Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 12,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Még mindig nagyon kevés volt az egykor népszerű, ám folyamatosan gyengülő babaváró hitel új szerződéseinek összege. Ez azonban hamarosan megváltozhat, hiszen a kormány bejelentése nyomán januártól sok százezer, családot tervező nő kiesik a kedvezményezettek köréből pusztán azzal, hogy betölti a harmincadik életévét, vagy már felette is van. Mit leh
Miután Érd bejelentette, hogy megtelt a város, most a budakalászi önkormányzat jelentette be, hogy egyes javaslatok szerint több mint 37 hektárral csökkentenék az eddig beépítésre szánt területeket.
A multinacionális nagyvállatok döntő többségére hatással lesz a globális minimumadó, mégis csak a töredékük van tisztába azzal, hogy valójában mivel jár, ha bevezetik jövőre – hívja fel a figyelmet az EY 1600 pénzügyi igazgatóval készült nemzetközi kutatása.
A romániai Braila város mellett felavatták csütörtökön az öt év alatt elkészült új Duna-hidat, amely csaknem két kilométeres hosszával és 1120 méteres támaszközével az Európai Unió harmadik leghosszabb függőhídjává vált.
Májusban közel három éve a legnagyobb mértékben emelkedtek a német feldolgozóipari megrendelések elsősorban a katonai járművekre leadott megrendeléseknek köszönhetően a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
Sok európai ország "stratégiai és történelmi léptékű" energiaellátási hibákat követett el, és ezek egyike az volt, hogy ezek az országok túlzottan függővé váltak "egyetlen beszerzési forrástól", vagyis Oroszországtól - mondta hétfőn elhangzott nyilatkozatában a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) igazgatója.
A vízzel való takarékoskodásra szólították fel a lakosságot a thaiföldi Ko Szamuj szigetén, ahol a szárazság okozta vízhiányt az idegenforgalom megnövekedett vízigénye is súlyosbítja - írta hétfőn a The Guardian online kiadása.
2023 májusában az ipari termelés volumene 6,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 4,6 százalékkal mérséklődött. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 áprilisához mérten 1,6 százalékkal nőtt.
Az adókedvezményes egészségpénztári befizetésekből költhetünk a gyerekünk beiskolázására, akár a tandíjra, kollégiumi díjra vagy albérletre is. A most felvett egyetemisták szülei is élhetnek ezzel.
Új tartalmakkal bővül az RTL+ kínálata júliusban is, tovább folytatódik a kegyetlen sorozatgyilkos és az elszánt nyomozónő párharca A Hajsza második évadában, valamint jön a skandináv sikersorozat, A híd. Akcióból sem lesz hiány, érkezik David Hasselhoff új sorozata, a Ze Network – Titkos hálózat! A sportrajongók végigjárhatják a foci történetének
Hiányosságokat tárt fel a Tisza-tó környéki vendéglátó egységek ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Jelentős gyengüléssel zárta a szerdai napot a forint az euróval szemben, több mint három hónap után először ébredünk ma 380 feletti árfolyamra. Egyelőre innen sem talál magára a magyar deviza, csütörtök reggel is folytatódik az esés.
Ritkán látott helyzet a lottó háza táján: utoljára április végén vitték el az Ötös-, valamint a Hatoslottó főnyereményét, ráadásul ugyanazon a hétvégén. A nyeremény két hónapja halmozódik, így szombaton és vasárnap már több milliárd forintért izgulhatnak a játékosok.
Az európai befektetési alapok az év eleje óta sorra szórják ki amerikai bankrészvényeiket és szállnak be a sokkal jobban teljesítő európai szektortársakba – áll a Goldman Sachs elemzésében.
Az igazgatóság jóváhagyását követően saját beruházásban és kivitelezésben épít Nógrád megyében új naperőművet az Alteo - olvasható a BÉT oldalán. A 17 millió eurót meghaladó, évente több mint 10 ezer háztartás villamosenergia-igényét fedezni képes fejlesztéssel a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat saját naperőművi portfóliója a kétszeresére n
Marina és Pier Silvio Berlusconi örökölte a Fininvest befektetői csoport tulajdonjogának több mint felét édesapjuk, a június 12-én elhunyt Silvio Berlusconi vállalkozó, politikus csütörtökön nyilvánosságra hozott végrendelete szerint.
A mostani állapot szerint 1600 milliárd forintos elcsúszás van a 2023-as költségvetésben, ami alapján biztosra vehető, hogy az eredeti 3,9%-os idei hiánycél nem teljesíthető. A Kormányinfón elhangzott információk szerint azonban nagyon úgy tűnik, hogy a kormány nem rohan a helyzet rendezésével. Közben már most érzékelhető, hogy a piac ideges a bizo
A hazai betegek körében is egyre erősebb a mobil platformmal kapcsolatos felhasználói igény, a zsebekben lévő okostelefonokon ott kell lenni azoknak a funkcióknak, amelyekkel a felhasználók kapcsolatba tudnak lépni az egészségüggyel. Az EgészségAblak alkalmazás éppen ezért egyfajta belépőpont lesz az egészségügybe - magyarázta a Portfolio-nak adott
20 magyar, mezőgazdaságban dolgozó nő végezte el sikeresen a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági vállalat nemzetközi oktatási programját. A vállalat által alapított és létrehozott képzés idén áprilisban már másodszorra indult el itthon a Magyar Női Unió közreműködésével.
A seattle-i székhelyű Aigen mezőgazdasági technológiai startup bemutatott egy úttörő autonóm, skálázható robotikai platformot, amelyet teljes egészében nap- és szélenergia hajt.
Egyre nagyobbak a kérdőjelek az európai dízelpiacon, ez elsősorban az ellátási rendszer bizonytalanságára és a mostanában látott zavarokra vezethető vissza - több európai országban is finomítói leállások voltak az elmúlt hetekben, ez pedig ideiglenesen csökkentette a piacra kerülő kínálatot.
Az Exxon Mobil működési eredménye kevesebb mint felére zsugorodhatott a második negyedévben az alacsony gázárak és a szűkülő finomítói árrések következtében.
Julie Mehretu álmodja valóra a BMW Art Cars kollekció huszadik guruló műalkotását. Az autóversenyzés művészeti hagyományokkal átitatott kötődéseiben jövőre új fejezet veszi kezdetét: a Le Mans-i 24-órás megmérettetésen bemutatkozik a BMW M Hybrid V8 Art Car versenyautó.A BMW a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeumban újabb együttműködést jelentet
Egy budapesti házaspár számára, akik a meglévő gyerekük mellé egy babát vállalnának még, a feleség pedig jelenleg 35 éves, egy 60 millió Ft értékű új ingatlan megvásárlása 31,1 millió forinttal kerül majd többe a támogatási rendszer várható átalakítása miatt.