2023. július 21. péntek

júl. 21
11:27
Köteleznék a DeFi projekt “irányítóit” az ügyfélazonosításra (BitcoinBázis)
Egy frissen bemutatott kétpárti törvényjavaslat alapján a DeFi (decentralizált pénzügyi) projektek “irányítóinak” kötelező lenne betartaniuk a Know Your Customer (ügyfélazonosítási)
júl. 21
11:27
Már több, mint ezer diák jelentkezett a Bábolnai Gazdanapok szakiskolai napjára (Szakmát Szerzek)
2023. szeptember 7-9. között 36. alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb szabadtéri gépkiállítását. A Bábolnai Gazdanapok keretében 5. alkalommal szakiskolai napot is tartanak, amelyre eddig 1100 diák jelentkezett az ország minden részéből. Az edukáció jegyében szervezett szakiskolai nap célja, a tanulók érdeklődésének felkeltése a mezőgazd
júl. 21
11:33
Mi várható az árstop kivezetése után? Erről is szól a kamarai podcast (Agrofórum)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) újrainduló podcast sorozatában olyan, mindannyiunk életét befolyásoló témákról esik szó, mint az orosz-ukrán háború élelmiszertermelésre gyakorolt hatása, az élelmiszer árstop, vagy épp az éghajlatváltozás.
júl. 21
11:39
K&H;: a fiatalok fele további drágulással számol (Üzletem)
A fiatalok többsége nem számít arra, hogy az év végére enyhülne az inflációs nyomás – derül ki a K&H ifjúsági index második negyedéves felméréséből.
júl. 21
11:45
Nem adhattak volna pénzkölcsönt, büntettek Matolcsy Györgyék (Privátbankár)
Azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti székhelyű Rosby Property Kft.-nek a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy jogosulatlanul pénzkölcsönt nyújtson, emellett 14 millió forint piacfelügyeleti bírságot is kiszabott a társaságra - közölte a jegybank az MTI-vel pénteken.
júl. 21
11:45
A briteknél enyhült a streaming-láz (MMonline)
Jelentősen csökkent azok aránya az Egyesült Királyságban, akik több időt töltenek streaming tartalmak fogyasztásával, mint egy évvel korábban és visszaesett az egy felhasználóra jutó előfizetések száma is – derül ki a Simon-Kucher tanácsadó cég elemzéséből. A vállalat második alkalommal készítette el éves „Global Streaming Study” című tanulmányát,
júl. 21
11:51
Pénzügyi vállalkozások: magasabb induló tőke lépcsőfokain kell fölkapaszkodni (ProfitLine)
Két lépcsőben – idén év végéig és 2026 decemberéig – jelentősen meg kell emelniük induló tőkéjüket a már működő pénzügyi vállalkozásoknak. A változást – amely akár egyes piaci szereplőknél tulajdonosi átrendeződéssel is járhat – a biztonság, a tőke értékállóságának szavatolása indokolta. A „lépcsőfokokon” fölkapaszkodni nem tudó pénzügyi vállalkozá
júl. 21
11:51
RACE-001: valóban veszélyesebbek a lóerőbajnokok az átlag autóknál (Bank360 blog)
Tíz év alatt meghétszereződött a nagy teljesítményű személyautók száma Magyarországon, az általuk okozott káresetek pedig több mint négyszeresükre ugrottak. A közutak rémei tavaly is a pótkocsis kamionok voltak, ezek okozták saját hibájukból a legnagyobb károkat. A személyautók közül a legnagyobb teljesítményűek a legveszélyesebbek, de a nagymotoro
júl. 21
11:51
Becsusszan újabb pár milliárd Rogán kedvenc propagandagyártójához (Forbes)
A tavalyi tízmilliárdos haszon után természetesen becsúszott még pár milliárd forintnyi kommunikációs megbízás az államtól Rogán kedvenc propagandagyártójához – például repülőcélpontok népszerűsítésére.
