli baktérium lehet jelen – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 70 900 személygépkocsi cserélt gazdát szeptemberben, ami 5,8 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi szintet.
Az ókori görög történelmet bemutató kiállítás nyílt az Etele Plázában: a Concert Europe szervezésében megvalósuló Ancient Greece - Athén és Spárta elnevezésű tárlat február 11-ig látható - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Kiss Tímea lett az Armadillo Kreatív Ügynökség mood managere. Az új pozíció bevezetésével a cég azt a fontos célkitűzést szeretné megvalósítani, hogy a kollégákat támogassa a mentális jólét javításában és a munkahelyi környezet pozitív alakításában - derül ki a portálunkhoz érkezett sajtóközleményből.
Megtorpant az albérlet-drágulás, trónfosztás Budapesten: szeptemberben az országos átlagos bérleti díjak 0,1 százalékkal nőttek havi szinten, Budapesten pedig 0,3 százalékos csökkenés ment végbe, ami egyaránt stagnálásnak felel meg.
A világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) irányító testületének állandó tagjává választották Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét a szervezet éves barcelonai konferenciáján - tájékoztatta az MTI-t a GVH pénteken.
Sok munkáltatóban felmerülhet a kérdés, hogy mi történik a Széchenyi Pihenő Kártyára (a továbbiakban: SZÉP-kártya) egész évre feltöltött pénzzel abban az esetben, ha a munkavállaló munkaviszonya év közben szűnik meg. Mit tehet a munkáltató annak érdekében, hogy visszakapja azt az összeget, amiért a munkavállaló már nem dolgozik meg?
Az átlagosnál jobb teljesítményt nyújtott szeptemberben a költségvetés, de az összkép továbbra is negatív: kilenc hónap alatt a központi költségvetés 3266 milliárd forintos hiányt halmozott fel. Az áfabevételek a gyenge fogyasztás miatt továbbra is elmaradásban vannak – mondta Csiki Gergely, a Portfolio elemzője.
Az Economix megkereste a piacon meghatározó kereskedelmi láncokat, hogy mekkora bérköltséggel, személyi ráfordítással dolgoznak, milyen juttatási rendszerrel honorálják a munkavállalókat, és miként állnak a nemek közti bértranszparenciához, amelyet az Európai Unió írt elő a tagállamok vállalatainak.
A HumanField Kft. országos lefedettséggel bír, és szinte minden iparágban toboroz. Tapasztalatuk szerint a 2021-22-es év minden munkaerőpiaci szegmensben felfutást hozott. 1,2 milliárd forintos árbevételével a cég felkerült a HR Portál és az OPTEN “A 10 leggyorsabban növekvő HR toborzási szolgáltató” listájára. Dr. Molontay Patrik ügyvezető részlet
A munkavállalók produktívabbak, kiegyensúlyozottabbak, lojálisabbak, ha van lehetőségük a hibrid munkavégzésre. A bejárás többletköltségekkel jár, az utazás időt vesz el, ugyanakkor az otthoni munkavégzésből adódó technikai nehézségek is idődeficittel járnak. Érdekes pro és kontra szempontokat tár fel egy többezer amerikai munkavállaló megkérdezésé
A párom 2023.09.02-án volt 10 hetes terhes. A kezelőorvosa veszélyeztetett terhesség miatt táppénzre vette. Több éves munkaviszonya van folyamatosan biztosított, 27 éves tehát beleesik a 30 év alattiak adókedvezményébe. Bruttó bére ~315.000Ft. A 30 év alattiak adókedvezménye és a táppénz mennyiben befolyásolja a CSED, GYED, GYES összegeket?
A grünheidei üzemben történt balesetek magas száma miatt a közelmúltban több mint ezer dolgozó követelt jobb és biztonságosabb munkakörülményeket a Teslánál - írja a Telex.
Dr. Bondár Erika tölti be a Raiffeisen Bank HR igazgatói posztját - erősítette meg értesülésünket a pénzintézet. A szakember a K&H-hoz távozott Medvey Leilát váltotta a poszton. A Raiffeisennél új az informatikai vezető is Kelemen Bálint személyében.
