2009. november 14. szombat

nov. 14
8:51
Az év legnagyobb viharára készülnek a britek (Infostart)
Az év eddigi legnagyobb viharára készül Nagy-Britannia. A szélviharral, szakadó esővel járó ítéletidő az előrejelzés szerint szombaton söpör végig az országon, de már péntek este fennakadások voltak a közlekedésben.
nov. 14
9:27
Obama "pragmatikus együttműködést" akar Kínával (Infostart)
Az Egyesült Államok nem akarja visszaszorítani Kínát, s pragmatikus együttműködést akar a gyorsan fejlődő országgal - egyebek közt erről szólt Barack Obama amerikai elnök szombaton Tokióban, az ázsiai térséggel kapcsolatos amerikai politikát felvázoló, nagyszabású beszédében.
nov. 14
9:48
"Ez az egész ügy az ellenem irányuló mocskos árulás, csalás és hazugság sorozata" (Kripto Akadémia)
„Ez az egész ügy – jelentette ki július 13-án, kedden a hágai Nemzetközi Bíróság tárgyalásán a választékosan öltözött, joviális vádlott – az ellenem irányuló mocskos árulás, csalás és hazugság sorozata. Családszerető ember vagyok, aki mindennél többre becsüli az emberiességet, és a békét.” Charles Taylor – Libéria huszonegyedik elnöke – nem is érti, miként került ide, hiszen amikor 2003-ban…
nov. 14
10:06
Az év legnagyobb vihara közelít (Metropol)
Az év eddigi legnagyobb viharára készül Nagy-Britannia. A szélviharral, szakadó esővel járó ítéletidő az előrejelzés szerint szombaton söpör végig az országon, de már péntek este fennakadások voltak a közlekedésben.
nov. 14
10:08
Meghalt két, influenza ellen beoltott ember (Metropol)
A kínai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy az ázsiai országban meghalt két olyan ember, akiket korábban beoltottak az új típusú influenza ellen. Ugyanakkor úgy tűnik, legalább az egyik halálesetnek nincs köze a védőoltáshoz.
nov. 14
10:42
"Borzongás futott végig a kontinensen amikor a Jobbik 15 százalékot szerzett a júniusi európai parlamenti választásokon" (Kripto Akadémia)
„Borzongás futott végig a kontinensen”, amikor a Jobbik 15 százalékot szerzett a júniusi európai parlamenti választásokon – írta pénteki elemzésében a The Economist.
nov. 14
11:15
"Hazafias" törvénytervezetet nyújtott be a Szlovák Nemzeti Párt (Infostart)
A hazafiasságot erősíteni hivatott törvénytervezetet nyújtott be pénteken a pozsonyi parlamentben a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
nov. 14
11:18
Törvényt alkotnak a hazafiasságról (Metropol)
A hazafiasságot erősíteni hivatott törvénytervezetet nyújtott be pénteken a pozsonyi parlamentben a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) .
nov. 14
11:54
Tűz egy dél-koreai sportlőtéren (Metropol)
Kiégett szombaton egy sportlőtér a dél-koreai Puszan kikötővárosában; tíz ember meghalt, további hat megsérült, közülük többnek kritikus az állapota.
nov. 14
13:06
Új vezetőséget választ az SPD - Gerhard Schröder "nadrágszíjmeghúzó" politikája sosem látott mélységekbe taszította a pártot (Kripto Akadémia)
Tisztújító kongresszust kezdett pénteken Drezdában a Német Szociáldemokrata Párt (SPD). A vezetőségváltást leginkább az tette szükségessé, hogy a párt a szeptemberi parlamenti választásokon háború utáni történetének legrosszabb eredményét érte el. Ezért az SPD – főleg a balszárny – a korábbi szociáldemokrata kancellár, Gerhard Schröder „nadrágszíjmeghúzó” politikáját teszi felelőssé.
