2023. július 25. kedd

júl. 25
14:54
Budapesten havi 200 ezer forint fölötti árakkal jön az albérletpiaci főszezon (444.hu)
Ami a felvételi ponthatárok kihirdetésével most indul.
júl. 25
14:54
Kissé gyengült a forint a jegybank döntésére (vg.hu)
Kissé rontott a forint az euróval és a dollárral szemben is a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésének kihirdetése után.
júl. 25
14:54
Erős drágulás indult a kutakon (Mezőhír)
Inkább a felhasználás további növekedésére és áremelkedésre, semmint csökkenésre lehet számítani.
júl. 25
14:54
Befejeződött az aratás Békés vármegyében (Magyar Mezőgazdaság)
Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a termés a tavalyi aszályos évhez képest jobb, de elmarad a várakozásoktól - tájékoztatta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatósága kedden az MTI-t.
júl. 25
14:56
Kiderült, miért tűnt el rejtélyes módon a kínai külügyminiszter (vg.hu)
Csin Kang hetekre eltűnt a nyilvánosság elől, ez a kínai politikában sosem jó jel.
júl. 25
15:03
Jó hír az elektromos autók tulajdonosainak (Privátbankár)
Az Európai Unió Tanácsa új jogszabályt fogadott el az unióban található elektromos töltőberendezések és üzemanyagtöltő állomások számának növeléséről.
júl. 25
15:06
Ma is gond nélkül elment a 3 hónapos kincstárjegyünk (Portfolio)
Ma 3 hónapos diszkontkincstárjegyet kínált fel a szokásos aukciós rendszerében az Államadósság Kezelő Központ, és a többl mint kétszeres kereslet mellett ma a tervezett mennyiséget tudta értékesíteni. Múlt héten mindhárom kincstárjegy aukció sikeres lett, így tehát úgy tűnik, hogy a július közepéig tartó "bukdácsoló sorozatnak" vége lett.
júl. 25
15:06
Egy újabb nyár, ami életünk hátralévő részének leghűvösebbje: sorra dőlnek a rekordok, a tudósok a legrosszabb forgatókönyvtől tartanak (444.hu)
Megdőlt a globális átlaghőmérséklet eddig rekordja, de az óceánok globális átlaghőmérséklete is rekordokat döntött, júliusban pedig rekordalacsony volt az Antarktiszon a jéggel borított terület.
júl. 25
15:06
Moszkva elismerte, hogy nagyobb lehet a vártnál a költségvetési hiány (vg.hu)
Kelendő az orosz állampapír, csak túl magas a kockázati felára.
júl. 25
15:06
Most is maradt a 13 százalékos alapkamat (Üzletem)
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 13,0 százalékos szintjén keddi kamatdöntő ülésén, tovább szűkítette viszont a kamatfolyosót, amelynek felső széle szerdától 18,5 százalékról 100 bázisponttal, 17,5 százalékra csökken.
júl. 25
15:18
Folyamatosan csökken a cégek száma Magyarországon (Adózóna)
Minden hónapban csökkent idén a magyarországi cégek száma, júniusban csaknem 10 ezerrel kevesebb cég működött, mint tavaly decemberben – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
júl. 25
15:18
Újabb zöld kötvény kibocsátására készül Magyarország, megújították a keretprogramot (Portfolio)
Magyarország közzétette a megújított Zöld Kötvény Keretprogramját – közölte az Államadósság Kezelő Központ, amelyben azt is kiemelte, hogy a keretprogramban hangsúlyosan figyelembe vették az új uniós irányelveket, szabványokat, illetve a friss japán és kínai irányelveket is. Az anyag egyúttal rögzíti: „a megújult Zöld Kötvény Keretprogram biztosítj
júl. 25
15:18
Profitfigyelmeztetés a Bayer-től (ProfitLine)
A Bayer tegnap este profitfigyelmeztetést tett közzé, mivel a glifozát tartalmú növényvédő szerek bevétele tovább esett.
júl. 25
15:18
Újra csökkent az irányadó kamat, még eggyel lejjebb ment az MNB (Bank360 blog)
Az egynapos betét kamatát újabb 1 százalékponttal 15 százalékosra csökkentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) július végi kamatdöntő ülésén. Az alapkamat 13 százalékos maradt, a kamatfolyosó viszont szűkebb lett.
