Sikeres Series B finanszírozási kört zárt a Leanpay. A digitális részletfizetési megoldásokat (BNPL) nyújtó fintech 10 millió eurót vont be, amelyet tevékenysége bővítésére és pozíciója erősítésére kíván fordítani Közép- és Kelet-Európában. A tranzakciót a délkelet-európai térségre fókuszáló bolgár BlackPeak Capital vezette. A finanszírozási kör ré
Hagyományosan a nyár számít az e-kereskedelem leggyengébb időszakának, de a néhány éve még drasztikus szezonális különbségek egyre inkább kisimulnak, vagyis egész évben szívesen rendelünk online – és egyre inkább csomagautomatákba.
A HungaroMet figyelmeztetést adott ki, ma még csak jellemzően a Dunántúl északi és nyugati részein fordulhatnak elő zivatarok, de éjszaka nyugat felől újabb hullámban érkezhetnek, pénteken napközben már a keleti tájakon is kialakulhat zivatar.
Hamarosan megszűnik az Antenna Hungária által üzemeltetett Mindig TV Prémium nevű digitális földfelszíni tévés szolgáltatás előre fizetett (úgynevezett prepaid vagy más néven feltöltőkártyás) használatának lehetősége – értesült a Media1.hu.
2024. augusztus 5-től megszűnik a távolsági kiegészítő jegy az emelt szintű szolgáltatást nyújtó Volánbusz-járatokon, ezzel egyidejűleg a társaság új, fakultatív helyfoglalási rendszert vezet be. A helyjegy a MÁV appban – ahol mostantól már minden buszjáratra váltható menetjegy is – és a jegy.mav.hu felületén is megvásárolható, a pénztárak és a MÁV
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kiemelkedő eseménye, a PanyolaFeszt már 2024. augusztus 1-től indul, ahol kiváló helyi termékek és megannyi színes program varázsolja élvezetessé a több napos eseményt. A „Nulladik” napon – augusztus 1-én, csütörtökön – az Uránia Nemzeti Filmszínház országjáró programja keretében, A Tölgy, az erdő szíve című ingyenes
Ügydöntő szavazást tartanak a rövidtávú lakáskiadásról, az Airbnb-ről szeptemberben Budapest VI. kerületében – közölte a terézvárosi önkormányzat csütörtökön az MTI-vel.
Együttműködési megállapodásokat kötött a BYD és az Uber, hogy segítsék az elektromos közlekedés térnyerését világszerte - közölte a BYD szerdán az MTI-vel.
Az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős alelnöke a magyar és a szlovák külügyminiszternek levélben írta meg az álláspontját a Lukoil-ügyben, a levél fontosabb megállapításait gyakorlatilag megerősítette az uniós bizottság illetékes szóvivője a testület szokásos napi brüsszueli sajtótótájékoztatóján csütörtökön.
A Circle USD Coin (USDC) kereskedési volumene és piaci kapitalizációja júliusban jelentősen megugrott, amihez nagyban hozzájárult az új európai, digitális eszközökre vonatkozó szabályozási keretrendszer is. A CCData július 31-i elemzése szerint az USDC kereskedése a centralizált tőzsdéken július 25-ig elérte a 135 milliárd dollárt, piaci kapitalizá
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 500,34 pontos, 0,68 százalékos csökkenéssel, 73 550,81 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára csökkent az előző napi záráshoz képest.
A Duna House Cégcsoport becslése szerint 2024 júliusában országosan 11 538 lakóingatlan cserélt tulajdonost, és 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Július óta kiskérődzők pestise (Ppr) járvány terjed Görögországban és Romániában. A juhokat és kecskéket érintő, rendkívül fertőző Ppr megjelenése súlyos gazdasági károkat okoz. A vírus behurcolásának megakadályozása érdekében további intézkedésig Romániából nem érkezhetnek kiskérődző szállítmányok Magyarországra, és a magyar országos főállatorvos
Az iroda szinte minden vállalat életében központi szerepet tölt be, hiszen ez a mindennapi munkavégzés helyszíne. Bár a távmunka terjedésével egyre többen kételkednek ezek relevanciájában, a folyamatosan épülő új opciók egyáltalán nem ezt sejtetik.