júl. 21
11:57
A magyarok spórolnak, a lengyelek már több pénzt hagynak a boltokban (Piac és Profit)
Bár az elemzők által vártnál minimálisan kisebb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom júniusban.
júl. 21
11:57
Pedagógusok Szakszervezete: az Alkotmánybíróság megsemmisítette az oktatási népszavazási kezdeményezést (HR Portál)
A PSZ szerint a kormány fél attól, hogy az állampolgárok "valódi" népszavazáson mondjanak véleményt az oktatásról .
júl. 21
11:57
Íme a minisztériumi lista – melyik élelmiszer, mennyivel lett olcsóbb 3 hét alatt (Agroinform)
GFM: július eleje óta 7 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek ára.
júl. 21
11:57
Mennyit ér ma valójában a Csok támogatás egy kétgyermekes család számára (KKV Magazin)
Kevesebb mint a felét éri a mai ingatlanárak mellett az idén még elérhető Családi Otthonteremtési Kedvezmény összege a Credipass és a Duna House szakértőinek számításai alapján. Az átlagos négyzetméterárak 2016 óta néhol a duplájára vagy annál is nagyobb mértékben emelkedtek, ami mellett a megugró infláció is számottevő mértékben csökkentette a 7 é
júl. 21
12:09
Fordulat az AI-fejlesztésekben: fontos vállalásokat tettek a techcégek vezetői (Portfolio)
A vezető AI-vállalatok, köztük az OpenAI, az Alphabet és a Meta Platforms, ígéretet tettek a Fehér Háznak, hogy biztonsági intézkedéseket vezetnek be, például vízjelekkel látják el az AI által generált tartalmakat. A vállalatok vállalták, hogy a rendszereket a kibocsátás előtt alaposan tesztelik, és megosztják egymással a kockázatcsökkentésre és a
júl. 21
12:09
A budapesti közlekedésért ezután többet kell fizetnünk (Növekedés)
Szeptembertől egy BKK-vonaljegy 450 forintba kerül majd, a buszokon megvásárolható jegy 600 forint, a 10-es gyűjtőjegy 4000 forint lesz, a bérletek ára nem változik - jelentette be a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán. Jelenleg 350 forintba kerül a vonaljegy, és 3000 forint a gyűjtőjegy ára.
júl. 21
12:15
Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság a közbeszerzésekben (KKV Magazin)
2023 első félévében a magyarországi ajánlatkérők összesen 3478 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, melyek összértéke 1304,3 milliárd forintot tett ki – derül ki a Közbeszerzési Hatóság friss gyorsjelentéséből. Az előző év azonos időszakához képest a közbeszerzési piac mérete csökkent: az eljárások darabszámát tekintve mintegy 11%
júl. 21
12:21
Hogyan kerüljük el, hogy gond legyen a lakáskiadásból? (Piac és Profit)
A felvételi ponthatárok kihirdetésével a lakáskeresési roham is kezdetét veszi az egyetemi városokban, a nyár elején csaknem 15-20 százalékkal több lakás volt kiadó, mint tavaly ilyenkor. A bérbeadók gyakran nagy összegű kaucióval próbálják bebiztosítani magukat arra az esetre, ha a bérlő kárt okozna, nem fizetné a lakbért vagy a rezsit. Pedig prob
júl. 21
12:21
Formula 1 Magyar Nagydíj: 150 ezer előfoglalás érkezett Budapestre (ProfitLine)
Idén 38. alkalommal érkezik hazánkba a száguldó cirkusz mezőnye. A mogyoródi Formula 1-es pályát különösen kedvelik a rajongók, amit az is jól mutat, hogy a tavalyi Magyar Nagydíj hétvégéjén közel 300 ezren látogattak ki a Hungaroringre, a futamot pedig 100 ezren nézték a lelátókról. Az idei versenyre szóló bérletek és a vasárnapi jegyek minden kor
júl. 21
12:27
Az Agrárminisztérium idén is ott van Campus Fesztiválon (Magyar Mezőgazdaság)
Termelői piac is van a Campus Fesztiválon, ahol a régióban meghatározó termékeket előállító helyi termelők finomságai érhetők el - jelentette ki Papp Zsolt György, az Agrárminisztérium közös agrárpolitika végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tárca standjának megnyitóján, Debrecenben.
