Idén a Sziget szervezői a Bolt taxiszolgáltatóval együttműködve több újítást vezetnek be annak érdekében, hogy megkönnyítsék és biztonságosabbá tegyék a fesztiválozók utazását. Az új intézkedések közé tartozik, hogy a Bolt taxik utasai számára a szervezők megnyitották a H-híd előtt a forgalmat, és a Hajógyári-szigeten belül egy újabb taxidrosztot i
Éppen csak lezárta a legutóbbi eljárást a Gazdasági Versenyhivatal a Wizz Airrel szemben, amelyben 307 milliós bírsággal sújtotta, máris újabbat indított ellene. A gyanú szerint a cég foglalási rendszere a szakmai gondosság követelményét sérti, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információkat hallgat el a légitársaság.
Napos idő várható kevés felhővel. Csapadék késő estig nem valószínű, majd a nyugati határt elérhetik záporok, zivatarok. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő estére 17 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet. agrotrend.hu / HungaroMet
A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A felsőoktatási tanév kezdetével lassan elfogynak a kiadó albérletek, ezért nem árt tisztázni a hosszú távú lakáskiadás legfőbb szabályait - hívja fel a figyelmet a NAV.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint Balmazújváros polgármesterén múlik, hogy kapnak-e fizetést a település önkormányzati dolgozói.
A hétfői globális eladási hullám után kedden részben visszapattantak a piacok, az emelkedés elsősorban az USA-ban volt határozott, míg az európai részvényindexek között inkább csak csapkodást láttunk. A Wall Street három napi esésből történt felpattanása segített javítani a globális hangulatot, Ázsiában ma is folytatódott a visszapattanás. A japán
Svájcban éles vita folyik a szupergazdagok örökösödési adójáról. A javaslat - miszerint az 50 millió frank (több mint 21 milliárd forint) feletti vagyon felét kellene megadóztatni hangos zúgolódást váltott ki a multimilliomos és milliárdos cégtulajdonosok részéről, azzal fenyegetőzve, hogy máshová költöznek – írja a Bloomberg.
Jelentős esést szenvedett el a világ egyik legnépszerűbb AI-részvénye. A Super Micro Computer szervergyártó vállalat a második negyedévben a vártnál gyengébb pénzügyi eredményeket közölt, amire megütötték a papírt a keddi zárás után - írta a Cnbc.
Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 397,58 forinton jegyezték az előző esti 397,65 után, a dollár jegyzése pedig 364,39 forintra ment fel 364,14-ról. A svájci frankkal szemben a forint 0,4 százalékkal erősödött,
Augusztus első hetében az időjárás jellege alig változott. Csapadék csak szórványosan hullott, az ország jelentős tájegységeiben már hetek óta semmi sem esett. A júliusi szárazság után ismét semmi csapadék. A nappali hőmérséklet 30 °C körül mozog, éjszakánként inkább a 15 fok a jellemző, így a szárazság ellenére időnként harmatképződés is előfordul
A Galaxy Research szerint a Bitcoin Layer-2 rollupok hosszú távú fenntarthatósága kérdéses az adatfeltöltések magas költségei miatt. A Bitcoin rollupok fenntarthatósági kihívásai Egy nemrég megjelent Galaxy Research jelentés szerint a Bitcoin Layer-2 (L2) skálázási megoldások, különösen a rollupok fenntarthatósága hosszú távon komoly kihívásokkal n
Augusztus elejére a bejelentett aszálykáros területek nagysága meghaladta a 75 ezer hektárt, és ez az érték hetente több tízezer hektárral növekszik – derül ki a kárenyhítési rendszer adataiból.
Mintegy kétharmados kapacitáson termeltek tavaly a német autógyárak a főként az elektromos járművek iránti alacsony kereslet miatt. Az Audi emiatt egy egész telephely fenntartását is mérlegre tette és példáját más gyárak is követhetik – mondta Stefan Bratzel iparági szakértő a Bergisch Gladbach-i Centre of Automotive Management (CAM) munkatársa a d
Az utóbbi napokban a felsőoktatási felvételi jelentkezéssel kapcsolatban a sajtóban nyilvánosságot kapott egy felvételiző ügye, aki arról panaszkodott, hogy az E-felvételi rendszerében törlődött az egyik bizonyítványa, így kevesebb pontja lett és nem vették fel oda, ahova első helyen jelentkezett. Az Oktatási Hivatal közleményben reagált.
Az export vártnál nagyobb havi csökkenése és az import várnál kisebb növekedése után nyolc hónapja a legkisebb külkereskedelmi többlete alakult ki júniusban Németországnak a statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
Megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmag áll rendelkezésre a vetési szezon előtt – tájékoztatta a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán az MTI-t. A szervezet közleménye szerint az ágazati szereplők közreműködésével elindították a fémzárolt vetőmagok nagyobb arányú használatát ösztönző kampányukat a mezőgazdasági gazdálkod
Letartóztattak egy – a gyanú szerint – több millió hamis 2 eurós érmét gyártó kormánytisztviselőt Észak-Macedóniában – jelentette be kedden az Európai Unió bűnüldöző szerve, az Europol.
