Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a Szép-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését.
Az elmúlt hetek kedvező időjárása élénkítette a foglalási kedvet, ez a júliusi telítettségen is látszott és hatással volt az augusztusi előfoglalásokra – derül ki a Szallas.hu elemzéséből. Az online szállásközvetítő legfrissebb adatai alapján az eddig beérkező nyári foglalási volumen 19 százalékkal ugyanakkor elmarad még a tavalyi rekord nyártól, é
A Goldman Sachs szerint a befektetők most ismét jó hírként értékelik a rossz híreket, és kedvezőtlenül fogadják a túl erős gazdasági adatok - írja a MarketWatch.
Míg a különböző technológiákon alapuló, illetve változatos eszközök segítségével létrehozott elektronikus aláírások jó ideje részesei a gazdasági életnek, a magyar lakosság tagjai az elektronikus aláírások közül leggyakrabban kézzel írt, azaz érintőképernyőn digitális tollal létrehozott elektronikus aláírással találkoznak a mindennapjaik során. Ez
Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését. A kormány által nyújtott adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni
A magyar lakosság 95 százaléka rendszeresen fogyaszt virslit, negyedük viszont egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy miből készül - ez derült ki a Pick Szeged Zrt. Mti-nek küldött reprezentatív kutatásából.
Ismét látogatócsúcsot döntött az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. Idén a tavalyi rekordot is megdöntötték, ezúttal 148 000 ember látogatott el a tíz nap alatt a Művészetek Völgyébe, a második szombaton pedig a fesztivál történetében másodszor kerülhetett ki a teltház tábla. 2200-nál is több program, jubileumok és búcsúkoncertek is vártá
Igazgatótanácsi tagjának választotta Kandrács Csabát, a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnökét az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (Eba) - közölte hétfőn az uniós intézmény alapján a Magyar Nemzeti Bank.
Legutóbbi bitcoinbányász cikkünkben említettük, hogy az utóbbi hetekben legújabb generációs bányászgép beszerzésekbe fogtak a bitcoinbányászok, hogy felkészüljenek a közelgő bitcoin felezésre. A bitcoin bányászgépek árai a csökkenő jövedelmezőség miatt az elmúlt évben minden idők legalacsonyabb szintjét érte el és a gépek árai 2023-ban sem változta
Vastagbélszűrés okoskapszulával, bőrgyógyász applikáció, beszédhang alapján azonosított mentális betegségek – csupán néhány olyan megoldás, amely már hazánkban is elérhető vagy éppen magyar kutatók munkáját dicséri, és a mesterséges intelligencia támogatásával változtatja meg mindazt, amit eddig az orvosi gyakorlatról gondoltunk. Az MI-alapú megold
Tovább bővíti zöld portfólióját a MET Csoport, és belép a német megújuló piacra is. A svájci központú energiavállalat 100 százalékos részesedést szerzett egy észak-németországi naperőműprojektben.
Növelte kamatbevételét, működési eredményét és nyereségét az Erste Group bankcsoport az év első felében és az egész évre vonatkozóan is eredménymutatói további javulására számít a fő piacain várható gazdasági növekedés közepette.
Az Év Madárbarát települése cím elnyerésére hirdet pályázatot önkormányzatok részére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szeptember 15-i határidővel.
Olaszország, Spanyolország, Franciaország - ezek az országok jutnak eszünkbe, ha borturizmusról van szó. A világ legjobb borászata jelenleg egyáltalán nem Európában van.
Kiszivárgott a brit belügyminisztérium titkos ambíciója, mely arra buzdítja az Információügyi Biztos Hivatalát (ICO), hogy minden üzletben alkalmazzák az arcfelismerő
Az első fél évben 7353 új lakás épült, 19 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 10 880 volt,
A UBS azt tervezi, hogy külső üzletágba helyezi ki a Credit Suisse ázsiai-csendes-óceáni régióbeli ügyfeleinek nyújtott, több milliárd dollárt elérő, problémás hitelállományát, mivel a svájci bank azon dolgozik, hogy semlegesítse a megszűnt hitelezőből eredő, a nyereségességét és hírnevét fenyegető kockázatokat – írja a Bloomberg.
A fővárosi nyomozók befejezték az eljárást egy háziorvos ellen, aki a gyanú szerint hatalmi helyzetével visszaélt egy betege kárára - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján hétfőn.
A silány narancstermés és a gyümölcslé-koncentrátum készletek csökkenése miatt rendkívül magasra szökött a narancslé ára. A globális narancstermelés előreláthatólag 5%-kal csökken a tavalyi évhez képest.
A Babaváró hitel feltételei 2024. január 1-jétől változnak. Többek között az elérhető hitelösszeg is emelkedik, ez azonban nem mindenkinek lesz jó hír. Hátrányban a 30 és 40 év közötti igénylők lehetnek. Mutatjuk a változásokat.
Kiderült, hogy olyan titkos nyilvántartások léteznek, ahol akár hónapokig is várakozhatnak a betegek, mielőtt felkerülnének a hivatalos kórházi várólistára. A betegek egy része sokáig azt sem tudja, hogy nem a hivatalos listára iratkozott fel.