júl. 21
12:39
Magyar gimnazisták nyertek a nemzetközi üzleti versenyen (Üzletem)
Első alkalommal sikerült magyar csapatnak diadalt aratnia az Európai Vállalkozásfejlesztési Alapítvány által immár 9. alkalommal megrendezett High School Business Challenge versenyen.
júl. 21
12:45
Lebukott lúdtartó, nem ette meg a szójás darát az állat (Piac és Profit)
A fiktív számlázás kiderítésére sokféle módszert alkalmaz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Azonban az, hogy valaki azzal bukjon le, hogy olyan takarmányról szól a költségszámlája, amit állatai nem esznek meg, mégiscsak különös.
júl. 21
12:45
Még nem kezdtek el bedőlni a hitelek, de a behajtó szerint még most jön a neheze (Növekedés)
Harmadik negyedéve tart a recesszió Magyarországon. A korábbi tapasztalatok alapján ilyenkor rendre megugrik a lejárt tartozások száma. De mi a helyzet most, hogy a romló gazdasági környezethez durva infláció is társul? Összegyűjtöttük a banki hitelek adatait, és adósságbehajtó cégeket is megkérdeztünk, az eredmény meglepő.
júl. 21
12:51
Elsietett döntést hozhatott Kubatov Gábor Csercseszovról (Menedzsment Fórum)
Elsietettnek nevezte Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző elküldését a moszkvai Szport Ekszpressz című lap, miután a Ferencváros szerdán 3-0-ra kikapott a feröeri Klaksvíktől és kiesett a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában.
júl. 21
12:54
Energiaügyi Minisztérium: még a nyáron érdemes leszerződniük energiabeszerzéseikre a közintézményeknek (Tiszta Jövő)
A jelenlegi kedvező árkörnyezetben az állami és önkormányzati szereplőknek mielőbb célszerű megoldást találniuk a következő gázévre szóló földgáz- és 2024-es áramellátásukra - közölte az Energiaügyi Minisztérium szerdán az MTI-vel.
júl. 21
12:57
Így védekezik Bécs a hőség ellen (Alternatív Energia)
A hőhullámok a sűrűn lakott területeken extrém hőséget okoznak, ami a veszélyeztetett csoportok, gyermekek, idősek, betegek szervezetét különösen megviseli.
júl. 21
12:57
Nagyot robbantott a Kuhn: megalkotta első szántóföldi robotját (Agroinform)
A francia gépgyártó bejelentette, hogy Karl nevű szántóföldi robotját a novemberben Németországban megrendezendő Agritechnica kiállításon mutatja be a nagyközönségnek.
júl. 21
12:57
Milyen hatással lenne a BlackRock ETF a Bitcoinra? (BitcoinBázis)
Az utóbbi időben a média egyre izgatottabb a BlackRock Bitcoin tőzsdén kereskedett alapját (ETF) illetően, amely egyértelműen jelentős előrelépés lenne
júl. 21
13:03
Nehéz helyzetben a brit konzervatívok (Növekedés)
A péntekre véglegessé vált adatok szerint a kormányzó brit Konzervatív Párt több hagyományos választókörzetét elhódította az ellenzék az előző nap tartott időközi parlamenti választásokon, bár Boris Johnson volt miniszterelnök egykori londoni választókerületét a konzervatívoknak minimális előnnyel sikerült megtartaniuk.
júl. 21
13:03
Augusztusban éri el a hagyma ára a mélypontot (Mezőhír)
Lassan tetőzik a kínálati csúcs, szeptembertől ismét áremelkedés kezdődhet.
