A július elsején indult online árfigyelő beváltja a hozzá fűzött reményeket, a versenyre kedvező hatást gyakorol, már az első napokban csökkentette egyes termékek árát, ezért a rendszert továbbfejlesztik – nyilatkozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Napi.hu-nak adott interjúban, amely pénteken jelent meg az online portá
A nyári szezonális ellenőrzés során kutyák számára engedélyezett, külső élősködők elleni nyakörveket is vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az ellenőrzött 13, házi kedvenceknek szánt nyakörv többségében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor néhány terméknél a hatóanyagtartalommal kapcsolatban merültek fel problé
Hamarosan biztonságosabban, kényelmesebben lehet kerékpározni a II., a III., a X., a XI., a XIII., a XIX. és a XX. kerületekben, valamint befejeződött a munka a XV. kerületben. Azonban a Rákos-patak mentén – a közbeszerzési eljárások eredménytelensége miatt – idén mégsem valósulhat meg a tervezett projekt. A BKK és a Főváros továbbra is elkötelezet
A 38. Magyar Nagydíj kiváló alkalom arra, hogy körbe járjuk a 2026-ban életbelépő új F1-es motorszabályt, amiben található egy ravasz dolog, ami sokkal többet segíthet a környezetünk védelmében, mint gondolnánk.
Az Opus Global Nyilvánosan Működő Részvénytársaság tőzsdei közleményben tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket részvény-visszavásárlási programjáról - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Mindig agyon izgulod magad a szombati lottósorsoláson és mégis ugyanaz lesz a vége? Már az első szám kihúzásakor szitkozódni kezdesz, mert már az sem stimmel? És így már nem is lehet ötös találatod... Aztán ahogy sorban jön a többi nyerőszám, Te csak szomorkásan konstatálod, hogy "ez most megint nem jött be"?! Hááát, ilyen ez... Vagy mégsem? Pedig
A hungarikumok sokfélék lehetnek, akad köztük pedagógiai módszer, híres sportoló vagy természeti környezet. Egy valami közös bennük: mind a közös nemzeti örökségünk részei. Azonban gazdag nemzeti örökségünk jóval több, mint a jelenleg hivatalosan elfogadott hungarikumok listája. A hungarikum olyan érték és minőség, amelyet tovább kell adnunk, mente
Július 21-én megnyitották a 32. Művészetek Völgye Fesztivált, amely 10 napon át 2200-nál is több programmal és 40 helyszínnel várja a fesztiválozókat Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre. Hazánk legnagyobb összművészeti fesztiválja egyszerre szól a bulizni vágyóknak, a családi kikapcsolódást keresőknek, az elmélyült alkotásra és beszélgetésr
Mit csinál pontosan egy hangtechnikus? A hangtechnikus felel egy adott művészeti terület előadásán, rendezvényén (színház, film, konferencia, rádió, televízió stb.) a tiszta hangokért, a megfelelő hangzás, a jó akusztikai feltételek biztosításáért. Annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, a hangtechnikusnak tisztában kell lennie a hangtechnikai eszk
Ki és milyen feltételekkel kaphat jelenleg öregségi nyugdíjat Ausztriában? Mennyi az osztrák nyugdíjkorhatár férfiak és hölgyek esetében? Hogyan, mi alapján számítják ki Ausztriában az öregségi nyugdíját valakinek? Hogyan lehet nyugdíj mellett tovább dolgozni Ausztriában? Van-e minimálnyugdíj Ausztriában? A sok-sok felmerülő kérdésre választ kaphat
A GreenGo a 6. születésnapja alkalmából egy éven keresztül, minden hónapban felkarol egy olyan ügyet, amely kiemelkedően fontos a közös jövőnk szempontjából. Mivel július világszerte a műanyagmentesség hónapja, a Rakun Dobozközösséggel összefogva most 10 tippet osztanak meg, amelyek a modern, városi életet is hulladékmentesebbé tehetik.
