A brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat legújabb összesítése szerint a Nestlé immár hetedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát, annak ellenére, hogy az elmúlt év során értéke 7 százalékkal, 20,8 milliárd dollárra csökkent.
A vadkár az ország több térségében szinte általánosan, más térségeiben lokálisan a mező- és erdőgazdálkodás egyik kiemelt hátráltató tényezőjévé vált. A NAK igyekszik ezen a helyzeten változtatni, többek között azzal, hogy az érintett gazdálkodók részére széles körű tájékoztatást, és különféle szolgáltatásokat biztosít a tábla-, valamint erdőrészle
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. A fizikus megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást.
A reklámok ma már a mindennapi életünk részét képezik, és befolyással vannak nem csak a döntéseinkre, de a fogyasztásunkra is. A pénzügyi intézmények marketingjét szigorú szabályok határozzák meg – a pénzügyi reklámok az ügyfelekért vannak, kidolgozásuk során az ügyfelek érdekeit maximálisan figyelembe kell venni. Cikkünkben a pénzügyi marketing ko
Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Tiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.
Az optimisták vagy a pesszimisták közé tartozunk? Internalizálók vagy externalizálók vagyunk? A gyermekkorunk hatással van arra, kikké válunk, sőt vezetőként is befolyásol minket. Hajlamosak vagyunk alábecsülni, milyen mértékben formálnak a korai élményeink, és hogy a múltunk mennyire határozza meg mai viselkedésünket. A munkahelyi csapatok átlag
A Mol három jelentős gáztalálatot ért el Pakisztánban abban a blokkban, amelyet 25 éve működtet operátorként, és ahol 19 éve termel szénhidrogént - tájékoztatta a vállalat pénteken az MTI-t.
Rekord második negyedéves bevétel mellett az AutoWallis ledolgozta az első negyedévben kialakult külső okok miatti lemaradást, így a társaság árbevétele az idei első hat hónapban 195,2 milliárd, míg EBITDA-ja 9 milliárd forint volt. A Csoport Nagykereskedelmi Üzletágának árbevétele elsősorban bázishatások és a tengeri szállítások nehézségei miatt c
Letisztultabb és modernebb kinézetet kap a SimplePay online fizetési felülete. Az újítást több lépcsőben, augusztus végétől teszik elérhetővé a felhasználóknak. Nyár végétől megújult SimplePay online fizetési felülettel találkozhatnak a vásárlók egy-egy webshopos megrendelés vagy internetes számlafizetés során. Az OTP Mobil ugyanis öt év és több mi
Életbe lépett vasárnap az Európai Unió élőhelyek természetes állapotának visszaállítását célzó jogszabálya - jelentette be vasárnap az Európai Bizottság.
A malajziai hatóságok 985 bitcoin bányászgépet semmisítettek meg mintegy 1,98 millió malajziai ringgit (452 500 dollár) értékben – jelentette a helyi média -, mivel az ország folytatja a bitcoin bányászati tevékenységhez kapcsolódó áramlopás elleni fellépését. A Malaysia Gazette beszámolója szerint a Perak Tengah kerületi rendőrség hétfőn gőzhenger
"A magyar kormány ötpontos közlekedési akciótervet hirdet a mai nappal" - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken Budapesten a tárca sajtótájékoztatóján, "a közlekedési infón".
A geológus-vulkanológus szakember nem lenne meglepve, ha a következő 10 évben Magyarországon is lenne károkozó földrengés – erre megvan az esély, de a bekövetkeztét biztosra venni nem lehet. Augusztus 13-án hajnalban egy 4,4-es erősségű földrengést észleltek a horvát-magyar határ közelében. Harangi Szabolcs geológus, vulkanológus, az ELTE tanszékve
Szeptember 14-én lesz Molnár Ferenc talán leghíresebb, világsikert aratott darabja, a Játék a kastélyban premierje a budapesti Centrál Színházban. Molnár legszemélyesebb komédiáját Alföldi Róbert, Balla Eszter, László Zsolt, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében láthatjuk. A briliáns logikával szőtt előadásból meg
Sulyok Tamás köztársasági elnök megszabadul a Sándor-palota régi autóitól. Nem akárki segít neki autót eladni. Mi történt? A kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin utódja, a márciusban hivatalba lépett Sulyok Tamás köztársasági elnök nekilátott a hivatala autós flottájának lecseréléséhez. Ehhez el kellett adnia a meglévő gépparkból jó pár dara
A várható rossz idő miatt nem a Szent István-bazilika előtti téren, hanem a bazilikában tartott ünnepi szentmisét és Szent Jobb-körmenetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezette. A bíboros köszöntőjében úgy fogalmazott: Szent István király ünnepe összeköti múltunkat és közös jövőnket. A jövő pedig azon is múlik, hogy elfogadjuk és me
A Red Eléctrica, a spanyol villamosenergia-hálózat átviteléért és működtetéséért felelős Redeia-vállalat négyszinkronkompenzátorokra vonatkozó megrendelést nyújtott be az ABB-nek, hogy megerősítse a villamosenergia-hálózatot, javítsa az ellátás minőségét és fokozza a Kanári-szigetek és a Baleár-szigetek energetikai átállását.