júl. 21
13:09
Ismét 380 alatt az euró, újabb pofon a török lírának (Privátbankár)
A forint nem véletlenül gyengült, a dolláresés megfordulása mellett a földgáz ára is megugrott. Az OTP húzza a BUX indexet, turbulenciák jöhetnek az amerikai tech-papíronál. Hideget is, meleget is kapott a kriptópiac, a bitcoin lenne a dollár egyik fedezete?
júl. 21
13:09
Ezért sikeresebbek a kifelé is nyitott családi vállalatok (Portfolio)
Szakértők bevonása, diverzifikálás, digitalizáció, fenntarthatóság, jövőorientáltság – ezek a fő sikerkritériumok a családi tulajdonban lévő kis- és középvállalkozásoknál. A vállalati hatékonyság növelése felelős gondolkodásmóddal, a rendelkezésre álló erőforrások megfelelő felhasználásával érhető el a KPMG szakértői szerint.
júl. 21
13:21
Tovább szárnyal a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei vannak kisebb mínuszban a kereskedési idő felénél, legnagyobb mértékben pedig az OTP papírjai emelkedtek a nap eddigi részében.
júl. 21
13:27
GVH: bevált az online árfigyelő (Növekedés)
A július elsején indult online árfigyelő beváltja a hozzá fűzött reményeket, a versenyre kedvező hatást gyakorol, már az első napokban csökkentette egyes termékek árát, ezért a rendszert továbbfejlesztik - nyilatkozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Napi.hu-nak adott interjúban, amely pénteken jelent meg az online portá
júl. 21
13:27
Csökkentette teljesítményét a paksi atomerőmű a Duna hőmérséklete miatt (Magyar Mezőgazdaság)
Mintegy 560 megawattal csökkentette teljesítményét a paksi atomerőmű kedden és szerdán a Duna hőmérsékletének emelkedése miatt - közölte az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) honlapján.
júl. 21
13:39
Drasztikus döntést hozhat Amszterdam (Privátbankár)
Az amszterdami városi tanács megszavazta a város sétahajó-kikötőjének bezárását, mivel a környezetszennyező óceánjáró hajók nem egyeztethetők össze a város zöld terveivel és a turizmus visszaszorítására irányuló erőfeszítésekkel - írta a Dutchnews hírportál pénteken.
júl. 21
13:39
Ennyit ér ma a csok támogatás egy kétgyermekes család számára (Üzletem)
Kevesebb mint a felét éri a mai ingatlanárak mellett az idén még elérhető Családi Otthonteremtési Kedvezmény összege a Credipass és a Duna House szakértőinek számításai alapján.
júl. 21
13:45
Megérkezett a Cemos a Claas Xerion gépcsaládba (Agroinform)
Öntanuló kezelőtámogató rendszerek, a legnagyobb teljesítménykategóriában.
júl. 21
13:45
Most megéri visszavinni a használt mobilokat (MMonline)
A tavalyi évhez képest ugyan kevesebben, de még mindig a magyarok több mint fele tárol az otthonában használaton kívüli mobiltelefont – derült ki a Yettel országos, reprezentatív kutatásából –, pedig az öregedő akkumulátor veszélyes is lehet a környezetre, és akár tüzet is okozhat otthonunkban. Akik nem tartják meg a használt készüléket, azok legtö
júl. 21
13:51
Fontos adatok jöttek, középmezőnyben Magyarország (Piac és Profit)
A GDP 3,2 százalékára csökkent az államháztartási hiány az euróövezetben az idei első negyedévben szezonálisan kiigazítva az előző negyedévi 4,7 százalékról, míg az EU-ban a deficit 3 százalékra mérséklődött a negyedévvel korábbi 4,5 százalékról - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat nem végleges adatként.
