2009. november 9. hétfő

nov. 9
6:12
Elhunyt Vitalij Ginzburg Nobel-díjas orosz fizikus (Infostart)
93 éves korában Moszkvában elhunyt Vitalij Ginzburg Nobel-díjas orosz fizikus. A tudós 2003-ban megosztva kapta a fizikai Nobel-díjat egy orosz-amerikai és egy brit tudóssal: mindhárman úttörő jelentőségű munkát végeztek a szupravezetés területén. Vitalij Ginzburg korábban a moszkvai Lebegyev Fizikai Intézet tudományos csoportjának vezetője volt, több mint négyszáz tudományos munka és tíz…
nov. 9
6:30
Az USA és Izrael a Közel-Kelet békéjéért (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn Washingtonban Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel folytat tárgyalásokat - erősítette meg a Fehér Ház helyi idő szerint vasárnap.
nov. 9
6:48
Megerősítették tisztségében Tőkés Lászlót Erdélyben (Infostart)
Megerősítette elnöki tisztségében Tőkés Lászlót hétvégi kolozsvári plenáris ülésén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács; az eseményen határozatot fogadtak el arról, hogy a szervezetet egyesületként bejegyzik a bíróságon.
nov. 9
6:48
Tovább tombol a terror! (Kripto Akadémia)
Egy tálibellenes polgármester mellett legalább tizenegy civilt is megölt az az öngyilkos merénylő, aki vasárnap robbantotta fel bombáját a pakisztáni Pesavar városában lévő piacon - közli a Reuters.
nov. 9
6:50
Irakban jóváhagyta a parlament a választási törvényt (Infostart)
Irakban jóváhagyta a parlament a választási törvényt; a jogszabály alapján jövő év elején megrendezhetik a következő törvényhozási voksolást.
nov. 9
6:52
Földrengés volt Indonéziában (Infostart)
Indonéziában a Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés volt a nyugati Sumbawa szigeten. Áldozatokról eddig nem érkezett hír, és szökőár-riadót sem rendeltek el.
nov. 9
7:06
Szabad választások Irakban! (Kripto Akadémia)
Sok hetes huzavona után elfogadta a választási törvényt az iraki parlament, ami azt jelenti, hogy januárban szabad választásokat tarthatnak a megtépázott országban.
nov. 9
7:24
A leszbikus püspök és Szűz Mária (Metropol)
A svéd evangélikus egyház igent mondott az azonos neműek között köthető házasságra, és püspökké neveztek ki egy leszbikus lelkészt.
nov. 9
7:26
Húsz éve omlott le a berlini fal (Metropol)
1989. november 9-én nyitották meg a berlini fal átkelőhelyét. Ekkor vált szabaddá az addig szigorúan őrzött két városrész közt az átjárás. Frank Godniak szinte mindenkinél jobban ismerte a berlini falat – hosszú éveken át ő felelt azért, hogy senki se juthasson át rajta. Az egykori őr nyilatkozik.
nov. 9
7:42
Margot Honecker a szocializmus visszatérését várja Chilében (Infostart)
Teljes névtelenségben, hűséges barátoktól és kommunistáktól körülvéve, a világtól visszavonultan éli napjait az egykori NDK legbefolyásosabb asszonya, Margot Honecker abban a makacs hitben, hogy egyszer "visszatér a szocializmus".
nov. 9
8:00
Újabb robbantásos merénylet Pesavarban (Infostart)
Pakisztánban 3 ember meghalt, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát egy közúti ellenőrzőpontnál, Pesavarban.
nov. 9
8:02
Észak-Kaukázusban 4 csecsenföldi fegyverest lőttek le a biztonsági erők (Infostart)
Az észak-kaukázusi Karacsáj-Cserkeszföldön 4 csecsenföldi fegyverest lőttek le a biztonsági erők.