nov. 14
13:21
Wijkman: A klímaváltozás nem pusztán a felmelegedésről szól (Infostart)
Jóval komolyabb vállalásokra lenne szükség a decemberi koppenhágai klímakonferencián, mint amilyenről most vitatkoznak a világ országai - figyelmeztet a klímaváltozás ellen harcoló, nagy tekintélyű Római Klub elnökhelyettese. Anders Wijkman egykori svéd európai parlamenti képviselő az InfoRádiónak azt mondta: amíg a fejlett országok nem harcolnak, ez nem várható el a feltörekvőktől sem.
nov. 14
13:42
Az egyik volt fogoly azt mondta, hogy két brit katona is megerőszakolta - akkoriban alig 16 éves volt (Kripto Akadémia)
Iraki foglyok kínzásának gyanújába keveredtek brit katonák; a brit védelmi minisztérium több tucatnyi állítólagos esetet vizsgál.
nov. 14
14:18
Kisiklott egy személyvonat Indiában (Metropol)
Kisiklott egy személyvonat szombaton India nyugati részén, a balesetben legalább kilencen meghaltak, további több mint nyolcvanan pedig megsérültek.
nov. 14
14:33
Megvan az újinfluenza első lengyel áldozata (Infostart)
Lengyelországban meghalt egy újinfluenzás beteg, a H1N1 vírus első áldozata az országban - jelentette be szombaton a gdanski régió egészségügyi hatóságainak tisztségviselője.
nov. 14
14:36
Az első halálos áldozat Lengyelországban (Metropol)
Lengyelországban meghalt egy újinfluenzás beteg, a H1N1 vírus első áldozata az országban - jelentette be szombaton a gdanski régió egészségügyi hatóságainak tisztségviselője.
nov. 14
14:54
"Vakság, szervilizmus, kritikátlanság, a hatalomhoz való közelség, a szimbolikus presztízs védelme" (Kripto Akadémia)
Úgy tűnik, a húsz évvel ezelőtti rendszerváltó „nagy generációból” a parlamentáris demokrácia/piacgazdaság modell „organikus értelmisége” lett. Egész Kelet-Európában – de Magyarországon különösen – látszik, hogy ez a szerep még sosem tett jót az intellek­tuális színvonalnak.
nov. 14
15:12
"Köszönöm miniszter úr, de én soha nem iszom teát" (Kripto Akadémia)
Csak úgy zúdul a híranyag a francia újságolvasóra a két esztendeje visszavonult köztársasági elnökükről, Jacques Chiracról. Az egyik nap arról értesül, hogy a volt államfőt büntetőperben idézte meg a bíróság, gyanúsítottként. Arról kell számot adnia, hogy amíg Párizs főpolgármestere volt, huszonegy barátját, pártbeli tisztségviselőjét a városházán foglalkoztatta. Illetve dehogy foglalkoztatta,…
nov. 14
15:30
Helmut Schmidt eltörölné a sorkatonaságot (Metropol)
A sorkatonaság megszüntetése mellett emelt szót szombaton Németország egykori szociáldemokrata kancellárja.
nov. 14
16:06
Basescu és Orbán egy szórólapon (Metropol)
Traian Basescu román államfőt és Orbán Viktort, a Fidesz elnökét ábrázoló szórólappal készül elárasztani Székelyföldet a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) - véli tudni szombati számában a Szabadság.
nov. 14
16:06
Basescut és Orbánt ábrázoló szórólapok Székelyföldön (Kripto Akadémia)
Traian Basescu román államfőt és Orbán Viktort, a Fidesz elnökét ábrázoló szórólappal készül elárasztani Székelyföldet a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) - véli tudni szombati számában a Szabadság.
nov. 14
16:24
Elindult a magyar-kínai tényfeltáró csapat (Metropol)
A kínai Szecsuan tartományban eltűnt magyar alpinisták által megmászni kívánt hegyhez legközelebbi településre ért az a kilenctagú kínai-magyar csoport, amely közösen igyekszik a helyszínen tájékozódni a pontos történésekről. Csengtuban (Chengdu) felszállásra kész a kínai hadsereg helikoptere.
