2011. augusztus 11. csütörtök

aug. 11
19:29
A vádlottak megjelenését sürgeti a Haríri-gyilkosságot vizsgáló bíróság vezetője (Kripto Akadémia)
A Hezbollah libanoni síita szervezet négy tagjának bíróság előtti megjelenését sürgette Antonio Cassese, a Rafík Haríri néhai libanoni miniszterelnök meggyilkolásának ügyében vizsgálódó különleges ENSZ-törvényszék (STL) elnöke csütörtökön.
aug. 11
21:51
Nem helyezték szabadlábra Timosenkót (Infostart)
Immár ötödször utasította el a kijevi bíróság, hogy szabadlábra helyezze a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt volt ukrán kormányfőt.
aug. 11
22:45
Az EMNT szerint elfogadhatatlan a szlovák állampolgársági törvény (Kripto Akadémia)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szerint elfogadhatatlan a hatályos szlovák állampolgársági törvény, amely "mélységesen alkotmány- és demokrácia-ellenes, kirekesztő és diszkriminatív" - olvasható a romániai magyar szervezet csütörtöki nyilatkozatában.

2011. augusztus 12. péntek

aug. 12
5:57
Megújul New York szimbóluma (Kripto Akadémia)
Egy évig nem lehet majd látogatni az amerikai Szabadság szobrot, mivel októbertől felújítási munkálatok miatt bezárják -­ adta hírül az Associated Press hírügynökség. A bejelentést Ken Salazar belügyminiszter tette, aki ugyanakkor megnyugtatta a közvéleményt, hogy maga a sziget nem zár be.
aug. 12
5:59
Botrányt kavart a bin Laden film (Kripto Akadémia)
Jay Carney, fehérházi szóvivő cáfolta azon híreket, miszerint az amerikai kormány bizalmas információkat osztott meg az Oszama bin Laden halálához vezető akció körülményeiről a filmet készítőkkel. Peter King republikánus képviselő kedden elküldött levelében arra várt választ az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA), valamint a védelmi minisztériumtól, hogy a Fehér Ház adott-e ki titkos…
aug. 12
6:01
Elfogták a bali merénylet fő gyanúsítottját (Kripto Akadémia)
Kiadták tegnap Indonéziának a bali merénylet egyik fő gyanúsítottját a pakisztáni hatóságok, több mint hat hónappal azt követően, hogy Északnyugat-Pakisztánban elfogták őt.
aug. 12
6:03
Újabb 1600 telep épül Izraelben (Kripto Akadémia)
Megadta a végső jóváhagyást az izraeli belügyminisztérium újabb 1600 telep építésére Kelet-Jeruzsálemben. Emelett további 2700 otthon felépítésére kívánnak rábólintani még a hónap során.
aug. 12
6:05
NATO-katonákat öltek meg (Kripto Akadémia)
Legalább öt NATO-katona halt meg tegnap egy útszéli pokolgép felrobbanásakor dél-Afganisztánban. Az észak-atlanti szövetség kevesebb mint egy hete szenvedte el egyik legnagyobb veszteségét a 10 éves háború alatt, amikor egy helikoptert lőttek le a tálibok.
aug. 12
6:07
Elengedték a NoW szerkesztőt (Kripto Akadémia)
Óvadék ellenében szabadon engedték a News of the World, telefonlehallgatási botrányba keveredett, s azóta megszűnt vasárnapi tömeglap egykori hírszerkesztő-helyettesét, Gerg Miskiwet.
aug. 12
6:09
Cameron keményen fellép (Kripto Akadémia)
A kormány elsődleges feladata a rend helyreállítása - jelentette ki David Cameron, brit miniszterelnök tegnap a parlament rendkívüli ülésén. További száz elfogatóparancsot adott ki a brit rendőrség.
aug. 12
6:33
Több tőzsdén tilos a shortolás (Infostart)
Betiltották a határidős eladási ügyleteket 15 napra a francia, az olasz, a spanyol és a belga tőzsdéken.
aug. 12
7:45
Elfogták az egyik mexikói drogkartell bérgyilkosainak a főnökét (Infostart)
Mexikóban letartóztatták az egyik drogkartell vezetőjét a hatóságok. Azzal gyanúsítják, hogy a parancsára öltek meg 600 ember az országban.
aug. 12
10:27
Az olimpiára nincs kihatása a zavargásoknak (Infostart)
A brit ötkarikás szervezet (BOA) garantálja, hogy biztonságos lesz a jövő évi londoni olimpia.
aug. 12
10:45
Újabb áldozata van a londoni zavargásoknak (Infostart)
Belehalt sérüléseibe egy idős férfi Londonban, akire hétfőn éjjel támadtak rá a randalírozók, miközben egy tüzet próbált eloltani a zavargások közepette.
aug. 12
12:51
Portugália megkapja a mentőcsomag következő részletét (Infostart)
A portugál szanálási program eredményeinek felülvizsgálatára az országban tartózkodó EU-EKB-IMF küldöttség, a "trojka" véleménye szerint Portugália jó úton halad a pénzügyi mentőcsomag feltételeinek teljesítésében, egyes intézkedések végrehajtását azonban fel kell gyorsítania.
aug. 12
17:03