Az Európai Bizottság a mai napon elfogadta az európai fenntarthatósági jelentéstételi standardokat (ESRS), amelyeket a vállalati fenntarthatósági jelentésről szóló irányelv (CSRD) hatálya alá tartozó valamennyi vállalat alkalmazni tud - szerepel az Európai Bizottság honlapján.
A PDSZ szerint a nyár végén megjelenő tanév rendjéről szóló rendelet nem teszi lehetővé, hogy a munkáltató júniusban megkezdje a következő tanév szakmai előkészítését - írja a szervezet közleménye.
A szeptember elsején induló fesztiválra készülve a CineFest a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMMH) közösen hirdet kisfilmes pályázatot a középiskolás és egyetemista filmrajongóknak. A tizennégy és huszonnégy éves kor közötti diákok vagy diákokból álló alkotócsoportok műfaji megkötés nélkül, 2021. január elseje után készült filmmel nevezhe
Dél-Európát súlyos hőhullám sújtja, amelyet az ilmeteo.it olasz időjárás-előrejelző weboldal Cerberusnak nevezett el, és amely a jövő héten rekordokat döntögető hőmérsékletet eredményezhet a kontinensen.
Elenyésző azoknak a középkorúaknak a száma, akik nem tapasztaltak jelentős drágulást az élelmiszereknél – derül ki a K&H második negyedéves biztos jövő felméréséből.
A francia adatvédelmi hatóság, a CNIL aggályokat fogalmazott meg a Worldcoin nevú kriptopénzes projekt biometrikus adatgyűjtésének jogszerűségével kapcsolatban. A ChatGPT-alapító Sam Altman által indított projektben a felhasználóknak íriszszkennelést kell biztosítaniuk, cserébe egy digitális személyi igazolványért és bizonyos országokban kriptopénz
Folytatódik a benzin és a gázolaj árának emelkedése a héten. A változás mértéke pedig szerdától újra jelentős lesz. A benzin esetében bruttó 12 forinttal emelkedik az ár, a gázolajért pedig bruttó 15 forinttal kell többet fizetni, írja a holtankoljak.hu.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a dohányzás visszaszorítására irányuló globális közegészségügyi erőfeszítések terén elért eredményekről számolt be, és bár egyre több ország hajt végre dohányzásellenes intézkedéseket, a németekre nem büszke a szervezet ezen a téren.
A biztonság egész évben fontos, legyen szó telephelyről, lakóparkról vagy akár családi házról, de a nyári hónapokban, amikor a szabadságok miatt olykor csökken a személyes jelenlét, még kiemeltebben kell kezelni. Farkas László biztonságtechnikai szakértő, aki cégével a Magyar Honvédség és a Katonai Nemzetbiztonsági Szakszolgálattal is együtt dolgoz
Augusztus elsejétől megszűnik az árstop, de 10-ről 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is. Jelentős változás még a boltokban, hogy megemelt kerettel hidegélelmiszerek vásárlására is használható lesz a SZÉP-kártya.
Csak azért nem esett le az állam a rodoszi Wizz Air-járat töltöttségét látva, mert már pár nappal korábban akkorát zuhant a jegyek ára, hogy nyilvánvaló volt: sokan visszamondták az utazást. Ács világa.
A főváros 13. kerületi önkormányzata már a 21. alkalommal szervezte meg egynyárivirág-bemutatóját a Gyöngyösi sétányon. A helyiek népszerű parkjában idén is több ezer tő egynyári díszíti az ágyásokat.
Kevesen vesznek igénybe energetikai szaktanácsadót Magyarországon. Az ENCO Group beszerzésben, jogi tanácsadásban, pályázati támogatásban és adókedvezményekben is tud segíteni – hogy csak pár dolgot emeljünk ki. „Az energetikai tanácsadói területről senki, semmit nem tud. A legtöbben azt hiszik, hogy csak a nagyobb energiaszolgáltatók léteznek. Azt
Az Európai Bizottság hétfőn pályázati felhívást tett közzé egy olyan projekt támogatására, amelynek célja egyrészt annak feltárása, hogy hogyan jelennek meg az online és offline felületeken az Oroszország Ukrajna elleni háborújával, a választásokkal és az LMBTQ+ közösséggel kapcsolatos dezinformációs narratívák, másrészt pedig az e narratívákkal és
Augusztus elsejével összevonják a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet (OGYÉI) - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Karikó előadást is tartott az egyetemen, majd PhD-hallgatókkal találkozott. Ők később azt írták a Twitteren: „Megtiszteltetés volt számunkra találkozni veled – inspirációt jelentesz minden RNS-orvostanhallgató számára!”
Az Európai Bizottság jóváhagyta a klímasemleges gazdaságra való átállás előmozdítása érdekében a stratégiai ágazatok beruházásainak felgyorsítására irányuló, 2,36 milliárd euró (mintegy 880 milliárd forint) összegű magyar programot - tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken.