Több mint 4 milliárd forintra nőtt az Ötöslottó várható főnyereménye, miután 21 hete nem született telitalálatos szelvény. Amennyiben a szombati sorsoláson valaki egyedüliként eltalálja mind az öt nyerőszámot, minden idők ötödik legnagyobb főnyereménye talál gazdára.
Az utóbbi évek sikertelensége ellenére a Manchester United még mindig a világ egyik legnagyobb és legértékesebb futballbrandje és az angol labdarúgás egyik legsikeresebb csapata. A klub régóta nyitott a kriptovaluták és a blokklánc-technológia felé, amit szponzorációk, partnerségek, fan tokenek és fizetési megoldások jellemeznek. Ezt emeli még maga
Idén csütörtökre esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása idén augusztus 1-jén lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, valamint elnyelni.
A második negyedévben 0,2%-kal visszaesett a magyar gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest, aminek egyik fontos oka a külpiacok gyengélkedése miatti szerény exportteljesítmény. Az azonban nem igaz, hogy a kiábrándító GDP-adatért kizárólag a kivitel lenne a felelős.
A győri Széchenyi István Egyetem szeptemberben induló önköltséges képzéseire még nem késő jelentkezni azoknak, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel az általános felvételi eljárásban, vagy idén nem is próbáltak bejutni a felsőoktatásba. A pótfelvételi keretei között augusztus 7. éjfélig van lehetőség beadni a jelentkezést.
Júniusban több mint 1,5 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami új rekordot jelent a hónapra a budapesti repülőtér történetében. Ezzel az első félév teljes forgalma elérte a 7,9 milliót, közel 7 százalékkal túlszárnyalva a járvány előtti rekordév, 2019 első félévét. Az utasforgalomnál még látványosabb a teherforgalom növe
A várakozásokat érdemben meghaladóan 249 ezer fő volt az új munkanélküli segélykérelmek száma. A nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak termelékenysége pedig 2,3%-kal nőtt az előző negyedévhez képest.
A befektetőknek hosszú hónapokon keresztül nem igazán kellett túlgondolniuk, hogy mivel keressenek pénzt. Az elmúlt 1-1,5 évben az olyan nagy technológiai részvények, mint az Nvidia vagy a Microsoft, ledominálták a piacot, nem kis részben az AI-boom körüli felhajtásnak köszönhetően. Az elmúlt egy hónap azonban jelentős fordulatot, és a piaci dinami
Az első negyedévben is folytatódott a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések számának, illetve az általuk okozott kárértéknek a növekedése: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint március végéig összesen 16 milliárd forintos kárt okoztak a csalók, ami több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. Biztató ugyan
A munkavállalók át- és továbbképzése számos HR-beszélgetés előterében áll és minden bizonnyal jelentős beruházásokat igényelnek majd a cégektől az elkövetkező években. Bár mindig is fontos volt, hogy lépést tartsunk a változó idővel, iparágtól függetlenül mindenkit érint a technológia gyors fellendülése, ez pedig rávilágított az átképzési programok
Több mint 260 ezer telefonos érdeklődést regisztrált júliusban az ingatlan.com, ami havi összevetésben 13, éves szinten pedig 10 százalékos növekedést jelent.
A kárenyhítési hozzájárulás-fizetési kötelezettség összegéről a Magyar Államkincstár (Kincstár) határozatban döntött és 2024. július végén megkezdte a határozatok kiküldését a kockázatközösségi tagságra kötelezett, illetve a kockázatkezelési tagságot önkéntesen választó mintegy 74 ezer mezőgazdasági termelő részére. A fizetési kötelezettségről szól
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán aláírta a külföldi adósság törlesztésének augusztus 1-jétől október 1-jéig történő felfüggesztését lehetővé tévő határozatot.
25 bzispontra csökkentette a lazítás ütemét a cseh központi bank, és jelezte, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a gazdasági helyzetet és szükség esetén további lépéseket tesz.
A becslések szerint évente akár 60-80 milliárd forint bevétele lehet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek - írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknál kevésbé nőtt a foglalkoztatottak száma júliusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Az Egyesült Államokban az elemzői várakozásoknál kevésbé nőtt a foglalkoztatottak száma júliusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Azonnal értesíteniük kell a juh- és kecsketartóknak az állatorvosokat és az állategészségügyi hatóságot, ha az állományaikban a kiskérődzők pestisére (peste des petits ruminants, ppr) utaló jeleket látnak - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján csütörtökön közzétett felhívásban.