Az Európai Bizottság előzetesen arra a következtetésre jutott, hogy az Ukrajnán át érkező Lukoil-szállítások ügyében nem tűnik indokoltnak a sürgős konzultáció, mivel jelenleg nincs jele az ellátás biztonságát érintő közvetlen kockázatoknak - jelentette ki az uniós bizottság illetékes szóvivője a testület szokásos napi brüsszueli sajtótótájékoztató
Hazánk egyik legeredményesebb fiatal gyorsasági motorversenyzője, Számadó Máté és az Országos Mentőszolgálat összefogásával indult kampány a biztonságos motorozásért. Máté ugyan leginkább pályán húzza a gázt, de tanácsai, ahogy Győrfi Pál, az OMSZ szóvivőjének intelmei minden motoros számára hasznos tanácsok.
Július óta kiskérődzők pestise (PPR) járvány terjed Görögországban és Romániában. A kiskérődzők (juhok, kecskék) egyik legfertőzőbb betegségének számító PPR megjelenése súlyos gazdasági károkat okoz. Kulcsfontosságú a vírus behurcolásának megakadályozása, ezért további intézkedésig Romániából nem érkezhetnek kiskérődző szállítmányok Magyarországra
Magyarország minden megyéjéből jelentettek szamárköhögéses esetet, ami a szakemberek szerint már járvány, ezért az emlékeztető oltások szükségességére hívják fel a figyelmet. Előtte azonban meg lehet nézetni, hogy szervezetünk mennyire védett a betegség ellen. Van olyan labor, amely már akciósan kínálja a szamárköhögés-védettséget kimutató tesztjei
Az elmúlt hónapok a mesterséges intelligencia körüli őrületről szóltak a tőzsdén, a legnagyobb sztár pedig egyértelműen a chipgyártó Nvidia volt. A hype-ot egy másik cég, a Cerebras is meglovagolná, írja a Bloomberg.
Már csak egy hónap ván hátra, és kezdődik az új tanév. A készülődés igencsak megterheli a magyar családokat, hiszen az iskolakezdés gyermekenként akár az 50 ezer forintra is rúghat. Szerencsére az idei évben is széles tanszer-kínálattal és erős akciókkal várják a szülőket az áruházláncok, így sokat spórolhat, aki körültekintően vásárol.
Nem ért egyet a hőségpénz elosztásával a Vasutasok Szakszervezete, mert a MÁV-Volán minden dolgozója megérdemelné a juttatást, a leányvállalatokhoz tartozók is – közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
A Tether 5,2 milliárd dolláros nettó profitot jelentett az év első felében, míg amerikai államadóssága 97,6 milliárd dollárt ért el, ezzel megelőzve olyan országokat, mint Németország. Rekordprofit és növekvő piaci érték A Tether – a legnagyobb piaci kapitalizációjú stabilcoin kibocsátója – az év első felében rekordméretű, 5,2 milliárd dolláros net
Hazánk jelentős részén tapasztalható aszály, a kukorica és a napraforgó egyre inkább szárad, lassan az érés folyamata kezdődik. Az előttünk álló napokban is csak elszórtan számíthatunk záporokra, zivatarokra, ugyanakkor nagy hőség sem várható.
Felélénkültek a kamatcsökkentési várakozások, így az állampapírhozamok a sok helyen csökkennek, nálunk is. A leginkább figyelt amerikai 10 éves államkötvény hozama 4 százalék alá esett, amire csak decemberben és januárban volt példa az akkori túl optimista kamatcsökkentési várakozások miatt.
Lapinformáció szerint pénzügyi okokból megszűnik az újságírók lejáratásával és jobboldali propagandisták hitelesítésével foglalkozó, Fidesz-közeli Transzparens Újságírásért Alapítvány. Nagy Károly, az éveken át csak nevében „transzparens” szervezet vezetője azonban a Media1.hu érdeklődésére azt állította, hogy ez nem igaz. Ennek ugyanakkor ellentmo
Az amerikai gyógyszeripari óriás, az Eli Lilly hamarosan megoldja a hatalmas keresletnek örvendő súlycsökkentő gyógyszerének hiányát az Egyesült Államokban - jelentette be a vállalat vezérigazgatója, David Ricks a Bloombergnek adott interjúban.