Az UV-indextől is függ a fényvédelem hatékonysága, ezért szintetikus parfümöt ne használjunk a bőrünkön, mert barnább foltocska alakulhat ki miatta. Sőt, lehet, hogy a bőrszínünkhöz kiválasztott fényvédő feleannyi védelmet sem jelent, ha magas az UV index!
Magyarországon a munkavállalók alig 20 százaléka használ digitális eszközt munkája nagyobb részében – derül ki az Eurostat felméréséből. A 19,2%-os hazai adat az ötödik legalacsonyabb rátának számít az EU-ban, ahol az átlag mutató közelíti a 30%-ot. Európa keleti és nyugati fele közötti törés megmutatkozik a digitális eszközöket használók arányában
Sportrendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton Budapest II., V., XII. és XIII. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) a rendőrség honlapján.
Majdnem a felére csökkent a vevői aktivitás a nyaralópiacon, miközben az árak drasztikusan emelkedtek. A jelenleg nyaralót vásárlók többsége a felújítást nem igénylő, jó állapotú víkendházakat keresi. Elkészült az Otthon Centrum nyaralópiaci összesítése.
Számos olyan bitcoinbányász működik a világon, akik fenntartható energiaforrásokat és hulladék energiát használnak fel bányászat során. Ezek az iparági szereplők pozitív hatást gyakorolnak nemcsak a környezetre, de az elektromos hálózatra és a közösségekre is szerte a világon. Mivel a bitcoinbányászat mára teljesen áthatja az energiaipart, megvan a
Júniusban az év eleje óta a leggyengébb növekedési ütemet mutatta az euróövezeti szolgáltatóipar, de általában a gazdasági teljesítmény is az S&P Global gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.
Az elektronikus gazdálkodási naplóban (eGN) már másolhatnak és exportálhatnak is a felhasználók az elkövetkezendőkben – írja honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A kínai tulajdonú svéd Volvo Cars júniusban 66 379 járművet értékesített, 33 százalékkal többet, mint egy évvel korábban; a bővüléshez lényegesen hozzájárult a teljesen elektromos autók növekvő értékesítése.
Az euróövezetben csökkentek a termelői árak májusban éves és havi összehasonlításban is - jelentette szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A Saudi Aramco szaúdi olajtársaság azt tervezi, hogy 2030-ra 50-60 százalékkal növeli a gáztermelését - idézte Amin Nasszert, az Aramco vezérigazgatóját a szaúdi tulajdonú al-Arabija tévécsatorna szerdán.
Tombol a nyár, és ez nemcsak a pihenés, a nyaralás, hanem az esküvők időszaka is. A statisztikák szerint évente 65-70.000 házasságkötés történik, és ezeknek a pároknak a többsége először mondja ki a boldogító igent a tavasz végétől ősz elejéig tartó időszakban. Általános tendencia az is, hogy egyre több idő telik el az eljegyzéstől az esküvőig, sok
Az Európai Unióban egyelőre nem lesz elérhető a Threads, a Meta Instagramhoz kapcsolódó mikroblog-szolgáltatása, melyet a Twitter riválisának szánnak - jelentette be szerdán a közösségi platform.
A magyar méhészek egyre rosszabb helyzetén a jelenlegi támogatási programoknál jobban segítene, ha az állam képes lenne megszüntetni a főként külföldi mézhamisítást – mondta Somogyi Gyula, a Nagykanizsa és Környéke Méhész Egyesület elnöke.
