Májusban folytatódott az építőipar vesszőfutása: az ágazat termelési volumene 1,7%-kal maradt el az előző havitól. Mivel az utóbbi egy évben 8 alkalommal mért havi alapon visszaesést a KSH (közte az utóbbi három hónapban egyhuzamban), éves alapon már 12%-os a visszaesés.
Hamis parfümfuvar további útját akadályozták meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es sztrádán. Jelentős javadalom reményében vették az irányt Horvátország felé a kölnis fivérek.
Ma már világviszonylatban is alapvetés, hogy az oktatásban dolgozók túlhajszoltak és alulfizetettek. A jövedelmek olykor Európán belül is látványos különbséget mutatnak – derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány körképéből.
A 2023-as rangos Auto Express New Car Awards díjátadón két Toyota modell is kitüntető elismerésben részesült: a brit gyártású Corolla Touring Sports az év kombija lett, míg a GR86 az év kupéja címet érdemelte ki.A Toyota termékpalettájának széles skáláját és kiváló minőségét elismerve két modellt is díjaztak a 2023-as Auto Express New Car Awards dí
2023 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal
Szemléletformálás, felzárkóztatás, közösség és nem utolsó sorban mezőgazdaság: ez mind elmondható a hajdúnánási Kendereskertben folyó munkáról. A Kertészeti kategória idei nyerteséhez látogatott a zsűri.
Átlagon felüli termésben bíznak a hazai csemegekukorica termelők. Bár a betakarítás csak július második felében kezdődik, a növények állapota a főbb termesztőkörzetekben ígéretesnek mondható. A feldolgozók előtt számos kihívás áll, a növekvő költségek mellett a kínai konkurencia is gondot okozhat - írja a Nemzeti Agrárkamara (NAK).
2023 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Úgy tűnik, a Wáberer Hungária bevonásával folytatódhatnak a szerkezeti átalakulások a magyar biztosítási piacon: most bejelentették, hogy stratégiai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Wáberer Hungária Biztosító és a Posta Biztosítók állami tulajdonosa, amelynek az is része, hogy megvizsgálják az esetleges tulajdonszerzési lehetős
A kormány korábban az év végére tervezte, hogy egyszámjegyűre csökken az infláció, de ez akár egy-másfél hónappal hamarabb is megtörténhet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában
Még az éjjel is tovább esett a dollár, így a forint még tovább tudott erősödni vele szemben 333 körülig, ami új bő egyéves csúcs, de a péntek reggeli kereskedésben már kis korrekció mutatkozik.
Megjelent tegnap este, július 13-án a Magyar Közlönyben a 2023. évi LIV. törvény a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény módosításáról. A felsorolásba egy új minisztérium került be, mégpedig az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma.
Június végén nyitotta meg budapesti innovációs élményközpontját a Bosch Rexroth. A CU.BE élménytérben a látogatók testközelből tapasztalhatják meg az ipari digitalizáció legújabb vívmányait. A Portfolio stábja a megnyitón kérdezte a cég szakértőit arról, pontosan mi is a funkciója az élményközpontnak.
A kettesfogatok között Dani Marcell bizonyult a legjobbnak a csütörtöki díjhajtásban a Lipicai Lovasközpontban vasárnapig tartó nemzetközi fogathajtó viadalon.
A UBS vetélytársai eddig összesen mintegy 120, korábban Credit Suisse-nél dolgozó magas rangú befektetési bankárt csábítottak el, a legtöbben a Deutsche Bankhoz mehettek. Mivel a UBS egyébként leépítésekre készült volna, a felmondások számának növekedése számos költséget megspórol a svájci bankóriásnak – írja a Financial Times.
A poloskák Kelet-Ázsiában őshonosak, majd első ízben körülbelül 20 évvel ezelőtt Pennsylvania területén észlelték őket. Azóta az egész Usa-ban elterjedtek, de leginkább az ország közép-atlanti részén, a középnyugati részeken és a nyugati parton koncentrálódnak – és itt is okozzák a legtöbb problémát.
2023 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Májusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 12 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 13,2, az egyéb építményeké 10,0 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,7 százalékkal kisebb volt az ápri
Meredeken emelkedtek a mai kereskedésben a kínai kiberbiztonsági vállalatok részvényei, ezt a mesterséges intelligenciára vonatkozó legújabb, a kiberbiztonságot és az adatbiztonságot hangsúlyozó pekingi szabályozás is jelentősen támogatta.
