2024. augusztus 23. péntek

aug. 23
6:21
Elindult a verseny az Év Szakembere címért (HR Portál)
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Mapei Kft. az „Év Szakembere” díj referenciaversenyt, amelyre építőipari szakemberek jelentkezhetnek. A díj segíti az olyan alapvető közösségi értékek megerősítését, mint a munka becsülete, a kiválóságra való törekvés és a minőségi munka iránti elkötelezettség.
aug. 23
6:24
Megdöbbentően egyszerű anyag segítségével térképezik fel a Nap energiatermelését amerikai kutatók (NRGreport)
Egy pennsylvaniai egyetem kutatói a magfúzió mögötti fizika modellezéséhez egy különös hozzávalót, majonézt használtak, mivel hasonlóan viselkedik, mint a plazma egyes körülmények között. A kutatás eredményeivel közelebb kerülhetünk egy stabil fúziós kapszula tervezéséhez.
aug. 23
6:24
Nemzetközi szintre lép a Budapest Contemporary (Márkamonitor)
A Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár 2023-ban indult. Az eseményt azzal a céllal hozta létre Tausz Ádám főszervező, hogy a Bct idővel a nemzetközi piac meghatározó szereplőjévé váljon.   "Átfogó képet szeretnénk adni az érdeklődőknek a magyar progresszív kortárs alkotói közösségről. Fontos célkitűzésünk, hogy csak minőségi alkotások és galé
aug. 23
6:24
Drágábbak a klímás lakások, de nem mindenhol ez a legfontosabb szempont (Bank360 blog)
Az egyre melegebb nyarak miatt a bérlők és a vevők számára fontosabb szempont lett az ingatlan megfelelő hűtése, lehetőség szerint úgy, hogy közben a költségek se szálljanak el. Megnéztük, mennyire hangsúlyos a hirdetésekben a klíma és mennyit ér.
aug. 23
6:24
Méregdrága a napraforgóolaj az alternatívákhoz képest (Mezőhír)
Több tényező is lejjebb szorította a növényi olajok árát. A napraforgóé nem versenyképes.
aug. 23
6:24
A korai szüret kérdései: marad minden a régi? (Magyar Mezőgazdaság)
Szokatlanul korán kezdődött idén a szüret, lerövidült a vegetáció. Vajon a szőlőnövény képes arra, hogy ugyanazt a pluszt beletegye a termésbe, mint amit korábban az egy, vagy néha másfél-két hónappal hosszabb vegetációs időben?
aug. 23
6:30
5 dolog, amit sikeresen nők pénteken megtesznek, azért, hogy a hétfő ne legyen rémálom (Karrier Trend)
Nem titok, hogy a hétfők bizony stresszesek lehetnek. Éppen ezért okos döntés lehet, már péntek délután felkészülni a következő hét elejére, elkerülve ezzel a feszültséggel teli pillanatokat. Összeállításunkban most megmutatjuk, mi az az 5 dolog, amivel a sikeres nők zárják a hetet, mindezt annak érdekében, hogy a hétfő sose legyen rémálom.  Készül
aug. 23
6:30
Álláspiac: MI-vel támogatott jelentkezőket interjúvolnak MI-vel támogatott alkalmazók (ICT Global)
A mesterséges intelligencia térhódításának újabb jele a technológia munkaerőpiaci alkalmazása. Munkaadók és potenciális jövőbeli dolgozók egyre inkább tudják, mit kezdjenek vele.
aug. 23
6:33
Tárgyi eszköz bekerülési értéke és annak utólagos módosítása (Adózóna)
Mikor lehet szükség a tárgyi eszköz/immateriális dolog bekerülési értékének használatba vétel utáni módosítására?
aug. 23
6:51
Nem akar javulni a vállalatok hangulata (Portfolio)
Augusztusban az üzleti szféra kilátásai júliushoz képest csak hibahatáron belül romlottak, a lakosság kissé optimistább lett – ezek a GKI Gazdaságkutató felmérésének nyár végi eredményei, amelynek következtében a GKI konjunktúraindexének értéke lényegében nem változott júliushoz képest. Messzebbről nézve a vállalatok hangulata nem túl magas szinten
aug. 23
6:51
Így marad könnyedén ropogós a csalamádé, ha tudod a titkát! (Agroinform)
Egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni ezt a finom, ropogós és nagyon egészséges savanyúságot! Le ne maradj róla!
