A kelet-kínai Shandong tartomány fővárosában mostantól minden autóbuszjáraton elfogadnak fizetéseket digitális jüannal. Ezenkívül a központi banki digitális valutában,
Azt nagyjából mindenki tudja, hogy három gyerek után az állam átvállalja az édesanya diákhitel-tartozását. Csakhogy a kedvezmények sora nem áll meg itt, azt például nagyon kevesen tudják csak, hogy már az első gyermek után is igényelhető kamattámogatás. Mennyit lehet ezen nyerni? Rákossy Balázs vezérigazgatót kérdeztük, aki azt is elmondta, mi jön
Magyarország területére július 3-án az ukrán-magyar határszakaszon 6990 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5187 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.
Elon Musk egyik vállalkozása továbbra is bukdácsol, hiszen a Twitter újfent igen kínos bejelentést tett a hétvégén. Másik cége viszont sikert sikerre halmoz; a Tesla nagyon pozitív negyedéves termelési eredményeket tett közzé ugyanezen a hétvégén.
Ezúttal a 2023-as évre szóló kommunikációs feladatok ellátásáról szóló tendert nyerte meg az ügynökség. A Continental Autonomous Mobility Hungary képviseli a Continental autonóm mobilitási üzleti területét Magyarországon. A hosszú távú megbízás fókuszában a cég budapesti központja mellett a szegedi és debreceni fejlesztési központok bemutatása ál
A Nemzetközi Energia Ügynökség jelentése szerint a hűtés lesz a globális villamosenergia-igény egyik legfőbb hajtóereje a következő három évtizedben, 2050-ig pedig másodpercenként tíz új légkondicionálót helyeznek majd forgalomba a világon. Mindeközben az Euromonitor International nemzetközileg elismert piackutató cég legfrissebb statisztikái rámut
Bemutatta a jövő gyárát, a CU.BE (Customer Benefits) showroomot a Bosch Rexroth. Az innovációs élményközpontban megtalálhatók a legmodernebb ipari digitalizációs megoldások. A létesítmény célja, hogy testközelbe hozza a jövőálló technológiákat, amelyek segítségével hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válhat a termelés. A CU.BE egy multifunkcionális tec
Az online platformokon lefoglalt vendégéjszakák számának növekedése egyenetlenül oszlik el az Európai Unió régiói között a koronavírus-járvány utáni időszakban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn. A jelentés szerint az Airbnb, a Booking, az Expedia, vagy a TripAdvisor turisztikai és szállásfoglaló platformokon keresz
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este látogatást tett az öt éjjelen át tartott elővárosi zavargásokat megfékező párizsi rendfenntartó erőknél, amelyeknek köszönetét fejezte ki, és támogatásáról biztosította őket - közölte a francia elnöki hivatal.
A hétvégi oldalazgatás után a hétfő délutáni órákban ismét ugrott egyet a bitcoin árfolyama, miután kiderült, hogy a BlackRock másodszor is beadta a módosított és pénteken visszadobott ETF kérelmét. A tőzsdefelügyelet visszadobta az ETF kérelmeket A híradások szerint akárcsak más ETF kibocsátók, úgy a BlackRock is már pénteken beküldte a javított v
A Közlekedési Múzeum 1899 óta gyűjti, dolgozza fel és mutatja be a közlekedés-, technika- és ipartörténet tárgyi és dokumentációs emlékeit. E küldetés alapján fordult a múzeum a GreenGo képviselőihez, akik boldogan tettek eleget a kérésnek. A felajánlott Volkswagen e-Up! a GreenGo 100%-ban elektromos flottájának egyik első járműve, így valóban eg
A nap első felében még erősen felhős vagy borult idő valószínű, ezt követően szakadozik, vékonyodik és csökken a felhőzet. Reggel, délelőtt még több helyen, főként az ország északnyugati felén valószínű eső, zápor, illetve zivatar. Délután már inkább csak elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok, nagyobb számban a déli, délkeleti megyékben. Szé
Egyre többen végrendelkeznek hazánkban, amelyet az öröklésre vonatkozó szabályok változása, valamint a bizalmi vagyonkezelés intézményének megjelenése is ösztönöz. Nemcsak százmilliós vagyon esetén érdemes tervezni, a folyamatba pedig nem árt bevonni az örökösöket is, hogy ne érjen senkit meglepetés, és megértsék az örökhagyó motivációit. A Portfol
Erősödik az euró, a dollár, a svájci frank és az angol font is a forinttal szemben. Több mint két forinttal gyengült a magyar valuta az euróval szemben hétfő reggel óta, az EURHUF kedvezőtlen iránya azóta is kitart. Cikkünk írásának pillanatában, kedd kora reggel 374,31 forintért lehet kapni egy eurót, ami már szemmel látható elmozdulás a
Folyók, patakok partján hazánkban is megtalálható a vízitorma, aminek nem a gyökerét, hanem a hajtását fogyasztjuk, azt is csak frissen és nyersen. Csípősségben és az egészségre gyakorolt kedvező hatásában hasonlít a tormára.