Az Európai Bizottság kapcsolatba lépett az orosz és fehérorosz állampolgárok könnyített bevándorlási lehetősége miatt a magyar hatóságokkal miután a balti államok, Lengyelország és Finnország is panasszal élt a rendszer miatt. Az Európai Néppárt pedig azzal gyanúsította a kormányt, hogy kémeket szabadít az EU-ra. Azonban rengeteg a tévhit a Nemzeti
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX júliusban is folytatta az előző hónapokban látott emelkedést: a mutató 74 051 ponton zárt, amely 2,7 százalékos növekedést jelent a júniushoz képest, és amely egyúttal újabb rekord a havi záróértékeket tekintve. Az azonnali részvénypiac forgalma 226 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 9,
A World Gold Council 2024 második negyedévi jelentése kiemeli az arany iránti kereslet éves növekedését, amely a legmagasabb második negyedévi keresletet jelenti 2000 óta. Ez a növekedés a központi banki vásárlásoknak és az OTC befektetéseknek köszönhető, miközben a technológiai szektor kereslete is 11%-kal emelkedett. Rekord aranykereslet 2024 más
A Malinacasino online kínálatában is megtalálható egyedi élő fogadás lehetővé teszi, hogy egy folyamatban lévő sportesemény végkimenetelére tippeljünk. Ez a piac rövid idő alatt megtalálta a népszerűség felé vezető utat. A sportfogadók szeretnek adatokon és információn alapuló tippeket elhelyezni.
Áprilisban az élelmiszerek, italok, dohány árufőcsoportban a behozatal 289,3 milliárd forintot, míg a kivitel 390,3 milliárd forintot tett ki folyó áron. Az egyenleg így 100,7 milliárd forint volt áprilisban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Külkereskedelmi termékforgalmi gyorstájékoztatójából.
Az országban egyedüli felsőfokú, diplomával elismert képzésre augusztus 15-ig várják a pálinkás szakemberek és a pálinkakészítés iránt érdeklődők jelentkezését.
Júliusban is folytatta a menetelést a magyar tőzsde. A BUX új történelmi csúcson zárta a hónapot, a legnépszerűbb részvényeknek az OTP, a Richter és a Mol bizonyultak az év 7. hónapjában, míg a brókercégek közül a a Wood & Company, az ERSTE és a Concorde emelkedett ki.
A varsói felkelés kitörésének 80. évfordulója alkalmából a National Geographic csatorna a Varsói Felkelés Múzeumával együttműködve három rövidfilmet készített, amelyeket 2024. augusztus 1-jén láthatnak először a nézők. Az archív források és a történészek tudása lehetővé tette, hogy a 80 évvel ezelőtti események innovatív módon jelenjenek meg a képe
Az Apraemio projekt középpontjában a Green Gold System Europe SARL (“GGS”) bányacég Maliban található aranylelőhelyei állnak, amelyeken folyamat fúrási és kutatási programok zajlanak annak érdekében, hogy a földben rejlő nemesfémkészlet minél nagyobb részét a felszínre tudják hozni. Az aranyfedezetű $APRA tokenek lehetőséget adnak a befektetőknek,
A gyógyszerek káros mellékhatásai sokszor hozzák a frászt az emberekre, ám kevesebb szó esik a hasznos mellékhatásokról, amelyekből akad egy-kettő a súlycsökkentő készítmények esetén.
Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese, a közlekedésért és kommunikációért felelős miniszter a 4iG Csoport elnökével tárgyalt Budapesten. Aleksandar Nikoloski és Jászai Gellért a 4iG Csoport észak-macedón távközlési piacralépési lehetőségéről folytatott megbeszélést - közölte a 4iG.
Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese, a közlekedésért és kommunikációért felelős miniszter a 4iG Csoport elnökével tárgyalt Budapesten. Aleksandar Nikoloski és Jászai Gellért a 4iG Csoport észak-macedón távközlési piacralépési lehetőségéről folytatott megbeszélést - közölte a 4iG.