Fogyatékossággal élő vagy 14 éven aluli tartósan beteg családtagjukat otthon gondozókat segítő szervezeteknek hirdetett pályázatot a kormány 114 000 000 forintos keretösszeggel - jelentette be Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, Budapesten csütörtökön.
Mint ahogy az immár hagyományosan történik, az oktatásirányítók az új tanév elején újabb intézkedésekkel örvendeztetik meg a nevelő-oktató közönséget. Néhány példa az első becsengetés alá helyezett ajándékokból: pedagógusok teljesítményértékelésének bevezetése, mobiltelefonok betiltása és a pedagógusok vizsgáztatása a NAT-ból. Kétrészes írásomban a
Csökkenti a munkavállalói lojalitást és növeli a „csendes felmondási szándékot” a magyar vállalkozásokban a negatív belső kommunikáció. Ez a cég eredményességét is lerontja – állapították meg a Corvinus kutatói és külföldi kollégáik. Ennek mérésére innovatív skálát is kidolgoztak.
Meghosszabbították a Hégető Honorka-díj jelentkezési határidejét, szeptember 22-ig várják a pályázatokat. A 2003-ban indult díjat idén 20. alkalommal adják majd át, és ezúttal is olyan alkotásokkal lehet nevezni, amelyek videó, fotó vagy fotósorozat formájában mutatnak be társadalmi problémákat, valamint az azokra adott válaszokat, lehetséges megol
Nyolc kastély megpályáztatásával kezdődik meg jövő héten az állami tulajdonú kastélyok, kúriák, udvarházak, parkok és kertek, valamint a hozzájuk tartozó ingóságok tulajdonjogának ingyenes átruházását lehetővé tevő, úgynevezett kastélytörvény végrehajtása.
A kriptovaluták világa egyre inkább behatol a mindennapi életbe, és most a gasztronómia csúcsa felé is terjeszkedik. A két Michelin-csillaggal büszkélkedő berlini Horváth étterem úttörő lépésre szánta el magát, amikor úgy döntött, hogy a Bitcoint is elfogadja fizetőeszközként. Ez a lépés egyértelműen a jövőbe mutat, és új irányvonalat jelöl a fine
A Raboo a kriptovaluták egyik dinamikusan növekvő képviselője. A projekt előértékesítési kampánya számos címlapra felkerült, köszönhetően AI-vezérelt eszközeinek a mémcoinok piacán. A Raboo egyesek szerint olyan hatalmas potenciállal rendelkezik, mint az Ethereum vagy a Solana. Az innovatív, közösség által vezérelt projektek között egyedülálló, ez
A nők négyötödét érte már valamilyen zaklatás nyilvános helyen. A Cup Revolution és a NANE összefogása ezzel a jelenséggel veszi fel a harcot: mostantól a kéretlen közeledés elutasítását a NePohár segítségével is nyomatékosíthatják a nők a szórakozóhelyeken. A kampányt a Mediator fejlesztette.Egy 2022-es felmérés szerint Magyarországon a 18-34 év k
A motivációs válság a munkahelyen egyáltalán nem ritka, viszont jó ha tudod, elkerülhető. Ha úgy érzed, egyre kevésbé lelkesedsz a munkád iránt, akkor összeállításunk éppen neked szól. Íme 5 egyszerű, de hatékony tipp, amelyek segítségével újra örömöt és elégedettséget találhatsz a munkádban. Gondold át Mi az, ami kezdetben ehhez a munkához vonzot
Egyre többeknek marad meg a hó végére valamekkora összeg a jövedelmükből, de még így is nagyon messze vagyunk a nemzetközi átlagtól. Rendszeres megtakarításra csupán a lakosság egyharmada képes - és ezen a téren is látszik, milyen hátrányos megkülönböztetés éri a nőket.
A Honor egyedi bocsánatkéréssel fordult a Samsung Galaxy Z Fold tulajdonosaihoz, elismerve az úttörő összecsukható telefonja, a Honor Magic V3 bevezetése által okozott kellemetlenségeket.
Az alacsony ár oka, hogy az idén nagyobb termés várható, másrészt igen versenyképes áron érhetők el a holland importtételek. A lengyel hagymapiac a szezon átmeneti szakaszában van, most történik a váltás a tavaszi és az áttelelő hagymák között. Erre az időszakra egy enyhén emelkedő szezonális ártrend jellemző, és nem történt ez másként az idei évbe
A Természettudományi Kutatóközpontban (TTK) a jövő hónapban kutatás indul. Azt vizsgálják majd, hogy a nőket érintő anorexia és az autizmus között milyen összefüggés van. A TTK Klinikai és Fejlődés-Neuropszichológia Kutatócsoportjának vezetője, Bunford Nóra a Nemzeti Agykutatási Program támogatásával hosszú hónapok óta dolgozik kollégáival a komple
A brit fintech cég, a Revolut újabb mérföldkövet ért el a technológiai iparban: nemrég bejelentették, hogy a vállalat 41 milliárd eurós értékelésével Európa legértékesebb technológiai startupjává vált. Ez a hír nem csak a startup, hanem az egész fintech szektor számára fontos, hiszen a Revolut kiválóan példázza, hogyan lehet ötvözni a gyors növeked
Bővül az építőipari szakmákat választók köre: négy évvel ezelőtt az iskolarendszerben építőipari szakmunkásnak 9 ezren tanultak, ez a szám a 2023/2024-es tanévben viszont már meghaladta a tizenhatezret - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) csütörtökön az MTI-vel.