júl. 25
15:24
Maradnak az Eu-s bányászok Oroszországban – 2. rész (Kripto Akadémia)
A közelmúltban számos cikkel foglalkoztunk az orosz kriptovaluta bányászipar és az orosz bányászok helyzetéről. Előző cikkünkben a szankciók által sújtott országban működő külföldi jogi illetékességű bányász szereplők helyzetét tekintettük át. Tényfeltáró cikksorozatunk második részében folyatjuk az orosz bányászipar helyzetét és szereplőinek a bem
júl. 25
15:24
Virág Barnabás: nincs terítéken az alapkamat csökkentése (Portfolio)
A mai ülésen sem került terítékre az alapkamat csökkentése, és egyelőre korai is lenne ezzel kapcsolatban bármit előre jelezni szeptember előtt - mondta keddi háttérbeszélgetésén Virág Barnabás. Az MNB alelnöke beszélt az inflációs és gazdasági kilátásokról, a forint árfolyamáról és a monetáris politika várható alakulásáról is.
júl. 25
15:24
Megvannak az Év Traktora 2024 verseny idei jelöltjei! (Agroinform)
Megvannak az Év Traktora (Tractor of the Year) 2024 verseny idei jelöltjei, 10 márka 12 modellje verseng.
júl. 25
15:24
Virág Barnabás: az élénkülés jelei látszódnak a magyar gazdaságban (vg.hu)
A jegybank alelnöke szokásához híven tájékoztat a kamatdöntés hátteréről.
júl. 25
15:26
Tényleg 100 bázisponttal vágta az MNB az irányadó kamatot (Portfolio)
A piaci várakozásokkal, illetve a délután 2-kor közzétett közlemény értelmezésével összhangban valóban 100 bázisponttal 15%-ra vágta az MNB ma az egynapos betéti ráta kamatát, ami a ténylegesen számító kamatláb a pénzpiacon. Az MNB most a közleményt is közzétette a döntés indoklásaként, illetve zajlik a kamatdöntési sajtótájékoztató is.
júl. 25
15:30
Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: a repce fiatalkori kártevői elegendő táplálékot találnak a túléléshez (Agrofórum)
Július utolsó hetében változatos, meleg időjárás uralkodott. A kánikulai napsütést délutánonként több alkalommal zavarták meg záporok, zivatarok, melyből több helyen jégeső tarolta le a határt.
júl. 25
15:33
Itt az újabb kamatvágás – megszólalt Virág Barnabás (Menedzsment Fórum)
Az alapkamat nem változott, de az egynapos hitel kamata csökkent. Emellett az irányadó kamatrátát is 15 százalékra csökkentette az MNB kedden. Virág Barnabás a jegybank alelnöke online tájékoztatón ismerteti a döntések hátterét.
júl. 25
15:36
A hosszúról Biden leesik, ezért rövid lépcsőre tért át az elnöki gép (vg.hu)
A júniusi elesés láttán sokan a szívükhöz kaptak.
júl. 25
15:36
Egy spanyol bank kriptobefektetési alapot indít (BitcoinBázis)
A vezető spanyol magánbank, az A&G kriptobefektetési alapot indított, ami azt jelzi, hogy a kriptovaluták elfogadottsága egyre inkább nő a
júl. 25
15:36
Számla nélkül elszámolható üzemanyagárak 2023. augusztusban (Üzletem)
2023. augusztusban a 95-ös benzin literje 577, a gázolajé 569 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV.
júl. 25
15:38
Ukrajna jövő évi NATO-csatlakozását már reálisnak tartja a védelmi miniszter (vg.hu)
Olekszij Reznyikov szerint az ukrán hadsereg jelentős harci tapasztalatokra tett szert.
júl. 25
15:45
Magyar szál - Eljárást indított a GVH a Microsoft ellen (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a Microsofttal szemben, mert feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelenül jár el a magyar fogyasztókkal szemben.
