Az elhúzódó kánikula Horvátországban rekordszintű kagylópusztulást okozott, a kagylótenyésztők szerint a pusztulás oka a majdnem 30 fokra felmelegedett tenger.
Több mint 4 milliárd forintra nőtt az Ötöslottó várható főnyereménye, miután 21 hete nem született telitalálatos szelvény. Amennyiben a szombati sorsoláson valaki egyedüliként eltalálja mind az öt nyerőszámot, minden idők ötödik legnagyobb főnyereménye talál gazdára.
Augusztus 1-jétől Bruno van Pottelsberghe veszi át a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját. A brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,88 pontos emelkedéssel, 74 052,03 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest alig változott.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén. A Fed közleménye szerint a célsávot 5,25-5,50 százalékon hagyta, immár a nyolcadik egymást követő alkalommal. A Federal Reserve a dönté
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán aláírta a külföldi adósság törlesztésének augusztus 1-től október 1-ig történő felfüggesztését lehetővé tévő határozatot. Ukrajna a hónap elején jelentette be egy megállapodás előkészítését a kötvénytulajdonosok egy csoportjával közel 20 milliárd dolláros külföldi adósság törlesztésének az átütemezéséről. Ma
A mémcoinok az elmúlt években szerves részévé váltak a kriptovaluta-világnak, 2021 óta számos, több milliárd dolláros projekt került piacra egy hirtelen eseménynek vagy hírességnek a hatására. Köszönhetően a Solana és a Base költséghatékonyságának és gyorsaságának, pillanatok alatt eláraszthatjuk a piacot saját mémcoinunkkal, ahogyan az 2024 tavasz
Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót csütörtök reggel hét órakor 394,06 forinton jegyezték a szerda este hat órai 394,13 forint után. A dollár jegyzése 363,95 forintra csökkent 364,44-ről, a svájci franké pedig 414,95 forintra eme
Az ügyfelek visszajelzéseit figyelembe véve az MVM 2024. augusztus 1-jétől automatikusan módosítja és minden napra rögzíti a rezsicsökkentett árú kedvezményes földgázmennyiséget a diktáláson alapuló és hőmérsékletfüggő havi számlázás, illetve az éves leolvasást követő elszámolások esetében. Így a tényhőmérséklettől független, előre rögzített értéke
Rekordszintre drágult az arany a második negyedévben, a magas árak erős kereslettel párosulnak világszerte – közölte Conclude Befektetési Zrt. Összesítésük alapján a kereslet Ázsiában összpontosul. Kína és India vásárolja ugyanis a nyugaton eladóvá vált befektetési aranyat, miközben Európa jórészt a pénzszűkét fedezi az aranyeladással. A forgalmat
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke 49,2 pont lett, ami csökkenést jelent - közölte az Üzleti Jelentések a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Milyen áfaszabályokat tartson szem előtt a viszonteladó a különbözeti adózás során? Miben rejlik a különbözeti áfa mint speciális jogállás lényege? Mikor nem élhet az adóalany a különbözeti adózással? Gyüre Ferenc adótanácsadót hallhatják.
Főként esést láthattunk ma reggel Ázsiában, ezt követően pedig Európában is mínuszban indul a nap a tőzsdéken. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma idehaza a külkereskedelmi adatok második becslését közli a KSH még májusból, majd a Bank of England tart kamatdöntő ülést. Eközben pedig újabb fontos munkaerőpiaci adatok is érkeznek az USA-ból.
Cynthia Lummis szenátor törvényjavaslatot terjesztett elő, amely szerint az Egyesült Államok kormányának 1 millió Bitcoint kellene vásárolnia, ami jelenleg több mint 68 milliárd dollárt ér. Lummis úgy véli, hogy a Bitcoin stratégiai tartalékként stabilizálná a dollár értékét és ellensúlyozná az inflációt. Lummis szenátor bejelentése Cynthia Lummis
Megállt az utasforgalom növekedése a Wizz Airnél az április-júniusi negyedévben, közel annyi utast szállított a légitársaság, mint egy évvel korábban - derül ki a ma reggel közzétett gyorsjelentésből. Mindeközben a Pratt & Whitney hajtóművek átvizsgálása miatti gépleállások jelentős pluszköltségeket rónak a társaságra, és a devizaárfolyamok változá
Új államtitkárokkal erősít a Kulturális és Innovációs Minisztérium augusztus elsejétől: Hankó Balázs miniszter javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök Koncz Zsófia országgyűlési képviselőt családokért felelős államtitkárnak nevezte ki - közölte a tárca.
A kínzó csapadékhiány csak a záporokkal-zivatarokkal érintett körzetekben csökkent, az egész országot érintő eső ismét elmaradt. A napsugárzás erőssége miatt tovább folytatódik a növényeken a napégés, mert alig csökkent a légköri aszály. A jelenlegi időjárási helyzet a rovarkártevőknek kedvez, a betegségek terjedése alig változott július végén.
A Scoutlabs csapata, amely korábban Smapp Labs-ként működött, terjeszkedik. A cég okos rovarcsapdája egy új stratégia mentén Kaliforniától Floridáig megtalálható az Usa piacán.
