Fedezd fel, hogyan indíthatsz egészséges csírákat és mikrozöldeket otthon, különösebb eszközök nélkül, egyszerű higiéniai szabályokat betartva – akár februárban is!
Az Egyesült Államok és a Közel-Kelet között évtizedes viszály húzódik, amely idén újabb tetőpontot ért el azzal, hogy a világ vezető gazdasága és Irán között elmérgesedett a viszony. A globális geopolitika évtizedes árnyékot vet a pénzügyi piacokra, ahol egy háborús fenyegetés gyorsan átalakíthatja a befektetői viselkedést: most éppenséggel attól t
Megkezdődött az Észak-koreai Munkapárt ötévente esedékes kongresszusa, amelyen Kim Dzsong Un az elmúlt időszak eredményeit értékeli, és kijelöli a jövő politikai irányvonalát - jelentette a Reuters.
A decemberi KSH-adatok végre tiszta vizet öntenek a pohárba. Kiderült, hogy pontosan hogyan alakultak a hazai fizetések 2025-ben, és ezeket a Bankmonitor térképre is helyezte.
A lengyel rekord közeli burgonyatermés nemcsak a raktárakat töltötte meg, hanem az árakat is a mélybe rántotta, miközben Európa más részein, így Magyarországon is, egészen eltérő folyamatok zajlanak.
Fontos döntés előtt áll Magyarország. Az Európai Bizottság a következő napokban határozhat arról, hogy mekkora védelmi hitelhez juthat hozzá a magyar gazdaság a SAFE programon keresztül. Bár sokáig úgy tűnt, hogy a kormány ódzkodik a közös uniós hitelfelvételtől, végül az egyik legnagyobb összegű kérelmet nyújtotta be a tagállamok közül. Gulyás Ger
Rövid távon még nincs finanszírozási zavar, közép- és hosszú távon azonban tartósan emelkedő adósságpálya rajzolódik ki Magyarország számára: változatlan költségvetési politika mellett az államadósság aránya a következő évtized közepére meghaladhatja a GDP 100 százalékát, miközben a finanszírozási igény is fokozatosan nő. A jelenlegi trendek alapjá
Földrengés pattant ki Mosonmagyaróvár környékén, a szlovák-magyar határon szombat délután, amelyet a hazai lakosság széles körben érzett - tudatta a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium a Facebook-oldalán.
A toszkánai Camaldoli remetelak perjele arra kérte a szerzeteseket, hogy teljes mértékben kerüljék a közösségi médiát és a streamingplatformokat, mert szerinte ezek függőséget okoznak és veszélyeztetik a szerzetesi élet lényegét. A Netflix is tiltólistás.
A Xeevo E904i új korszakot nyit a mezőgazdasági gépek világában: csendes működéssel és alacsony üzemeltetési költségekkel célozza meg a fenntartható gazdálkodást.
Kórházi kezelése és több sürgős sebészeti beavatkozás miatt kénytelen távol maradni a nagyböjti szertartásoktól Erdő Péter. A 74 éves bíboros, esztergom-budapesti érsek az állapota miatt lemondta hivatalos programjait, ám a hírek szerint nincs életveszélyben, jelenleg a lábadozási időszakát tölti - írta meg a 24.hu.
Egy szexuális segédeszközöket gyártó vállalatnál történt adatvédelmi incidens hívta fel a figyelmet arra, milyen komoly kockázatot jelenthet akár egyetlen feltört e-mail-fiók is. A japán Tenga vállalat amerikai ügyfeleit értesítette arról, hogy illetéktelen hozzáférés történt, amely során ügyféladatok is veszélybe kerülhettek. Az eset különösen érz
Szombat este vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP, ahol ezúttal is ismert emberek érkeznek a szakértők, majd a kereskedők elé, hogy értékesnek hitt, izgalmas történettel bíró tárgyaikon továbbadjanak.
A NASA hivatalosan is megerősítette a régóta várt dátumot. Aaz Artemis 2 küldetés, amely több mint 50 év után először visz ismét embert a Hold közelébe, 2026 szeptemberében startolhat.