Megszületett a világ első olyan energiaitala, amelyet teljes egészében az A.I. (Artificial Intelligence, azaz Mesterséges Intelligencia) fejlesztett a HELL ENERGY-vel. Az új íz minden elemét, szigorúan megválogatott összetevőit, dizájnját és marketing eszközeit is az A.I. tervezte, és meg is kóstolta.A világhálón fellelhető hihetetlenül nagy mennyi
Az idei évi gazdasági növekedésre adott 1 százalékos prognózisukat fenntartják az MBH Bank elemzői, míg a következő években már gyorsuló, 4 százalék feletti növekedésre számítanak. Pozitív fordulatot várnak a fogyasztásban is, amit támogat, hogy az év második felében a visszaeső infláció miatt a reálbérek újra növekedést mutathatnak. A szakemberek
Számos érdekességet tartalmaz az amerikai Fed most kiadott jegyzőkönyve, amely szerint egyes tisztviselők támogatták volna az irányadó kamat további emelését, végül azonban a jegybank szinten tartotta a rátát. A Fed úgy véli, hogy az infláció alakulását és a GDP növekedését is komoly kockázatok övezik. Az alapforgatókönyv az enyhe recesszió.
Új helyi építési szabályzaton dolgozik a budakalászi önkormányzat. Vannak olyan javaslatok, amelyek több mint 37 hektárral csökkentenék az eddig beépítésre szánt területeket – tájékoztatta az InfoRádiót a polgármesteri kabinetvezető, Péterffy Gábor.
A GLS Hungary bejelentette, hogy a piaci visszajelzésekre reagálva módosítja szabályzatát és a sikeres tesztidőszakot követően 2023. július 3-tól a GLS Automatákban 5 munkanap helyett 7 naptári napban határozza meg a tárolási időt. Így a kéréseknek megfelelően a címzettek már hétvégén és ünnepnapokon is kapnak emlékeztető értesítést a csomagautomat
A friss júniusi újautó eladási adatok alapján majd 10500 autót adtak el a múlt hónapban, ami közel 1000 darabos növekedést mutat az egy évvel korábbihoz képest. Ebben a hónapban nagyot ment a Skoda, hiszen 1277 darabos eladása elég volt, hogy megelőzze a Toyotát és az aranyéremhez is, de az első hat hónap adatai alapján így is toronymagasan vezet a
Töretlen lendülettel próbálkoznak korunk virtuális zsebtolvajai, az internetes csalók. Lassan nincs olyan ember Magyarországon, aki közvetlen környezetében ne találkozott volna e-mailből, SMS-ből, vagy telefonhívásból induló átverési kísérlettel. A módszerek jellemzően az emberek hiszékenységére és figyelmetlenségére építenek, így a nyári időszakba
A helyi gazdaság fejlesztésére több mint 2,5 milliárd forintot nyert el négy Bács-Kiskun vármegyei település az európai uniós Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) Plusz keretéből - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-t.
Az utóbbi évek eseményei felértékelték a logisztika szerepét. Az egymást követő áruhiányok, ellátási nehézségek közepette tapasztalhattuk, hogy milyen nagy jelentőséggel bír ez a szakma, és azt is, hogy milyen sok más ágazattal van összefüggésben.
A tavalyi második negyedéves, csúcsnak számító 25 százalékos éves nominális áremelkedés 2023 első negyedévére 8,6 százalékra mérséklődött a lakáspiacon a KSH friss adatai szerint.
Spanyolországban májusban a vártnál kevésbé csökkent az ipari termelés - derült ki a spanyol statisztikai hivatal, az INE (Instituto Nacional de Estadística) szerdán közzétett adataiból.
A jövő évi ötkarikás játékokon új életet kap a hulladék, még pedig a műanyag székekben. Ezzel igyekeznek a szervezők népszerűsíteni a fenntarthatóságot és felhívják a figyelmet az újrahasznosításra.
Az építőipar szerződésállománya országosan 28 százalékkal, míg Budapesten mintegy 15 százalékkal lett kisebb éves szinten, ezáltal legtovább a fővárosban fog kitartani olyan mértékben a piaci megrendelés, mint amire a szakma vágyakozik - mondta az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) elnöke szerdán Budapesten.
