Július elsejétől országszerte átalakul a hulladékgazdálkodás, az állam helyett a Mol vállalata veszi át, gyűjti, szállítja és előkezeli a lakosságtól, az intézményektől és a gazdálkodó szervezetektől származó hulladékot - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-t.
A nemzetközi E.ON csoport ultratöltő telepítési programjának keretében Európa 9 országában több mint ezer, 150 kilowattos (kW) ultragyors töltőpont telepítését irányozta elő, a fejlesztési program legelső állomásaként adtak át két töltőberendezést az egyik székesfehérvári Aldi áruház parkolójában.
A fiatalabb vásárlók számára különösen fontos a kiszállítás gyorsasága Magyarországon: a Z-generáció közel fele hagyta már félbe az online rendelés folyamatát a termékek kiválasztását követően, mert a felkínált kézbesítési időt nem találta elég gyorsnak - ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott, utolsó kilométeres városi logisztikai sz
Miközben már gyerekek és sportolók birtokba is vették Kovács Katalin „kajakkirálynő” akadémiáját, még folynak egyes munkálatok. Emiatt 2,5 milliárddal többe kerül a beruházás.
A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Befejeződött a Balaton június közepén kezdett vízeresztése, a tó lehető legkisebb vízszintcsökkenése mellett sikerült a Sió-csatornán feljuttatni az új kompokat a tóra - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
India veszi fel az orosz Urals olajtípus exportjának túlnyomó részét, míg a rangsorban a második helyet Törökország vette át Kínától a Reuters hírügynökség olajpiaci kereskedőktől kapott tájékoztatás és a Refinitiv Eikon kereskedelmi platform adatai alapján végzett számításai alapján.
Kedden megszavazta az Országgyűlés a sokat bírált státusztörvényt. A jogszabály amellett, hogy a pedagógusok jelentős béremeléséről rendelkezik, több területen is csorbítja az önállóságukat.
Közel 600 millió forintos beruházás eredményeként készült el és nyílt meg egy új családi élménypark Debrecen mellett. A ritkaságnak számító felnőtt és gyermek elektromos gokartpálya mellett dodzsem, 9D mozi, csónakázótó, állatpark, medencék, játékterem, autós szimulátor, műfüves focipálya, paintball és íjászati lehetőség is várja a látogatókat.
Az Európai Bizottság új jogszabályt javasolt kedden az adatvédelmi hatóságok közötti együttműködés egyszerűsítésére az általános adatvédelmi rendelet határokon átnyúló ügyekben történő érvényesítése során.
94%-os kihasználtságon áll a kormány Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram forgóeszköz-hitelkerete, azaz a forrás túlnyomó része elapadt - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleményéből. Az adatokból az is kiderült, hogy a szerződött ügyfelek közel kétharmada a mikro- és kkv szektorhoz tartozik, a legtöbben pedig a feldolgozóiparból
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban májusban átlagosan 6,5 százalékra, 2021 decembere óta a legkisebb ütemre lassult a fogyasztói árak éves szintű növekedése az áprilisi 7,4 százalékról.
Új-Zéland a világon elsőként kiterjesztette a műanyagzacskók tilalmát a vékony nejlontasakokra, amelyeket jellemzően gyümölcsök vagy zöldségek vásárlásakor használnak a boltokban - írta a BBC brit műsorszolgáltató honlapján hétfőn.
A Revolut litván banki egysége által vezetett számlák eddig is inkasszózhatók voltak, ám a magyar adóhatóság gyakorlata eddig azt mutatta, hogy nem éltek ezzel a lehetőséggel - írja a Revb.hu. Ám most már lehet tudni olyan esetről, amikor a NAV egy magyar Revolut-felhasználó német fizetését inkasszózta.
Az Európai Bizottság csomagolási hulladékról szóló rendeletjavaslatát az iparági érdekképviseletek erősen bírálják és finomhangolást sürgetnek. Azzal érvelnek, hogy a javasolt újrafelhasználhatósági célok megzavarhatják a meglévő újrahasznosítási rendszereket, és a műanyag csomagolások számának növekedéséhez vezethetnek. A Bizottság azonban fenntar
Július 1-jén startolt el a kormányzat infláció elleni „csodafegyvere”, az online árfigyelő, ahol hipermarketláncok élelmiszerárait lehet összehasonlítani. A Gazdasági Versenyhivatal sikeresnek ítéli az első napok eredményeit.
A Huayou Cobalt tavalyi prezentációja szerint a gyártásnak és az újrahasznosításnak is helyszínt kerestek Európában. A katódgyár most Ácsra jön, de a város szerint akkumulátor-újrahasznosítás nem lesz.
Hiába mérsékelte az MNB már kétszer is 1-1 százalékkal az irányadó kamatát, a bankok egyelőre csak szórványosan és kisebb lépésekkel követték ezt a hiteleiknél. Július elsejével három nagybank vágott a személyi kölcsönei és lakáshitelei kamatain, de a legnagyobb csökkentés is csak 0,51 százalékos volt - derül ki a Bank360.hu összegzéséből.
Július elejétől havonta akár egymillió forintig a bankközi devizapiaci árfolyamon alapuló, vagyis kiemelt árfolyamon válthatnak különböző devizák között az Erste lakossági ügyfelei a George Weben és a George Appon. A bank a keretösszegig nem számít fel semmilyen díjat, jutalékot, kezelési költséget. Külföldi nyaraláskor az ügyfelek beállíthatják, h
Az OECD tagállamaiban májusban 6,5 százalék volt a pénzromlás üteme. Az energiaárak egy év alatt 5,1 csökkentek, az élelmiszerekért 11 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve.
A mai nap a Parlament megszavazta azt a „salátatörvényt”, amely, többek között, szeptembertől csorbítja a bizalmi vagyonkezelés legnagyobb adóelőnyét: az adómentes felértékelés lehetőségét. Bár a végső szabályozás puhábbra sikeredett, mint az eredeti javaslat, de így is igaz: aki most kimarad, az várhatóan lemarad.
„Úgy tűnik, hogy a Meta Platforms Ireland által végzett adatkezelés olyan különleges adatkategóriákra is vonatkozik, amelyek többek között a faji vagy etnikai származásra, politikai véleményre, vallási meggyőződésre vagy szexuális irányultságára utalhatnak, és amelyek kezelése az általános adatvédelmi rendelet alapján főszabály szerint tilos.”
A múlt év vége óta Magyarországon is jelen lévő lengyel Orlen olaj- és gázipari vállalat kedden bejelentette, hogy felvásárolta az osztrák Doppler Energie-t, és ezzel a hetedik európai piacon bővítette kiskereskedelmi tevékenységét.
Az előzetes adatok szerint 1728 milliárd forint, a GDP 9,8 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. I. negyedéves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 1265 milliárd forinttal, GDP-arányosan 6,8 százalékponttal romlott, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.
Románia történelmének eddigi legnagyobb részvényjegyzése fejeződött be ma, amikor a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) lezárult a nyilvános ajánlattétel a Hidroelectrica energiavállalat részvényeire - közölte a Mediafax hírügynökség. A Hidroelectrica Románia villamosenergia-termelésének mintegy negyedét biztosítja, mindezt 99 százalékban vízerőművek üzem
Ahogy az intenzív növényfejlődésnek, úgy a károsítóknak is kedvez a nyári forrósága és magas páratartalom. Gombabetegségek egész sora fertőz minden növényt, és a gyümölcsmolyok is rajzanak. A levéltetű-jelenlét viszont visszafogottabb a nagy esőzések óta.