2023. július 18. kedd

júl. 18
11:03
Baleset a csapatépítőn: kinek a felelőssége? (HR Portál)
A munkavállalók a csapatépítők keretében legtöbbször munkaidőn kívül vesznek részt a munkáltató által szervezett programokon, azonban előfordulhat, hogy az ilyen rendezvényeken történt balesetekre mégis a munkavédelmi törvény szabályai alkalmazandóak. A budlegal részéről dr. Takács-Kiss Bernadett összefoglalta, hogy a munkáltató által szervezett cs
júl. 18
11:03
Magyarország mellől lassan minden EU-s ország kihátrál az egyik fejlesztési programból (Portfolio)
A Kína és a közép- és kelet-európai országok közötti együttműködés vagy "16+1" néven is ismert KKE-Kína kezdeményezés iránti érdeklődés csökken a közép- és kelet-európai tagok körében. A 2012-ben indított program célja a Kína és a tagországok közötti kapcsolatok elmélyítése volt, de a legtöbb ország már kifarolt az együttműködésből, mert a Peking á
júl. 18
11:03
A Mol és a légitársaságok extraprofitadóján is módosított a kormány (Telex)
Idén még 2,8 százalék marad, de jövőre már csak 1 százalék lesz a kőolajtermék-előállítókra vonatkozó különadó.
júl. 18
11:09
Hatalmas cigiüzemet találtak Heves megyében (Piac és Profit)
Szinte mindent előkészített a szervezett bűnözői csoport a profitcunami érdekében, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak közbelépésével végül elmaradt a busás haszon. A felhalmozott alapanyagokból kiindulva, csak az első gyártási ciklusban, több millió szál cigarettát tudtak volna előállítani.
júl. 18
11:09
Nem elég világosak a tőkekövetelmények, inkább kivárnak a felvásárlásokkal az amerikai pénzintézetek (Portfolio)
Várhatóan a jövő év végéig elhalaszthatják az amerikai bankok az üzletkötéseiket, mivel a szabályozók még nem tisztázták a pénzintézetek tőkéjére vonatkozó új követelményeket.
júl. 18
11:09
Megtakarításaikhoz kapnak segítséget a háztartásokhoz (Demokrata)
Megtakarításaik értékének megőrzéséhez kapnak segítő tájékoztatást a háztartások.
júl. 18
11:09
A lakásvásárlás még ilyen kamatokkal is jobb döntés lehet a bérlésnél (Forbes)
A kiadó lakások iránt nő a kereslet, és a bérleti díjak is felfelé ívelnek, miközben az eladó ingatlanoknál még mindig a visszafogottság jellemző. Ezt a kettősséget kihasználhatják azok, akik az egyetemre készülő gyermek lakhatását szeretnék megoldani.
júl. 18
11:11
Fontos változásokat jelentettek be éjfélkor, hogyan reagálnak a tőzsdei cégek? (Portfolio)
Egyelőre nem úgy néz ki, hogy különösebben meglepte volna a befektetőket a tegnap éjfél előtt kiadott Magyar Közlöny, ami két hazai blue chip adózásában is változásról számolt be.
júl. 18
11:15
Boszniai cementgyártót venne a Mészáros Csoport (Portfolio)
A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. kizárólagos tárgyalási jogot biztosító szándéknyilatkozatot írt alá az osztrák Asamer Baustoffe AG tulajdonában lévő Lukavac Cement társaság felvásárlásáról.
júl. 18
11:21
Lezárult a téglási Degenfeld-Schomburg-kastély energetikai fejlesztése (ProfitLine)
Komplex energetikai korszerűsítést hajtottak végre a téglási Degenfeld-Schomburg kastélyban, a 274 millió forintos fejlesztés júniusban fejeződött be.
júl. 18
11:21
Súlyos betegségre találhattak gyógymódot a Semmelweis orvosai: rengeteg magyart érint (Pénzcentrum)
Vakrandit és tengerparti sétát is szimulálnak abban a világviszonylatban is egyedülálló, virtuális valóság alapú terápiában, mellyel a szkizofrén betegek kommunikációs- és érzelem-észlelési készségét fejlesztik a Semmelweis Egyetemen. A betegséggel küzdők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a gyógyszeres kezelés után visszailleszkedjenek a tá
júl. 18
11:21
Mesterséges intelligencia az oktatásban: etikai kódexre is szükség lesz (Portfolio)
Míg Magyarországon minden szem a korábban csak a fegyveres testületeknél alkalmazott jogállást a közoktatásra is kiterjesztő, most elfogadott státusztörvényre tapad, szinte mindenhol máshol az oktatás szereplői a mesterséges intelligenciák terjedését próbálják megemészteni. (2. rész)
júl. 18
11:21
Mészáros Lőrinc vesz egy boszniai cementgyárat (444.hu)
A Mészáros Csoport építőipari szegmense is kilép a nemzetközi piacra.
