Több ezer nehéz sorsú család iskolakezdését segíti a SPAR és stratégiai partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni Öröm! tanszergyűjtő akciója. A karitatív szervezet önkéntesei 2024. augusztus 21. és 24. között az INTERSPAR hipermarketekben gyűjtik a vásárlók által megvett és a rászorulók számára felajánlott tanszereket.„A tanévkezdés sok csa
Folytatódik a karbantartás a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos vonalán, emellett augusztus 24-én elkezdődik a Fehér úton a Gyógyszergyári utcai útátjáró szélesítése, ezért szeptember 1-ig újabb változások lesznek a villamosok közlekedésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Véget ért a negyedik alkalommal megrendezett Audi Development Camp, a győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria rövid képzési programja. A mikrotanúsítványt nyújtó egyhetes kurzus során a húsz országból érkezett hallgatók egy elektromos jármű hajtásláncának szimulációjával foglalkoztak.
Szeptember 1-jétől nem kell minden munkáltatónak kötelezően elvégeztetnie a munkavállalók kötelező orvosi alkalmassági vizsgálatát, a munkavédelmi törvény ugyanakkor rögzíti, hogy jogszabály meghatározhat olyan munkaköröket (foglalkozásokat), amelyek esetében kötelező lesz azt elrendelni. Nos, e hétig bizonytalanságban tartották a munkáltatókat, s
Napelemparkot helyezett üzembe az Alteo a Nógrád vármegyei Tereske határában, a saját beruházásban és kivitelezésben felépített létesítménnyel a duplájára nőtt a vállalat naperőművi kapacitása - tájékoztatta az energetikai szolgáltató csütörtökön az MTI-t.
Egyelőre nincs döntés az ügyben, de a kormány tervei között ott van, hogy jövőre kedvezményes hitelt biztosít fiatal szakmunkások számára a diákhitel mintájára.
A vetésváltásra és terménydiverzifikációra, valamint a parlagra vonatkozó legfontosabb szabályokat az agrártárca ismét, az őszi munkák kezdete előtt összefoglalta egy letölthető tájékoztatóban.
A Polygon hálózat komoly átalakításon megy keresztül összhangban a korábban, az Ethereum végtelen skálázására irányuló aggregált láncarchitektúra kialakítási ütemtervével. A terv részeként felvázolt változtatások között szerepel a hálózat natív tokenjének MATIC-ról POL-ra történő frissítése. A Polygon még 2024 júliusában hozta nyilvánosságra, hogy
Az éghajlat egyre rapszodikusabbá és melegebbé válásával nagyon sok kultúra esetében gyökeresen megváltozhatnak a termesztés feltételei. Igaz ez az éghajlati tényezők (hőmérséklet, csapadék, Uv-sugárzás) direkt hatásaira is a növények esetében, de igaz sajnos közvetve, az egyes fertőző eredetű növénybetegségek tekintetében is.
Az autonómia, a mesterséges intelligencia és a precizitás trendjei lehetőséget adnak a hatékonyság javítására, a termelékenység növelésére és költségmegtakarítások megvalósítására a mezőgazdaságban. Az akkumulátoros elektromos hajtások nagyon jól konfigurálhatók a mezőgazdasági berendezések táplálására, figyelembe véve ezeket a trendeket. De hogyan
Elbuktam, és ezért vállalok minden felelősséget és következményt; a múlt éjjel ittas állapotban vitába keveredtem egy hölggyel, a vita a legnagyobb sajnálatomra tettlegességig fajult - közölte Győrffy Balázs.
Közel 21 ezer forint volt havonta egy átlagos háztartás hírközlési kiadása 2023-ban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a hírközlési szolgáltatásokra, azaz mobiltelefonra, internetre, tévé-előfizetésre és otthoni (vezetékes) telefonra átlagosan 20 900 forintot fizettek a magyarok. A kiadások több mint felét a mobilszolgá
Sokan csalódottan vették tudomásul, hogy idén szeptemberben nem kezdhetik meg a tanulmányaikat, ám nekik sem kell elkeseredniük: számos felnőttképzés kínál olyan alternatívákat, amelyekkel később szép karriert futhat be bárki, ráadásul sok képzés online is elérhető.
