2023. július 26. szerda

júl. 26
14:54
Indul a Vállalkozó Start II program, ezer új vállalkozás jöhet létre (Adózóna)
Több mint ezer új vállalkozás jöhet létre az augusztus elsején induló Vállalkozó Start II program keretében – mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Vállalkozások Országos Szövetségének (VOSZ) mai szakmai rendezvényén.
júl. 26
14:54
Rengeteg magyar nyugdíjasnak kell dolgoznia a jövőben: jöhet a sírig tartó munka? (Pénzcentrum)
Egy friss felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek összesen majdnem fele gondolja úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatár után is dolgoznia kell majd, sokan pedig azon sem lepődnének meg, ha még 70 éves koruk után sem pihenhetnének.
júl. 26
14:54
Így spórolnak a strandon a magyarok (MMonline)
Tízből hat honfitársunk utazik általában úgy, hogy saját ételt visz magával, míg strandoláshoz a megkérdezettek fele csomagol elemózsiát. Egy friss, országos kutatás szerint ennek elsősorban anyagi okai vannak, hiszen így olcsóbban kijönnek, mint ha a büféket látogatnák. Az idén ráadásul tovább erősödik ez a trend, olyannyira, hogy sokan még a nyár
júl. 26
14:54
Megdrágult az ukrán szállítás, uniós pénzből csökkentenék (Mezőhír)
A fuvardíjak uniós támogatását kéri Kijev. Ettől függetlenül drágul az ukrán gabona.
júl. 26
15:00
Durván megadóztatja a kormány a legnagyobb építőipari, vegyipari gyárakat, olajfinomítókat és fosszilis energiatermelőket (Portfolio)
Új adókat kaptak a nyakukba az ETS rendszer alá tartozó közepes és nagy szennyező létesítmények, az úgynevezett szén-dioxid kvóta adóval, illetve egy új tranzakciós díjtétellel a kormány fizetésre bírja a jelentős térítésmentes kibocsátásiegység-kiosztásban részesülő gyárakat, például a cement-, üveg-, kerámia-, műtrágya-, acélgyártókat, téglagyára
júl. 26
15:00
A magas infláció miatt megugrott a brit államadósság utáni kamatteher (vg.hu)
A Fitch előrejelzése szerint a brit államkincstár az idén az államháztartási bevételek több mint 10 százalékát fordíthatja kamatfizetési kötelezettségre, amivel listavezető lehet a magas jövedelmű országok között.
júl. 26
15:12
Lezárják az eddigi állampapírok értékesítését, ez lesz helyette (Forbes)
Lezárják az eddigi Prémium Magyar Állampapírok értékesítését, cserébe 0,25 százalékos prémiummal jön az új, tízéves PMÁP.
júl. 26
15:15
Óriási változás jön a lakossági állampapíroknál (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. új konstrukciójú állampapírokat hirdetett meg a lakosság részére.
júl. 26
15:18
Váratlan fordulat a magyar élőbárány-kereskedelemben (Agroinform)
77 százalékos a visszaesés 2023 első négy hónapjában.
júl. 26
15:18
Betiltanák a készpénzt Ukrajnában (vg.hu)
A kormány szerint erre leginkább a korrupció megfékezése miatt lenne szükség, ám a főbb indokok között a lakosság alacsony adózási kultúrája is szerepel.
júl. 26
15:18
Az anyabolygón néztük meg a Samsung új csodatelefonját (Forbes)
Lerobbantotta a leplet az idei évre szánt extrémen innovatív, luxi és méregdrága kütyüjeiről. A Forbes.hu Szöulig ment, hogy megcsodálja a friss felhozatalt.