Felgyorsítja súlyos égési sebek gyógyulását, sőt, kemoterápiás kezeléseknél is alkalmazható a Waterloo-i Egyetem legújabb találmánya, ami komoly előrelépést jelenthet a felületi sérülések kezelése terén. A kanadai kutatók egy egyedi sebkötöző anyaggal álltak elő, bőrön keletkezett égések gyógyítására – írja a Journal of Colloids and Interfacial Sci
Van pár fő téma mostanában, ami szinte minden kertészkedéssel, zöldségtermesztéssel kapcsolatos beszélgetésben szóba kerül: munkaerőhiány, klímaváltozás, szerkivonások. A szerkivonások és a klímaváltozás okozta problémákra vannak válaszlehetőségek, csak a megszokások helyett nagyobb odafigyelésre és következetesebb munkára van szükség a növényterme
Gladiólusz virágaim némelyike kezd bimbóban száradni, nem nyílik ki. A virágokban apró, hosszúkás, fekete színű rovarokat találtam. Mit tudok tenni, menthető még?
A technológiai fejlettség és az innovációvezéreltség meghatározó szerepet játszhat abban, hogy a vállalkozások, a jegybankok és a kereskedelmi bankok felkészültek legyenek a stresszhelyzetekben, és gyorsan, hatékonyan reagálni tudjanak a váratlan körülményekre – hangzott el a Xxxii. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programján, ahol dr. B
Hol vannak azok a daliás szép idők, amikor a tisztelt magyar házelnök szinte kötőszóként használta a kommunista kifejezést. Boldog-boldogtalan megkapta ezt a szitokszót, aki éppen nem értett egyet a Fidesz politikájával.
Továbbra is magas, 25 százalékos éves inflációt érzékeltek a 19-29 évesek május elején, ez nem jelent lassulást a februárban mért éves szinthez képest. A fiatalok nagy többsége, 72 százaléka keres olcsóbb, akciós vagy saját márkás élelmiszereket – derül ki a második negyedéves K&H ifjúsági index felmérésből. A kutatás eredményei szerint a fiatalok
A sokak által eddig használt Universal Analytics július 1-től fokozatosan elérhetetlenné válik, így mindenkinek át kell térnie a Google Analytics 4 rendszerre. Gál Kristóf, a Klikkmarketing tulajdonosa szerint ez jó hír a felhasználók számára, hiszen jobban célzott hirdetésekkel találkozhatnak a jövőben, azok a kisvállalkozók viszont, akik nem fris
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ tárlatához az Innocean Berlin kreatív ügynökség készített videósorozatot, mely a mesterséges intelligencia és az emberi látásmód közötti különbségre hívja fel a figyelmet. „A gépek nem úgy látják a világot, mint az emberek” – ez a fő üzenete az Innocean Berlin kreatív ügynökség kampányának, amely a Robert
A korábbi gazdasági válságokkal ellentétben az emelkedő árak és zuhanó reálbérek most arra készteti az emberek egy részét, hogy új, jövedelmezőbb állás után nézzenek. Hasonló, kritikus makrogazdasági helyzetben korábban a legtöbben inkább aktuális munkahelyükön a biztonságra voksoltak, nem tekintgettek másfelé.
A háziegereket nem hordozza a tenyerén a sors. Háztartási és raktári kártevőként sok helyen irtják őket, a laborokban albínó egereken kísérleteznek, emellett tenyésztik is azért, hogy kedvtelésből tartott hüllők táplálékaként végezzék. Ám van egy csoportjuk, a díszegereké, melyek a háziegerek legmagasabb kasztját képezik, és díszállatként világszer
Magyarországon élő adózónak Angliában bejegyzett cége van, angliai címmel (ami tulajdonképpen a kinti könyvelő címe), angliai cégeknek nyújt szakértői szolgáltatást, amin keresztül a magánszemély fizetést, valamint osztalékot kap angliai bankszámlájára. Magyarországon vagy Angliában kell-e adóznia? Ha home office-ban dolgozik Magyarországról anglia
Összességében 13 százalékos árbevétel-növekedéssel zárta 2022-2023-as üzleti évét az Euronics. A műszaki kereskedő offline értékesítése 12,5 százalékkal, míg a webshopból származó árbevétel 9 százalékkal nőtt. A márka annak ellenére ért el növekedést, hogy míg a tavalyi év második felében erős, az ünnepi szezonban csúcsosodó forgalombővülés volt lá
A rezsivédett címke felhajtotta az egyébként is népszerű panellakások iránti keresletet 2022-ben, ami a fővárosi lakótelepeken átlagosan 32%-os áremelkedést jelentett. 2023 első félévében azonban elkezdődött az árak korrekciója, 12 fővárosi lakótelepből 8 esetében csökkentek az átlagos négyzetméterárak, a Duna House adatai szerint.
