2023. július 6. csütörtök

júl. 6
6:27
Az alábbi trükkökkel csak fölöslegesen izzasztanád magadat (Márkamonitor)
A nyári hónapokban sokan keresnek megoldást arra, hogy otthonukat hűvösebben tartsák. Ilyenkor nagy a kísértés, hogy olyan trükköket is kipróbáljunk, amelyek elsőre jó ötletnek tűnhetnek, de végül hatástalanok, veszélyesek vagy egyenesen károsak lehetnek otthonunkra és egészségünkre is. Bár ezek a Diy megoldások népszerűek lehetnek az internetes kö
júl. 6
6:27
126 tanuló végzett idén az AUDI duális szakképzésében (okosipar.hu)
Az Audi Hungaria idén is kitüntette a duális szakképzésében végzett legjobb tanulóit, akiknek Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja adta át az elismerő okleveleket. A rendezvényen köszöntötték a duális képzésben idén végzett 126 fiatalt, akik közül elismerésben részesültek a 13 oktatott szakma legjo
júl. 6
6:27
Gombafertőzések ellen hatékonyan (Agrárágazat)
A szer a védekezésen túl a mezőgazdasági kultúrát is segíti: a stressztűrését és a fotoszintézist fokozza.
júl. 6
6:30
Blackrock: a Bitcoin forradalmasíthatja a pénzügyeket (BitcoinBázis)
A BlackRock (BLK) vezérigazgatója Larry Fink a Fox Businessnek adott szerdai interjújában kijelentette, a Bitcoin (BTC) forradalmasíthatja a pénzügyi rendszert.
júl. 6
6:33
Módosul a Ptk. – a leválás mint új jogintézmény (Adózóna)
2023. június 21-én, a 2023/89. számú Magyar Közlönyben jelent meg az Országgyűlés által újonnan elfogadott, a gazdaság versenyképességének növelése érdekében történő törvénymódosításokról szóló 2023. évi XXXIX. törvény, mely több fontos jogszabályt, köztük a polgári törvénykönyvet is módosítja.
júl. 6
6:33
Felsőoktatási felvételi: jövő szerdáig pótolhatják hiányzó dokumentumaikat a diákok (HR Portál)
A szeptemberben induló képzések ponthatárait július 26-án hirdetik ki.
júl. 6
6:33
Kamilla, hársfa, körömvirág – jól indult a gyógynövényszezon, de kevés, aki gyűjti (vg.hu)
A termesztett kamillát kissé megviselte a sok csapadék miatti gyomosodás.
júl. 6
6:45
Nem az a kérdés, hogy elengedi-e a kormány az idei hiánycélját, hanem hogy mikor és mennyire (Portfolio)
Egyre több jel utal arra, hogy az idei költségvetés még a legutóbbi, idén tavaszi alapos újraírása ellenére is bajban van, a módosított tervszámokat sem képes hozni. Egyes elemzői számítások szerint a 2023-as deficit 6 százalék is lehet a GDP arányában, szemben a 3,9 százalékos céllal, ami 1600 milliárd forintos elcsúszást jelent. Mindezek fényében
júl. 6
6:48
Ácsi katódgyár: a lélegeztetőgép-bizniszből ismert vállalkozóé volt az építési telek egyik fele (Telex)
A belvárosi ingatlanmutyikból ismert Schimicsek Tibor a Covid idején állami lélegeztetőgépeket tárolt, most pedig tőle vásárolhat földet a kínai Huayou leányvállalata. Az ácsi telek értéke többszörösére növekedhetett, amíg ő volt a tulajdonos.
júl. 6
6:51
Hármas környezeti kihívás előtt áll az emberiség (ProfitLine)
Hármas kihívás előtt áll az emberiség, egyszerre kell harcolnia a klímaváltozás, a növekvő környezetszennyezés és a biodiverzitás visszaszorulása ellen - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, a környezetvédelmi és egészségügyi minisztereknek hetedik alkalommal megrendezett WHO-konferencia szerdai sajtótáj
júl. 6
6:51
Félre is vezetheti a vevőket az árfigyelő (Azenpenzem)
Az Azénpénzem.hu háziasszonyi szempontok alapján tesztelte az árfigyelős adatbázist. A tanulság, hogy azoknak a vevőknek, akik a legjobb árakat szeretnék választani, cikázniuk kellene a különböző boltok között. A kereskedők igyekeznek figyelni arra, hogy az adatbázisban jól szerepeljenek, a vevőknek azonban nem könnyű eligazodniuk.