A helyközi utazáshoz használható vármegye- és országbérlet májusi bevezetésével változtak a munkába járás [a munkába járás fogalmát és kritériumait a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II.26.) kormányrendelet] költségtérítésének szabályai – tette közzé csütörtökön honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adat után tegnap is folytatódott a dollár gyengülése az euróval szemben, eközben a részvénypiacokon továbbra is optimista volt a hangulat, így a hét első négy napjában komoly ralit láthattunk a nemzetközi piacokon. Gazdasági információk tekintetében ma Európában külkereskedelmi adatokat közöl az Eurostat, mí
Júniusban a várakozásokat meghaladó, három éve a legnagyobb mértékben csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban, elsősorban az olajtermékek árcsökkenésének köszönhetően.
Növelte a világ idei olajkeresletére tett becslését a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (Opec) havi rendszeres piaci jelentésének júliusi számában. Idei világgazdasági növekedési előrejelzésén nem változtatott, az euróövezetét kissé rontotta, az oroszországit pedig javította.
Júniusban a várakozásokat meghaladó, három éve a legnagyobb mértékben csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban, elsősorban az olajtermékek árcsökkenésének köszönhetően.
A népszerű üzenetküldő alkalmazás, a Telegram új funkciójának köszönhetően a kereskedők mostantól közvetlenül az alkalmazáson belül végezhetnek biztonságos, azonnali kripto-fizetéseket.
Egy ideje már Pintér Sándor közvetlen környezetében is beszédtéma, hogy a belügyminiszteri poszton változás várható, utódként Gulyás Gergelyt emlegetik - - írja a hvg.hu.
Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor hosszan beszélt a háborúról, a migráció kérdéséről, de szóba került az infláció, a rezsicsökkentés és a vilniusi NATO-csúcsértekezlet is.
Átlagon felüli termésben bíznak a hazai csemegekukorica termelők. Bár a betakarítás csak július második felében kezdődik, a növények állapota a főbb termesztőkörzetekben ígéretesnek mondható. A feldolgozók előtt számos kihívás áll, a növekvő költségek mellett a kínai konkurencia is gondot okozhat.
A digitális fizetési rendszerek folyamatos fejlődése és a kriptovaluták terjedése egyre több lehetőséget teremt a mindennapi vásárlásokra. Idehaza közel száz helyen lehet már így fizetni, többek között kutyaiskolában, kávézóban, taxiban, méhészetben vagy éppen alapítványnál. A jövőben pedig további növekedésre számíthatunk.Ahogy világszerte, úgy Ma
Ha tudod a választ a címben megfogalmazott kérdésre, akkor ma neked is esélyed van, hogy megnyerd a 20 ezer forintos utalványt, melyet belföldi utazásra használhatsz fel. Töltsd le a Pénzcentrum mobilalkalmazását, válaszolj helyesen, hogy részt vehess a sorsoláson.
Szíria bejelentette, hogy ismét beengedi az országba a Törökország felől érkező ENSZ humanitárius segélyszállítmányokat, amelyeket hétfőn azért állítottak le, mert Oroszország megvétózta a segélyfolyosó használatának meghosszabbítását az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Alkalmi algásodás okozta a Velencei-tó elszíneződését. A jelenség látványos, de a fürdőzésre elviekben nincs hatással. A változás okait jelenleg is keresik a szakemeberek.
6 milliárd dolláros büntetés megfizetésére kötelezte egy New York-i bíró az Allianz amerikai egységét, amiért valótlant állítottak egy befektetés tényleges kockázatával kapcsolatban – írja a Bloomberg.
Felajánlottam a Wagner-csoporthoz tartozó zsoldosoknak, hogy lázadásuk után továbbra is együtt szolgáljanak Oroszországban - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban, amelyben azt is hangsúlyozta, hogy a Wagner jogilag nem létezik.
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
A Bosch csoport, a technológiák és szolgáltatások szállítója megkezdte az üzemanyagcellák sorozatgyártását Stuttgart-Feuerbachban. Az első ügyfél a Nikola Corporation, amelynek a 8-as osztályú hidrogén-üzemanyagcellás elektromos teherautója a tervek szerint 2023 harmadik negyedévében érkezik az észak-amerikai piacra.
Eredményes az online árfigyelő, már több mint 5 százalékkal szorította le a megfigyelt élelmiszerek árait - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
A traktoroknál, kombájnoknál éppen olyan fontos a megfelelően működő fényszóró, mint a közúti járműveknél, hiszen a vonulásuk gyakran esik hajnali vagy éjszakai időpontra, rosszabb látási körülmények közé.