A coaching alkalmazása mostanra elterjedt gyakorlatnak számít. Viszont mérhető, hogy milyen üzleti hasznot jelent? Hiszen rendkívül szerteágazó eredményei lehetnek, amelyek hosszú időn át fejthetik ki pozitív hatásukat. Mégis egyre többen fordulnak érdeklődéssel a mérhetőség kérdésköre felé – nem véletlenül. » Számosítsuk a személyi fejlődést! Am
Kényelmük és jólétük érdekében a modern hűtőberendezések felé fordultak az első idei hőségriadót követő napokban az eMag vásárlói: kétszer annyi ventilátor és léghűtő (a ventilátor jégakkukkal hűthető víztartállyal szerelt, speciális változata) talált gazdára, mint a múlt heti forró napokat megelőzően. Ennél érdekesebb trend, hogy a klímaberendez
A Magyar Logisztikai Egyesület (Mle) a közelmúltban Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzése keretein belül nyílt szakmai napot tartott, amelynek témája a közúti árufuvarozás volt. A budapesti esemény elsősorban az oktatásban résztvevők és az az iránt érdeklődők számára került megszervezésre, de a legfrissebb közúti árufuvarozással kapcsolatos trend
A víz szerepéről és a vízgazdálkodás fejlesztéséről tartott előadást Nagy István agrárminiszter hétfőn Rómában, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) 43. plenáris ülésén.
Szinte változatlanul állt kedd reggel a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Hétfőn közel egy százalékkal gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.
A legutóbbi Eurobarométer felmérés szerint azokban az uniós tagállamokban, amelyek még nem vezették be az eurót, a lakosság többsége (60 százaléka) úgy véli, hogy a közös uniós fizetőeszköz pozitív hatást gyakorol az eurót már használó tagállamokra. A kutatás szerint a magyarok több mint 70 százaléka támogatná a közös pénz hazai bevezetését. A felm
Nyolcmilliárd forintos beruházással fejleszti győri gyárát a következő egy évben az Intersnack Magyarország. A Chio-termékek gyártója 2024-től szinte egész Európa számára Magyarországon készíti új sós snackjét, az úgynevezett oven chips nevű burgonya alapú snacket. A győri gyár kapacitása ennek nyomán közel 25 százalékkal bővül. A vállalat az elmúl
Szinte változatlanul állt kedd reggel a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Hétfőn közel egy százalékkal gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.
Egyesült a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.-vel a Hungarikum Alkusz cégcsoport öt tagvállalata július 1-jén, ezzel a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb fúzióját hajtották végre - közölte Hungarikum Biztosítási Alkusz hétfőn az MTI-vel.
Gazdasági adatok tekintetében ma itthon a kormányzati szektor első negyedéves egyenlege mellett a turisztikai szálláshelyek forgalmának friss adata is izgalmas lehet a nyári szezon előtti utolsó hónapról. Közben Amerikában a Függetlenség napja miatt nem lesz kereskedés, Németországban pedig szintén külkereskedelmi adatok érkeznek. Az ázsiai tőzsdék
Egy kifejezetten nagy előrelépés történt nemrégiben a Bitcoin Lightning Network életében. A fejlesztői csapat közzétette a Validating Lightning Signer (VLS)
A Technogym elhozta a magyar piacra legújabb futópadját. „A Technogym Run komplex megoldást kínál a kardiovaszkuláris- és erőedzések elvégzéséhez úgy, hogy közben a digitális konzolon elérhető tartalmak nyújtanak kellő motivációt a felhasználóknak” – hívta fel a figyelmet Szekosán Anett, a Technogym marketingvezetője. „Vannak, akik azért futnak,
A kínai Linnan városában található Baifukang agrártudományi és technológiai park üvegházában a dolgozók halk zene kíséretében végzik a feladataikat. Valójában azonban nem nekik játsszák a zenét, hanem a paradicsom növekedését ösztönzik a kifejezetten erre a célra összeállított hanghullámokkal.