A svédek, a lengyelek után most éppen a csehekkel kerülünk konfliktusba. Az ok, hogy Magyarország váratlanul kibővítette a munkavállalást külföldi állampolgárok számára megkönnyítő ún. "Nemzeti Kártya" programjában részt vevő, kedvezményezett országok körét hattal, közöttük Oroszországgal és Fehéroroszországgal.
„A HR vezető nem „csupán” egy vezető, a HR vezető személyében a vállalat értékeit is megtestesíti ” – hangsúlyozza Dr. Tatár-Kiss Klára, a Citi CHRO-ja. Jelenleg a Citi-ben globális modellváltás zajlik, ezzel együtt pedig kultúraváltás is történik, amiben a HR-nek kiemelt szerepe van. 10 éve dolgozik a Citinél különböző HR vezetői pozíciókban, jele
A DC Studios és a Warner Bros. Animation által gyártott, decemberben debütáló animációs sorozat lesz az első cím, amely elindítja James Gunn és Peter Safran áltam megálmodott az új DC univerzumot. A hét részesre tervezett animációs decemberben indul a Maxon.A CREATURE COMMANDOS egy bebörtönzött szörnyekből álló titkos csapat kalandjait mutatja be,
A munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak, a dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem kereső vagy a rendelkezésre állás kritériumát nem teljesítő inaktívak együttes létszáma 27 ezerrel nőtt egy év alatt.
Gyengüléssel kezdi a csütörtököt a forint, egy euró 394 forint 60 fillérbe kerül. A dollár kissé erősödik a tegnapi amerikai kamatdöntés után, de az EUR/USD jegyzésében nincs nagy elmozdulás. Tegnap a Fed nem változtatta meg az irányadó kamatot, de a kommunikációban megkezdődött a szeptemberi vágás óvatos előkészítése.
A NASDAQ-on jegyzett Nvidia (NVDA), amelyet a Goldman Sachs a világ legfontosabb részvényeként harangozott be idénre, várhatóan jelentősebb árfolyammozgásokon fog átesni a közeljövőben, mint a kriptopiacot vezető bitcoin és ether. A Fintel adatszolgáltató jelentése alapján az NVDA 30 napos opciós implikált volatilitása növekedett, ezáltal az elköve
Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki Gál Gábort, 2024. október 1-jei hatállyal - közölte a GVH.
Eltelt az évből hét hónap, és bár kockázatok vannak bőven, hiszen Ukrajnában háború van, a novemberi amerikai elnökválasztás kimenetele is bizonytalan, és nem egyértelmű, hogy világszerte sikerült-e legyőzni a magas inflációt, a tőkepiaci hangulat idén kifejezetten jó. Kakaó, bitcoin, arany, narancslé, argentin, török és magyar részvények, ezek az
A magyar gazdaság szerkezetét sokszor jellemzik a duális jelzővel, amely arra utal, hogy a külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, főként multinacionális cégek adják a gazdaság teljesítményének jelentős részét. Ebben az elemzésben azt járom körül, hogy általánosságban melyek a legfőbb különbségek a hazai és a külföldi tulajdonú cégek között, a k
Az egyenleg 218 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. Áprilishoz viszonyítva az export kiigazított volumene 3,1 százalékkal csökkent, míg az importé 1,6 százalékkal nőtt.
Gyengül csütörtökön a forint, egy euró 396 forintba kerül. A dollár erősödik a tegnapi amerikai kamatdöntés után, ez nem tesz jót a forintnak. Tegnap a Fed nem változtatta meg az irányadó kamatot, de a kommunikációban megkezdődött a szeptemberi vágás óvatos előkészítése. Ma szintén fontos amerikai adatok jönnek.
Felülmúlták az elemzői várakozásokat a Danone második negyedéves és első féléves eredményei, amelyeket a francia élelmiszeripari konszern szerdán tett közzé jelentésében. A Danone második negyedéves bevétele éves szinten 4,1 százalékkal, 6,938 milliárd euróra csökkent. Ugyanakkor összehasonlítható alapon a társaság bevétele éves összevetésben 4,0 s
Bruno van Pottelsberghe veszi át 2024. augusztus 1-jétől a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját. A brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól. A Magyar Közlönyben megjelent a Bruno van Pottelsberghe rektori megbízásáról szóló köztársaság
Szomorúan néznek ki a kertek. Kókadtan lógnak a szomjazó fák, kanalasodnak a zöldségek levelei, sárgán hullik a meggyfák lombja és napégette almák borítják a fák alját. A strapabírónak megismert kedves orgonát is elcsúfították és legyengítették a Nap káros sugarai (baloldali fotó). Az OMSZ előrejelzése szerint az elkövetkező 10 nap is ilyen forró é
Rajna Gábort, a K&H eddigi vállalati divízióvezetőjét nevezték ki 2024. augusztus 1-jei hatállyal a Raiffeisen Bank lakossági bankolásért felelős vezérigazgató-helyettesévé, miután Ralf Cymanek néhány hónappal ezelőtt távozott a hitelintézettől.