Bár rövid távon nem fenyeget finanszírozási zavar, az Európai Bizottság friss jelentése szerint Magyarország adósságpályája közép- és hosszú távon aggasztó irányt vesz. Változatlan költségvetési politika mellett az államadósság a következő évtized közepére meghaladhatja a GDP 100 százalékát, miközben a növekvő kamatterhek és a népesség elöregedése
Idén harmadik alkalommal lesz lehetősége az ingatlantulajdonosoknak felülvizsgálni szerződésüket és szabadon dönteni lakásbiztosításukról, függetlenül annak eredeti évfordulójától. A 2024-ben bevezetett egyhónapos lakáskampány egyik következménye, hogy ma már sokkal tudatosabban választanak biztosítást a magyarok, mint a korábbi években. A minél ke
A Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat a horvát kormánnyal együttműködésben 2026. március 20-ig érvényes engedélyt szerzett az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Vagyoneszközöket Ellenőrző Hivatalától (Ofac), amely lehetővé teszi a kőolaj további zavartalan szállítását a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részére - közölte szombaton a
A 2025 végén kirobbanó iráni tüntetések és az Egyesült Államokkal fokozódó feszültség miatt Teheránnak égető szüksége van légiereje modernizálására. Mivel az orosz fegyverszállítások az ukrajnai háború miatt akadoznak, a perzsa állam egyre inkább Kína felé fordul: egy friss diplomáciai gesztus nyomán felröppent a hír, hogy Peking legmodernebb, ötöd
Fél méter friss havat kaptak a szlovén hegyek. A mediterrán ciklon nem csak hazánk nyugati felét fehérítette ki, Maribor síterepe még be is zárt - írta meg az Időkép.hu.
Nagyarányú vezetőváltás zajlik a Microsoft játéküzletágánál. A vállalatnál 38 éve dolgozó Phil Spencer nyugdíjba vonul, helyét a mesterséges intelligencia területéről érkező Asha Sharma veszi át, miközben az Xbox-divízió bevételcsökkenéssel és erősödő versennyel küzd - számolt be a Reuters.
Mibe kerül a munkáltatónak, ha munkavállalója a meglévő munkabérelőlege mellé újabbat vesz fel? Olvasói kérdésre Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
A zöld átálláshoz az emberek viselkedésének megváltoztatása is kell, hogy tudatosabban fogyasszunk energiát, ami a saját igények felmérésével kezdődik, és elvezethet az energiaközösségekig.
Nem mindegy, milyen érettségi fokon fogyasztja el a banánt, mert az érettséghez kapcsolódó biokémiai változások lényegesen befolyásolják, hogy miként reagál rá a szervezete. Zölden még inkább rost és rezisztens keményítő dominál, míg éretten egyszerű cukrok és több antioxidáns található benne.
A gyümölcsfák kéregrepedése komoly kárt okozhat a tavasz közeledtével. Megmutatjuk, hogyan védekezhetsz hatékonyan meszeléssel, árnyékolással vagy törzsvédelemmel, hogy a fáid egészségesek maradjanak.
Folyamatosan fejlesztik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, javítják az infrastruktúra működését, növelik a létesítmény kapacitását, hogy zökkenőmentes legyen az utaskiszolgálás nagyobb forgalom esetén is - hangsúlyozta Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára, a Budapest Airp
Akik a 90-es években voltak gyerekek, vagy fiatal felnőtt éveiket taposták, azok számára rendkívül meghatározó volt ez a korszak. A 90-es évek ma már bőven retrónak számít, a mai fiatalok is kezdik felfedezni maguknak az akkori divatot, művészetet, a digitális kort megelőző világot. A mai kvíz során visszatekintünk erre a különleges korszakra, és f
Egyre erősebb politikai és gazdasági nyomás alá kerül az Európai Bizottság úgynevezett "európai preferencia" stratégiája mind az uniós tagállamok, mind a külső partnerek felől. A kezdeményezés célja, hogy az európai közbeszerzésekben és támogatási rendszerekben előnyben részesítsék az unióban gyártott termékeket, ellensúlyozva a kínai és amerikai v
A kriptovaluta-világ decentralizált jellegéből adódóan a rosszindulatú támadások bármelyik oldalán, bármelyik sarkon ott leselkedhetnek az ártatlan felhasználóra. A befektetőket különböző biztonsági réseken, adathalász oldalakon kívánják csapdába csalni, a decentralizált protokollok pedig kifejezetten veszélyesek ilyen szempontból. Egy Polymarket-f
Sokak nem mernek bankot váltani egy olcsóbb számlacsomagra, mert macerásnak és időrablónak érzik a folyamatot. Mindez azonban már sokkal egyszerűbb, mint gondolnád, és gyakran a bank végzi el helyetted a munkát.
Az elemzők szerint Kína valószínűleg nem fogja végrehajtani azt a újabb nagy mennyiségű amerikai szójabab-vásárlást, amelyet Donald Trump elnök több hete hirdet, miután a Legfelsőbb Bíróság elutasította az amerikai elnök vámtarifáit. Az amerikai szója még mindig meglehetősen drágának számít, a nagy rivális Brazíliában ugyanakkor rekordtermés várhat
A Wallis Csoport alapítója és elnöke, Veres Tibor nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján. A nemzetközi piacokon is sikerrel terjeszkedő befektetési csoport alapító tulajdonosa és vezetője a verseny globális döntőjében is képviselni fogja hazánkat. A független bírálóbizottság hat különdíjat is átadott Magyarország példamutató vá