júl. 18
11:23
Érdemes sietni: szűkül a lakóparki ingatlanok piaca (Portfolio)
Alig-alig láthatók pozitív jelek a hazai ingatlanpiacon, mind a lakáshitelezés, mind az újonnan átadott lakások száma, mind a tranzakciószám jelentős mértékben esett az elmúlt időszakban. Az energiaválság felértékelte ugyanakkor az energiahatékony ingatlanokat, az otpotthon.hu tapasztalatai szerint, a lakóparki ingatlanokra továbbra is van igény. M
júl. 18
11:27
A jövő évtől újabb adóemelés drágítja Magyarországon a benzint, sokan elektromos járműre váltanak (Piac és Profit)
A megemelkedett üzemanyagárak miatt a vásárlók többsége azt tervezi, hogy hibrid vagy teljesen elektromos modellt választ következő autónak – derül ki az EY több mint 15 000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Tízből kilencen akár felárat is fizetnének a villanymeghajtásért.
júl. 18
11:27
Szemenkénti vetés, Maximális pontossággal! (Agroinform)
Minden szempontból megfelel a precíziós gazdálkodás szempontjainak.
júl. 18
11:27
Agrárkamara: Magyarország az egyik legjelentősebb vadhúsexportőr Európában (Növekedés)
Magyarország az egyik legjelentősebb vadhúsexportőr Európában - derül ki a vadhús belföldi piacát és fogyasztását bemutató kiadványból, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tett közzé.
júl. 18
11:27
Új hatóanyag biztosítja a tiszta, gyommentes állományt (Magyar Mezőgazdaság)
A klímaváltozás hatásai, a hektikus input árak és a jelenlegi gazdasági helyzet a magyar gazdákat is arra ösztönzi, hogy maximalizálják a terméshozamot és a nyereséget.
júl. 18
11:29
Újabb orvost vettek őrizetbe hálapénz elfogadásáért (Növekedés)
Őrizetbe vettek egy hálapénzt elfogadó szolnoki orvost a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói hétfőn - olvasható a police.hu oldalon.
júl. 18
11:33
Nagyon megvédenék már Orbán Viktorék a megtakarításainkat (Menedzsment Fórum)
Természetesen nem a költségvetés pénzhiányával, hanem segítő szándékkal indokolta az államtitkár, hogy a bankokat tájékoztatásra kötelezik a megtakarításokról.
júl. 18
11:33
Már a menedékkérelmek is egy vagyonba kerülhetnek Hollandiának (Privátbankár)
Kártérítést kapnak azok, akiket túl sokáig váratnak.
júl. 18
11:33
A növényi kártevők evolúciójának megértése fellendítheti a biológiai védekezést (Agrofórum)
A Sorbonne Egyetem, az Inrae és a Kínai Nemzeti Növényvédelmi Intézet kutatói rekonstruálták egy növényi kártevő, a Spodoptera littoralis (afrikai gyapot levélféreg) egy rendkívül specifikus szaglóreceptorának evolúciós folyamatát.
júl. 18
11:39
K&H;: kisebbségben az elégedett fiatalok (Üzletem)
Egy negyedév alatt 14 pontról 11 pontra csökkent a K&H ifjúsági index értéke – közölte a pénzintézet.
júl. 18
11:45
17 és 18 éves korukban luxusnyaralásra vitték a családot – Az Ecom Testvérek története (Piac és Profit)
Fiatalok és idősebbek számára egyaránt példaértékű a torinói születésű, de anyai ágról félig magyar származású testvérpár útja, akik tizenhat, illetve tizenhét évesen a pandémia idején, a karantén alatt elkezdték felépíteni a saját vállalkozásukat. Kitartó tanulással, önfejlesztéssel időt, energiát és pénzt nem kímélve, iskolai tanulmányaik mellett
júl. 18
11:51
Rácz András: hajmeresztő, amit a kercsi hídon csinálnak az oroszok (Privátbankár)
A forgalmat egy acéllemezen indították újra, nagy kérdés a vasúti híd állapota. A végleges javítás nagyon nehezen fog menni a szakértő szerint.