nov. 9
8:18
Egy 14 éves tinilányt díjazott az ENSZ (Metropol)
Ki mondta, hogy a tinik csak magukkal vannak elfoglalva? A seattle-i Jessica Markovitz jótékonysági programot indított a ruandai nők és gyerekek oktatásáért.
nov. 9
8:18
Húsz éve omlott le a berlini fal (Kripto Akadémia)
Külföldi vezető politikusok jelenlétében rendeznek ma megemlékezéseket a német fővárosban a berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából.
nov. 9
8:20
Egymást érik az öngyilkos merényletek Pakisztánban - Újabb három halott (Kripto Akadémia)
Öngyilkos merénylet követtek el hétfőn az észak-nyugat-pakisztáni Pesavarban rendőrök ellen, a támadóval együtt három ember meghalt, további öt megsebesült - közölte a rendőrség.
nov. 9
8:36
Akik november kilencedikén születtek (Metropol)
Dieter Pusch berlini autókereskedő születésnapi partit rendezett minden „Fal-gyereknek”, azoknak, akik 1989. november 9-én születtek.
nov. 9
8:36
Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban (Kripto Akadémia)
Lezuhant egy amerikai katonai helikopter Irakban, és két pilótája meghalt - közölték hétfőn az amerikai erők.
nov. 9
9:12
Katasztrófa-helyzet Thaiföldön (Infostart)
Katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította a thaiföldi kormány az ázsiai ország 7 déli tartományát az elmúlt napok esőzései és áradásai miatt.
nov. 9
9:14
Lezuhant egy amerikai helikopter Irakban (Infostart)
Irakban lezuhant egy amerikai katonai helikopter; a két pilóta meghalt - közölték az amerikai erők.
nov. 9
10:06
SS-jelképes sisakot hordott két parancsnok (Metropol)
SS-egységek jelképét hordta sisakján két Afganisztánban szolgáló cseh katonai parancsnok - írja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap hétfőn.
nov. 9
10:06
Náci tisztnek képzeli magát két cseh parancsnok (Kripto Akadémia)
SS-egységek jelképét hordta sisakján két Afganisztánban szolgáló cseh katonai parancsnok - írja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap hétfőn.
nov. 9
10:08
Az iráni rendőrség kész kézlevágással büntetni (Metropol)
Az iráni rendőrség kész érvényt szerezni az iszlám büntető törvényeknek, például a kézlevágás alkalmazásának, mert annyira megnövekedett a bűnözés az országban - írta hétfőn az Ebtekar című iráni lap.
nov. 9
10:08
Brutális iszlám: kézlevágással büntetnének az iráni rendőrök (Kripto Akadémia)
Az iráni rendőrség kész érvényt szerezni az iszlám büntető törvényeknek, például a kézlevágás alkalmazásának, mert annyira megnövekedett a bűnözés az országban - írta hétfőn az Ebtekar című iráni lap.
nov. 9
10:24
Cseh defláció és munkanélküliség (Infostart)
Csehországban októberben átlagosan 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, és ugyanekkora mértékben mérséklődtek a tavalyi adatokhoz viszonyítva.
nov. 9
10:26
Az iráni rendőrség kész kézlevágással büntetni (Infostart)
Az iráni rendőrség kész érvényt szerezni az iszlám büntető törvényeknek, például a kézlevágás alkalmazásának, mert annyira megnövekedett a bűnözés az országban - írta az Ebtekar című iráni lap.
nov. 9
10:28
Der Standard: Miliband nem vállalja az uniós külügyminiszterséget (Infostart)
Nem vállalja az európai unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztét David Miliband brit külügyminiszter - írta hétfőn egy osztrák lap, egyre esélyesebbnek tartva a posztra Alfred Gusenbauer volt osztrák kancellárt.
nov. 9
10:42
SS-egységek jelképét hordta sisakján Afganisztánban két cseh parancsnok (Infostart)
SS-egységek jelképét hordta sisakján két Afganisztánban szolgáló cseh katonai parancsnok - írja a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap.
