Májusban a várakozásokkal ellentétben csökkent a német ipari termelés az előző havihoz képest a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált kimutatása szerint.
Az elmúlt két nap meredek esése után ma már nem az a kérdés, hogy a 380-as szint lesz-e a következő meghatározó tartomány a forint számára, hanem az, hogy innen esik-e még tovább a magyar deviza. Reggel egyelőre erősödéssel kezd a forint az inflációs adat megjelenése után, de még így is 384 körül jár.
A tegnapi jelentősebb esés után ma már inkább a megnyugvás jelei látszanak a magyar tőzsdén, csupán mérsékelt esésben van a BUX index, a hazai blue chipek pedig vegyesen teljesítenek.
A hét korábbi részében alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután ismét előtérbe kerültek a további kamatemelésekkel kapcsolatos várakozások, első körben a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve után, majd tegnap erre még rátett egy lapáttal, hogy az USA-ból meglepően erős munkaerőpiaci érkezett, ami szintén arra utal, hogy a jegybank előtt leh
Újabb vita alakult ki Zoran Milanovic horvát államfő és Andrej Plenkovic kormányfő között a Katonai Nemzetbiztonsági Hírszerző Ügynökség (VSOA) vezetőjének kinevezése miatt.
A hét korábbi részében alaposan elromlott a hangulat a tőzsdéken, miután ismét előtérbe kerültek a további kamatemelésekkel kapcsolatos várakozások, első körben a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve után, majd tegnap erre még rátett egy lapáttal, hogy az USA-ból meglepően erős munkaerőpiaci érkezett, ami szintén arra utal, hogy a jegybank előtt leh
Csütörtökön jóváhagyta az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerfelügyelet (FDA) a Leqembi nevű Alzheimer-kór elleni gyógyszer alkalmazását. Azonban aggályok merültek föl a gyógyszer biztonságával kapcsolatban.
Mérgező vegyületeket találtak az Egyesült Államokban a csapvizek egész országra kiterjedő vizsgálata során - egy erről szóló kormányzati kutatási összefoglaló jelent meg.
A Ford Fiesta utolsó példányait pénteken gyártják le a Ford kölni üzemében, ezzel lezárul egy korszak az ikonikus modell számára, amelyből 1976 óta 20 millió darabot gyártottak világszerte. A lépés a Ford stratégiaváltásával áll összhangban, mivel közel 2 milliárd eurót tervez befektetni kölni üzemébe, hogy átálljon a várhatóan még az idén piacra k
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Körzeti vételkörzetű kereskedelmi rádiót működtethet decembertől a kecskeméti 96,5 MHz rádiós frekvenciapályázat nyertese - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa csütörtökön az MTI-vel.
Péntek reggel is folytatódott a forint vesszőfutása, már 390 közelében jár az euró jegyzése, így néhány nap alatt 4 százalékkal értékelődött le a magyar deviza.
Honduras nemzeti madarával, két sárgaszárnyú arával gazdagodott a debreceni állatkert, a papagájok a csehországi Ostrava állatkertjéből érkeztek a Nagyerdőbe - közölte az intézmény igazgatója az MTI-vel csütörtökön.
Májushoz képest 0,3 százalékkal emelkedett, az egy évvel korábbit pedig 20,1 százalékkal haladta meg a fogyasztói árak átlagos szintje 2023. júniusban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 20,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – adta hírül a KSH.
Jövőre változni fog az állami lakástámogatási rendszer, ami a lakáspiaci folyamatokra is hatással lesz. A csokos támogatások és a babaváró hitel átalakítása miatt a jogosultak egy része még idén extra keresletet hozhat a lakáspiacra.
Igaz történeten alapul az Eric Cantona főszereplésével készült francia minisorozat, az Embertelen erőforrások (Derapages). Alain Delambre 25 évig HR volt vezető, de a kora miatt (50 év feletti) egy leépítéskor kirúgják a munkahelyéről. Ez után hat évig alkalmi munkákból él, és minden kezd összeomlani körülötte, amikor váratlan lehetőséget kap.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) világpiaci árindexe júniusban több mint két éve a legalacsonyabb szintre csökkent, a cukor, a növényi olajok, a gabonafélék és a tejtermékek árának csökkenése miatt. A globálisan forgalmazott élelmiszerárukat nyomon követő index júniusi átlaga 122,3 pont volt, szemben az előző havi felülvizsgá
A várakozásoknak megfelelően 20,1 százalékra mérséklődött az infláció júniusban az áprilisi 21,5 százalékról, amihez a ruházkodási, egyéb cikkek, üzemanyagok és szolgáltatói árakon kívül szinte minden tényező hozzájárult.