júl. 21
13:51
Ma már semmi se szent? Egyre többen próbálnak meg spórolni a szeretteik temetésén (Pénzcentrum)
A Központi Statisztikai Hivatal év elején közzétett adatai szerint az elmúlt öt évben mintegy 60 százalékkal emelkedtek a temetési költségek. Nem csoda, hogy egyre többen választják az olcsóbb, urnás temetést: öt családból négy a hamvasztás mellett dönt. A búcsúztatás szertartás része is sokaknak okoz fejtörést, nem tudják, hová forduljon a család,
júl. 21
13:54
Akkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover tulajdonosa (Tiszta Jövő)
Akkumulátorgyárat épít Angliában a Jaguar Land Rover (JLR) brit járműgyártó csoport indiai tulajdonosa, a Tata Motors. A vállalat szerda este jelentette be a terv véglegesítését.
júl. 21
13:57
Ez fájni fog: hamarosan drágább lesz a sertéscomb (Agroinform)
Ez egy háromtagú családnál akár 6000 forinttal többet vehet ki havonta a kasszából.
júl. 21
13:57
Buszon venne jegyet? 70 százalékkal fizethet majd többet (Azenpenzem)
Közel 30 százalékkal emelik Budapesten a vonaljegy árát, de aki buszon venné meg, annak a mostani 350 forint helyett 600 forintot kell fizetnie szeptembertől. Budapest főpolgármestere szerint ez az ára annak, hogy a bérletek ne dráguljanak.
júl. 21
13:57
Fotón, ahogy Orbán Viktor a határon túli magyar vezetőkkel egyeztet (Növekedés)
.
júl. 21
14:15
Két fronton is javítottak az európai gazdaságok (Privátbankár)
Csökkent a GDP-hez mért államháztartási hiány és államadósság az euróövezetben és az EU-ban.
júl. 21
14:21
Építészek szerepe a turisztikai vonzerő megteremtésében (ProfitLine)
A turisztikai trendek azt mutatják, hogy mind szélesebb rétegek igényelnek a megszokottól eltérő élményeket, és ez egyre fontosabb motivációnak számít a helyszínek és az utazások tervezésekor. A turizmus változó igényeire az építészeknek is reagálni kell. A Közti szakemberei összegezték, hogy a turizmus aktuális trendjei milyen kihívásokkal járnak
júl. 21
14:21
Bemutatták, mit tartogat a jövő: hamarosan a vacsoraasztalnál is ott ülnek majd a virtuális barátok (Portfolio)
Hajlamosak vagyunk önkéntelenül is személyiséget és érzelmeket társítani élettelen tárgyakhoz, az emberi nyelvvel irányítható generatív mesterséges intelligenciák korában pedig egyre erősebbé válik ez a tendencia. Erre a cégek is felfigyeltek, és megtalálták az üzleti lehetőséget ebben a tulajdonságunkban. Egy korábban virtuális valóságokkal foglal
júl. 21
14:27
Hatalmas oroszpárti botfarmot számolt fel az ukrán rendőrség (Portfolio)
Az Ukrán Nemzeti Rendőrség kiberosztálya egyújabb hatalmas botfarmot számolt fel. A hatóságok több mint két tucat helyszínen végeztek házkutatást, és több mint 100 embert állítottak elő - írja a Bleeping Computer.
júl. 21
14:27
A GVH jóváhagyása után a Mol átvette a Szarvasi Biogázüzemet (Magyar Mezőgazdaság)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása után a Mol-csoport átvette a Szarvasi Biogázüzemet. A társaság májusban kötött megállapodást a BayWa AG-vel a hulladékfeldlgozó üzem megvásárlásáról, amely újabb fontos lépést jelent hosszútávú stratégiájának megvalósításában - közölte az olajtársaság az MTI-vel szerdán.
júl. 21
14:27
Újabb szerencsétlen próbálkozás a kriptók betiltására (BitcoinBázis)
Kína után Kuvait is betiltana minden kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységet. A kuvaiti pénzügyi szabályozó hatóság körlevelet adott ki, amelyben megtiltotta a

Keresés