Formálódik a 61. Közgazdász-vándorgyűlés programja: a konferencia nyitó plenáris ülésén Matolcsy György jegybankelnök, valamint Varga Mihály magyar és Horváth Mihály szlovák pénzügyminiszter egy kerekasztal-beszélgetés keretében vitatják meg a gazdaságpolitika aktuális kérdéseit - írja közleményében a Magyar Közgazdasági Társaság. A hazai közgazdás
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken publikált határozatában tizennyolcmillió forintra bírságolta a MBH Bank Nyrt.-t, mint a Takarékbank Zrt. jogutódját.
A múlt héten megtörtént az év egyik legjelentősebb tőzsdére lépése, a legnagyobb román energiatermelő vállalatként működő Hidroelectrica papírjaival a román tőzsdén tudnak kereskedni a befektetők. Elemzésünkben a vállalat IPO-prospektusának segítségével utánajártunk, hogy pontosan mivel is foglalkozik a cég és milyen eredményeket ért el az elmúlt é
Egyre kevesebb új mobil talál gazdára, míg a felújított készülékek eladása folyamatosan nő - derül ki a CCS Insights 2023 első negyedévét vizsgáló friss tanulmányából. A kutatás megállapításai szerint a vásárlók főleg spórolási és környezetvédelmi szempontból is egyre többen részesítik előnyben a felújított készülékeket, melyek közül az újszerű áll
A horvátországi Varasd megye területén előállított "Varaždinsko bučino ulje" tökmagolaj is bekerült az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába.
Bronzdíjat nyert a Brand Bar csapata az A’Design Award 225 nemzetközi zsűritagjának értékelése által egy olyan megmérettetésben, ahol több ezer innovatív pályamű közül választják ki a legjobbakat. A Genecontact számára készített dinamikus arculatot korábban már Graphis és Wolda díjjal is elismerték. A comói Villa Galliában, július 19-én rendezik
Ahogy a koronavírus veszélye alábbhagyott, sorra térnek vissza a világjárvány alatt visszaszorult egyéb megbetegedések. Ilyen a skarlát is, amely 2023-ban különösen nagy veszélyt jelent, főként a kisgyermekek egészségére. Miután évekig alacsony volt az előfordulása, az idei év első félévében az eddig regisztrált betegek száma 14-15-szöröse a 2022 e
A szántóföldi növények alaptrágyázásához a kálium szulfát és klorid formában kapható. Az alábbi cikkünkből megtudhatja, hogy ezek a tápanyagfajták pontosan miként befolyásolják a burgonya minőségének javulását.
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat magas középhőmérséklet miatt Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyére, ott a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.
2020-ban indítottak rá közösségi finanszírozási kampányt, idén viszont várhatóan 80 millió dollár értékben ad el egy orosz alapítású startup abból az eszközből, amelyet sokoldalúsága, és könnyű használhatósága miatt digitális svájci bicskaként emlegetnek. A Flipper Zero nevű, első ránézésre egy tamagochinak tűnő eszközt, bárki megvásárolhatja, és s
A legnagyobb árbevételű public relations ügynökségek 2022-ben összesen 17,6 milliárd forint nettó árbevételt értek el. Amennyiben nem számolunk az egyik, döntően külföldre dolgozó céggel, akkor az inflációt meghaladó mértékben, 20 százalékkal bővült a piaci szereplők tavalyi bevétele. Csökkenő árbevételt inkább a kisebb PR-ügynökségeknél látni. A M
Szerdán elvileg egyik finomított olajtermék árában sem kell emelkedésre számítani a hazai benzinkutakon a holtankoljak.hu szerint - bár a múlt hét péntekre előrejelzett árakhoz képest magasabb várható nagyker-árakat közölt most az oldal. A mostanában látott jelentős drágulás mögött számos globális ok meghúzódik, de magyar-specifikus körülmények is
Az amerikai fogyasztók 2021 szeptembere óta nem érezték ilyen jól magukat a gazdasággal kapcsolatban. A közgazdászok azonban figyelmeztetnek, hogy a jó hangulat nem teljesen megalapozott.
Az Abb és a Microsoft tovább bővíti a két vállalat között régóta fennálló partnerséget. Legújabb együttműködésük célja, hogy az Azure OpenAi Service-t integrálják az Abb Ability™ Genix ipari analitikai és Mi-programcsomagba. A két vállalat majd együtt dolgozik a generatív Mi-technológia bevezetésének megvalósításán, hogy az ipari ügyfeleknek segíts
Megkezdődtek a tárgyalások az új génkezelési technikák szabályozásáról Brüsszelben, ahol Magyaroszág továbbra is kiáll az Alaptörvényben foglaltak, azaz a magyar mezőgazdaság GMO-mentessége mellett, a magyar stratégia tehát nem változik - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.
