2023. július 13. csütörtök

júl. 13
11:39
Tízből kilenc ember ezért nem tervezi állampapír vásárlását (Menedzsment Fórum)
Ellenzéki, bizonytalan és kormánypárti szavazó sem bízza szívesen a pénzét az államra – derült ki a Publicus felméréséből.
júl. 13
11:39
Minden dadi polgár milliomos lesz (Piac és Profit)
Ilyet még nem pipált a világ. 1,2 milliárd forintos tornacsarnokot kap egy ezer fős település. Ez azt jelenti, minden helyi lakos 1,2 millió forintot kap, hogy tornázhasson.
júl. 13
11:39
Az EKB döntéshozója szerint közel a kamatemelések vége (Portfolio)
Az olasz jegybank elnöke, Ignazio Visco csütörtökön kijelentette, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elmúlt egy év során végrehajtott sorozatos kamatemelései után közeledik a kamatpálya csúcsa - idézi a Reuters.
júl. 13
11:41
Csúnyán beomlott az orosz olaj- és olajtermék export (Portfolio)
Oroszország olaj- és olajtermék exportja júniusban 2021 márciusa óta a legalacsonyabb, napi 7,3 millió hordó volt, ami napi 600 ezer hordóval kisebb a májusinál - áll a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA csütörtökön ismertetett havi jelentésében.
júl. 13
11:42
Csak úgy ömlik a pénz DeSantishoz és Kennedyhez (vg.hu)
DeSantis–Kennedy-összecsapás lehet a következő amerikai választáson.
júl. 13
11:42
Vágtató reklámügynökségek (MMonline)
Nagyon jó éve volt tavaly a 25 legnagyobb full service és kreatívügynökségnek, az együttes árbevételük 86,9 milliárd forintot tett ki. Ez 38,8 százalékos növekedés a 2021-es adatokhoz képest. A két legnagyobb szereplő adta a listán szereplők együttes árbevételének az 55, a nyereségének a 60 százalékát. A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) a szokásos éve
júl. 13
11:42
A héten másodszor: tovább drágul a gázolaj (Agrárágazat)
Egy kis hideg, egy kis eső, drágább gázolaj – nem az aratóknak kedvez a hét második fele.
júl. 13
11:45
Szakértők: Kínában a zéró Covid eltörlése után sem pörgött fel a növekedés (Infostart)
A zéró Covid-politika feloldása után idén öt százalék körüli növekedést várnak az elemzők Kínában, és középtávon is hasonló mértékű gazdasági bővüléssel számolnak. Szakértők szerint ugyanakkor a fenntartható növekedéshez elkerülhetetlen számos változás.
júl. 13
11:45
Szuperapplikációt fejleszt a K&H;, bejelentették az új mobilbank elindítását (Portfolio)
Újgenerációs mobilalkalmazást indított útjára a K&H, amellyel az a célja, hogy az ügyfelek teljes életmódját kiszolgáló szuperapplikációvá fejlessze – jelentették be a pénzügyi csoport budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 13
11:54
Az iparpolitika a Bidenomics fekete lova (vg.hu)
Múltbéli kudarcokra hivatkozva bírálják az elnök piactorzító programjait.
júl. 13
11:57
Orbán Viktor irigykedhet: a cseh infláció is már egyszámjegyű (Privátbankár)
Júniusban 9,7 százalékra csökkent az éves szintű infláció Csehországban a májusi 11,1 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Csütörtökön Prágában.
júl. 13
11:57
Itt a NAV friss listája az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatókról (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV köz
júl. 13
11:57
Először a cseh infláció csökkent a régióban az egyszámjegyű tartományba (Portfolio)
Először Csehországban csökkent az egyszámjegyű, tehát 10% alatti tarotmányba az infláció – derült ki a csütörtökön reggel közzétett cseh adatból.
júl. 13
11:57
Egy ágazat az agráriumban, ahol nincs panaszos szó (Agroinform)
Vannak, akiknek bejött az élet itthon is: jó évük lehet a szántóföldi zöldségtermesztőknek.