nov. 9
12:12
Már több mint százötvenen haltak meg Ukrajnában a járványban (Infostart)
Ukrajnában a járvány kezdete óta 155-en haltak meg influenzában és felső légúti megbetegedésben; az elmúlt 24 órában 11-en vesztették életüket - közölte az ukrán egészségügyi minisztérium.
nov. 9
12:30
Száz százalékhoz közelítő EU-adósság (Metropol)
A hazai össztermék (GDP) 100 százalékára emelkedhet - vagyis elérheti egy teljes év bruttó gazdasági kibocsátási értékét - 2014-ig az Európai Unió átlagos államadósság-rátája, hacsak a tagországok kormányai nem tesznek határozott lépéseket az államháztartási hiány lefaragására - írta a hétfői Financial Times egy belső uniós bizottsági elemzésből idézve.
nov. 9
12:32
Feladták a magyar hegymászók keresését (Metropol)
Az eltűnt magyar hegymászókat kereső csapat 5000 méteres magassági jutott, de a környéken nem találtak nyomokat és visszatértek - közölte Sárközy Péter pekingi főkonzul a Szecsuán tartományi hegymászók szövetségének legfrissebb jelentése alapján.
nov. 9
12:34
Belgrádi igenre vár a vajdasági autonómia (Metropol)
Az újvidéki parlament a hét végén elfogadta Vajdaság módosított statútumát, s ezzel lehetővé vált, hogy - ha majd a belgrádi törvényhozás is jóváhagyja - életbe lépjen az autonóm tartomány alaptörvénye.
nov. 9
12:48
Visszatérhet a halálbüntetés Oroszországban (Kripto Akadémia)
Az orosz alkotmánybíróság hétfőn meghallgatásokat kezdett arról, hogy jövőre is érvényben maradjon-e a halálbüntetés tilalma az országban.
nov. 9
13:24
Csalódásként értékeljük a rendszerváltást (Metropol)
Míg a csehek, lengyelek és a szlovákok többsége számára az 1989-es rendszerváltás utáni demokráciaépítés sikert jelent, addig a magyarok számára inkább csalódást - derült ki abból a visegrádi országokban készített felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Pozsonyban.
nov. 9
13:24
Szívesen látnánk az EU-ban Örményországot (Kripto Akadémia)
Magyarország támogatja Örményország közeledését az Európai Unióhoz - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn Budapesten a Sándor-palotában, miután megbeszélést folytatott az örmény köztársasági elnökkel.
nov. 9
13:26
A berlini fal még a lelkekben él (Kripto Akadémia)
Az elmúlt húsz esztendőben a berlini fal maradványai múzeumi tárgyakká váltak, de az a fal továbbra is ott él az emberek lelkében, sőt, saját bőrükön érzik még utóhatását - írja hétfői számában az Evenimentul Zilei.
nov. 9
13:42
Húsz éve omlott le a berlini fal (Infostart)
Húsz éve ezen a napon omlott le a berlini fal. A német egység napja azonban - a német történelem más, ehhez a naphoz kapcsolódó eseményei miatt - mégsem november 9-e lett.
nov. 9
13:42
Nem minden német örül a berlini fal leomlásának (Kripto Akadémia)
A németek túlnyomó többsége örül az egység helyreállításának. Erről tanúskodik az a közvélemény-kutatás, amelynek eredményeit hétfőn - a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján - hozták nyilvánosságra.
nov. 9
13:44
Cenzúra Gázában! Betiltottak egy újságíró-konferenciát (Kripto Akadémia)
A Hamász palesztin szervezet megtiltotta a Gázai övezeti újságíróknak, hogy részt vegyenek egy videokonferencián, amelyen keresztül ciszjordániai kollégáikkal léphettek volna kapcsolatba - közölte hétfőn a Nemzetközi Újságíró-szövetség (IFJ), amely az eseményt szervezte.
