A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatot a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum egy új kiállítás nyitásával ünnepelte meg. A „Bringára váltva” című időszaki kiállítás a kerékpározás fejlődését mutatja be a múzeum Kőbányai úti csarnokában. Az Északi Járműjavító dízelcsarnokában helyet kapó tárlat több mint száz kerékpáron keresztül mutatja be a brin
Az elmúlt 180 évben Magyarországon kiadott, csaknem száz földrajz tankönyvet digitalizáltak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Klebelsberg Kuno Könyvtárában, az így létrehozott adatbázis néhány héten belül online formában az érdeklődők számára is kutathatóvá válik-számolt be róla az MTI. A tankönyvek Szilassi Péter, az SZTE oktatójának gyűjteményébő
A spanyol kormány kihirdette a koronavírus-járvány miatt három éve bevezetett egészségügyi vészhelyzet végét, egyúttal teljesen eltörölte a kötelező maszkviselést kedden.
A kormány 4,75 milliárd forintos támogatásával teljes mértékben megújult Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola, amelyet kedden adtak át.
Nemsokára kiderül, kiket vettek fel egyetemre, hiszen kevesebb, mintegy hónap múlva, július 26-án az intézmények meghatározzák ponthatáraikat. Már csak július 12-éig adható be hiánypótlás a felvételi eljárásban és eddig a dátumig lehetséges a megjelölt intézmények közötti sorrendmódosítás is. A felvételizőknek segítség az egyetemkezdéshez: az Unisi
Cementtel öntötték ki vagy palántákkal ültették be egy sor spanyolországi golfpálya lyukait egy nemzetközi klímaaktivista civil szervezet tagjai, arra kívánva felhívni a figyelmet, hogy mennyire aránytalan dolog a golfpályákat öntözni a kiszáradóban lévő ország aktuális viszonyai között.
Nemcsak fizetés miatt szuper lehetőség a nyári diákmunka. Arra is jó alkalmat kínál, hogy megtanulj egy munkahelyi közösségbe beilleszkedni. Így tudod megtapasztalni a csapatmunkát, és egy iskolán kívüli, szabályozott környezetben a feladatokat megfelelő módon teljesíteni. Ez bizony a nagybetűs felnőtt élet egyik előszobája. Az itt szerzett tapasz
Európa-szerte nehéz gazdasági körülményeket okozott a háború és a szankciós energiaválság, amely Magyarországon is érezteti a hatását; a nehéz helyzet ellenére is a kormány egyes területeken további adókönnyítést és adócsökkentést hajt végre a jövő évben a kedden elfogadott adótörvények alapján - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden az MTI-vel
Évről-évre megdőlnek a mikroműanyag-szennyezéssel mértékével kapcsolatos teóriák, mert kiderül, hogy jóval nagyobb koncentrációban vannak jelen a tengerben és az élővizekben, mint azt a kutatók eredetileg gondolták. „A mikroműanyag-szennyezés megállítása érdekében éppen ezért kiemelten fontos, hogy a lehető legjobban lecsökkentsük az eldobható műan
Egy gyümölcsöző vállalkozás felépítése a részletekben rejlik, és számos területen jobbnak kell mutatkoznunk a konkurenciánál. Az üzleti életben pedig korántsem csak a marketingterven múlik a siker, hiszen a megjelenésünk is sokat nyom a latban. Miért olyan fontos az a bizonyos millió dolláros mosoly, és hogyan érhető el? Mutatjuk a válaszokat! Az e
50 évvel ezelőtt a BMW Group dél-afrikai gyára a müncheni központú vállalatcsoport első Németországon kívüli létesítményeként állt rendszerbe, majd a bajor prémiummárka nemzetközi gyártási hálózatának oszlopos üzemévé érett. A félévszázados mérföldkő ünnepén Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja a Rosslynban működő
A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
A világhírű szeszesital-márka izgalmas új kampánya inspiráló nőket mutat be, rávilágítva a történeteikre, pozitív példát állítva ad szilárd alapot a fejlődéshez. A nemzetközi kampányhoz Magyarországon – többek között – olyan nevek csatlakoztak, mint Péterfy Bori, Szabó Anna Eszter és Tomcsányi Dóri. Már csaknem két évszázad telt el az első nőjogi m
Az elfogyasztott ételek hatással lehetnek a hangulatunkra és külső megjelenésünkre is. Egyes ételek segítenek a gyomorpanaszok leküzdésében, mások a hajhullás megelőzésében. Vannak olyan élelmiszerek is, amelyeket beiktathatunk az étrendünkbe, hogy segíthetnek a gyönyörű, ragyogó bőr és az egészséges ragyogás elérésében.