júl. 26
15:24
Augusztusban indulhat az orosz Cbdc (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin orosz elnök zöld utat adott az orosz központi banki digitális valuta (CBDC) törvénytervezetének, amely lehetővé tenné a digitális orosz rubel bevezetését. Az orosz Vedomosti üzleti lap szerint a Putyin által aláírt törvényjavaslat arra ad lehetőséget, hogy az ország központi bankja akár már a jövő hónapban bevezethesse a digitális
júl. 26
15:24
Hatalmas akkumulátorgyár létesítését tervezi a Porsche (hirado.hu)
A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.
júl. 26
15:24
A kínai gazdaságpolitika sikerében reménykedik a világ legnagyobb bányavállalata (vg.hu)
Hiába bővítette termelését, az áresés kioltotta a profitot.
júl. 26
15:24
Tovább csökkentik a legnépszerűbb állampapír kamatát (Bank360 blog)
A jövő héten jön az új inflációkövető lakossági állampapír, ami már tízéves futamidejű lesz. A futamidő nő, de kamatbónusz tovább csökken, már csak 14,75 százalékos lesz az induló kamat, és mindössze 25 millió forintnyit adnak el egy ügyfélnek.
júl. 26
15:30
Holnap jöhetnek a kormány új bejelentései (Portfolio)
Csütörtökön délben Kormányinfó lesz, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár tart sajtótájékoztatót.
júl. 26
15:30
A pénzt beszedte, de a szállásadókat nem fizeti ki a Booking.com (vg.hu)
A nyári szezon közepén karbantartásra hivatkozva késik a szállásközvetítő.
júl. 26
15:30
Amit az enoki gomba (téli fülőke) termesztésről tudni érdemes (Agrofórum)
Az enoki gomba egy jellegzetes küllemű, finom ízű gombafajta, amely hosszú, vékony, fehér tönkjéről és apró kalapjáról ismert. A csoportosan növő enoki gomba sokoldalúan felhasználható számos ételhez, a levesektől és a wokos frissensültektől kezdve a forró gombapaprikásokon át a salátákig.
júl. 26
15:30
Vizeznék a bort a dél-európai borászok - Az éghajlatváltozással érvelnek (Magyar Mezőgazdaság)
A dél-európai borászok az éghajlatváltozás hatásait szeretnék kivédeni többek között azzal, hogy ne essen tilalom alá a víz hozzáadása a musthoz, és ez végre kikerüljön a tabu témák közül.
júl. 26
15:30
Milyen lenne a világ állattenyésztés nélkül? (Üzletem)
Milyen lenne egy állattenyésztés nélküli világ? Milyen szerepet tölt be az állattenyésztés a vidéki gazdálkodásban és az ökoszisztémák működésében? Ilyen kérdésekre adnak választ a European Livestock Voice videóiban.
júl. 26
15:36
Új vezérigazgató a FrieslandCampina Hungária Zrt. élén (HR Portál)
Augusztus 1-től Szecskó Ferenc tölti be a FrieslandCampina Hungária Zrt. vezérigazgatói posztját.
júl. 26
15:39
Új lakossági állampapír jön (Piac és Profit)
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) új konstrukciójú Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP) hirdet meg a lakosság részére, amelyet augusztus 1-től lehet megvásárolni online vagy személyesen.
júl. 26
15:48
Tovább csökken a legnépszerűbb állampapír hozama (vg.hu)
Ez idén már a második csökkentés a kamatszinten, viszont a futamidő egyre hosszabb.
júl. 26
15:48
Egy év múlva olimpia – exkluzív tartalmakkal indul a visszaszámlálás (MMonline)
A Warner Bros. Discovery Sports Europe július 26-án debütáló exkluzív és eredeti tartalmakkal kezdi meg a 2024-es párizsi olimpiai játékokig kezdetéig tartó egyéves visszaszámlálást.A FIFA-bajnok Thierry Henry a narrátor szerepében mutatkozik be a Paris, La Vie Sportive című új dokumentumfilmben, amely a város sporttörténetének 100 évét mutatja be.
