A világ legnagyobb kiterjedésű, 12 ezer hektáros, napelemparkját építi meg Ausztrália az ország északi részén, amely 3 millió ausztrál háztartást lát majd el árammal, és bőven jut majd exportra is, amely miatt két másik ország hozzájárulására is szükség lesz - jelentette be szerdán az ausztrál környezetvédelmi miniszter. A naperőművek előretörésérő
Changpeng Zhao, ismertebb nevén CZ, 2017-ben került be a köztudatba, amikor megalapította a Binance kriptotőzsdét. A világ legnagyobb forgalmával rendelkező központosított tőzsdéje rövid idő alatt százmilliós felhasználói bázist épített ki. A növekedést azonban számos jogi probléma kísérte, mígnem 2024 áprilisában az Egyesült Államok Igazságügyi Mi
Míg a július 15-i kezdőnappal indult 29. héten csaknem 10 ezer, a 30. héten 18,6 ezer, addig a 31. héten már csaknem 29 ezer hektárral emelkedett az aszálykárra bejelentett területek nagysága, amely így augusztus elejére összességében elérte a 75 ezer hektárt – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Erőteljesen nőtt a Geely Automobile Holdings Ltd., az egyik legnagyobb kínai autógyártó árbevétele és nyeresége az idei első fél évben az elektromos járművek eladásainak növekedése nyomán.
A mesterséges intelligencia munkahelyi alkalmazásával kapcsolatos vélemények nagyon megoszlanak. Az AI-t használó munkavállalók majdnem fele (47 százalék) azt állította, hogy erkölcsi vagy etikai szempontból jelent neki kényelmetlenséget az AI, több mint fele (53 százalék) pedig azt jelezte, hogy lustának érzi magát a technológia használata közben.
A Nestlé immár hetedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát, annak ellenére, hogy az elmúlt év során értéke 7 százalékkal, 20,8 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat honlapján.
Mintha elátkozták volna a Bayesian vitorlást és azokat, akik Mike Lynch brit milliárdossal együtt érintettek voltak a Hewlett-Packard által indított büntetőperben.
Ma és holnap is kell számítani forgalomkorlátozásra, valamint a közösségi közlekedést érintő változásokra a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Az Egyesült Államokban a tavaly május 10-ével záródott hét óta a legalacsonyabbra csökkent az új, 30 éves jelzáloghitelek kamata a múlt héten - közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
A Xiaomi kínai elektronikai termékgyártó nyeresége 38 százalékkal, a bevétele 32 százalékkal, rekordszintre emelkedett az idei második negyedévben. A cég szerdai közlése szerint az adózott eredménye 5,07 milliárd jüan (mintegy 251 milliárd forint) volt, szemben az egy évvel korábbi 3,67 milliárd jüannal. Elemzők véleményének átlagában kisebb, 4,47
Egyelőre az európai befektetők látják a kárát annak, hogy Amerikában májusban új elszámolási rendszer lépett életbe az értékpapírpiacon. Az EU-ban székhellyel rendelkező S&P 500 indexkövető alapok és ETF-ek összesített hozama május vége és augusztus 3. között 20 bázisponttal alacsonyabb volt, mint az USA-ban székhellyel rendelkező termékeké – írja
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán hivatalában fogadta Yi Kang Myung-ot a koreai SungEel HiTech Co. első számú vezetőjét és kollégáit, akiket Hong Kyu Dok a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete kísért el a találkozóra. A megbeszélésen a felek folytatták az elektromos járműiparhoz kapcsolódó akkumulátoripar nemzetközi helyzetéről,
Ma és holnap is kell számítani forgalomkorlátozásra, valamint a közösségi közlekedést érintő változásokra a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Ma és holnap is kell számítani forgalomkorlátozásra, valamint a közösségi közlekedést érintő változásokra a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Vitézy Dávid új választást akar, és szerinte ideje lenne, hogy Karácsony Gergely megszólaljon, és világossá tegye: kitart-e az óbudai polgármester támogatása mellett?
Változnak a tartós adathordozók végleges hozzáférhetetlenné tételéhez szükséges adattörlő kód igénylésének és átadásának szabályai [az adatok végleges hozzáférhetetlenné tételét lehetővé tevő alkalmazás biztosításával kapcsolatos eljárási szabályok meghatározásáról szóló 726/2020. kormányrendelet (a továbbiakban: kormányrendelet)] – írja honlapján
A Duna vízhőmérséklete a Paksi Atomerőmű mérési szakaszán ismét nagyon megközelítette a kritikus 30 fokos hőmérsékleti korlátot, 29,79 Celsius-fokot mértek szerdán délelőtt, ezért az erőmű első, második és negyedik blokkját összesen 240 megawattal ismét le kellett terhelni – derült ki az erőmű közleményéből. Az újbóli visszaterhelésre azután került
Magyarországon a villanyszerelői szakmában a havi bruttó fizetés átlagosan 300 000 - 500 000 forint között mozog, de a tapasztaltabb villanyszerelők akár 600 000 forintot is kereshetnek – írta meg a Pénzcentrum.
Érdekes kísérlet a kínai Dongfengtől a márka pickupjának, a DF6-osnak a hazai bevezetése. A kocsi gyakorlatilag a Nissan Navara alapjaira épül, a japánoknak tulajdonrészük is van az üzemben, ahol gyártják. Most alaposan leteszteltük az első hazai darabot, amely igencsak előszériás az európai piacon.
