A legtöbb nyári vitát a csendháborítás váltja ki a közösségi oldalakon is. Sokan a vidékre leköltözött városiakat szidják, sokan a vasárnapi favágókat, mások a traktorokat, vagy akár a házibulikat tartókat. De hogy is van a valódi csendháborítás szabálya, és mit mutat az illemtan?
A Balaton északi és déli partján lévő településeken eladó lakóingatlanok, nyaralók kínálata 16-16 százalékkal nőtt. A Velencei-tó mellett 24 százalékos, a Tisza-tónál pedig 50 százalékkal lett nagyobb a választék egy év alatt. A legnagyobb tavainknál már több mint 15 ezer eladó nyaralóból válogathatnak a vevők. A Balatonon Tihanyban kínálják a legm
Folyamatos fejlődés a szerszámiparban Nyolcadik alkalommal rendezték meg a HORN Technology Days eseményt, amely átfogó betekintést engedett a vállalat életébe – a szerszámok gyártásától egészen a megmunkálási alkalmazásokig. Legutóbb négy éve fogadták a szakmai érdeklődőket a tübingeni gyárban, ezért számos újdonságot mutattak be. Az eseményen háro
A Krím-félszigetet a szárazfölddel összekötő hídon robbanás történhetett, egy család megsérült. Putyin szerint sikertelen az ukrán ellentámadás, sőt, a front néhány szakaszán az orosz hadsereg megerősítette a pozícióit.
Míg az Amerikai Egyesült Államok keleti partjának északi államait heves esőzés és villámárvizek sújtják, a sivatagos államokban az elhúzódó forróság jelent veszélyt.
Csak úgy zúdult a pénz júniusban a befektetési alapokba – derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) friss adataiból. A megugrás a mellékelt grafikonon is jól látszik. Közel egyharmaddal nőtt a pénzpiaci alapokban tartott vagyon.
Az utóbbi hét forró, nyári időjárását csak időnként zavarták meg záporok, zivatarok, helyenként jégverés tette tönkre a termést. A magas hőmérséklet csökkentette a betegségek terjedését, de teljesen nem szüntette meg. A kártevők közül az amerikai szőlőkabóca és a nyugati dióburok-fúrólégy ideje jött el.
Sok napsütésre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhők mellett. Főként az ország északi, északkeleti részein lehetnek elszórtan záporok, zivatarok, amelyeket akár felhőszakadás is kísérhet. Ugyanakkor kisebb eséllyel és számban máshol is kialakulhatnak ilyen csapadékgócok. A nyugatira, északnyugatira forduló szél több helyen megélénkül, zivatarok körn
Saját, természetközeli technológiával termesztett, kézzel szüretelt szőlő alapú friss gyümölcslevek. A 2019-es év „Év Bortermelője”, Koch Csaba borait kiváló minőségű szőlőből, gondos odafigyeléssel készíti. Ez a professzionalizmus jellemző az általa megálmodott 100% gyümölcslevekre is, melyek legfontosabb összetevője a kézzel szedett, aprólékosan
A krími vezetés azt kéri a lakosoktól és a turistáktól, hogy kerüljék a hidat, és inkább az Ukrajnától elcsatolt háborús övezet felé hagyják el a Krímet.
Németország célja, hogy 2025-re az európai NATO-szövetségesek közül a legjobban felszerelt hadosztállyal rendelkezzen. Az ország, amely jelenleg egyetlen harcképes hadosztállyal sem rendelkezik, azt tervezi, hogy 2025-ig az első hadosztálya hadműveleti szolgálatba áll, 2027-ig pedig egy második hadosztálya is lesz.
A munkaerő toborzása és kiválasztása mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára komplex és időigényes. Ahogy a munkaerőpiac folyamatosan változik, és a versenyhelyzet fokozódik, kiemelt fontosságú, hogy hatékonyan és minél kevesebb hibával futhasson végig a folyamat.
A kormány július 15-től könnyített a pályázati elszámolások adminisztrációján. Ugyanakkor a lazább szabályok nagyobb teret adhatnak kevesebb tapasztalattal rendelkező, kevésbé szabályszerűen működő kivitelező cégeknek is, vélik a minőségi munkát végző kivitelezők.Magyarország egyfajta „fekete lyuk” Európában, hiszen rajtunk kívül szinte mindenütt g
Kína gazdasága a második negyedévben a belföldi és nemzetközi kereslet gyengülése miatt a vártnál lassabban növekedett, ami a szakértők szerint azt jelzi, hogy a COVID utáni lendület gyorsan megtorpant. A 6,3%-os éves bővülési ütem jelentősen elmaradt az előrejelzett 7,3%-os növekedéstől. A lassuló fellendülés és a növekvő ifjúsági munkanélküliségi
Eredményes az online árfigyelő, már több mint 5 százalékkal szorította le a megfigyelt élelmiszerek árait - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénteken az MTI-vel.
A globális felmelegedés fokozódásával egyes szakértők az extrém hőmérsékleti viszonyokat és a szárazságot elviselni képes új (Genetically Modified Organisms/Gmo-nak minősített) növényfajták használatát szorgalmazzák a mezőgazdaság további zavartalan működtetése érdekében. Az Európai Bizottság szóvivője szerint az új géntechnológiai eljárásokkal elő
Kevesen tudják, hogy a cvekedli, az valójában káposztás tészta. Nyíregyháza szívében most ezen a néven jött létre különleges "tésztázó", ami a hagyományos magyar recepteket újragondolva, modern stílusban, különleges ízvilággal kínálja számunkra a jól ismert, magyaros tészta ételeket. A HelloVidék most a tésztabár egyik tulajdonosával beszéltetett a
Az elmúlt hónapokban Kína főbb kereskedelmi csomópontjainál nyitott új irodákat és raktárakat a cargo-partner. Kiemelendő a sanghaji „Pharma Competence” központ (a gyógyszeriparban tevékenykedő ügyfelek logisztikai folyamatainak támogatása miatt), a kantoni raktár, valamint a nankingi és csungkingi új irodák. Egy hónapja a cargo-partner saját sta
A ma reggeli kínai makroadatok elrontották a hangulatot a tőzsdéken, az ázsiai indexek jellemzően estek a reggeli kereskedésben, az európai tőzsdéken szintén csökkenéssel indul a nap, és az amerikai határidős indexek is mínuszokat jeleznek előre a nyitásra. A hét viszonylag csendesnek ígérkezik a makroadatok tekintetében, inkább a vállalati gyorsje
Különleges plenáris programra készülhetnek a 61. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői: a konferencia nyitó plenáris ülésén Matolcsy György jegybankelnök, valamint Varga Mihály magyar és Horváth Mihály szlovák pénzügyminiszter egy kerekasztal-beszélgetés keretében vitatják meg a gazdaságpolitika aktuális kérdéseit. A hazai közgazdász szakma legnagyobb
A kormány a borászok kérését figyelembe véve, a rendkívül kiélezett borpiaci versenyben való eredményes helytállásuk elősegítése érdekében csökkenti a borosüvegek után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díjtétel mértékét, ami nem fog nagyobb anyagi terhet jelenteni az ágazat szereplői számára az eddig fizetett termékdíjnál - jel
Jöhet a digitális euró, ami más elven működhet majd, mint a kriptovaluták. Az elektronikus fizetőeszközt Európa-szerte használhatják majd az emberek - írja az Euronews nyomán az Infostart.