A kormány támogatja az ország megtisztítását a veszélyes hulladékoktól, ezért második alkalommal hirdet meg országos azbesztmentesítési pályázatot, amelyre július 14-től lehet jelentkezni - jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium pénteki közleménye szerint.
A magyar közösségi média felhasználók mindösszesen 13%-a használt már olyan alkalmazásokat, mint a ChatGPT és a DALL-E 2. A mesterséges intelligencia használatát óvatosság és félelem kíséri. A Sophos tanulmánya szerint 3 válaszadóból 2 úgy véli, hogy az AI programokba bevitt adatokkal visszaélhetnek az alkalmazások tulajdonosai vagy a kiberbűnözők.
Részleges vízkorlátozást rendelnek el 6 budapesti agglomerációs településen, kora reggel és késő este tilos lesz a közüzemi ivóvíz hálózatról locsolni, vagy medencét feltölteni – írja az Érd és Térsége Víziközmű Kft. a Facebookon.
Magyarország képzeletbeli térképén a hazai haltermelőknek és fogyasztóknak köszönhetően már rajta van a „Szilvásváradi pisztráng”, az „Akasztói szikiponty” vagy a „Balatoni hal", ahol a helyi értékre és minőségre építve megpróbálják védeni, megmutatni a halgazdálkodás és fogyasztás régi tradícióját.
Fokozatos élénkülést mutat a kiadó lakóingatlanok piaca. A kínálat növekedése mellett a kereslet is felfutóban van, mindez a bérleti díjak gyorsulását hozhatja a felvételi ponthatárok kihirdetésével - közölte az ingatlan.com legújabb elemzését az Mti-vel hétfőn.
Az év eddigi legmelegebb napja volt vasárnap: Derekegyházon 38,1 Celsius-fokot regisztráltak - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán hétfőn.
A családok megtakarításainak védelme és a pénzügyi tudatosság fokozása érdekében kötelező tájékoztatást küldenek a bankok ügyfeleiknek, a kormány elkötelezett a családok védelme mellett, ezért ösztönözni és segíteni kívánja a háztartásokat abban
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.
Elkezdték a forgatását egy új, romantikus magyar vígjátéknak, amelynek a nézők választhattak címet. A „Majdnem menyasszony Herczeg Ferenc regénye alapján készül, a történetet a Megafilm Service viszi vászonra, a film elkészítését a Nemzeti Filmintézet is támogatta. Majdnem „nagyharag” lett, de végül a „Majdnem menyasszony” mellett döntött a nézői a
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 23 éves férfival szemben, aki biztonsági őrként bántalmazott és hanyatt lökött egy, a szórakozóhelyre betérni kívánó vendéget.
A családok megtakarításainak védelme és a pénzügyi tudatosság fokozása érdekében kötelező tájékoztatást küldenek a bankok – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Nagy-Britannia hivatalosan csatlakozott az Átfogó és Előremutató Csendes-óceáni Partnerség (CPTPP) nevű szabadkereskedelmi szerveződéshez. A brit belépést véglegesítő jegyzőkönyvet vasárnap írta alá Kemi Badenoch üzleti és kereskedelmi miniszter.
Immár 27. alkalommal rendezték meg Hortobágyon a Pusztai Állatparkban az Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozót. A rendezvény megnyitóján Nagy Géza, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének elnöke, Fülöp Bernadett, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Bodó Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevőket és
Csaknem ezer belföldi és nemzetközi járatot érint szombaton az olaszországi repülőtereken a földi kiszolgáló személyzet munkabeszüntetése, amely délelőtt 10 órától este 6 óráig tart.
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat magas középhőmérséklet miatt Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyére, ott a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.
Különleges plenáris programra készülhetnek a 61. Közgazdász-vándorgyűlés résztvevői: a konferencia nyitó plenáris ülésén Matolcsy György jegybankelnök, valamint Varga Mihály magyar és Horváth Mihály szlovák pénzügyminiszter egy kerekasztal-beszélgetés keretében vitatják meg a gazdaságpolitika aktuális kérdéseit.
Tovább folytatódik a kánikula a jövő hét első felében, hétfőn a délkeleti országrészben a 39 Celsius-fok sem kizárt. Szerdától többfelé lehet zápor, zivatar, és kissé enyhül a hőség,