Elon Musk évekig meg volt győződve arról, hogy az emberiség a Marson épít majd kolóniákat, ma már ő is kételkedik abban, hogy valaha a vörös bolygóra költöznénk. Elon Musk az egyik legismertebb és legfontosabb innovátor az űrkutatási ágazatban. Space X nevű cégével gyökeresen megváltoztatja az űrutazás módját, és hamarosan űrhajói képesek lesznek a
Abszolút szerencsésnek érzem magam, mivel ebben az évben is sikerült ott lennem az Ördögkatlan fesztiválon, amely olyannyira összművészeti, hogy a programok között helyt kapott a Villányi borvidék hagyományaival, aktuális kihívásaival, lehetőségeivel foglalkozó beszélgetés is.
Visszafogott mértékben, de emelkedést hozott az ingatlanpiac fellendülése Fejér vármegyében is, ahol 7 százalékos növekedés után 413 ezer forint/m2 körül alakult az átlag, az otthonteremtésre fordított összeg pedig meghaladta a 32 millió forintot. A királyok városa a terület legkedveltebb lokációja, de a Duna House ügyfelei szívesen választották a
A Fidesz az EP-választás során nemcsak a meglévő szavazóit kívánta mozgósítani, kifejezetten ambicionálta új választók meghódítását, és ez legalább 465 településen sikerült is.
A tőzsdén jegyzett európai vállalatok a várakozásoknál jobb negyedévet zártak idén április és június között, de ez nem jelenti azt, hogy bármi garancia lenne a hasonlóan jó folytatásra.
Közzétette szerdán délután Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter azt a válaszlevelet, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter írt Ylva Johansson uniós belügyi biztosnak a magyarországi Nemzeti Kártyával kapcsolatos szabályozásról. Ebben öt mondatban rendezte le az általános aggályokat a magyar miniszter, és azt hangsúlyozta, hogy a Nemz
Négy éves rekordot döntött az idén júliusban a bliccelőktől beszedett pénz a MÁV-START-nál. A vasúttársaság követelésbehajtásból származó bevételei nemcsak júliusban, hanem 2024 teljes első félévében is kimagaslóak voltak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán hivatalában fogadta Yi Kang Myung-ot a koreai SungEel HiTech Co. első számú vezetőjét és kollégáit, akiket Hong Kyu Dok a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete kísért el a találkozóra.
Párizs kapcsán ismét felvetősött az e-sport olimpiai szintre emelése. Nem csoda, hiszen világszinten egyre nagyobb az ismertsége és népszerűsége, ami itthon is megfigyelhető. A videójátékok iránti növekvő rajongásnak köszönhetően az e-sport is egyre nagyobb ismertségre tesz szert – ez derül ki a K&H Bank idei e-sport felméréséből. 2019 óta 53
A több hónapja tartó árcsökkenésnek is köszönhetően júliusban óriásit nőtt a használtautó piac: a Datahouse adatai szerint a múlt hónapban 81 061 használt személyautó cserélt gazdát, ami csaknem 19 százalékkal több a tavaly júliusban regisztrált 68 270-nél - közölte a Használtautó.hu szerdán az MTI-vel.
Augusztus 20-án közzétették az Európai Unió hivatalos lapjában a Bizottság (EU) 2024/2164 végrehajtási határozatát (2024. július 11.) a bérelt járművekkel kapcsolatos, a közúti fuvarozási vállalkozások nemzeti elektronikus nyilvántartásában rögzítendő adatokra vonatkozó minimumkövetelményekről.
Utolsóként a CIB Bank is beadta a derekát, nála is emelkednek a vállalkozói számlaköltségek az augusztus 1-jével megemelkedett banki tranzakciós illeték miatt - vette észre a Bankmonitor. A lakosságot december 31-éig védte meg ettől a kormány.
Ha az energiakrízis után nem is lett elsődleges szempont az ingatlanvásárlóknál az energiahatékonyság, a lakásvásárlók mindössze negyede az, aki egyáltalán nem foglalkozik ezzel a kérdéssel – derül ki az otpotthon.hu ingatlanhirdetési portál megbízásából készített kutatásból. A környezettudatos és a rezsiköltség iránt érzékenyebb vásárlóknak m
Csaknem egy hónapon keresztül várja a közönséget vonaton, vasútállomáson, folyóparton és egyéb rendhagyó helyszíneken augusztus 30. és szeptember 21. között külföldi és magyar közreműködőkkel, több tematikus eseménysorozattal a PLACCC Fesztivál.
A Nestlé immár hetedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális rangsorát, annak ellenére, hogy az elmúlt év során értéke 7 százalékkal, 20,8 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance brit piackutató és üzleti tanácsadó vállalat honlapján.
A Brazil Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet a héten újabb Solana alapú tőzsdén kereskedett alapot (ETF) hagyott jóvá, ami már a második ilyen jóváhagyás volt augusztusban. A Brazil Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (CVM) központi adatbázisa szerint a Hashdex, egy népszerű kriptoeszközkezelő vállalat kínálja a terméket. A „Hashdex Nasdaq Solana Index Fun