Kedd késő este, augusztus 20-i tűzijáték után felborult egy motorcsónak a Dunán, a Margitszigetnél – számolt be róla a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a motorcsónakban hárman tartózkodtak, akiket a fővárosi vízirendőrök perceken belül kimentettek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (DVRK) egyik szol
Pluszban nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,17 százalék, a frankfurti DAX index 0,08 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,11 százalék erősödéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,15 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 10 centt
A napenergia-termelés az elmúlt időszakban hatalmas növekedésnek indult, elsősorban a magasabb energiaárak miatt. 2022-ben 245 GW új napelemet telepítettek világszerte. Tavaly az új létesítmények termelőkapacitása 424 GW-ra nőtt, és 2024-ben a telepítések várhatóan meghaladják az 520 GW-ot.
Az amerikai titkosszolgálat a jelentések szerint golyóálló üveggel fogja védeni Donald Trumpot a jövőbeni szabadtéri kampánygyűléseken, miután a volt elnök júliusban túlélt egy merényletkísérletet. Az ügynökség azt tervezi, hogy ballisztikus üveggel veszi körbe Trump pódiumát – jelentette több hírügynökség -, amely intézkedés jellemzően a hivatalba
Több ezer nehéz sorsú család iskolakezdését segíti a Spar és stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni Öröm! tanszergyűjtő akciója. A karitatív szervezet önkéntesei 2024. augusztus 21. és 24. között az Interspar hipermarketekben gyűjtik a vásárlók által megvett és a rászorulók számára felajánlott tanszereket. "A tanévkezdés sok
A CryptoPunk #5822, a digitális gyűjtemények egyik ikonikus darabja újra reflektorfénybe került, miután napvilágot látott az eladásának ténye. A közösség figyelme azonnal arra irányult, hogy a $24 millió dolláros NFT vajon nyereséggel vagy veszteséggel került-e új tulajdonosához, különösen annak fényében, hogy az NFT piac jelentős visszaesést tapas
Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 50 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című felhívásra. A támogatás hozzájárul a több lábon álláshoz, ugyanis lehetőséget kínál az előrelépésre azoknak a mezőgazdasági termelőknek is, akik eddig feldolgozatlan alapanyagként érté
A kémiai növényvédő szerek száma csökken, mivel egyre több esetében derül ki, hogy a hasznos élő szervezetekre és a természeti környezetre is hatással vannak. De a mindennapi életben sem nyúlunk örömmel hozzájuk. A jó hír, hogy a legtöbb esetben nincs is igazán szükség rájuk, a baj megelőzhető vagy természetes módszerekkel kezelhető.
Augusztus közepén ismét emelkedésnek indult az ipari szilva felvásárlási átlagára Lengyelországban. A 2023-as szezonban a feldolgozásra szánt szilva felvásárlási időszaka csak augusztus második hetében kezdődött meg, idén azonban ez a piac sokkal korábban nyitott: már július első dekádjában, kifejezetten magas, 3,00 PLN/kg (275 Ft/kg) árszinttel. A
Cash-flow probléma van a magyar állami költségvetésben a magas kamatkiadások miatt, ezért rövid távon le kell mondani a növekedési álmokról, és újabb beruházások elhalasztását is vizsgálja a gazdasági kabinet 2025-ről 2026-2027-re – többek között ezekről beszélt Nagy Márton az Indexnek adott interjúban. A nemzetgazdasági miniszter ezzel együtt új k
Az új cégek létrejötte gazdasági optimizmust érzékeltet, a csődök növekvő száma viszont gazdasági problémákra utalhat. Másrészről dinamizmust vihet a gazdaságba, ha a kevéssé piacképes cégek helyett új, innovatív cégek jelennek meg.
A Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ egy keresztet kíván elhelyezni a Gellért-hegyi Szabadság-szobor talapzatán. Meglepő módon éppen sok kereszténynek nem tetszik az ötlet.
Örményországban 58 nyugat-nílusi lázfertőzéses esetet észleltek, 41 beteg került kórházba - közölte Sztyepán Atoján, az egészségügyi tárca képviselője, a betegségellenőrzési és -megelőzési központ vezetője egy szerdai sajtótájékoztatón.
A Z generáció tagjai között egyre erősebb a trend, hogy a hagyományos egyetem, diploma, munka karrierút helyett alternatív lehetőségek mentén indulnak el a boldogulás felé. Egy diplomás gyakornoki programnak (“degree apprenticeship”) köszönhetően az Egyesült Királyságban tandíj nélkül is lehet diplomát szerezni, miközben a fiatalok a munkájukért fi
Idén júliusban több mint 15 millió forintot fizettek be a bliccelők a vasúttársaság számlájára. Ez rekordnak számít, ekkora bevétel soha korábban nem érkezett a MÁV-START-hoz.
Bővült a halasi Csetényi Élménypark vízbivaly-állománya. Négyről ötre emelkedett a létszám augusztus 19-én, hétfőre virradóra, hiszen egy vízibivaly-bébi született. A borjúra a park állatgondozói találtak rá a anyja mellett, a kora reggeli etetésnél. A park területét néhány éve újították fel és telepítették vissza kisebb szünet után a vízibivalyoka
Szeptember 2-tól minden hétköznap este elgurul a labda (és a gyógyszer): Kabát Peti és szakmai stábja arra vállalkozik, hogy három hét alatt egy kétballábas focicsapatot felkészít egy mérkőzésre. Albániában.
Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport aktivistái a világ legnagyobb tengeri zsilipjéhez láncolták magukat a hollandiai IJmuiden város kikötőjében vasárnap, így tiltakozva az óceánjáró-turizmus okozta környezetszennyezés ellen.