A magyarországi lakosok kriptovaluta-ismeretei jobbak, mint a többi közép-európai ország esetében, azonban felük továbbra sem ismeri ki magát a virtuális valuta világában derül ki egy friss kutatásból.
Az energiaár-krízis legsúlyosabb időszakaihoz képest ugyan mérséklődött a hazai vállalatok érdeklődése a saját célra termelő naperőművek iránt, de 2024-ben így is rekordot döntöttek a telepítések, pedig messze még az év vége. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy noha az áramárak a válság óta normalizálódtak, sok cégnek így is megéri saját napelemes
Az egyre nagyobb befolyással bíró e-kereskedelmi szereplő többek között gamifikációval és verhetetlen árakkal csábítja magához a vásárlókat, de ez még nem minden. A szakértők már kongatják a harangot, miszerint a Temuval lehetetlen felvenni a versenyt.
Az energiaár-krízis legsúlyosabb időszakaihoz képest ugyan mérséklődött a hazai vállalatok érdeklődése a saját célra termelő naperőművek iránt, de 2024-ben így is rekordot döntöttek a telepítések, pedig messze még az év vége. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy noha az áramárak a válság óta normalizálódtak, sok cégnek így is megéri saját napelemes
A számos ősszel csírázó gyomnövény ismerete és ellenük való hatékony védekezés tervezése nagyban hozzájárul a magas hozamú és jövedelmező termés eléréséhez az őszi vetésű kalászos kultúrákban.
Második éve több mint százezer diákot vettek fel a felsőoktatási intézmények. Idén is a gazdaságtudományok lettek a legnépszerűbbek, a második helyen a pedagógusképzés, a harmadik helyen pedig a műszaki képzés végzett.
A kriptovaluták gyorsan változó világa sok meglepetést tartogat, és lehet, hogy a következő nagy lehetőség észrevétlenül halad el mellettünk. Ebben az évben az AI-alapú altcoinok hatalmas hullámokat keltenek, és ezek lehetnek a kulcsok a jelentős pénzügyi nyereségekhez. Ismerd meg, mely feltörekvő érmék robbanhatnak be a közeljövőben, és miért érde
A BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) tőzsdén kereskedett alapja a januári bevezetése óta másodszor szenvedett el nettó kiáramlást. A BlackRock ETF-je augusztus 29-én 13,5 millió dolláros nettó kiáramlást regisztrált, ami a második ilyen negatív nap volt a május 1-jei 36,9 millió dolláros nettó kiáramlás óta. A Farside Investors adatai szerint e
Amikor szóba kerül a tejfogyasztás, szinte kivétel nélkül a tehéntejre és a belőle készült termékekre gondolunk. A tehenek mellett azonban létezik egy méltatlanul háttérbe szorult tejelő kiskérődző. Tejének összetétele a tehénénél sokkal egészségesebb, könnyebben emészthető, és a laktózérzékenyek nagy része is fogyaszthatja. Ez az állat pedig nem m
A hűtőlánc megszakadása miatt többféle fagyasztott terméket hívott vissza az Aldi Vecsésen, a Széchenyi utca 2. szám alatt lévő boltja - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Augusztusban javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban augusztusban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG Ecfin) csütörtökön ismertetett felméréséből.
A hűtőlánc megszakadása miatt többféle fagyasztott terméket hívott vissza az Aldi Vecsésen, a Széchenyi utca 2. szám alatt lévő boltja - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Teljes a bizonytalanság a párizsi paralimpián a triatlon versenyekkel kapcsolatban. Bár a Szajna vízminőségével az utóbbi napokban már nem volt gond, a versenyzők edzhettek a folyóban, ám a legrosszabbkor elromlott az idő, megérkezett az eső, és ez felboríthat mindent. Az egyetlen magyar induló, Mocsári Bence bízik benne, hogy holnap ellövik a rajt
A Bitget, a világ egyik vezető kriptopénzváltója és Web3-as vállalata kiadta a havi frissítését a Proof-of-Reserves (PoR) átlátható nyomon követésére, kiemelve a Bitcoin (BTC), Ethereum (ETH), USDT és USDC tartalékarányait. Ez a riport a platform átláthatóság és biztonság iránti elkötelezettségét mutatja, kiemelve mind a felhasználói vagyon, mind a
A digitalizáció aranykorában az online csalások az egyik leggyakrabban elkövetett bűncselekménnyé váltak, számuk az elmúlt időszakban exponenciálisan nőtt. Az áldozatok között cégek is megtalálhatók, a bűnelkövetők velük szemben is egyre kreatívabb módszereket alkalmaznak. Az online csalások jelentős emelkedése miatt a jogalkotó 2024. augusztus 1-j