Az inflációs válságot követően, a sajnálatos módon továbbra is velünk maradó háborús környezetben 2024 első felében a magyar lakosság fogyasztási szokásai megváltozni látszanak, ez a változás két tényezőből tevődik össze. Egyrészt az idei évben tapasztalt jelentős reálbér-emelkedés ellenére a lakosság óvatossági motívumának csak lassú oldódása figy
A napos idő mellett fátyol- és gomolyfelhők lesznek az égen, utóbbiakból csak kis eséllyel fordulhat elő egy-egy helyen zápor, zivatar az ország középső harmadán. A Dunántúlon az északnyugati, a Tiszántúlon és az Északi-középhegység keleti felében az északi, északkeleti szelet kísérik élénk, főként a Bodrogközben, valamint az Északnyugat-Dunántúlon
Egy nemzetközi kutatócsoport arra a felfedezésre jutott, hogy az őskori emberek hamarabb meghódíthatták a Föld egyes részeit, mint azt korábban hittük. A Dr. Dylan Gaffney régész vezette csapat nemrég egy 50 000 éves fagyantát vizsgált meg, amit az akkor élt emberek “fejlett technológiai eljárásokkal” nyertek ki. A csendes-óceáni térségben lévő, Wa
Meglehet, sokaknak már a cím is irritálóan hat, hiszen a parlagfű az egyik legrettegettebb gyomnövény, amely rengeteg ember számára kellemetlen, már-már a munkavégzést és a hétköznapi megszokott életet is akadályozó panaszokat okoz.
Egyre több embert érint a nyaralás utáni depresszió, vagyis az a gyászhoz hasonlatos érzés, amit egy jól sikerült vakáció után tapasztalunk. Szerencsére a kutatások azt mutatják, hogy ennek nem csupán a kezelésére, de a megelőzésére is vannak lehetőségek. A nyaralás után jelentkező rossz érzésnek, melankóliának számos oka lehet. Kiválthatja a vak
Moszkva jegyzékben követelt konzuli hozzáférést a Telegram közösségimédia-szolgáltató őrizetbe vett alapítójához, Pavel Durovhoz, de Párizs az üzletember francia állampolgárságát tekinti elsődlegesnek. A párizsi orosz nagykövetség vasárnap közölte, hogy a francia hatóságok elzárkóznak az együttműködéstől, és nem adtak tájékoztatást arról, hogy mi a
A figyelők - Augusztus 30-án érkezik Dakota Fanning horrorfilmje. A mozikban nyáron bemutatott horrorfilm elsőként a Maxon lesz látható.A figyelők című horror A.M. Shine regénye alapján készült, Ishana Night Shyamalan írta és rendezte, M. Night Shyamalan produceri felügyelete alatt.Mina, a 28 éves művész egy hatalmas, érintetlen erdőben reked Nyuga
Legkésőbb 2027-ig az átlagbér 50 százalékára szeretné felemelni a kormány a minimálbért. Erről beszélt nemrég Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Ha megvalósulna az elképzelés, akkor ez 430 ezer forintos minimálbért jelentene 2027-re.
Kissé gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 393,78 forinton jegyezték a péntek esti 393,37 forint után. A dollár jegyzése 352,04 forintra erősödött 351,93 forintról, a svájci frank pedig 414,57 forintról 415,55 forintra drágult. Az e
Májusról júniusra a Tesco kiskereskedelmi láncnál 408 fővel, 10040-re nőtt az alkalmazottak száma. Miközben áprilisról májusra 286 fővel csökkent. A nagy ingadozás hátterét a cég sajtóosztálya magyarázta meg. A versenytárs Lidl töretlenül bővül (plusz 117 fő), miközben a Budapesti Közműveknél 147 fővel esett a létszám - derül ki a HR Portál és az O
Elszántsággal és kitartással még a gazdasági cunami is túlélhető: gazdasági válság, koronavírus-járvány, rekord infláció, az építőipar mélyrepülése – csak néhány olyan globális csapás, amelyet számtalan magyar vállalkozás nem élt túl.
Gazdasági információk tekintetében ma a német Ifo-indexre kell figyelni - a német gazdaság továbbra is gyengélkedik, ezért fontos lesz látni, hogy augusztusban elkezdett-e már helyreállni az aktivitás. Jön még ipari rendelési statisztika az USA-ból, ez is érdekes lehet a befektetők számára. Ami a mai tőzsdei kilátásokat illeti, az előzetes adatok a
A hazai szabadföldi paradicsomtermesztést idén még az ág is húzza. A szélsőséges időjárási jellemzők, a következtükben kialakult növényélettani problémák és a különböző kártevők és kórokozók fellépése mind veszélyeztetik nemcsak a termesztés gazdaságosságát, hanem a növényállomány létét is.
A Központi Statisztikai Hivatal hétfői közlése szerint bruttó átlagkereset 2024 júniusában 642 000 forint volt, 13,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
A Központi Statisztikai Hivatal hétfői közlése szerint bruttó átlagkereset 2024 júniusában 642 000 forint volt, 13,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Kis gyengüléssel kezdi a hetet a forint, ugyanúgy 394 körül jár a jegyzés, mint a múlt hét nagy részében. A héten elsősorban a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntésére kell figyelni, valamint arra, hogy a Fed múlt heti eseményét hogyan emészti a piac.
A klímaváltozás következményei a minden eddiginél nagyobb kiterjedésű, pusztító erdőtüzek. Tavaly világszerte mintegy 3,9 millió négyzetkilométernyi terület égett le.
A kissé bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt csökkenéssel indulhat a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 290,06 pontos, 0,4 százalékos csökkenéssel, 72 949,64 ponton zárt pénteken.
Andrej Milović volt igazságügyi miniszter szerint Do Kwont a szerb kormány titkosszolgálatának éppen egy Milojko Spajic montenegrói miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen sikerült elcsípnie Montenegróban. Ez annak ellenére történt, hogy Spajic tagadta, hogy valaha is találkoztak volna, miután Do állítólag tavaly egy levélben kijelentette, hogy
Van köztük pingáló népművész és hagyományőrző pásztor is. A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el. Az 1953-ban alapított díjat minden évben
Az olajárak emelkedésnek indultak hétfőn, miután Izrael és a Hezbollah között újabb összecsapások történtek a hétvégén. Bár a szakértők szerint a vasárnapi összecsapások nem valószínű, hogy totális háborúhoz vezetnének, de a feszültségek fokozódása továbbra is magasan tartja az olajárakat - írja a CNBC.
2024 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 642 000, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 442 000 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 427 000 forint volt. A reálkeresetek tehát kilenc százalékkal emelkedtek.
Bejelentették a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramját: szeptember 6. és 14. között premier előtt látható két ADS-film, A szer és A konyha.A 20. CineFest versenyprogramjába 16 nagyjátékfilm került, amelyek mindegyike először látható Magyarországon. A programban két ADS-film is látható: a Cannes-ban legjobb forgat
A hajógyártás elméleti és gyakorlati szakembere, Balogh BÉLA (Debrecen, 1909. augusztus 26. – Budapest, 1971, február 12.) gépészmérnöki oklevele megszerzése után a műegyetem mezőgazdasági géptani tanszékén volt fizetés nélküli gyakornok, majd két évig a Ganz-hajógyárban fizikai munkát végzett, míg megvalósíthatta régi vágyát, és 1935-től mérnökkén
Maximális súlyosságú biztonsági hiba került nyilvánosságra a WordPress GiveWP adománygyűjtési pluginjában, amely által több mint 100 000 weboldal van kitéve RCE (távoli kódfuttatási) támadásoknak.