Komoly erőt demonstrálva jelent meg először hivatalosan is hazánkban a Google új Pixel telefonjaival, amelyeket a mesterséges intelligencia (AI) koncepciójuk slágertermékének szánnak. Biztos sokan vannak, akiknek fogalmuk sem volt róla, hogy a Google telefonokat is gyárt. A dolog persze nem lehet meglepő, hiszen a Nexus és később Pixel néven futó k
A német bűnüldöző szervek augusztus 20-án összehangolt műveletet indítottak illegális, kriptóhoz köthető tevékenységek ellen. Az akció eredményeként 13 Bitcoin ATM-et foglaltak le 35 különböző helyszínen. A német pénzügyi szabályozó hatóság, a BaFin által a rendőrséggel együttműködésben végrehajtott akció a szükséges engedélyek nélkül működő automa
A kriptovaluták világa gyorsan változik, és mindig új, izgalmas projektek jelennek meg a piacon. Az egyik legújabb szereplő, amely nagy érdeklődést váltott ki, a Crypto All-Stars nevű memecoin, amely nemrég debütált. Ez a projekt azt ígéri, hogy forradalmasítja a meme coinok világát a különleges „MemeVault” platformjával, amely teljesen új módot kí
A csalók ismét e-mailek segítségével próbálnak banki adatokat szerezni. Magukat az OTP Bank munkavállalójának adják ki, de hamisított e-mail címet használnak.
Az átalakítás szükségességét az új feladatokkal, az új kihívásoknak való megfelelés kényszerével magyarázta Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke.
A Media1 információi szerint az ATV Zrt. vezetése előrehaladott tárgyalásokat folytat az idén februárban, az ATV Start című műsorában elhangzott szerencsétlen kijelentése után távozó egykori műsorvezetőjével, Somos Andrással arról, hogy akár már néhány hét múlva visszatérjen a televíziós társasághoz és műsort vezessen. Egy kutatás szerint Somos tov
Erőteljesen nőtt a Geely Automobile Holdings Ltd., az egyik legnagyobb kínai autógyártó árbevétele és nyeresége az idei első fél évben az elektromos járművek eladásainak növekedése nyomán - derült ki az MTI közleményéből.
Új "kedvtelés" hódít Amerikában: az úgynevezett "boommates", vagyis a baby boomer generáció lakótársat keres. Igaz, nem szórakozásból vagy unalomból: az utóbbi években olyannyira felmentek a lakhatási költségek Amerikában, hogy a 65 év felettiek is kénytelenek megosztozni egymással az albérleten – írja a Bloomberg.
Augusztus 21-e különleges helyet foglal el a Bitcoin-rajongók szívében és különösen ünnepelt azok körében, akik a digitális valutára nemcsak befektetésként, de a decentralizáció és az egyéni szabadság úttörőjeként tekintenek. Minden kultúrának és közösségnek megvannak a maga ikonikus szimbólumai és dátumai, olyan pillanatok, amelyek megtestesítik a
A vertikális gazdálkodás környezetvédelmi szempontból ugyanolyan fenntartható, mint a hagyományos, ám sokkal kisebb területet igényel – állapította meg egy új kutatás.
A Vosz folytatja vállalkozásfejlesztési irodáinak átadását, a tervek között az is szerepel, hogy az Egyesült Államoktól Ázsiáig nyújtsanak új szolgáltatásokat és segítsék a magyar vállalkozások kapcsolatépítését – mondta Eppel János, a szövetség elnöke.
A Wizz Air azt fontolgatja, hogy megemeli az éves korlátlan repülési bérletek számát, miután az első 10 000 darab 48 óra alatt elfogyott – írja a Bloomberg.
Javult a jelentési hajlandóság, de továbbra is sok a pontatlanul rögzített adat az élelmiszertermelő állatoknál végzett antibiotikumos kezelésekkel kapcsolatban. A készítmények felhasználásban összességében nincs változás: 2023-ban is az "óvatosan" alkalmazható, D kategóriás szereket adták leggyakrabban az állatorvosok, de nagy mennyiségben használ
A kínai Shein e-kereskedelmi óriás jogi lépéseket tett versenytársa, a Temu ellen. A vállalat a washingtoni szövetségi bíróságon benyújtott keresetében azzal vádolja riválisát, hogy terveit ellopta, és hamisítással, szellemi tulajdon megsértésével, valamint csalással építette fel birodalmát - tudósított a Cnbc.
A Federal Reserve tisztviselői júliusi ülésükön erősen hajlottak a szeptemberi kamatcsökkentés felé, derül ki a közzétett jegyzőkönyvből. Bár a kamatlábakat változatlanul hagyták, a döntéshozók többsége úgy vélte, hogy szeptemberben valószínűleg indokolt lesz a monetáris politika enyhítése.
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/34. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten, akárcsak a múlt héten, telitalálatos szelvény is született, így a következő héten ismét 70 millió forint lesz a tét.
Nemcsak a növények, hanem a kártevők, betegségek jó része is a minimálisra csökkentette élettevékenységét az augusztus közepi rekordmagas hőmérsékletek idején, de azért nem árt figyelni – főleg, hogy időközben sok helyen volt már csapadék.
A bérmegállapodásban rögzített 150 ezer forintos bónuszt még mindig nem kapták meg a Liberty Dunaújváros dolgozói, holott ezt július közepéig utalniuk kellett volna – írja a Népszava.
A kormány új rendelettervezete jelentős változásokat hozhat a munkaalkalmassági vizsgálatok terén. A Belügyminisztérium által közzétett dokumentum szerint szeptember 1-jétől számos munkakörben megszűnne a kötelező orvosi vizsgálat - számolt be a Telex.
A közelmúltban az Európai Akadémia a testülete tagjai közé választotta a Hun-Ren Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutatóját, Horváth Pétert a mesterséges intelligencián alapuló egysejt-képfeldolgozás területén elért, nemzetközi szinten is kimagasló tudományos teljesítményéért. A kinevezése okán közölt egy beszélgetést Horváth Péterrel a kutatóintéze
Közismert az az általános fogorvosi ajánlás, amely szerint minden nap legalább kétszer 2 percet kellene a fogmosásra szánni. Szinte egységes az az álláspont, hogy ha betartjuk ezt az aranyszabályt, már tettünk valamit a szájhigiéniánk megőrzése érdekében. Az otthoni szájhigiéniai termékek palettája folyamatosan bővül, ebbe a termékkörbe is berobban
Augusztus 18-án lépett életbe az Eu természet-helyreállítási rendelete, amelynek célja, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be a tagállamok, amelyekkel 2050-ig helyreállítják a leromlott állapotú élőhelyeket.
Javult a jelentési hajlandóság, de továbbra is sok a pontatlanul rögzített adat az élelmiszertermelő állatoknál végzett antibiotikumos kezeléseknél - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.