Az Interact Analysis frissített kutatása szerint az ipari robotok kulcsfontosságú alkatrészeinek bevételei 2021-ben meghaladták a 10,5 milliárd dollárt, ami arra késztette a vállalatot, hogy felfelé módosítsa a következő 5 évre várható előrejelzéseit. A riportban figyelembe vett kulcskomponensek közé tartoznak a motorok, meghajtások, precíziós sebe
Miközben a kriptoszektorban egyre valószínűbbnek tűnik, hogy hamarosan ismét egy bikafutam veszi kezdetét, számos befektető a legújabb projektekre vadászik, melyekkel
A hazai szántóföldi növénytermesztés egyik rettegett, polifág, többnemzedékes károsítója a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera). Kártételétől már évtizedek óta szenvednek a kukoricatermesztők, de - sok tápnövényű kártevőről lévén szó - a cirok, szója, sőt a napraforgó termesztő gazdák számára is reális veszélyt jelent ez a károsító. Mivel a
Krakkó lüktet, tömeg van, alig lehet lépni a belvárosban, ám a látnivalók mindenért kárpótolnak. Zakopaneban hajszolják a turisztikai bevételt, de mindezt milyen áron? Mindenki döntse el maga, akárcsak azt, hogy kell e tartani az egykor híres lengyel-magyar barátság megingásától. Cseppet sem objektív útleírás és élménybeszámoló.
Napjaink globális bizonytalanságában és a fokozott geopolitikai feszültségek közepette minden eddiginél jelentősebb a kiberbiztonság kérdésköre. Az ukrán háború nyomán például ismét egyre több a kibertámadás: Észtországot nemrég olyan kiterjedt offenzíva érte, amelyre nem volt példa az elmúlt tizenöt évben. A kiberbűnözők Finnország parlamentjét is
A tatabányai önkormányzat a szegregátumnak számító hatostelepi városrészben bérlakásokat újít fel, az épületek egy részét korábban befalazással zárták le - közölte a városháza sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Az Lg Cloi ServeBotot először 2020 elején mutatták be: a robotot arra tervezték, hogy nyilvános helyeken, például éttermekben, kórházakban és irodaházakban személyes emberi interakció nélkül segítse a vendégeket, ügyfélszolgálati funkciót ellátva. A most bemutatott, legújabb verzió hat kerékkel és független felfüggesztéssel még gördülékenyebben köz
Szereted az embereket? Van benned annyi empátia, hogy szívesen foglalkozz olyanokkal, akik rászorulnak? Érdekel az egészségügy? Akkor neked való a szociális ápoló és gondozó szakma. Ahogy a szakma neve is mutatja, az ápolás és gondozás olyan feladat, amelyhez szükség van egy nagy adag empátiára, emberségre és kedvességre is. Miért éri meg manapság
Az Eurostat legfrissebb statisztikai adatai alapján az EU átlagától eltérő módon Magyarországon leginkább a nyugdíj előtt álló, 55 év fölötti korosztályt fenyegeti az elszegényedés veszélye.
Negyven év tudományos munkája eredményezte a DualDur tesztet, a Lyme-kór kimutatására kifejlesztett magyar innovációt, amelynek kulcsa egy sejttechnológiai folyadék és előkészítési módszer, amely most szabadalmat kapott. A DualDur lehetővé teszi, hogy direkt vizsgálati módszerekkel igazolják, láthatóvá tegyék a Lyme-kór kórokozójának jelenlétét a m