Sandra Bullock, Lady Gaga, Gwyneth Paltrow, Bruce Willis vagy Jennifer Anniston. Tudod, hogy mi a közös bennük? Nemcsak az, hogy híres színészek, hanem az is, hogy két casting között, mindannyian pincér munkával kezdték pályafutásukat. Ha arra nincs is receptünk, hogyan juthatsz el a vendéglátásból a hollywoodi vörös szőnyegig, abban viszont segíth
A gazdasági növekedés üteme 2024-től tartósan meghaladhatja a 4 százalékot, az infláció az idei második fél év során jelentősen csökkenhet - mondták az MBH Bank szakértői szerdán, a hitelintézet budapesti sajtóeseményén.
Összművészeti fesztivált rendez 2023. augusztus 24. és 26. között a Kiscelli Múzeum alatti lugasos, kerti részen a Kiscelli Oktatási és Kulturális Központ. A Kiscelli Múzeum alatti parkos erdővel körülvett helyszínen minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelő programot. Kiscelli Feszt programok A rendezvény három napon keresztül vá
Szerves hulladékunkat millióféleképpen kezelhetjük, gyűjthetjük otthon beltéri komposztálóban, kerti edényben vagy városi komposztálópontokon. Bármelyiket választjuk, hozzájárulunk a természet egészségesebb körforgásához. A hatékony feldolgozásban új szintet hozhat az uniós szabályozás, amely szerint hazánkban is kötelező lesz a biohulladék elkülön
A méhek élete azon múlik, hogy sikerül-e nektárt gyűjteniük. Ehhez tudniuk kell, melyik virágokat érdemes meglátogatni, és ennek a döntésnek a meghozása nem is olyan egyszerű. Sok apró jelet kell figyelembe venniük, melyből meg tudják állapítani a virág korát, és hogy korábban járt-e már ott más nektárgyűjtő rovar.
Együttműködési megállapodás született a Debreceni Egyetem (DE) és a BMW Group Gyár Debrecen vezetői között. A megállapodás célja a szakemberek képzése és a kutatás-fejlesztés támogatása, amelyet az egyetem Learning Centerében írtak alá kedden. Az aláírást követően Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója, Kossa Györ
A Toyota Kutatási Intézete új, mesterséges intelligencia által támogatott technológiát mutatott be a járműtervezésre. Az új technológia kiterjesztett mérnöki képességgel vértezi fel a tervezőket, azáltal, hogy beépíti a mérnöki korlátokat a generatív mesterséges intelligencia modellekbe.A Toyota Research Institute (TRI) bemutatott egy generatív mes
Kertünkben gyümölcsfákon, körtén is, hernyófészkeket találtam. Milyen kártevők élnek szövedékben fák lombján? A medvelepkét és annak hernyóit ismerem, ezek nem voltak szőrösek. Hogyan védekezhetünk ellene?
Az utolsó pillanatban, de csak megjelent az a jogszabály, ami lehetővé teszi, hogy júliustól külön nyilatkozat nélkül havi 40 ezer forintot ingyen felvehessen bankkártyával a boltok kasszáinál. Ezzel jogi akadály nem maradt, már csak az áruházaktól függ, hogy lehetővé teszik-e ezt a vevőiknek - írj a Bank360.hu.
Az autonóm vezetési technológia nagymértékben támaszkodik az érzékelőkre, amelyek adatgyűjtéssel segítenek a jármű biztonságos navigálásában. De mi történik, ha egy érzékelőn olyan karcolások keletkeznek, amelyek csökkentik a teljesítményét? A Koreai Kémiai Technológiai Kutatóintézet tudósai olyan forradalmi öngyógyító lencseanyagot dolgoztak ki, a
Megtört az elmúlt évekre jellemző nyaralópiaci lendület az idén: az év első öt hónapjában a forgalom 40 százalékkal szerényebb volumenű volt az előző év azonos időszakához képest - közölte az Otthon Centrum (OC) szerdán az MTI-vel.
Vietnamban két, az Egyesült Államokkal közösen kifejlesztett, a sertések afrikai sertéspestis (ASP) megbetegedése elleni védőoltása vár jóváhagyásra – közölték globális állat-egészségügyi tisztviselők.