A Tesla közel 500 dolláros készpénzes bónuszt kínál Kínában a legkelendőbb elektromos járműveinek új vásárlóinak, ha egy meglévő tulajdonostól kapnak ajánlást, ezzel fokozva az árháborút a világ legnagyobb elektromos járműpiacán.
Június közepén elfogadta az Országgyűlés a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényt, a munkaerőközvetítők és a jogászok azonban még ma is arról vitáznak, hogy milyen hatásokkal jár az új szabályozás. Van, aki szerint szigorítás a korábbiakhoz képest, és van, aki szerint számos esetben lazítás és könnyítés lesz, ráadásul ez egy
Az infláció ugyan júniusban tovább lassult, ám annak éves mértéke még mindig 2-essel kezdődik, a 20,1 százalékos ráta megegyezik a kilenc hónappal korábbival. Bár az élelmiszerárak éves drágulása 30 százalék alá csökkent, a 29,3 százalékos érték itt sem ad okot örömre. Az meg pláne, hogy semmivel sem kerültünk közelebb ahhoz, hogy átadjuk más EU-s
A vízzel való takarékoskodásra szólították fel a lakosságot a thaiföldi Ko Szamuj szigetén, ahol a szárazság okozta vízhiányt az idegenforgalom megnövekedett vízigénye is súlyosbítja - írta hétfőn a The Guardian online kiadása.
Az Egyesült Királyságban 79 046 autót gyártottak májusban, 26,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál és ezzel már a negyedik egymást követő hónapja jegyeztek fel éves szintű növekedést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára felkerült statisztikából.
2023. július 4-én az Országgyűlés elfogadta A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló törvényt (Módosítás), melynek lényegesebb pontjait az alábbiakban foglaltuk össze – írta meg csütörtöki elemzésében a KPMG.
Az emberek tíz legnagyobb félelme közül hat köthető a visszaélésekhez. Ezek a félelmek már megközelítették, sok esetben meg is előztek olyan “hétköznapi” félelmeket, mint például a közlekedési baleset, vagy a betöréstől való félelem. Az OTP Bank által végzett felmérés eredményei azt mutatják, hogy jobban aggódunk a pénzügyeink miatt, mint az életün
Meg nem történt ügyletek után akart több mint 25 millió forint áfát visszaigényelni az a vállalkozás, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőriztek. Így került képbe egy látszólag kriptovaluta-portfóliókat kezelő cég.
Az Európai Unió országai fontolóra veszik a befagyasztott orosz vagyon felhasználását Ukrajna újjáépítésének támogatására - közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök a Reuters tudósítása szerint.
Az emberek tíz legnagyobb félelme közül hat köthető a visszaélésekhez. Ezek a félelmek már megközelítették, sok esetben meg is előztek olyan “hétköznapi” félelmeket, mint például a közlekedési baleset, vagy a betöréstől való félelem. Az OTP Bank által végzett felmérés eredményei azt mutatják, hogy jobban aggódunk a pénzügyeink miatt, mint az életün
Az MNB inflációs alapmutatói is további csökkenést mutatnak júniust illetően – derül ki a jegybank pénteki beszámolójából. A KSH által közölt inflációs adat 20,1 százalékra esett, illetve két év után az élelmiszerek ára csökkent havi bázison.
Noha évtizedes távon a mesterséges intelligencia által vezérelt rendszerek a feladatok kétharmadát automatizáltan fogják megoldani, egyelőre az élő munkaerő meghatározó szerepet játszik az ügyfélszolgálati piacon. Magyarországon – az országban működő szolgáltató központok (SSC-k) érintett alkalmazottaival együtt – mintegy 60 ezer operátor dolgozik
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényt, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter korábban védelmi költségvetésnek nevezett.
Elfogadta az Országgyűlés pénteken a Magyarország 2024-es központi költségvetéséről szóló törvényt - írja az MTI. A parlament 121 igen és 44 nem szavazattal hagyta jóvá a jogszabályt.
Az elmúlt évben is sikeresen támogatta a gazdaságfejlesztési célok elérését a Start Garancia Zrt. A 100%-os állami tulajdonú társaság több mint 2,3 milliárd forint adózott eredménnyel és 111 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2022-es üzleti évet.