Magyar fejlesztésű eszköz segíti az ázsiai lódarázs hazai terjedésének lassítását: idén nyáron első ízben figyelték meg Magyarországon az Európa felől érkező invazív darázsfaj egyedeit – közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
Az Orbán- Putyin találkozót követően az orosz szakértők leginkább arról értekeztek, hogy a moszkvai szerkesztők vajon miért mutattak egy olyan képsort, ahol láthatóan a magyar miniszterelnök zavarodottan viselkedett. A fő kérdés azonban, hogy mi történhetett egyáltalán a megbeszélésen, amiért Orbán Viktor kizökkent megszokott pózaiból.
Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője elemzi a helyzetet, kiemelve, hogy minden válságnak van egy olyan időszaka, amikor mindent felül kell vizsgálni, és újra kell értékelni a helyzetet, mielőtt újabb lépéseket tennénk. "Mindenféle hasonló helyzetnek, így az izraeli és a Hamász közötti konfliktusnak valóban indirekt hatása van mindennapi élet
Ha már sokszor jártunk Krakkóban, Varsó nagyvárosi hangulatára pedig nem vágyunk, akkor érdekes, értékes és szórakoztató célpont lehet Szilézia történelmi fővárosa, Wroclaw, Világjáró rovatunk e heti állomása.
Egyre több cég ismeri fel a fogyasztói igények változását világszerte. A táplálkozási szokásokat illetően az elmúlt években drasztikus változások következtek be, amelyek nem csak átformálták a piacot, de mozgásban is tartják, hisz az élelmiszeripari cégeknek és forgalmazóknak tartania kell a lépést, ha versenyben akarnak maradni. A leggyorsabb vált
Azon iparágak számára, amelyeknek a termelési folyamatában a fúrás kiemelt szereppel bír, a rendelkezésre álló berendezések hatékonysága és precizitása kulcsfontosságú, hiszen azok nagymértékben meghatározhatják a produktivitást. A Flex Machine Tools – ezt szem előtt tartva – fejlesztette a FlexArm magfúró kart. Ennek az innovatív technológiának az
A rovarhotel építésnek most nagy divatja van. Mi magunk is építettünk többféle rovarhotelt, méghozzá azért, mert kísérleteztünk, hogy melyik verzió lesz hatékonyabb, akár összetételben, akár egyéb szempontból. Saját tapasztalatainkat osztom meg most, mert van, ahol ellentmond a híreszteléseknek.
Elsősorban az olaj gyengülésének köszönhetően csökkent az elmúlt hetekben az üzemanyagok ára. Az Mfor Üzemanyagár-figyelő alapján nagyon úgy tűnik, hogy a héten lokális mélypontot értünk el, és innen ismét felfele mozdulnak majd az árak.
Az, hogy a kínai Byd elektromosautó-gyártó az AutoWallis Csoport tagját választotta az egyik első magyarországi szalonjának, tovább erősíti a márkakereskedői csoport piaci pozícióját, és komoly előrelépést jelent számára a fenntartható mobilitás terén. Az AutoWallis Csoport számára a modern mobilitás környezeti-társadalmi aspektusai kiemelt jelen
Russel Crowe, Magic Johnson, Steven Spielberg és Samuel L.Jackson is szeret itt kikapcsolódni. Kristálytiszta tenger, homokos és sziklás strandok, lenyűgöző panoráma, romantikus történelmi városok, gazdag kultúra – az olaszországi Liguria 300 kilométernyi tengerpartja lenyűgöző változatossággal várja az idelátogatókat.
Október elejétől már küldhetnék a bankok az állampapírok tájékoztató levelet az ügyfeleknek, de a legtöbb hitelintézet csak decemberben postázza ki a dokumentumot. A tartalma már régen köztudott, de az abban szereplő kamatokat aligha kapja meg majd az ügyfél.
A Binance csendben, bejelentés nélkül emelt a határidős kereskedésért levont jutalék mértékén. A változást a felhasználók vették észre az oldal díjtáblázatban. Az áremelés az oldal hétköznapi, havi 15 millió dollárnál kevesebb forgalmat bonyolító ügyfeleit érinti, akiknek a jövőben az azonnali piaci áras (Market) megbízásokért a korábbi 0.04% helye
Olvasónk azzal kapcsolatban tett fel több kérdést, hogy miként kell szabályszerűen eljárni, ha egy korábban a társasági adó hatálya alól a kiva hatálya alá áttérő kft. most ismét a tao hatálya alá kerül. Olvasói kérdésre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Az Auchan visszahívta MORBIER PDO sajtját, mert abban Escherichia coli baktérium lehet jelen - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A madárinfluenza nem új keletű betegség, időről-időre felüti a fejét, óriási veszteségeket okozva a baromfi-tartóknak. Jelenleg egy igen virulens változat okoz megbetegedéseket világszerte, ezért a tudósok lázasan keresik a megoldást a védekezésre.
Új lakossági számlacsomag kínálattal állt elő az OTP Bank október elsejétől. A póló méret jellegű ajánlatok (XS, S, M, L) és az új Prémium csomag célja, hogy minden ügyfél személyre szabható, rugalmas szolgáltatást vehessen igénybe, amely minden élethelyzetben megfelelő megoldást kínál – írja közleményében a pénzintézet.