júl. 18
11:51
Ötből négy magyarnak nincs ilyen biztosítása: néhány ezerbe kerül csak, de milliókat spórolhatunk vele (Pénzcentrum)
Ötből négy embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon, holott havi néhány ezer forintért tízmilliós védelem is elérhető. A balesetek jelentős hányada éppen ott történik, ahol nem számítanánk rá, vagyis otthon, a négy fal között. A számos biztosítótársaság által kínált verzió és a kiegészítő opciók áttekintéséhez és kiválasztásához cé
júl. 18
11:51
Egy újságcikk miatt történelmi mélypontra zuhant ma a török líra (Portfolio)
Gazdasági körökből származó benyomásai alapján csak 1,5-2%-os kamatemelés lehet majd csütörtökön Törökországban – ezt írta ma a Hürriyet egyik rangos publicistája kedden és erre beszakadt a líra, ugyanis a piac 500 bázispontos emelésre számít a Reuters konszenzusa szerint.
júl. 18
11:57
Külföldön venne cementgyárat a Mészáros-csoport (Forbes)
Évente több mint egymillió tonna cementet termel a gyár, amit megvennének.
júl. 18
12:03
Csak annak jár a közvetlen támogatás, aki aktív gazdának minősül (Agroinform)
Mutatjuk, mit vizsgál a Kincstár.
júl. 18
12:09
Megvan, mibe kerül majd a Lipót-utód különleges zárt osztály (Menedzsment Fórum)
Kell a pénz az erőszakos pszichiátriai betegek elkülönítésére.
júl. 18
12:09
Ennél a terméknél komoly exportőrnek számít Magyarország (Piac és Profit)
Magyarország az egyik legjelentősebb vadhúsexportőr Európában - derül ki a vadhús belföldi piacát és fogyasztását bemutató kiadványból, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tett közzé.
júl. 18
12:09
Illegális cigarettagyárat lepleztek le Hevesben (Adózóna)
Több millió szál cigaretta előállítására alkalmas, nagy teljesítményű illegális gyárat lepleztek le közvetlenül a termelés megindítása előtt a pénzügyőrök Heves vármegye egyik községében – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
júl. 18
12:15
Ma gond nélkül elkelt a rövid diszkontkincstárjegy (Portfolio)
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében, és a 15 milliárd forintnyi papírt gond nélkül sikerült értékesíteni, szemben az utóbbi hetek tapasztalataival, amikor terv alatti eladásokra került sor.
júl. 18
12:21
Hol alkalmazható az A4 íves papír etikett címke? (ProfitLine)
Az A4 íves papír etikett címke az Ön vállalkozásában is hatékony kellékanyag lehet, amennyiben beltéri körülmények közötti címkézési feladatokra keres megoldást. Kültéri felhasználása nem ajánlott, mert csak korlátozottan áll ellen a külső hatásoknak.
júl. 18
12:21
Ezzel a befektetéssel keresi degeszre magát sok ezer magyar: kisebb kockázat, kedvezőbb hozam: (Pénzcentrum)
A magas kamatok nyomán elfordultak a kockázatosabb eszközöktől a lakossági befektetők, az első félév egyértelműen a kötvényalapokról szólt a magyarországi piacon. A magas kamatok a kockázatosabb részvény, illetve árupiaci eszközöktől a viszonylag kedvező hozamlehetőséget kínáló, de jóval alacsonyabb kockázatú eszközök felé fordítják a kisbefektetők
júl. 18
12:21
Mesterséges intelligencia által tervezett energiaitalt gyártanak Szikszón (Magyar Mezőgazdaság)
A Hell Energy megkezdte egy új receptúrájú energiaital gyártását hétfőn Szikszón, a mesterséges intelligencia (MI) által kifejlesztett terméket a hazai boltok mellett több mint hatvan országba fogják exportálni - tájékoztatta a társaság közleményben az MTI-t.
júl. 18
12:27
Tovább erősíti külföldi jelenlétét a Mészáros Csoport (Demokrata)
Az akvizíció hozzájárul a hazai alapanyag ellátási hiányok csökkentéséhez.
júl. 18
12:27
Terjeszkedik a Mészáros csoport (Növekedés)
A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. kizárólagos tárgyalási jogot biztosító szándéknyilatkozatot írt alá az osztrák Asamer Baustoffe AG tulajdonában lévő Lukavac Cement d.o.o. társaság felvásárlásáról.