júl. 13
12:00
Egy ukrán karatemester végezhetett az orosz tengeralattjáró-parancsnokkal (vg.hu)
Egy 64 éves férfit gyanúsítanak Sztanyiszlav Rzsickij megölésével.
júl. 13
12:00
Fontos változás, mostantól a fiatalok könnyebben hozzájuthatnak az első 10 hektár földjükhöz (Agrofórum)
A generációváltást és a helyi gazdaságok megerősítését segíti az új földügyi szabályozás, amely egyszerűbbé teszi a földszerzést a gazdálkodásba kezdők számára az első 10 hektár föld tulajdonjogának megszerzéséig – tájékoztatott közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
júl. 13
12:02
Újabb csúcson a kínai–orosz külkereskedelmi forgalom (vg.hu)
Az import visszaesése ellenére majdnem felével nőtt a kínai olajbehozatal a tavalyihoz képest.
júl. 13
12:03
Nem nyugszik a PENNY, szétakciózzák magukat (Piac és Profit)
A PENNY még többet ad, mint 10 százalék! Ráadásul olyan kategóriákra is kiterjesztette a kedvezmények körét a vállalat, amelyek nem tartoznak a kötelezően előírt akciós termékcsoportok közé. Így július 13-tól a kötelező 20 árucsoportot kiegészítve további 20 termékkategóriára terjeszti ki akcióit a Penny. A négy héten át tartó, hetente frissülő akc
júl. 13
12:09
A kormány elkezdte az szja-rendszer felülvizsgálatát (Menedzsment Fórum)
A kormány az uniós pénzekért cserébe vállalta az szja-rendszer felülvizsgálatát (ráadásul duplán) és az adók számának csökkentését.
júl. 13
12:09
Zsákolták a magyar kötvényeket ma a befektetők, terv felett adott el az ÁKK (Portfolio)
Három államkötvényből tarott ma aukciókat az Államadósságkezelő Központ, és főként az 5 éves papírnál volt különösen erős a kereslet, de a 3 évesből is a terv felett adott el papírt az intézmény. A hozamok tovább estek a legutóbbi aukciós átlaghozamokhoz, és a tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz képest.
júl. 13
12:12
Lavrov szerint Oroszország kész lenne tárgyalni a békéről, de Ukrajna erre nem hajlandó (vg.hu)
Oroszország Lavrov szerint a béke pártján áll.
júl. 13
12:21
K&H;: indul az újgenerációs mobilbank (Privátbankár)
Új mobilbankkal jelentkezik a K&H. A pénzintézet 10 év folyamatos fejlesztés és funkcióbővítést követően döntött úgy, hogy alapjaiban újítja meg a mobilbankját. A világszínvonalú új megoldás élményszerű új dizájnnal jelenik meg.
júl. 13
12:21
Arkham tokenosztás a Binance-en (Kripto Akadémia)
Elindult a Binance Launchpad harminckettedik tokenkibocsátása 2023. július 11-én. Ha a további napokban zárolod (2023. július 11-től 2023. július 17-ig) a számládon lévő BNB coinokat, akkor azok egy részéért cserébe részesülhetsz az 50 milliós Arkham (ARK) token kiosztásából.  A subscription modell alapján a felhasználók BNB egyenlegét 2023. július
júl. 13
12:21
Meghökkentő adatok érkeztek: Ennyire nincsenek megtakarításai a magyaroknak (HR Portál)
A falusi háztartások 55 %-a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét, a budapestiek 44 %-a nem tud félretenni, és az aktív korú magyarok mindössze 42 %-a rendelkezik bármilyen pénzügyi tartalékkal. Az is jellemzően legfeljebb néhány havi megtakarítás.
júl. 13
12:21
Így indították a napot a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
júl. 13
12:21
Akkora fordulatot látunk a forintnál, hogy mindjárt új egyéves csúcsról beszélhetünk (Portfolio)
A vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adat után ma is folytatódott a dollár hanyatlása az euróval szemben, miközben a részvénypiacokon mérsékelten továbbra is optimista a hangulat, mindez pedig a forintot is erősítette, így az elmúlt napokban teljesen ledolgozta a múlt heti csúnya esését. A hanyatló dollárral szemben pár nap alatt akkora a forin
júl. 13
12:23
Turistaadót vetnek ki a népszerű szigeten (Portfolio)
Egyszeri tíz dollár (kb. 3400 forint) turistaadó megfizetésére kötelezik a Bali szigetére látogató külföldi turistákat január elsejétől az indonéz hatóságok – derül ki csütörtöki közleményükből.