Az EuropaProperty Cre Real Estate Awards eseményére immár ötödik alkalommal került sor, ahol 26 különböző kategóriában hirdettek győzteseket a budapesti InterContinental Hotelben megrendezett gálavacsorán. A nemzetközi esemény keretein belül a legjobb épületeket, vállalatokat, ingatlanügyleteket és iparági szakembereket ismerik el, a díjakat azon v
Harminc éves életkorig az átlagár alatti családi házat kedvelik leginkább a magyar fiatalok az Otthon Centrum értékesítési statisztikái szerint: a generáció tagjai jellemzően Pest vármegyében vagy a nagyobb városok közelében kezdik el független életüket, és ebben a korosztályban a legmagasabb a hitelből vásárlók aránya.
Napjaink versengő üzleti környezetében a vállalatok folyamatosan keresik az innovatív módszereket az ellátási lánc és a készletkezelés optimalizálására. Ez az igény az ügyfelek elvárásait ugyanúgy szolgálja, hiszen ők azt szeretnék, hogy a technológiák átvegyék a legtöbb üzleti műveletet. Az Inbound Logistics elemzése szerint a virtuális raktározás
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Nagy-Britannia hosszú távú, "Aa3" szintű államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit szuverén kötelezettségek besorolását.
November 5-én tartották volna az Mtv Ema éves zenei gáláját, azonban az izraeli-gázai háborús konfliktus nemzetközi szintre gyakorolt hatása miatt a szervezők úgy döntöttek, nem rendezik meg az eseményt. A szavazás továbbra is aktív, a díjakat pedig ki fogják osztani az előadóknak. Az Izraelben zajló háborús helyzet miatt elmarad az Mtv Ema. Európa
A mikulásvirág meghálálja a megfelelő gondoskodást és képes hosszú hónapokon át egészséges maradni, feldobva a lakás bármely pontját. A Stars for Europe (SfE) szakértői tudják, hogyan érjük el, hogy a mikulásvirágunk ragyogó maradjon, átvészelve a hideg időszakokat is – néhány tippet bevetve, a mi növényeink is sokáig remek formában lehetnek! Mire
A Continental határozottan cáfolja a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség által leírtakat, azok nem felelnek meg a valóságnak. Ugyancsak visszautasítjuk a szakszervezeti vezetők hangnemét, szóhasználatát és megvizsgáljuk a lehetséges jogi lépéseket Hajdu Rolanddal és Radics Gáborral szemben.
A földkerekség harmadik jelentős, tematikus Zsolnay-aukcióján 68 világszínvonalú műtárgy került kalapács alá. Legutóbb ilyen árverés öt évvel ezelőtt történt, 2018-ban is a Virág Judit Galéria szervezésében. Az eladásra kínált műtárgyak a Zsolnay gyár kivételes termékei, többségüket világkiállításokra tervezték, ezért tömeggyártásba soha nem kerü
Aki marketingkommunikációval foglalkozik, az nem az AI-val fog versenyezni, hanem azzal a másik marketingessel, aki az AI-t használja - állította a 2023-as Internet Hungary-n tartott előadásában Vadász Illés, a Google magyarországi irodájának egyik alapító tagja.
Hat hónap után tűntek el a bevásárlószatyrok a Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország komposztkísérletében. Ebben azt vizsgálták, hogy az élelmiszerüzletek lebomló zacskói szakszerű komposztálóban elhelyezve beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. A zöldszervezetek azonban továbbra is hangsúlyozzák, hogy a lebomló műanyagok nem jelentenek
A DLG-Agrifuture Concept Winner innovációs díj nyertesei, új Unimog, etanolüzemű John Deere motor. Az Agroinform.hu heti gépészeti híreinek összefoglalója.
Az üzlet 190 nm-es méretét tekintve nemcsak nagyságával emelkedik ki, hanem ruházati és kiegészítő választékával is. A márka története egészen 1877-ig nyúlik vissza, amikor Helly Jüell Hansen tengeri kapitány megalkotta első vízálló ruhadarabjait a norvégiai Moss városában. Népszerűsége hazánkban is töretlen, Budapesten a Westend, az Aréna Pláza,
A leginkább dráguló termékek között sok az alapvető élelmiszer, a legkevésbé pedig a rezsi ára emelkedett, nem hiába, hiszen a távfűtésnek, a víz- és csatornadíjaknak, de még a szemétszállításnak is be van fagyasztva az ára.
Az Európai Parlament képviselői szerdán megszavazták a schengeni vízumok digitalizálását célzó új jogszabályt, amely biztonságosabbá és hozzáférhetőbbé teszi azokat.
A Chainalysis legfrissebb kutatása alapján a terrorizmus finanszírozása továbbra is elsősorban fiat eszközökkel történik. Mindez szembemegy azokkal az érvekkel, amelyeket
Vannak, akik egyértelműen azért használják ezeket a termékeket, mert meggyőződésük, hogy a hámsérülések szakszerű kezelése megakadályozza a fertőzések kialakulását és természetesen felgyorsítja a sebek gyógyulását – derül ki a Hartmann-Rico Hungária Kft. friss felmérésből. Szinte minden embernek (97%) van otthon valamilyen sebkezelő eszköze, és m
Több, mint 105 milliárd dollár (mintegy 37 ezer milliárd forint) pótlólagos költségvetési forrás jóváhagyására kérte az amerikai törvényhozást Joe Biden többi között Ukrajna és Izrael folytatódó támogatásához.