júl. 6
6:51
Akkor produktív egy munkavállaló, ha egészséges (New Technology)
Sokszor lehet hallani az ergonómia szót a mai világban, de sokan nem tudják, valójában mit is jelent. Gyakran lehet látni egyedi formájú billentyűzeteket, függőleges egeret vagy bármilyen, elsőre furának tűnő tárgyat, de valójában ezek az eszközök kényelmesebbek és praktikusabbak használójának. Az ergonómia az emberi tevékenység és környezet között
júl. 6
6:51
A China Construction Bank magyar igazgatója: együttműködésre törekszünk és növekedni akarunk (Növekedés)
Budapesten nyitotta meg magyarországi fióktelepét a világ második legnagyobb bankjaként számon tartott China Construction Bank. A magyarországi intézmény igazgatója, Wang Yanyun Növekedésnek elmondta: nyitottak a magyar nagy- és középvállalkozások irányába, és a magyar bankokkal is szeretnének kölcsönösen előnyös együttműködéseket tető alá hozni.
júl. 6
6:54
Az ibolya és kártevői (Magyar Mezőgazdaság)
A kora tavaszi dísznövények között talán az egyik legnépszerűbb virág az ibolya. Az is bizonyítja ezt, hogy e névvel nemcsak virágot nevezett el a magyar ember, hanem lányokat is. Hazánkban számos ibolyafaj honos, leggyakoribb az illatos ibolya és a fehér ibolya. Kedves tavaszi virágunknak több károsítója is ismert.
júl. 6
6:54
Kereskedj könnyebben a kriptókkal ezeknek az eszközöknek a segítségével (BitcoinBázis)
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a különböző befektetési formák közül a kriptokereskedelem egyike a legnehezebb pénzszerzési formáknak. Ennek ellenére jól látszik,
júl. 6
6:57
Most jött el a fukszia ideje! Megmutatjuk, hogy lehet könnyen és gyorsan a te kertedben is! (Agroinform)
Most szaporíthatod a fuksziát, hogy a te kerted is virágokkal teli legyen!
júl. 6
6:57
A szórakoztató- és médiaipari bevételek folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak (Márkamonitor)
A növekedési ütem azonban lassulni fog a következő években – mutat rá a PwC elemzése. A tanulmány olyan iparág képét vetíti előre, amely minden aspektusában egyre digitalizáltabbá válik, és melyben a jövedelemtermelő képesség szempontjából a reklámbevételekre egyre jelentősebb szerep hárul majd a jövőben.    Az előrejelzések szerint a realizált öss
júl. 6
6:57
Először került carsharing autó a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe (KKV Magazin)
Megosztással üzemelő autóval bővült a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteménye a GreenGo carsharing vállalat adományának köszönhetően. A Volkswagen e-Up! típusú, elektromos jármű olyan ikonikus kiállítási tárgyak közé kerül, mint az 1926-os gyártású Ford T-modell vagy a Millenniumi Földalatti Vasút (vagyis a kisföldalatti) relikviái. Az ünn
júl. 6
6:57
Ingyenes informatikai képzések indulnak (MMonline)
Két új, ingyenes informatikai kurzus indult júliusban a Green Fox Academy-nél kiberbiztonság és adatelemzés témakörben. Aki kipróbálná magát egy coding campben, új készségeket szerezne, hogy jobb legyen a munkájában, vagy a vállalkozását fejlesztené, két forró téma alapjait is megismerheti. Az adatelemzés és a kiberbiztonság kurzus egyaránt angol n
júl. 6
7:00
A Neumann János Program összekapcsolja a gazdasággal az egyetemeket és a kutatóhelyeket (UNIside)
A Neumann János Program célja, hogy a jelenleginél erősebb szálakkal kösse össze az egyetemeket, a kutatóhelyeket és kis- és nagyvállalatokat.
júl. 6
7:03
A Pentagonnál új intézkedéseket vezetnek be az elszámoltathatóság és a minősített információk védelmében (Növekedés)
A Pentagon elszámoltathatósági intézkedéseket vezet be és szigorítja az adatvédelmi előírásokat - közölte az amerikai védelmi minisztérium szerdán, amikor nyilvánosságra hozta vizsgálati összefoglalóját, amelyet azután rendelt el, hogy a Nemzeti Gárda egy tagja számos minősített iratot tett elérhetővé az interneten.