aug. 23
6:54
Egyre többen vehetnek használt laptopot környezetvédelmi megfontolásból (Márkamonitor)
A jelenleg használatban lévő laptopok közül minden harmadikat vagy használtan vették vagy úgy kapták ajándékba – mutatják a számítástechnikai eszközök felújításával foglalkozó Furbify friss, reprezentatív felmérésének adatai. Ez az arány emelkedhet a közeljövőben, hiszen a magyarok többsége nyitott arra, hogy second hand laptopot vegyen. Ennek legf
aug. 23
6:54
Borkedvelőket várnak a Vajdahunyadvárba (MMonline)
A Magyar Bor Napja - Koccintás 2024 rendezvénysorozat központi eseménye szeptember első hétvégéjén kezdődik. A Vajdahunyadvárban, a jól ismert történelmi környezetben várják a szervezők a látogatókat szeptember 7-én, szombaton 18 órától. A román épületrész kerengője és az előtte lévő Hunyadi udvar ad helyt ezúttal is az eseménynek.A borkedvelők kör
aug. 23
6:54
Sem temetni, sem dicsérni nem kell az elektromos autókat, ez lesz a jövőjük a szakértő szerint (Növekedés)
Megtorpant az elektromos autók menetelése, már tavaly is visszaesés volt az eladásokban. A McKinsey tanulmánya szerint az amerikai elektromos autó vásárlók 46 százaléka visszaváltana belsőégésű modellre a következő vásárlásnál. Bőven van mire mutogatni azoknak, akik szerint rossz ötlet volt ennyi akkugyárat telepíteni Magyarországra. Szakértőt kérd
aug. 23
6:54
Elektromos kötszer segítségével gyorsabban gyógyulnak a krónikus sebek (New Technology)
Egy kutatócsoport olyan új, könnyű és költséghatékony kötszert fejlesztett ki, ami elektromos mezőt használva segíti a krónikus sebek gyógyulását. A találmány komoly előrelépést jelenthet, különösen a cukorbetegek számára, akiknél a
aug. 23
6:54
Zséda x BariLaci – Napfénytető (Helló Sajtó!)
Az év legforróbb időszaka lassan a végéhez közeledik, azért tartogat még kellemes meglepetéseket, a zene frontján mindenképp! Zséda, miután Ed Sheeran turnéja egyik állomásán adott koncertet hazánkban az idei év nagy visszatérőjével, BariLacival kollaborált most.
aug. 23
7:00
Túl jó lesz a termés, csökkennek az árak (Agrofórum)
Alapvetően csökkentek az árak a csütörtöki kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1,3 százalékkal, a szójabab 2,3 százalékkal lett olcsóbb, a repce jelentett kivételt a 2,2 százalékos drágulásával. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is m
aug. 23
7:00
Aligátorteknőst fogott egy horgász Balatonőszöd és Balatonszárszó között (Magro)
A nagyobb korában az emberre is veszélyes aligátorteknőst emelt ki a Somogy vármegyei Balatonőszöd és Balatonszárszó között egy idősebb horgász.
aug. 23
7:15
Megerősítette az MBH Bank befektetésre ajánlott minősítését a Moodys (ProfitLine)
Stabil kilátás mellett megerősítette a Moody's Investors Service az MBH Bank befektetésre ajánlott besorolásait: többek között hosszú és rövid távú bankbetéti minősítéseit, valamint szenior fedezetlen MTN program és szenior fedezetlen adóssági minősítését - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
aug. 23
7:18
Érdemes-e uralkodó trend ellen fogadni? (vg.hu)
A jen figyelemre méltó felértékelődésen mehet keresztül a következő hónapokban vagy évben.
aug. 23
7:18
Eddig a túlélésre játszottak, most "megnyerték a lottó ötöst" (Forbes)
Egy környezetbarát hardvertermékkel, befektető nélkül világpiacra menni nem egyszerű mutatvány, a magyar Kuube majdnem bele is bukott. Aztán jött a Foxconn.
aug. 23
7:20
Alig épülnek új lakások, és ez már a hiteleknél is látszik (Forbes)
Nagyon rég volt ilyen magas a használt ingatlanok vásárlására fordított lakáshitelek aránya, mint 2024 első felében.