júl. 25
15:48
Így megoldható a mezőgazdasági műveletek optimalizálása (Agroinform)
A vegyes flottával rendelkező gazdaságoknak erre a bejelentésre érdemes figyelni.
júl. 25
15:54
Hatalmas premierekkel csábít augusztusban a Disney+: ezeket a filmeket és sorozatokat várjuk (Pénzcentrum)
Augusztusban sem maradunk Disney+ premierek nélkül. Érkezik többek között a Grand Budapest hotel, A galaxis őrzői 3. része és a Gyilkos a házban következő évada is.
júl. 25
15:54
Agrometeorológia: a kukoricának jól jönne az eső (Tiszta Jövő)
Az Alföldön és a Dunántúl északi és délkeleti tájain többfelé aszály van, a kukoricának bőséges csapadékra lenne szüksége a szemek képződéséhez, majd növekedéséhez - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
júl. 25
16:00
Lg Portfólió Platform – Gazdálkodj okosan! (Agroinform)
Előadásokkal és szántóföldi bemutatókkal várta az érdeklődőket a Limagrain Hungária Kft.
júl. 25
16:00
Két koncertet is ad a Coldplay a Puskás Arénában (vg.hu)
A hatalmas érdeklődésre való tekintettel a Coldplay 2024. július 16-án és 18-án is fellép a Puskás Arénában.
júl. 25
16:00
Így vehetünk olcsóbban ingatlant a Balatonnál (MMonline)
A frekventált balatoni üdülőhelyeken továbbra is tartják az árakat az eladók, de vannak olyan területek a magyar tenger környékén, ahol sikeresen lehet alkudozni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, a parttól távolabb fekvő, nem nyaraló típusú, régebbi építésű, Kádár-kockákat akár a tavalyi árnál 20 százalékkal olcs
júl. 25
16:00
Az élelmiszeráremelkedéssel a pazarlás is csökkent (Magyar Mezőgazdaság)
4,7 millió kiló lejáratközeli és csomagolási hibás árut mentett meg a kidobástól és adományozott nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület az év első felében. Míg az élelmiszerek drágulása miatt egyre többen állnak sorba a mentett élelmiszercsomagokért, a kereskedőktől elhozható felesleg csökkenni kezdett – derül ki közleményükből.
júl. 25
16:02
Tovább nőtt a Spotify vesztesége, nem csoda, hogy drágul a szolgáltatás (vg.hu)
A zenestreaming-szolgáltatóhoz továbbra is özönlenek a felhasználók, de ennek ellenére sem tud nyereséget felmutatni.
júl. 25
16:03
Egyre jobb képet fest a világgazdaság (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint minimálisan javultak a globális gazdaság idei kilátásai a szervezet előző, áprilisi előrejelzése óta. Az IMF kedden ismertetett, legfrissebb előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 3 százalékkal nő az áprilisban várt 2,8 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedési adatot 3 százalékon tartotta a szervez
júl. 25
16:06
Maradt az alapkamat, a kamatfolyosó viszont tovább szűkült (Adózóna)
Nem változtatott a monetáris tanács az alapkamat 13 százalékos szintjén a mai kamatdöntő ülésén, tovább szűkítette viszont a kamatfolyosót, amelynek felső széle szerdától 18,5 százalékról 100 bázisponttal, 17,5 százalékra csökken.
júl. 25
16:06
Döntött a jegybank – mi lett a kamattal, mi lesz az inflációval, és hogy áll a forint? (Forbes)
Az alapkamathoz most sem nyúltak hozzá, de a Matolcsy György-féle jegybank folytatja a kamatvágást. Kedd délután ismét döntött a Monetáris Tanács.
júl. 25
16:09
Nagy István a gabonaimport-tilalom meghosszabbítása mellett érvelt (Infostart)
A magyar agrárminiszter a szolidaritási folyosók működésének javítását szorgalmazza és komoly problémának nevezte azt, hogy a kereskedelemben a szárazföldi szállítás költségei nagyon magasak. Nagy István szerint az Európai Uniónak progresszív pénzügyi támogatást kellene biztosítania a szállítási költségekhez és szigorúan ellenőriznie kellene, hogy
júl. 25
16:09
Minimálisat igazított a jegybank a kamatokon (Piac és Profit)
A monetáris tanács az eddiginél 100 bázisponttal alacsonyabb kamat alkalmazását tartja indokoltnak egynapos betéti gyorstendereken és devizacsere-tendereken - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében, amelyet a kamatdöntő ülést követően tett közzé a honlapján.