A táppénz csak az után jár ha a 15 nap betegszabadságot elhasználtam? Ha péntektől lennék keresőképtelen keddig, akkor táppénzt kapnék, mert beleesik a szabadnap, vagy csak miután kivettem a 15 nap betegszabadságot?
Bulgária forró hangulatot teremtett azzal, hogy egy meglehetősen ellentmondásos törvényt hozott az orosz földgáz visszaszorítására, a döntés pedig közvetlenül érinti a szomszédos Szerbiát, de az EU és NATO tagtárs Magyarországot is.
Ha esetleg elkerülte volna a figyelmed, a Wall Street Memes előértékesítése 3 hónap gyűjtés után nemrég lezárult, majd a natív $WSM érmék elérhetővé váltak a legnagyobb kriptotőzsdéken.
Ha valaki a középiskolai tanulmányait a szakképzésben szeretné folytatni, akkor érdemes utánanéznie annak, hogy a Szakmajegyzékben milyen szakmák közül választhat. A jelenlegi rendszer a szakmákat ágazatokba sorolja, és azokon belül választhatjuk ki a minket érdeklő szakmát, illetve az elérhető szakmairányokat. A mostani ágazatok és szakmák kvízünk
Számos szakmát fenyeget a kihalás veszélye, többek között a gyorséttermi dolgozók, pénztárosok, raktárosok, könyvelők és a futárok is aggódhatnak a jövőjük miatt. Sorra vettük azokat a munkákat, amikre valószínűleg már
Egy, az emberek életminőségét alapvetően meghatározó kérdés van épp az Európai Parlament „asztalán”, melyet a magyar országgyűlés is a napokban tűzött napirendre.
Az utóbbi hetekben szilvafákon sok levél elsárgult és lehullott. Rajtuk apró, sötét pontokat látok a hátoldalukon. A már megszokott nagyobb foltok mellett, ezek az én kertemben újak. Mi lehet ez, mivel védekezhetek ellene?
A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás napjainkban kiemelt fontosságú téma a vállalati világban. Az Esg-szemléleten alapuló üzleti stratégiáknak nem csak a társadalmi elvárásoknak, hanem a közelgő, új jogszabályi változásoknak is meg kell felelniük. Ebből adódóan a vállalatoknak szükségük lesz legalább egy olyan munkatársra, aki napra
A BMW Group dingolfingi gyára már 50 éve gyártja a bajor prémiummárka modelljeit. 1973. szeptember 27. óta a müncheni központú vállalatcsoport legnagyobb európai létesítménye több mint tizenkétmillió alkalommal gurította ki az utakra a vezetés színtiszta élményét. „E jubileum természetesen arra is lehetőséget biztosít, hogy visszatekintsünk gyárunk
A Nyerő Páros 15. napját masszázzsal kezdték azok, akik megvásárolták a kényeztető lehetőséget Kabát Petitől, majd könnyed romantikus szerelmeslevelekkel hatották meg egymást a párok. Ezután újra teret kapott a taktika, ami több celebet is rosszul érintett a játék során. Este viszont párt cseréltek a szerelmesek, és egy jó hangulatú karaoke buliban
A Csukcsföld orosz nevét viselő Csukotka atomjégtörő elkészülte után csatlakozik a már három működő új generációs atomjégtörőhöz, az Arktyikához, a Szibirhez és az Uralhoz, illetve a már vízre bocsátott, de még szerelés alatt álló Jakutijához.
Az ausztrál polgárok mostantól bankjukon keresztül igazolhatják személyazonosságukat harmadik felek felé, köszönhetően egy új digitális személyazonossági szolgáltatásnak.
Ismét jön a Big Picture, a televíziós piac meghatározó eseménye. Erre készülve beszélgettünk a meghatározó csatornák néhány vezetőjével, producerével, műsorvezetőjével. Mai megszólalónk Geszti Péter, a Viasat 3 csatornán futó Adom a napom műsorvezetője. Nagyon sok területen dolgoztál és dolgozol: színház, film, televízió, zene, reklám. Visszat
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA) legfrissebb éves statisztikai jelentésében a 2022/2023. vadászati évben a vadállomány helyzetét és a vadgazdálkodás eredményeit összegezték.