aug. 23
7:21
50 milliárdról döntöttek az éjszaka (Infostart)
A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata arról, hogy 50 milliárd forintot elvesz az idei költségvetés általános tartalékából.
aug. 23
7:21
Melyik szektort érinti leginkább a szakemberhiány? (HR Portál)
Németországban enyhén csökkent a szakképzett munkaerő hiányáról beszámoló vállalatok aránya júliusban - derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet felmérésének eredményeiből. A háttérben a lanyha gazdasági teljesítmény áll, de a szakértők szerint újra súlyosbodni fog a hiány. A júliusi adatok alapján a szolgáltatási szektorban különösen nagy a b
aug. 23
7:21
A dehidratáció megelőzéséhez nem elég a víz (Agroinform)
Sőt, ha túl sok vizet iszol, az veszélyes is lehet.
aug. 23
7:24
Az egészségtelen élelmiszerekre kivetett adó nem érte el fő célját (Márkamonitor)
13 éve él velünk a népegészségügyi termékadó, becenevén a chipsadó, amelyet az állam az adóbevételeinek növelésén túl azzal a szándékkal vezetett be, hogy az egészségre káros termékek fogyasztását csökkentse a lakosság körében. A Corvinus kutatója, Berezvai Zombor és szerzőtársai megvizsgálták, hogy az adó 2011-es bevezetése óta hogyan változtak a
aug. 23
7:24
Szarvasbőgés-túrák a Pilisi Parkerdőben (Agrofórum)
Idén sem maradnak el a Pilisi Parkerdő szarvasbőgés-túrái: új helyszínekkel és elektromos buszos programokkal bővül a kínálat.
aug. 23
7:30
Készítsük be a jégkockákat: újra itt a kánikula (vg.hu)
A hétvégén újra visszatér a kánikula.
aug. 23
7:30
Hogyan távolítsuk el a kellemetlen szagokat a hűtőnkből? (Agrofórum)
A közösségi média felületein ma már külön keresőszó van a hűtőszekrény kitakarítására és „szakszerű” feltöltésére.
aug. 23
7:36
Erősödött a forint péntek reggelre (vg.hu)
Az eurót reggel hét órakor 393,40 forinton jegyezték.
aug. 23
7:36
Szeptemberben jönnek a nagy kamatcsökkentések (Növekedés)
Már eddig is biztosra lehetett venni, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot csökkent jövő hónapban, de most már úgy tűnik, az Európai Központi Bank (EKB) is ezt fogja tenni. Az MNB folytathatja az óvatos kamatvágást ilyen körülmények között.
aug. 23
7:39
Nagy, magyar érdekeltségű lépés a szlovén bankpiacon (Infostart)
Hivatalosan is lezárult az OTP két bankjának egyesülése a szomszéd országban.
aug. 23
7:45
Eurót venne? - nézze, hogyan áll a forinttal szemben! (Menedzsment Fórum)
A forint elemében érezte magát péntek reggel, csütörtök estéhez képest.
aug. 23
7:45
Ki nem nézné a forintból, mennyire erős az euróval szemben (Privátbankár)
A forint erőre kapott a csütörtök estéhez képest.
aug. 23
7:48
Durván megsarcolja az egyházakat a nicaraguai kormány (vg.hu)
Az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága bírálta a polgári és demokratikus tér szándékos bezárását.
aug. 23
7:51
Végzetes lehet a banánok káros gázt termelő kórokozója (Infostart)
A banántermesztők réme lett egy káros gázokat kibocsátó gomba. Terv már van ellene, kérdés, sikerül-e megoldani vele az ágazatot fenyegető problémát.