júl. 13
12:24
Bombatámadás történt az athéni szabadkőműves-páholynál (vg.hu)
A támadás során senki sem sérült meg.
júl. 13
12:24
Újabb energiaár-kedvezményeket vezetne be a lengyel kormány (Tiszta Jövő)
Újabb energiaár-kedvezményeket vezetne be a lengyel kormány: a hétfői ülésén elfogadott törvénymódosítási tervezet szerint megemelnék a kedvezményes lakossági energiaárakra feljogosító fogyasztási küszöböt, és csökkentenék az energiaárakat a helyi önkormányzatok, a kis- és középvállalkozók, valamint az úgynevezett érzékeny fogyasztók számára is.
júl. 13
12:27
Tényleg nagy a baj: egyre több családban elfogy a pénz a hónap végére (Piac és Profit)
Egyre kilátástalanabb helyzetet jeleznek a Magyar Nemzeti Bank statisztikái a lakosság pénzügyi erejéről. Miközben ugyanis az extra magas kamatok távol tartják a lakosságot a klasszikus hitelfelvételtől, addig a mindennapi megélhetés miatt kényszerből igénybe vett folyószámla és hitelkártya tartozások csúcsokat döntenek – hívja fel a figyelmet Gerg
júl. 13
12:27
IEA: öt év alatt megduplázódott az energetikai átálláshoz szükséges nyersanyagok világpiaca (Alternatív Energia)
Az energetikai átálláshoz szükséges kritikus ásványok és nyersanyagok világpiaci forgalma az elmúlt öt évben megduplázódott a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA kedden publikált felmérése alapján.
júl. 13
12:30
Itt a ChatGPT riválisa: elindult Musk új cége, az xAI (vg.hu)
Az xAI-nak már él a weboldala, és bemutatta 12 fős csapatát is.
júl. 13
12:30
Két év után ismét Magyarországon a Korongvadász Világbajnokság versenyzői (Magyar Mezőgazdaság)
Július 13-16. között rendezik meg Gánt falu közelében a 2023. évi 45. Fitasc Sporting (Korongvadász) Világbajnokságot. A Master, Veterán, Junior, Lady, Senior, Open kategóriákban egyéni és csapatversenyek is zajlanak a több mint 40 ország közel 1100 versenyzője között.
júl. 13
12:32
Új tanév, régi árak a menzákon: meglepő, de lehetséges, hogy ősszel nem drágul az iskolai étkezés (vg.hu)
Nyugodt iskolakezdésre készülnek a közétkeztető cégek.
júl. 13
12:33
Semjén Zsolt lépett: transz nőknek mégse járjon a Nők 40 (Menedzsment Fórum)
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását kezdeményezi Semjén Zsolt (KDNP) és Gulyás Gergely (Fidesz): a kormánypárti politikusok rögzítenék, hogy kizárólag azokat illeti meg a "nők 40" kedvezményes nyugdíjjogosultság, akik 40 évig nőként dolgoztak.
júl. 13
12:39
Elképesztő változtatás jön a nők kedvezményes öregségi nyugdíjánál (Piac és Profit)
A nemváltókra nem érvényes a nők 40 kedvezményes nyugellátás.
júl. 13
12:42
OECD-riport: ezeket a szakmákat veszélyezteti legjobban az AI (Üzletem)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentése szerint a mesterséges intelligencia „forradalma” nem feltétlenül a kétkezi, sokkal inkább a szakképzett munkahelyekre lesz a legsúlyosabb hatással. Arra is rávilágítottak, hogy mely szakmák forognak veszélyben.
júl. 13
12:48
Az Utódlás, a The Last of Us és a Wednesday is esélyes az Emmy-díjra (vg.hu)
A Hollywoodban készülő sztrájk miatt kérdéses, hogy megtartják-e a díjátadót.