Az utóbbi években a Covid-19, az energiaválság és a felgyorsult digitalizáció hatására számos változás történt az egészségügyben. A legsürgetőbb probléma az egyre növekvő munkaerőhiány. Az Európai Bizottság 2021-es jelentése szerint európai szinten a magyar egészségügy az egyik leglétszámhiányosabb, mind az ápolók, mind az orvosok száma alacsony 10
Anyagilag törékeny helyzetben van a fiatalok jelentős része a K&H ifjúsági index első negyedéves eredményei szerint. A 19-29 éves korosztály 49 százalékának van megtakarítása, szemben az előző negyedévekre jellemző, inkább 60 százalékhoz közeli aránnyal. A megtakarítással rendelkező fiatalok 38 százaléka ráadásul legfeljebb egy hónapot tudna kihúzn
Az Orlen Magyarország anyavállalata személygépjárművek, teherautók és buszok kiszolgálására egyaránt alkalmas hidrogéntöltő-állomást helyezett üzembe a litvínovi Záluží városrészben. A hidrogénüzemű járművek alapvetően elektromos autók, azonban nem akkumulátorból, hanem az üzemanyagcellákban hidrogénből és oxigénből történő vízelőállítás során ny
Az Energiaügyi Minisztérium új részleteket osztott meg a kormány tervezett átalakításáról az ingatlanok energiahatékonysági tanúsítvány-rendszerében, beleértve az enyhített követelményeket az építkezők számára
Nem volt határozott iránya a kereskedésnek a párizsi és a londoni terménypiacon a keddi napon. Európában a malmi búza és a kukorica drágult, ám a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt a következő határidőre. Nem volt kereskedés az Egyesült Államokban, ahol a függetlenség napjának ünnepe miatt tartottak kereskedési szünnapot kedden, így
A magas gázszámlától „fáztak” a legtöbben a mögöttünk hagyott enyhe télben. Legalábbis erre utalnak a Ksh adatai, amit a fűtési szezon után hoztak nyilvánosságra. E szerint a földgázfogyasztás október és április között 24,5 százalékkal csökkent. Szakértők szerint ezt önmagában nem magyarázza csak a kedvező időjárás, tudatos fogyasztói magatartás is
Amikor az NSK a porelszívó ventilátor csapágyaival megoldott egy túlmelegedési problémát egy ércelőkészítő üzemben, azzal éves szinten 88 955 eurós költségmegtakarítást eredményezett. Ez a folyamatos megtakarítás a korábban a hűtéshez szükséges sűrített levegő elhagyásából fakad, az NSK precízen meghatározott csapágy- és kenéstechnológiájának köszö
Különös helyzetben vetettük össze a legnagyobb hazai gyógyszertárláncok elmúlt évét. Pár napja Pintér Sándor indoklás nélkül felmentette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatóját, hamarosan integrálják a Nemzeti Népegészségügyi Központot az intézménnyel, múlt héten pedig a várható inzulinhiány borzolta a ke
Remek az idő, nagy termésre és a rekordárak alapján csúcsszezonra készülhetnek az idén a dinnyések, bár a megugrott költségek rontják a jövedelmezőséget, és a munkaerőhiány is növeli a termelés kockázatát.
A Semmelweis Egyetem (SE) kutatóinak legújabb vizsgálata szerint 23 és 32 éves kor között lehet a legbiztonságosabb a gyermekvállalás, mert bizonyos születési rendellenességek előfordulási esélye ekkor a legalacsonyabb - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.