aug. 23
7:51
A befektetett munka kamatostul megtérül (Behaviour)
A Gránit Bank 2010-ben az ország első digitális bankjaként tört be a piacra, és azóta is élen jár az innovációkban. Hegedüs Éva, a bank társalapítója és elnök-vezérigazgatója évek óta az ország legbefolyásosabb üzletasszonya, akinek munkáját számos hazai és nemzetközi elismeréssel díjazták. Interjúnkban bepillantást ad vezetői hitvallásába, valamin
aug. 23
7:51
Felszámolhat a világ a dollárral? Amerika bajban lehet (TőzsdeFórum)
A BRICS csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) új fizetési rendszert tervez létrehozni a tagországok közötti határon átnyúló tranzakciók kezelésére. Ez a rendszer nem fogja használni az amerikai dollárt, helyette a tagállamok helyi valutáiban zajlik majd a kereskedelem. Ez jelentős kihívást jelenthet az amerikai dollár globális
aug. 23
7:54
Xiaomi Q2: Bazinagy árbevétel (Mínuszos)
A Xiaomi Vállalatcsoport nyilvánosságra hozta a 2024. június 30-án zárult negyedéves időszak nem auditált, konszolidált pénzügyi eredményeit. A Xiaomi 2024 második negyedévében immár a harmadik egymást követő negyedévben tapasztalt kétszámjegyű bevételnövekedést az előző év azonos időszakához képest: a bevétel elérte a 88,9 milliárd jüant (12,44 mi
aug. 23
7:54
Ez vár a bulizókra a Strand Fesztiválon (MMonline)
Huszonöt helyszínen mintegy 200 koncert és program, egyebek mellett több cirkuszi show, irodalmi beszélgetések, valamint fenntarthatósági és edukációs programok is várják a közönséget csütörtök és szombat között Zamárdiban, a Strand Fesztiválon. A színpadokon többek között olyan előadók lépnek fel, mint Azahriah és a Halott Pénz, a nemzetközi mezőn
aug. 23
7:54
Rövid időn belül szeretnének biztató eredményekkel szolgálni a mellrák korai diagnosztikájára több mint félmilliárd forintot kapó szegedi kutatók (Helló Sajtó!)
Emlő- és tüdődaganatok korai azonosítását lehetővé tevő eljáráson dolgozik a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont egy kutatócéggel közösen. Konzorciumuk csaknem 1 milliárd forintból fejleszthet új tumordiagnosztikai eljárásokat.
aug. 23
7:57
Hankó Balázs: Erdélyben is szakképzett munkaerőre van szükség (HR Portál)
A magyarországi felsőoktatási és szakképzési modellt az egész Kárpát-medencében, így Erdélyben is biztosítani kell: versenyképes és magyar identitású egyetemek kellenek, valamint olyan szakkollégiumi hálózat, ösztöndíjrendszer, mely a fiatalok szülőföldön maradását erősíti - húzta alá Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtökön Kolo
aug. 23
8:00
Újra házi őrizetbe került a nőgyűlölő Andrew Tate (vg.hu)
Új vádak is előkerültek a bíróságon, a Tate testvéreket azzal vádolják, hogy fiatalkorúakat is kényszerítettek.
aug. 23
8:06
Háború: hatalmas csapás érhette Oroszországot - az ukránok váratlanul támadtak (Növekedés)
.
aug. 23
8:12
Brutális nyeremény várja a lottózókat (vg.hu)
Mintegy félévi halmozódás után az év 34. hetében 4,75 milliárd forintra hízott az ötös lottó főnyereménye.
aug. 23
8:15
Erősödött a forint péntek reggelre (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 23
8:18
Félmilliárdból fejleszti az óvodai gasztronómiát a békési mintaváros (vg.hu)
Két pályázatot nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében Csorvás.
aug. 23
8:20
Sokan már temették, mégis reneszánszát éli az atomenergia (vg.hu)
Kína az elmúlt tíz év alatt 39 atomreaktort épített, s ezzel megnégyszerezte kapacitását.
aug. 23
8:24
A vecsési Market Centrálban nyílik a világmárkákat forgalmazó cég új üzlete (Márkamonitor)
A HalfPrice első üzlete 2021 augusztusában nyitotta meg üzletét Budapesten. A jelenlegi budapesti üzletek mellett augusztus 22-től Vecsésen, szeptember közepétől pedig Győrben is várja a vásárlókat az üzletlánc.   A Ccc Group tagjaként működő HalfPrice magyarországi terjeszkedése folytatódik: a Vörösmarty téri, majd a Mammut Ii-beli üzletnyitás utá
aug. 23
8:27
Az év egyik legfontosabb eseménye jön - Mire számíthatunk a tőzsdéken? (Portfolio)
A felemás hangulatban telt ázsiai kereskedés után jó hangulatban indult a kereskedés Európában. Ami a gazdasági adatokat illeti, ma főként külföldi eseményekre lesz ajánlott figyelni: Amerikában az év egyik legfontosabb eseménye következik, ugyanis a Jackson Hole-i konferencia ma délután kezdődik, ahol magyar idő szerint délután 4 órakor Jerome Pow

Keresés