Közel 50 perces előadást tartott Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Tranzit fesztiválon, egy új támogatásról is beszélt. Szót ejtett a rezsicsökkentés jövőjéről is.
A kínai vállalatok jelentős előrelépést tettek a humanoid robotok fejlesztésében, ami új fejezetet nyithat az elektromos járművek gyártásában. A Pekingben megrendezett World Robot Conference-en több mint két tucat kínai cég mutatta be gyárakban és raktárakban alkalmazható humanoid robotjait, valamint a gyártásukhoz szükséges precíziós alkatrészeket
Vasárnap rendezik meg az idei Közép-európai Matematikai Olimpiát (Middle European Mathematical Olympiad, Memo) Szegeden, a nemzetközi versenyben tíz ország között Magyarország csapata is szerepel - közölte a versenynek helyszínt adó Szegedi Tudományegyetem (Szte).
Folytatódik a karbantartás a 3-as, a 62-es, a 62A és a 69-es villamos vonalán, emellett augusztus 24-én elkezdődik a Fehér úton a Gyógyszergyári utcai útátjáró szélesítése, ezért szeptember 1-ig újabb változások lesznek a villamosok közlekedésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Az óvatos, konzervatív szemlélet lehet a továbbiakban a kifizetődő stratégia – mondta az Arbitrázs legújabb epizódjában Kosovics László, az SPB portfóliókezelője.
Az Európai Parlament egyik képviselője azzal fenyegetőzött, hogy ha az Elon Musk nevével fémjelzett X nem igazodik az európai cenzúra szabályaihoz, akkor a platformot betilthatják az EU-n belül. Mindezt az olasz származású Sandro Gozi állította, aki Franciaország EP-képviselőjeként tevékenykedik, a La Repubblica című lapnak adott interjújában. Pont
A kriptók rajongói izgalmas utazásra készülnek. A legfontosabb digitális eszközök az év végére hatalmas növekedési potenciált mutatnak. A környezetbarát kezdeményezések egyre nagyobb teret nyernek, miközben bizonyos érmék kiemelkednek. A cikk öt jelentős potenciállal bíró kriptovalutát mutat be. Ezek a rejtett gyöngyszemek jelenthetik a következő n
Az együttműködés egyelőre a szőlőültetvényeket és a gyümölcsösöket célozza meg, és az izraeli-amerikai Bluewhite által kifejlesztett AI technológiákat használja.
A kánikula és a szélcsendes idő miatt kialakult algásodás okozta oxigénhiány vezetett az egy hete történt halpusztuláshoz a Kis-Balaton Kazetta nevű tározójában - derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) szerdai közleményéből az első vizsgálati eredményekről.
Napelemparkot helyezett üzembe az Alteo a Nógrád vármegyei Tereske határában, a saját beruházásban és kivitelezésben felépített létesítménnyel a duplájára nőtt a vállalat naperőművi kapacitása - tájékoztatta az energetikai szolgáltató csütörtökön az MTI-t.
Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS-terminál – közölte a Volánbusz Zrt.
Ahogy a 2024-es amerikai választások a célegyenesbe érnek, a kriptotársaságok egyre mélyebbre nyúlnak a pénztárcájukban, hogy megpróbálják befolyásolni az eredményeket - írja egy friss kutatásra hivatkozva a CNBC.
Az élelmiszer-, ital-, dohánytermékgyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest júniusban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Ipari termelőiár-indexről közzétett gyorstájékoztatójából.
Az Európai Bizottság engedélyezte az mResvia nevű, a Moderna által mRNS vakcina beadását, amely a légúti óriássejtes vírus (RSV) által okozott alsó légúti fertőzések ellen olthatják vele a 60 év feletti felnőtteket.