nov. 9
13:46
Nem foglalkozik Sólyom szlovákiai ügyével az unió (Kripto Akadémia)
Nemzeti bíróságokra tartozik annak a kérdésnek a megítélése, hogy jogos volt-e megtagadni Sólyom László köztársasági elnöktől a belépést Szlovákiába augusztusban - idézte fel az Európai Bizottság illetékesének korábbi nyilatkozatait Michele Cercone szóvivő hétfőn Brüsszelben.
nov. 9
13:48
Sehol nem fogadják szívesen a cigányokat (Kripto Akadémia)
A lakóhely szabad megválasztásának uniós elve ellenére is éri hátrányos megkülönböztetés a más uniós tagállamban letelepedő romákat - állapította meg az EU bécsi székhelyű Alapjogi Ügynöksége (FRA) hétfőn közzétett jelentésében.
nov. 9
14:00
Január végén választ Irak (Kripto Akadémia)
Irakban nagy valószínűséggel jövő január 21-én tartják meg a parlamenti választásokat - közölte hétfőn Faradzs al-Haidári, az országos választási bizottság elnöke.
nov. 9
14:18
98 éves korukig bírták együtt (Metropol)
Kilencvennyolc évesen vált el egymástól egy pár Nagy-Britanniában, ami korrekord. Még soha nem számolta fel házasságát két ilyen koros ember a világon.
nov. 9
14:36
Gorbacsov vagy II. János Pál volt a berlini hős? (Kripto Akadémia)
"Hazugság" azt állítani, hogy Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár bontotta le a berlini falat, a valódi érdem ugyanis a néhai II. János Pál pápát és a lengyel Szolidaritás szakszervezetet illeti - jelentette ki Lech Walesa volt lengyel államfő és szakszervezeti vezető hétfőn egy lengyel televíziónak adott interjúban.
nov. 9
14:54
Helyesírási hibákért kért elnézést a brit kormányfő (Metropol)
Helyesírási hibáktól és elírásoktól hemzsegő részvétnyilvánító levél miatt kért elnézést az Afganisztánban legutóbb meghalt brit katonák egyikének édesanyjától hétfőn Gordon Brown brit kormányfő.
nov. 9
15:12
Csehországban nyilvánosságra hozták a kommunista hírszerzők nevét (Infostart)
Hozzáférhetővé vált az interneten hétfőn az egykori csehországi kommunista hírszerzők névjegyzéke.
nov. 9
15:12
Kivégeztek kilenc lázadót Kínában (Metropol)
Mindnyájukat a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen nyáron kirobbant zavargások során elkövetett bűncselekmények miatt ítéltek halálra.
nov. 9
15:48
Nyilvános a kommunista hírszerzők névjegyzéke (Metropol)
Hozzáférhetővé vált az interneten hétfőn az egykori csehországi kommunista hírszerzők névjegyzéke. Kelet-Európában ez az első eset, hogy a volt kommunista rendszer külföldi hírszerzőinek nevét is nyilvánosságra hozták.
nov. 9
15:50
Kelet-német sportcsillag volt (Metropol)
Katrin Krabbe 1988-ban üstökösként robbant be a sportéletbe, amikor az ifjúsági világbajnokságon megnyerte a kétszáz méteres számot.
nov. 9
16:06
Hétéves kisfiú került kórházba alkoholmérgezéssel (Metropol)
Egy hétéves kisfiú került túlzott alkoholfogyasztás miatt a berlini Spandau városrész egyik kórházába: a gyermek véralkoholszintje rendkívül magas, 2 ezrelék volt.
nov. 9
17:54
Mire jut együtt egy felkészületlen pártvezető és egy szemfüles újságíró? (Infostart)
Húsz évvel ezelőtt omlott le a berlini fal, a hidegháború és a kétpólusú világ szimbóluma, amely 28 éven keresztül akadályozta meg, hogy a keletnémetek nyugatra mehessenek. Az utazási szabályok enyhítéséhez egy felkészületlen pártvezető és egy leleményes újságíró járult hozzá.

Keresés