júl. 18
12:27
A Justin Sun-hoz kapcsolódó Huobi kriptotőzsde birtokolja a kibocsátott stUsdt 85%-át (BitcoinBázis)
A Staked Tether (stUSDT) egy nemrég a Tron blokkláncon elindított új token, amely úgy hirdeti magát, hogy “a valós világbeli
júl. 18
12:30
Tarr Péter a Media1-hez igazolt (Media1)
Tapasztalt és a szakmában jól ismert újságíróval bővült a Media1 stábja Tarr Péter személyében.
júl. 18
12:33
Elképesztő orosz baki: az orosz hadsereg is elismeri a nyugati haditechnika fölényét? (Privátbankár)
Egy propagandaplakátra kellett egy lenyűgözően kinéző harckocsi - egy Leopardot sikerült találni.
júl. 18
12:33
Az álláskeresők az ajánlatok negyedét visszautasítják (Piac és Profit)
Minden második esetben az anyagiak miatt lépnek vissza az álláskeresők, egy jobb lehetőségre vagy a jelenlegi munkáltató által kínált előnyösebb kondíciókra hivatkozva. A kvalifikált munkavállalók harmadik legtöbbet említett szempontként a magánéleti okokat jelölik meg. A HR tanácsadók számára az elhúzódó kiválasztási folyamat jelent új kihívást –
júl. 18
12:33
Érdemes lenne megmozgatni a lakossági folyószámlákon tartott 6-7 ezer milliárdot a GfM államtitkár szerint (Telex)
Túri Anikó szerint ezért írják elő a bankoknak, hogy állampapír-vásárlásra ösztönözzék az ügyfeleiket.
júl. 18
12:39
Megállt a dolláresés, amit a forint is érez (Portfolio)
A kedd kora reggeli kereskedésben új 15 havi csúcsra ért a forint a szenvedő dollárral szemben 332-nél, de technikai elemzési indikátorok alapján kérdéses, hogy van-e még érdemi további tér az erősödésre. Aztán a nap további részében meg is állt a dollár esése, így a forint is kicsit gyengébb szintekre süllyedt. A délutáni órákban két fontos amerik
júl. 18
12:41
Egyre több orosz gáz érkezik Európába! (Portfolio)
Július első felében az orosz Gazprom a júniusi átlaghoz képest 28 százalékkal növelte az Európába irányuló vezetékes földgázexportját, ezzel 2023-as csúcsot ért el a behozatal. Ezt az ugrásszerű növekedést Ukrajnán és a Török Áramlaton keresztül szállított mennyiség tették ki, ugyanis jelenleg egyedül ezen a két módon érkezik az orosz gáz a kontine
júl. 18
12:45
A nap képe: a paraguayi prezidenttel parolázott Orbán Viktor (Privátbankár)
Végre egy amigo!
júl. 18
12:45
Remekel az OTP, kiemelkedik a magyar tőzsde (Portfolio)
Gazdasági információk tekintetében ma délután Amerikában a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés friss adatai jönnek. Elsősorban a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezonra figyelhetnek ma a befektetők, a mai piacnyitás előtt teszi közzé legfrissebb számait a Morgan Stanley és a Bank of America is. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel fe
júl. 18
12:45
A kártevők és betegségek már korán felismerhetők az AI segítségével (Agrofórum)
A Bayer Crop Science nemrég fejezte be a Fermatával folytatott együttműködését egy olyan projekt keretében, amely a növényvédő szerek használatának mesterséges intelligencia közreműködésével történő csökkentésére irányult.
júl. 18
12:51
Megint belenyúlt a kormány a különadókba, néhány repülőjegy is olcsóbb lehet (Menedzsment Fórum)
Változnak a Molra, a légitársaságokra és a gyógyszergyártókra vonatkozó extraprofitadó-szabályozások is.
júl. 18
12:51
Már érzik a munkavállalók, hogy a cégek egyik legfontosabb szempontja a munkaerő megtartása lett (Piac és Profit)
A tartósan magas infláció ellenére az előző év azonos időszakával összevetve alapvetően stabil a hazai munkavállalók saját munkaerőpiaci helyzetükkel kapcsolatos megítélése. A megkérdezettek egyrészt optimistábban tekintenek a munkahelyükön belüli saját pozíciójukra, másrészt nem romlott az őket foglalkoztató cég jövőbeli fennmaradásába vetett biza

Keresés