Börtönbüntetésre ítéltek egy korábban a Pfizernél dolgozó statisztikust, miután bennfentes információkkal 200 ezer dollárt keresett a koronavírus-válság közepette a népszerű Pfizer-vakcina gyártójának Covid-kezelésével kapcsolatban – írja a Bloomberg.
"Mezőgazdasági művelés igazolása 1 ha alatti belterületi kivett művelési ágú telekre" címmel tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Börtönbüntetésre ítéltek egy korábban a Pfizernél dolgozó vezető statisztikust, miután bennfentes információkkal 200 ezer dollárt keresett a koronavírus-válság közepette a népszerű Pfizer-vakcina gyártójának Covid-kezelésével kapcsolatban – írja a Bloomberg.
Szerdán napos idő várható kevés felhővel. Csapadék késő estig nem valószínű, majd a nyugati határt elérhetik záporok, zivatarok. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő estére 17 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet.
A híres amerikai recessziós indikátor megalkotója, Claudia Sahm szerint a Fed-nek 50 bázisponttal kellene csökkentenie a kamatokat szeptemberben, de egyelőre annál korábbi, úgynevezett vészhelyzeti kamatvágásra nincs szükség. Elmondása szerint, ha a bejövő adatok ne kezdenek el javulni, akkor a recesszió kockázata valós lehet.
A nyári szezonális ellenőrzésekhez is kapcsolhatóan a vármegyei, valamint a járási szakemberek retrospektív, azaz visszatekintő ellenőrzéseket végeznek a hosszútávra (8 óránál hosszabb útra) indított kérődző- és sertésszállítmányok esetében.
2018 óta évről évre látványosan emelkedik az államtitkárok, a miniszterek és nem utolsósorban a miniszterelnök fizetése, miközben a ranglétra alján lévő kormány- és köztisztviselők illetményét mindössze egyszer emelték. Nemrég az állami tulajdonú vállalatoknál rendelt el spórolást a kabinet, ami munkaerőgondokat okozhat - mutat rá a 24.hu cikke.
A híres amerikai recessziós indikátor megalkotója, Claudia Sahm szerint a Fed-nek 50 bázisponttal kellene csökkentenie a kamatokat szeptemberben, de egyelőre annál korábbi, úgynevezett vészhelyzeti kamatvágásra nincs szükség. Elmondása szerint, ha a bejövő adatok ne kezdenek el javulni, akkor a recesszió kockázata valós lehet.
A magas hozzáadott értékű munkákhoz többnyire nélkülözhetetlen a digitális felkészültség, tehát ezen is múlik a gazdasági felzárkózás - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A Stripe ismét felvásárolta egyik versenytársát, a mindössze 4 éves amerikai Lemon Squeezy-t. Ez összesen a vállalat tizenötödik akvizíciója. A San Fransiscó-i Stripe már 70 milliárd dolláros értékeltséggel rendelkezik, ami az egyik legmagasabb a fintechek között. Utánanéztünk, hogyan járult hozzá ehhez akvizíciós stratégiája. A legújabb felvásárlá
Az export vártnál nagyobb havi csökkenése és az import várnál kisebb növekedése után nyolc hónapja a legkisebb külkereskedelmi többlete alakult ki júniusban Németországnak a statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.
A közlekedési múzeum tényleg Debrecenbe költözhet, a BMW-gyár szomszédságában épülhet meg az új intézmény, Lázár János tervei szerint 150 milliárd forintból.
A Booking.com a szálláshelyeket kereső utazók egyik legfontosabb platformja, de mára olyan szolgáltatások, mint az autóbérlés és a repülőjegy vásárlás is elérhetővé váltak az oldalon keresztül. Ez a világ leglátogatottabb utazási és turisztikai honlapja, amely 2023-ban több mint egymilliárd foglalást bonyolított le, ami kétszerese a 2016-ban regisz
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára szerint az ipar teljesítményének helyreállításához békére van szükség - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.
A Polytechnik Hungária Kft. biomasszakazán-gyártó üzemet épít Mátraszőlősön, a beruházáshoz 788,51 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást nyert el - közölte a vállalat az MTI-vel.
Bognár Bálint a Central Médiacsoport után karrierjét az Indamediához tartozó DisplayNOW Zrt. vezérigazgatói pozíciójában folytatja. Bognár a Sulinet Programirodánál kezdte pályafutását, innen igazolt a Sanomához, ahol a Startlap csoport projektkoordinátora volt, és újonnan induló digitális szolgáltatásokon, mint például az „legendás” Citromailen do