júl. 13
12:51
Virág Barnabás: őszre érdemben csökken az infláció (Menedzsment Fórum)
Az MNB alelnöke szerint az infláció elleni harcban nagyon szoros együttműködésre van szükség, a monetáris politika, a költségvetési politika és a szabályozási politika között.
júl. 13
12:51
Évek helyett évtizedekre előre érdemes tekinteni, ha nyugdíjról van szó (ProfitLine)
Az Oecd előrejelzése szerint 2080-ban 100 aktív korú emberre 61 hatvanöt évnél idősebb, azaz nyugdíjaskorú fog jutni a tagállamok körében. Vagyis a dolgozók-eltartottak aránya jelentősen változni fog. Az elöregedés és a születésszámcsökkenés a modern társadalmak egyik legnagyobb kihívása, ami legalább annyira a jelen problémája, mint a jövőé. A pro
júl. 13
12:54
A BKK teljes mellszélességgel kiállt a Bolt mellett: hiába próbálkozott a taxis szövetség (vg.hu)
Ezzel várhatóan a végére ért a legnagyobb hazai taxitársaság védjegyhasználata körüli vita. Hogy más területen a Bolt szabályosan működik-e, az más kérdés.
júl. 13
12:54
Nyugdíjpénztár: továbbra is kamatadó mentes hozamokkal a jövődért (Bank360 blog)
A nyugdíjpénztárakat nem érinti a lakossági megtakarításokat terhelő - 2023 nyarán 13% szocho-val megemelt – kamatadó. Adómentes bevétel az önkéntes nyugdíjpénztár tagjának egyéni számláján, a fedezeti alapból történő befektetések hozamaként jóváírt összeg.
júl. 13
12:54
Vigyázz, Apple! A Google nyitni kezdett az NFT-k felé (BitcoinBázis)
A Google nemrégiben közölte, hogy lehetővé teszi a fejlesztők számára az NFT-k integrálását az androidos játékokba és alkalmazásokba. A technológiai
júl. 13
12:57
Jogkövetkezmények az adózási rendszerben 5. Mulasztási bírság (Adózóna)
Amennyiben az adózó megszegi „elmulasztja” az adózás rendjéről szóló törvényben foglalt adókötelezettségeit teljesíteni, mulasztási bírsággal sújtható.
júl. 13
12:57
Itt a törvényjavaslat, változik a Nők40 nyugdíjjogosultság (Portfolio)
Megjelent a parlament oldalán egy új kormánypárti törvényjavaslat, amely a Nők40 nyugdíjjogosultság szabályrendszerébe nyúl bele, egy friss bírósági döntés után pontosítva azt, hogy ez a kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőség csak azoknak jár, akik nőként dolgozták le a 40 évet.
júl. 13
13:00
Madártetű atka invázió veszélyeztetheti a baromfiállományt (Agrárágazat)
A nyári meleg kedvez az élősködőknek, így fontos ilyenkor nagy hangsúlyt fektetni a védekezésre ellenük a mezőgazdaságban.
júl. 13
13:00
Itt a magyar dinnye – jó minőségre számíthatunk (Mezőhír)
Az agrártermelőnek tudnia kell, melyik fajtára van kereslet, ebből kell hosszútávon állandó minőséget biztosítania.
júl. 13
13:00
Újra felfelé mozdul a gázolajár – érdemes még ma tankolni! (Transpack)
Nem a nyári zivatar miatt fáj a fuvarozó feje, az üzemanyagár és a költségek alakulása okoz gondot a vállalkozóknak.
júl. 13
13:03
Érthetetlen, de bizonyos körökben nagyon népszerű a magyar állampapír (Privátbankár)
A meghirdetett mennyiségnél 26 milliárd forinttal nagyobb összegben, 61 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
júl. 13
13:03
Májusban is nőtt havi szinten az euróövezet ipari termelése (Portfolio)
Az áprilisi 1%-os bővülés után májusban 0,2%-kal nőtt havi szinten az ipari termelés az euróövezetben, kicsit elmaradva a 0,3%-os elemzői konszenzustól – derült ki az Eurostat csütörtöki adatközléséből.

Keresés