júl. 6
7:09
BlackRock igazgató: a bitcoin digitális arany, a bitcoin remény (Kripto Akadémia)
Tegnap a nézettségét tekintve legnagyobb amerikai hírcsatornának, a Fox Newsnak adott interjút a BlackRock igazgatója. A BlackRock a világ legnagyobb vagyonkezelője, ami 2022 végén 8500 milliárd dollárnyi befektetést felügyelt és nemrégiben adta be kérelmét egy saját bitcoin befektetési termék (ETF) indítására. Ez a hagyományos tőzsdei befektetők s
júl. 6
7:09
Amerika nagyon akarja a svéd NATO tagságot (Növekedés)
Joe Biden amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok erős támogatását Svédország NATO-tagsága mellett, amikor a Fehér Házban fogadta Ulf Kristensson svéd miniszterelnököt.
júl. 6
7:15
Háború: Megint orosz területeket támadtak ukránok (Növekedés)
Oroszországban Kurszk és Belgorod térségét támadták ukrán erők szerdán kora reggel, áldozatokról nem érkeztek hírek a két város orosz vezetői szerint.
júl. 6
7:21
Megalkotója ellen fordult a gólem, a tech szektorban tizedeli az állásokat az MI (vg.hu)
Még a szoftverfejlesztő mérnökök állása is veszélybe kerülhet.
júl. 6
7:21
Slimers a meztelencsigák elleni küzdelemhez (Agrofórum)
Egy 2,6 millió Gbp értékű, Defra-finanszírozott projekt indult, hogy forradalmasítsa a mezőgazdasági termelők meztelencsigák elleni védekezését.
júl. 6
7:24
Felsőoktatási felvételi: dokumentumpótlás és sorrendmódosítás július 12-ig (UNIside)
2023. július 12-ig pótolhatják a felvételizők a még hiányzó dokumentumaikat, és eddig módosíthatják – egyetlen alkalommal – a megjelölt szakok sorrendjét a felsőoktatási felvételi elektronikus rendszerében, az E-felvételiben.
júl. 6
7:27
Az ATP Tour logisztikai partnere és platina fokozatú támogatója lett a Lexus (Márkamonitor)
A Lexus és az Atp Tour közötti együttműködés magában foglalja a Lexus és az Lta nemrég bejelentett együttműködését az Egyesült Királyságban, beleértve a Cinch Championships (Queen’s) és a Rothesay International (Eastbourne), valamint a Fayez Sarofim & Co. Us Men’s Clay Court Championship (Houston) bajnokságokat.   A rendezvénysorozat csúcsaként 202
júl. 6
7:30
Záporok, zivatarok várhatók (Agrotrend)
A záporok, zivatarok súlypontja egyre inkább a középső, valamint északi országrészre terjed át, de néhány csapadékgóc a déli tájakon is kialakulhat. A Dunántúl északnyugati részén tartósabban felhős lehet az ég, másutt általában több órára kisüt a nap a gomolyfelhő-képződés mellett, ami a déli óráktól már inkább a Dunától keletre lesz erőteljes. Ot
júl. 6
7:33
Új vezérigazgató-helyettes a Signal Iduna Biztosítónál (HR Portál)
2023. május 13-tól az Igazgatóság új tagjaként, Békefi Gyula vezérigazgató-helyettes vette át az adminisztrációs, jogi, megfelelőségi, kárrendezési és vállalási területeket Sisák Ilonától, aki öt év után közös megegyezéssel távozott a Biztosító vezérigazgató-helyettesi székéből.
júl. 6
7:33
Megújult a hajdúböszörményi nyugati ipari park (vg.hu)
Az önkormányzat 667 millió forint uniós támogatásból valósította meg a beruházást.
júl. 6
7:33
Meddig családias, és mitől családbarát? Így teremts vonzó munkahelyet (Forbes)
Sok cégvezető családias munkahelyre törekszik, pedig a legnagyobb érték a családbarát munkahely. Nemcsak a hangulat, a teljesítmény miatt is. Mióta a home office napok számában mérjük egy munkahely kívánatosságát, egyre többször találkozom olyan – 100 fő körüli, általában tech – céggel, ahol a vezetők vagy tulajdonosok komoly dilemmában vannak, hog
júl. 6
7:36
Szomorú kriptohír: temetik Venezuelában a Petro érmét (business2community)
Úgy tűnik, a szakértők szerint Venezuela kriptovaluta álma elszállt. Sokak szerint az olajjal megtámogatott Petro érme máris kilehelte
júl. 6
7:39
Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggelre (Adózóna)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre a szerda kora estihez képest.
júl. 6
7:39
Biden szerint a NATO-nak szüksége van Svédországra (vg.hu)
Joe Biden azt mondta, hogy az USA és Svédország majdnem mindenben egyetért a demokratikus értékek védelmét illetően.