júl. 26
15:50
Szörnyű hír: péntektől jócskán áttöri a lélektani 600 forintos határt a benzin ára, de a dízel sem sokkal marad le tőle (vg.hu)
A benzinért 13 forinttal, míg a gázolajért 12 forinttal kell többet fizetni a kutakon.
júl. 26
15:52
Felülmúlta az elemzői várakozásokat a Coca-Cola negyedéve, az éves kilátásokon is javítottak (vg.hu)
A világ legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál erősebb negyedévet tudhat maga mögött.
júl. 26
15:54
Mire számíthatunk pénteken a benzinkutakon? - Itt vannak a friss árak (Portfolio)
Pénteken jelentősen emelkednek a hazai üzemanyagárak – derül ki a holtankoljak.hu szerdai árváltozás értesítőjéből.
júl. 26
15:54
Amerika újjáépíti az ukrán légvédelmi rendszert – Az alvilág kezébe kerülhetett sok nyugati fegyver (vg.hu)
Az ukrán alvilág is hozzáférhetett az amerikai fegyverekhez – orosz nyom is felfedezhető.
júl. 26
15:54
Az energiafelhasználás 11,7 százalékos csökkentéséről fogadott el jogszabályt az EU (Tiszta Jövő)
Az Európai Unió Tanácsa új szabályokat fogadott el azzal a céllal, hogy az uniós szintű végső energiafogyasztás 2030-ra 11,7 százalékkal csökkenjen - tájékoztatott az uniós tanács kedden.
júl. 26
15:54
60 millió dollárt mozdítottak meg bitcoin bálnák az elmúlt napokban (BitcoinBázis)
Mindig izgalmas hír a piacon, amikor régóta mozdulatlan coinok mozdulnak meg és most ismét ilyesmiről lehet beszámolni. Július 20-án, két
júl. 26
15:57
Ebből bizony Kormányinfó lesz: megint bejelentésekre készül a kormány (Menedzsment Fórum)
Ha csütörtök, akkor Kormányinfó - holnap érkeznek a legújabb bejelentések.
júl. 26
16:06
Augusztus 1-jétől új konstrukciójú állampapírok vásárolhatók (Adózóna)
Új konstrukciójú Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP) hirdet meg a lakosság részére az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK), amelyet augusztus 1-jétől lehet megvásárolni online vagy személyesen – közölte ma az ÁKK.
júl. 26
16:06
Kovács Kokó István Svájc után Magyarországon kezd új életet (Pénzcentrum)
Végleg hazaköltözött Magyarországra Kovács Kokó István családjával együtt és már bele is vágott az itteni életre való berendezkedésbe - írja az nlc. Az olimpiai bajnok ökölvívó 2021 tavaszán költözött ki Svájcba családjával, amikor a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkárává nevezték ki. A pozícióról leváltották 2022 áprilisában, most pedig vissza
júl. 26
16:06
A Volkswagen 700 millió dollárt fektet az Xpengbe (Portfolio)
A Volkswagen 700 millió dollárt tervez befektetni a kínai Xpengbe, hogy közösen fejlesszenek elektromos járműveket Kínában – írja a Bloomberg. A hír hatására kilőtt az Xpeng árfolyama.
júl. 26
16:06
Elon Musk szerint a Covid-vakcina okozhatta LeBron James fiának szívmegállását (vg.hu)
A 18 éves Bronny James állapota jelenleg stabil, és már nincs az intenzív osztályon.
júl. 26
16:08
Hatásosak a Leopard tankok: orosz beszámoló került nyilvánosságra az ukrán erők előretöréséről (vg.hu)
Nagy intenzitású csaták folynak a frontokon. Az orosz erők teljes arzenáljukkal visszaszorulnak az ukrán egységekkel szemben.
júl. 26
16:09
Negyedmillió katonát veszítettek eddig az oroszok Ukrajnában (Piac és Profit)
Ukrajna megkapta a szükséges eszközöket légvédelmi rendszerének megerősítéséhez - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon.