Szakértők és civil szervezetek aggodalmukat fejezték ki, hogy az átláthatóság és a nyilvánosság bevonásának hiánya miatt az uniós helyreállítási alap megtervezésével és végrehajtásával is problémák lehetnek több európai országban. Magyarország a jogállamisági eljárás miatt ugyan még nem kap forrásokat az RRF-ből, de az előlegfizetéseket a kormány m
Az amerikaiak fogyasztanak, de közben durván adósodnak el. Ezzel a magyar befektetőknek is számolniuk kell. Kockázatok és mellékvágányok a piacokon. Mire érdemes figyelnie a befektetőknek most és milyen trendek tűnnek most tartósnak?
A Toyota Research Institute (Tri) bemutatott egy generatív mesterséges intelligencia által támogatott technológiát a járműtervezés elősegítésére. Jelenleg a tervezők kreatív alkotási folyamatuk korai lépéseként használhatják a nyilvánosan elérhető szöveg-kép generatív mesterséges intelligencia eszközöket. A Tri új technológiájával a tervezők vázlat
Júliustól 450 ezres hitelösszegig a bankoknak már nem kötelező ellenőrizni, hogy az ügyfél törlesztőrészlete belefér-e a jövedelemarányos törlesztési mutató szabta korlátba. Megnéztük, mennyibe kerül most egy ilyen kölcsön, ha gyorsan szükségünk lenne rá.
Kevés az idén a kajszi, mert a tavaszi fagyok ezt a gyümölcsöt károsították a leginkább, bár a többi csonthéjasból is kevés van. Jó lenne tudni, mire számíthatunk jövőre, ezért kérdeztük meg, mennyi fagyvédő berendezésre pályáztak a gazdák.
A Magyar Közlönyben 2023. május 25. napján kihirdetésre került a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény (Panasztörvény), amellyel a magyar jogba átültetésre került az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló 2019/1937 irányelv, azaz a
Elkezdtek fellazulni a munkahelyi öltözködési szabályok a koronavírus-járvány nyomán. Főként a fiatalok mozdultak el a kevésbé formális és konvencionális stílus felé. A jelek szerint a sokkal kényelmesebb, önkifejezésre teret adó ruhadarabok boldogabb munkavállalókhoz vezetnek.
Óriási fordulat következett be a hazai búzapiacon, mivel az új szezon induló árai a tavalyiak 40-50 százalékára estek. A látványos árcsökkenés enyhíti a malom- és a sütőiparra nehezedő nyomást, miközben a termelők nagy részét veszteséggel fenyegeti.
A közép- és kelet-európai régióban működő luxus ékszerüzletlánc, a TEILOR a 2023-as BRAND MINDS üzleti konferencián ünnepelte 25. évfordulóját. A cég ezen alkalomból a metaverzumba lépve megnyitotta virtuális üzletét az Xclusiverse-zel együttműködve. Mindenki, aki létrehoz egy fiókot, felfedezheti és felpróbálhatja a TEILOR ékszereit virtuálisan, m
Hetente több mint két ember hal meg gyorshajtás miatt Magyarországon. A legdurvább bírság a nettó átlagfizetés alatt van majdnem 100 ezer forinttal. Máshol a millió feletti büntetés sem ritka.
A Duna House becslése szerint idén az első félévben 41 százalékkal kevesebb lakás cserélt gazdát Magyarországon, mint 2022 első felében. Az újépítésű lakásoknál is drasztikus a csökkenés: az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképe szerint mind a kereslet, mind az új kínálat volumene a 2014-2015-ös szinteket idézi. Élénkülés jelen helyzetben egyelőre nem
A Z-generáció közel fele hagyta már félbe az online rendelés folyamatát a termékek kiválasztását követően, mert a felkínált kézbesítési időt nem találta elég gyorsnak – ez derül ki a Dodo legfrissebb, reprezentatív magyarországi kutatásából. Míg az X-generáció tagjai (42-58 évesek) az időablakos házhoz szállítási megoldásokat is megfelelőnek találj
A graphIT Kft. portfólió bővítését megelőzően piackutatást végzett, melynek során azt tapasztalta, hogy Magyarországon egyre nagyobb az igény egy jó termelésütemező rendszerre. A rendszer kiválasztásánál 3 fő szempont szerepelt, melyek az alábbiak voltak: a gyártási folyamatok 100%-os leképzésének lehetősége, hiszen csak úgy lehet jól termelést üte