nov. 14
16:26
Hivatalban maradhatnak a román kormány miniszterei (Metropol)
Romániában lejárt a román kormány ideiglenesen kinevezett minisztereinek mandátuma, akiket azonban Emil Boc ügyvivő miniszterelnök mégsem cserélhet le az elhúzódó kormányválság miatt.
nov. 14
17:00
A törvényjavaslat szerint a jövőben jóval gyakrabban lenne kötelező eljátszani a himnuszt, mint eddig (Kripto Akadémia)
A hazafiasságot erősíteni hivatott törvénytervezetet nyújtott be pénteken a pozsonyi parlamentben a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) .
nov. 14
17:36
Az új, webes rendőrségi részleg a szélhámosság, a sértegetések és a hazugságok terjesztése ellen fog fellépni (Kripto Akadémia)
Az iráni rendőrségen belül új részleget hoztak létre a weboldalak ellenőrzése, az internetes "bűncselekmények" elleni fellépés céljából - jelentette szombaton a helyi média.
nov. 14
18:12
Csapdába csalták a kémet - oda a jószomszédi viszony? (Kripto Akadémia)
A hagyományosan jó chilei-perui kapcsolatok romlásával fenyeget egy kémbotrány, amely az utóbbi két hétben pattant ki a két szomszédos ország között. A két államfő az előzetes tervekkel ellentétben nem tart kétoldalú találkozót a szingapúri APEC-csúcson.
nov. 14
18:48
A sértett azt hitte, hogy ott zsákok lesznek, ám a helyiségben két katonát talált, orális szex közben (Kripto Akadémia)
Iraki foglyok kínzásának gyanújába keveredtek brit katonák; a brit védelmi minisztérium több tucatnyi állítólagos esetet vizsgál.
nov. 14
19:42
Megérkezett a vihar Nagy-Britanniába (Metropol)
Kiadós esőzés és óránként 160 kilométer sebességű szél okozott áradásokat és közlekedési káoszt szombaton Nagy-Britannia déli részén.
nov. 14
19:44
Éhségsztrájkol a FAO főigazgatója (Metropol)
Egynapos éhségsztrájkot tartott Jacques Diouf, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója az olasz fővárosban, hogy így rázza fel a nemzetközi közösséget az éhínség elleni harcra a FAO hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozója előtt.
nov. 14
20:00
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár jelezte, hogy a maga részéről vasárnap koplalni fog (Kripto Akadémia)
Egynapos éhségsztrájkot tartott Jacques Diouf, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója az olasz fővárosban, hogy így rázza fel a nemzetközi közösséget az éhínség elleni harcra a FAO hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozója előtt.
nov. 14
20:15
Velence velenceiek nélkül maradhat (Infostart)
Velence velenceiek nélkül maradhat, lakóit lassan a "kihalás szélén álló, veszélyeztetett fajnak" lehet tekinteni. A lagúnák közötti élet egyre nehezebb, jelentős elvándorlás figyelhető meg, éppen ezért egyre több az olyan kezdeményezés, amelyek érzékenyebben reagálnak a város elnéptelenedésére. Október 21-re 60 ezer fő alá csökkent a lélekszám Velencében, amelyet alig négy évtizede még 120 ezren…
nov. 14
20:36
"Ócska, gonosz vallás az iszlám, amelyet elmebetegek terjesztenek országról országra már 1300 éve ... nemi erőszak útján gyarapítva a hívek számát" (Kripto Akadémia)
Engedélyezné "nem fehérek" felvételét is a brit szélsőjobb legnagyobb pártja, a Brit Nemzeti Párt (BNP), amely ellen jogi eljárás folyik megkülönböztetőnek ítélt alapokmánya miatt.
nov. 14
22:06
Klaus: "Számomra egy dolog biztos. A húsz évvel ezelőtti események máig is egy konkrét emberhez kötődnek" (Kripto Akadémia)
Václav Klaus cseh államfő nyilvános köszönetet mondott szombaton elődjének, Václav Havelnek a rendszerváltásért, s mindazért, amit Csehország szabadságáért tett.

Keresés