júl. 26
16:12
Megválasztotta az igazgatóság tagjait a Libri (Portfolio)
Megválasztották az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjait a Libri vállalatcsoport július 6-i és folytatólagos július 14-i közgyűlésén. A testületekben régi és új tagok is dolgoznak majd – derül ki a Libri közleményéből.
júl. 26
16:18
A forint utál két jegybankülés közt lenni, mert pofozzák (vg.hu)
A kamatpálya-várakozásokban semmi nem változott. Kétséges, érdemes-e a forint ellen fogadni.
júl. 26
16:24
Jövőre már tesztelhetik az első török atomerőművet (vg.hu)
Már képezik Szentpétervár mellett a magyar atomszakembereket is.
júl. 26
16:30
Nem érdeklik a dinnyetermelőt az áruházláncok árletörő akciói (Agroinform)
Két hektáron termel dinnyét családjával a hódmezővásárhelyi Pap Róbert, akit hidegen hagynak az áruházláncok árletörő akciói. Mint portálunknak elmondta: ezek nem befolyásolják a bevételt.
júl. 26
16:30
Köbli Norberttel erősít a Libri (vg.hu)
Megújult a könyvkiadó igazgatósága és felügyelőbizottsága is, régi és új tagok is vannak.
júl. 26
16:30
Hét borjú egy ötödik emeleti erkélyen (Magyar Mezőgazdaság)
Sokkolta a közösségi médiát az a videó, ahol egy kínai lakótelepi lakás ötödik emeleti erkélyére hét borjút vittek a lakók.
júl. 26
16:30
Az erzsébetvárosi összeg dupláját költik ingatlanra az V. kerületi vásárlók (Üzletem)
2023 első félévében belvárosi ingatlanra átlagosan 50-100 millió forint körüli összeget szántak a vásárlók. Szélsőségekben sem volt hiány, VII. kerületi garzonlakást 17,5 millió forintért, luxuslakást teljes berendezéssel az V. kerületben a húszszorosáért kapni a Duna House adatai szerint.
júl. 26
16:30
250-en jelentkeztek idén a Hypewriterre (Media1)
Lezárult a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet-pályázat jelentkezési időszaka. Az idén ötödik alkalommal meghirdetett versenyre a világ minden tájáról, hat kontinens 40 országából, mintegy 250-en jelentkeztek.
júl. 26
16:36
London elmélyítené a kapcsolatait Tajvannal (vg.hu)
Tajvan a hivatalos kapcsolatok hiánya ellenére is partnerként tekint az Egyesült Királyságra.
júl. 26
16:51
Rekorder prémium állampapírt bocsátanak ki (Infostart)
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. új konstrukciójú Prémium Magyar Állampapírt (PMÁP) hirdet meg a lakosság részére, amelyet augusztus 1-től lehet megvásárolni online vagy személyesen.
júl. 26
17:00
Jön a 8 órás munkaidő az egészségügyben - Pintér Sándorral egyeztetett a kamara (Portfolio)
A Belügyminisztérium és a Magyar Orvosi Kamara képviselői tárgyalóasztalhoz ültek, hogy az egészségügy jelenleg is zajló átalakításának főbb pontjairól, irányairól egyeztessenek - derül ki a MOK beszámolójából, amit a napi.hu szúrt ki. A találkozó alapján ezek a főbb pontok körvonalazódnak: jön az orvosoknál is a nyolcórás munkaidő, nem lesz inflác
júl. 26
17:00
Árcsökkentéssel várja a hirdetőket a Twitter (vg.hu)
A kék madár távozik, de a vállalatok pénzének vissza kell térnie.
júl. 26
17:00
Biztonságos az ugróvillásokra a két népszerű növényvédő szer (Agrofórum)
A kijuttatási koncentráció betartása mellett két széles körben alkalmazott növényvédő szer (a Quadris és a Flumite 200) is biztonságos a talajéletben rendkívül fontos szerepet betöltő ugróvillások túlélésére nézve.

Keresés