júl. 6
7:51
Meglepetést okozott a francia ipari termelés (ProfitLine)
A francia ipari termelés a várt csökkenés helyett nőtt májusban az előző havihoz képest a francia statisztikai hivatal, az Insee szerdai jelentése szerint.
júl. 6
7:51
Olyan lendülettel zuhanhatott az infláció, hogy a lélektani határhoz érkezett (Portfolio)
Akár arra is lehet esély, hogy júniusra újra 20 százalék alatti inflációs adatot lássunk, amire tavaly augusztus óta nem volt példa – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. A májusi meglepően alacsony adat láttán az év végi várakozások is érezhetően visszaestek, ma már nem kérdés, hogy sikerül-e 10 százalék alá szorítani az áremelkedési ütem
júl. 6
7:51
Gyengén kezdte a napot a forint (vg.hu)
.
júl. 6
7:51
Tovább gyengül a forint, 384 felett is járt az euró-árfolyam (Növekedés)
A forint folytatta a tegnapi gyengülését, ma reggel 384-es árfolyam alakult ki az euróval szemben, egy dollárért 353 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon.
júl. 6
7:51
Zuckerberg megint nagyot álmodik: elindult az ellen-Twitter (Forbes)
Az első négy órában ötmillió regisztrációt húzott be Zuckerberg új alkalmazása.
júl. 6
7:57
Nagyon nem áll jól a forint szénája: itt az újabb gyengülés! (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Ez már április vége óta nem látott szint, többhavi mélypont.
júl. 6
7:57
A Forma-1 tapasztalatai vezetők számára (Behaviour)
Bevallom, nem tartom számon a Forma-1 versenynaptárát, nem követek minden futamot, de van mégis egy valami, ami a kezdetektől lenyűgözött benne: az pedig a háttércsapat működése és a verseny alatti hatékony kommunikáció a csapattagok között. Ha pedig jobban belegondolunk, akkor számos közös pontot találhatunk a sportág és a szervezetek működésében.
júl. 6
7:57
Csúcskategóriás permetezőgépek közepes méretű gazdaságok számára (Agroinform)
A Maschio Gaspardo első alkalommal a Cereals 2023 kiállításon mutatta be függesztett kivitelű permetezőgépeinek alkalmazási lehetőségeit.
júl. 6
7:57
Az okostelefonok manapság már a mindennapi élet menedzselésére alkalmasak (Márkamonitor)
A japán gyökerekkel rendelkező európai márka, a Sencor olyan applikációt tett elérhetővé, amely biztosítja a készülékek internetes kapcsolat segítségével történő irányítását is.   „A Sencor Home alkalmazás gyökerei a Tuya okos otthoni platformból indulnak ki. A közös együttműködésnek köszönhetően az otthon használt gépek, így például a légkezelést,
júl. 6
8:00
Rekord 2022-es évet zárt az SDF Group (Magyar Mezőgazdaság)
1803 millió € rekord bevételt ért el az SDF Group, ez +22%-os növekedés 2021-hez képest. 11,1%-os Ebitda és látványos növekedés az EU-n kívüli piacokon, különösen Törökországban (+34%) és Kínában (+44%). A cégcsoportnál több mint 4400 munkavállaló dolgozik és tavaly 60 millió eurót fektettek be új termékekbe, kutatás-fejlesztésbe, digitalizációba é
júl. 6
8:00
2023. július 6. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
júl. 6
8:03
Reméljük, már mindenki váltott eurót a nyaralásra: többhavi mélypontra esett a forint (Privátbankár)
Reggelre tovább gyengült a forint - a héten összesen már 3 százalék körüli mértékben.
júl. 6
8:03
Megkezdték az első mesterséges intelligencia által fejlesztett gyógyszer tesztelését (vg.hu)
Egy tüdőbetegséget gyógyítana a szerrel egy hongkongi startup, eredmény azonban csak jövőre várható.
júl. 6
8:15
Megfejtették az elemzők, miért jó Magyarországnak a kínai akkumulátorgyárak betelepülése (vg.hu)
A szakértők szerint nemcsak azt kell nézni, hogy egy gyár mekkora hozzáadott értéket állít elő, hanem hogy mekkora a tovagyűrűző hatása.
júl. 6
8:15
Még zöldebbek lesznek az AVON termékei (MMonline)
Az AVON bejelentette, hogy együttműködésre lép a Cruelty Free International szervezettel, amelynek keretében a globális szépségápolási márka bekerül az állatkísérletek ellen harcoló világszervezet Leaping Bunny programjába. A szépségmárka népszerű termékcsaládjai közül elsőként a parfümök, az Avon Care, valamint az Anew termékek büszkélkedhetnek cs

Keresés