júl. 25
16:12
Másfél milliárd eurót utalt Brüsszel az ukránoknak (vg.hu)
Az elpusztított infrastruktúra felújítására fordíthatja Kijev a pénzt.
júl. 25
16:18
Az online patikák térhódítása (ProfitLine)
Az elmúlt évek fenekestül forgatták fel a világ gazdaságát, annak felépítését. Új területek bukkantak fel a semmiből, olyan igények keltek szárnyra, amik előzőleg talán fel sem merültek. Az online gyógyszertári vásárlás ebbe a kategóriába tartozik. A koronavírus-járvány, a rengeteg bezártság, a komoly szigorítások szinte elkerülhetetlenül életre hí
júl. 25
16:18
Rohamosan romlanak az ipar kilátásai, közepes recesszióra számít az Osztrák Iparszövetség (Portfolio)
"Az elmúlt hetekben az iparban a gazdasági kilátások rohamosan romló tendenciát mutattak. Mégpedig a mutatók teljes skáláját tekintve" – kommentálta az Osztrák Iparszövetség vezető közgazdásza a ma közzétett felmérésük eredményét, amelynek számai közepes mértékű recessziót vetítenek előre Ausztriában a téli hónapokra. Recesszióra számít Ausztriába
júl. 25
16:18
Jó adós maradt a Mol (vg.hu)
Az S&P megerősítette a magyar olajtársaság és kötvényeinek adósbesorolását.
júl. 25
16:21
Felpörgetnék a chipgyártást (Privátbankár)
Ennek ösztönzésére az EU egy jogszabályt fogadott el.
júl. 25
16:24
Bedobta a törölközőt a Wall Street egyik legnagyobb medvéje: "Tévedtünk" (Portfolio)
Az S&P 500 tavalyi jelentős esése a Wall Street ünnepelt elemzőinek élére emelte Mike Wilsont, a Morgan Stanley stratégáját. Wilson csillaga azonban 2023-ban már nem csillog olyan fényesen, miután már saját bevallása szerint is túl sokáig ragaszkodott pesszimista véleményéhez - írja a Bloomberg.
júl. 25
16:27
A Covid óta nem volt ilyen, újra egyre többet főz és készít szendvicset otthon a magyar (Piac és Profit)
Tízből 6 honfitársunk utazik általában úgy, hogy saját ételt visz magával, míg strandoláshoz a megkérdezettek fele csomagol elemózsiát. Egy friss, országos kutatás szerint ennek elsősorban anyagi okai vannak, hiszen így olcsóbban kijönnek, mint ha a büféket látogatnák. Az idén ráadásul tovább erősödik ez a trend, olyannyira, hogy sokan még a nyári
júl. 25
16:30
Lélektani határ felett a budapesti albérletárak (vg.hu)
Két-három havi kaució, több mint 200 ezres havi lakbér, plusz rezsi vár a diákokra Budapesten.
júl. 25
16:30
Minőség és tartósság generációkon át (Magyar Mezőgazdaság)
Első alkalommal vesz részt a Bábolnai Gazdanapokon a Kröger agroliner Hungary Kft., amely a német Kröger Agroliner mezőgazdasági pótkocsikat forgalmazza itthon.
júl. 25
16:33
MNB: a kormány egyre hatékonyabban csökkenti az inflációt (Infostart)
Ennek megfelelően a monetáris tanács nem is változtatott az alapkamaton. Ugyanakkor újabb 100 bázisponttal csökkenhet az egynapos betéti tenderek kamata.
júl. 25
16:36
Itthon nem tapasztalható az irodapiac mélyrepülése (Üzletem)
Az előnyös lokációjú, emellett megfelelő ESG-stratégiával épült vagy felújított, alacsony fenntartású irodaházakra a tapasztalatok szerint továbbra is jelentős kereslet van ‒ állítja az Alfa Group szakértője.

Keresés