Ebben az összeállításunkban a cukorrépára és a burgonyára vonatkozó adatokat osztjuk meg, azét a két szántóföldi kultúráét, amelyek termőterülete a legnagyobb veszteséget szenvedte el az elmúlt 20-25 évben.
Olyan idők jönnek, amikor a gyenge népek elvesznek, az erősek megmaradnak, ezért minden nap erősíteni kell saját védvonalainkat és rendvédelmi szerveinket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén.
Egy EU kezdeményezés miatt a magyar kormányzatnak szoros ütemterv szerint ki kell dolgoznia egy cselekvési tervet, amelynek része egy nyugdíjreform is. A tervet nyilvánosan meg kell vitatni, majd törvénybe iktatni. Az utolsó nyilvános nyugdíjtanulmány MNB műhelytanulmányként 2016-ban jelent meg, amely az azóta bekövetkezett változások miatt szükség
Scott Kirby, a United Airlines amerikai légitársaság vezérigazgatója bocsánatot kért, amiért a héten magánrepülővel repült, miközben a légitársaság utasai több ezer késés és járattörlés miatt rekedtek a reptereken, írja a Fox Business.
Amerikában vegyesen zártak a piacok, Európában azonban inkább az eladók domináltak. Chicagóban a búza 3,3 százalékkal, a kukorica viszont 6,5 százalékkal lett olcsóbb. A szójabab 5,4 százalékkal, a repce pedig 2,6 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repce drágult mindeközben.
A tervek szerint 2024 végére megújul és zöldebb lesz az osztrák főváros egyik legismertebb tere, a Michaelerplatz, ahol a turisták is gyakran megfordulnak.
Az Európa-szerte megkérdezett 1200 kis- és középvállalkozás szerint adókedvezményekkel, uniós támogatási alapokkal és oktatási kezdeményezésekkel segíthetnék a döntéshozók a vállalkozások fenntarthatósági törekvéseit. A fenntarthatósági célkitűzések teljesülésének fő akadályaként elsősorban az energiaárak és az infláció megugrását, valamint az ukra
A Soros György által alapított Open Society Foundations nonprofit szervezet azt tervezi, hogy az elkövetkező hónapokban legalább 40 százalékos létszámleépítést hajt végre, írja a Bloomberg.
Az univerzum 70 százalékát alkotó titokzatos sötét energia megértéséhez 40 millió galaxist térképeznek fel a csillagászok egy nemzetközi együttműködésben végzett kutatás során, amelyben részt vesz az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének (CSFK CSI) munkatársa is - közölte az ELKH kedden az
Évekig tartó kutatás, fejlesztés és tesztelés után a Houweling Horticulture vállalat olyan folyékony bevonatot fejlesztett ki az üvegházak árnyékolására, amely biológiailag lebomló, és egyáltalán nem marad utána mikroműanyag. A Bright Eco-Coating névre keresztelt újdonságot a GreenTech technológiai kiállításon is bemutatták.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat speciális kiberfelderítési egységének közreműködésével a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói péntek hajnalban két helyszínen hajtottak végre rajtaütést, és fogtak el magukat rendőrnek kiadó csalókat.
A munkavállalók 12 százaléka használt már mesterséges intelligenciát valamilyen célra, a kísérletezés nagyobb arányban jellemző a fiatalokra, a felsőfokú végzettségűekre és a Budapesten élőkre. A területen bekövetkezett ugrásszerű fejlődés a legtöbbjük szerint hatékonyan segíti majd a munkájukat, de a dolgozók negyede már a munkáját félti a tanuló
Házikertemben Roma F1, már termő uborkám levélbetegségének meghatározásában kérem a segítségüket. Több, mint egy hete észleltem a levelein apró, helyenként már nagyobb lyukszerű, világos foltokat. Atka kártételére gondoltam, és egy hete megpermeteztem Nissuron atkaölővel. A helyzet azóta sem javult, sok levél elszáradt, illetve fonnyad. E tünetek m
A magukat rendőrnek, illetve banki ügyintézőnek kiadó csalók azt mondták az áldozatnak, feltörték a bankszámláját. Ő pedig minden szükséges adatot átadott a bűnözőknek, akik így tényleg feltörték a számlát.
A versenyhatóság Magyarországon is egyre szélesebb vizsgálati jogkörrel rendelkezik, amire a gyógyszeriparban aktív cégeknek is fel kell készülniük – hangzott el a Baker McKenzie ügyvédi iroda nemzetközi konferenciáján Varsóban.
Több mint 8,6 milliárd forintot fordít idén áram- és gázhálózat fejlesztésére, karbantartására az Opus Titász Zrt. és az Opus Tigáz Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében - közölte a projekt kommunikációját végző cég pénteken az MTI-vel.
Az Egyesült Államok középső és északi részén ismét levegőminőség-riasztást adtak ki helyi idő szerint kedden a Kanadában továbbra is lángoló erdőtüzek miatt.
A kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton megosztott videóban. Szijjártó Péter közölte, Magyarország idén megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, így az elérheti a 13 milliárd eurót.
Az Európai Bizottság javaslatot fogadott el arról, hogy az éghajlatváltozás hatásainak kezelését, valamint a békére és a biztonságra gyakorolt hatását jobban beépítse az uniós külpolitikájába - tájékoztatott a brüsszeli testület szerdán.
Jelenleg 300 ezer lakossági jelzáloghitel és 30 ezer kkv-hitel van a kamatstop hatálya alatt december 31-ig. Az intézkedése kivezetése 60-80 ezer ügyfélnek hozhat majd jelentős tehernövekedést, akár a havi törlesztő megduplázódását – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője.
Tovább kell erősíteni az együttműködést az agrárdigitalizáció, a növénynemesítés és a mezőgazdasági kárenyhítési gyakorlatok tekintetében hazánk és Ausztria között - jelentette ki Nagy István tárcavezető, aki csütörtökön Bécsben tárgyalt Norbert Totschnig osztrák szövetségi agrárminiszterrel.
A közelgő „Satoshi után kutatva: A bitcoin alkotójának rejtélyes eltűnése” című film egy elgondolkodtató és izgalmas dokumentumfilmnek ígérkezik, amely a
A vízimadarak etetésének mellőzésére szólítja fel a vízpart mellett tartózkodókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), az ugyanis nagy tömegben sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat.
A kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton megosztott videóban. Szijjártó Péter közölte, Magyarország idén megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, így az elérheti a 13 milliárd eurót.
Habár nem ez az idei nyári szezon legmelegebb hétvégéje, azért a fürdők, strandok várhatóan nyitva lesznek. De extra élményekért se kell messzire mennünk, Magyarországon 25 aquapark üzemel gőzerővel, az ország szinte minden pontjáról könnyen elérhető egy ilyen fürdő. Most összeszedtük az ország 10 legolcsóbb létesítményét és megnéztük, mennyit emel
A humánerőforrás-ágazat vezetői az utóbbi időben arról számoltak be, hogy a munkavállalók készek Bitcoinban (BTC) kapni fizetésüket. Ennek oka leginkább
A jó hír az, hogy sikerült megtalálni a paradicsomot támadó legújabb betegség elleni védelem módját, a rossz pedig az, hogy a genetikai alapú megoldást nem adják ingyen a biotechnológiai cégek.