WHO: Szomáliában kolerajárvány követheti az éhínséget (Infostart)
Az ENSZ szakemberei szerint Szomáliában az éhínség nyomán küszöbön áll a kolerajárvány is.
aug. 12
17:03
A brit lapok szerint a deficitcsökkentés nagy teher az országnak (Kripto Akadémia)
A parlament csütörtöki rendkívüli ülése után a pénteki brit lapok leginkább azt emelik ki, hogy a kormánykoalíció deficitcsökkentést célzó intézkedései súlyos terheket jelentenek az országnak.
aug. 12
17:21
Az OTP papírjai az S&P; fejlődő piaci indexében (Kripto Akadémia)
Az OTP bank részvényei bekerültek a Standard & Poor's újonnan létrehozott Next Emerging 40 részvényindexébe, amely az úgynevezett BRIC-en (Brazília, Oroszország, India és Kína) kívüli országok legfontosabb részvényeit követi - tájékoztatott közleményében a szervezet pénteken.
aug. 12
19:09
Mérges alga a nápolyi tengerben (Infostart)
Olaszországban halászati és fürdési tilalmat rendelt el Nápoly polgármestere a tengerben elszaporodott mérgező algák miatt.
aug. 12
19:09
Jelentés az EU-nak a túlzott deficiteljárás megszüntetése érdekében tett intézkedésekről (Kripto Akadémia)
A túlzott államháztartási hiány megszüntetésének érdekében hozott intézkedésekről készített jelentést a kormány az EU Tanácsának és a Európai Bizottságnak, amelyben rögzíti egyebek mellett, hogy véglegesen törölte a 250 milliárd forint összegű stabilitási tartalékot - került fel a kormany.hu hivatalos weboldalra pénteken.
aug. 12
20:03
Erős forgalom várható a röszkei átkelő belépőoldalán (Kripto Akadémia)
Ismét várakozásra számíthatnak azok az autósok, akik Szerbia felől a röszkei határátkelőhelyen kívánnak a hétvégén magyar területre lépni - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
aug. 12
20:05
Timosenko-per - MKI: sejthetően politikai tisztogatás kezdődött (Kripto Akadémia)
Sejthetően politikai indítékok alapján indítottak eljárást Ukrajnában Julija Timosenko volt kormányfő ellen - írta Rácz András, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) tudományos főmunkatársa, emlékeztetve, a Janukovics-kormányt egyre többen vádolják azzal, hogy a korrupció elleni harc ürügyén valójában a politikai ellenzékkel készül leszámolni.
aug. 12
20:07
Hans-Dietrich Genscher: A fal az NDK bukásának a kezdetét jelentette (Kripto Akadémia)
A berlini fal felépítése az egykori NDK bukásának a kezdetét jelentette - hangsúlyozta Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter.
aug. 12
20:21
Egy szövetségi fellebbviteli bíróság szerint alkotmányellenes Obama egészségbiztosítási reformja (Infostart)
Alkotmányellenesek a Barack Obama amerikai elnök által elfogadtatott egészségbiztosítási reform egyes intézkedései - állapította meg 26 állam közös keresete alapján pénteken Atlantában egy szövetségi fellebbviteli bíróság.
aug. 12
21:33
Brit zavargások - Az ellenzék szerint az énközpontú kultúra a rendbontások oka (Kripto Akadémia)
Ed Miliband munkáspárti vezető szerint a brit zavargásoknak az volt az oka, hogy az angol városokban az elmúlt években énközpontú kultúra terjedt el.
aug. 12
22:09
Basescu támogatja a román kormány költségvetési stratégiáját (Kripto Akadémia)
Traian Basescu román államfő pénteken teljes támogatásáról biztosította a kormány 2014-ig szóló költségvetési stratégiáját, hangsúlyozva, hogy szerinte Románia nem finanszírozhatja sokáig kölcsönökből a béreket és a nyugdíjakat.
aug. 12
22:11
Brit zavargások - Már öt halálos áldozata van a rendbontásoknak (Kripto Akadémia)
Egy hétfőn megtámadott férfi éjjel belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a zavargások halálos áldozatainak száma Nagy-Britanniában. Időközben vezető politikusok a rendbontások helyszíneire látogattak el.

2011. augusztus 13. szombat

aug. 13
5:57
Kína szupergyors vonatokat hívott vissza (Kripto Akadémia)
Visszahívott 54 szupergyors vonatot a Peking és Sanghaj közötti vasúti szakaszról a kínai állami gépgyár. A China CNR Corp. egy nappal azután jelentette be a döntést, hogy a pekingi kormányzat azt közölte, felfüggeszti az új szupergyors vasúti szakaszok kiépítését, mert súlyos biztonsági kockázatok merültek fel. "A China Corp 54 darab CRH380BL szerelvényt hív vissza biztonsági okok miatt" -…
aug. 13
5:59
Barack Obama nehéz nyara (Kripto Akadémia)
Vesszőfutás volt eddig Barack Obama idei nyara. Az amerikai elnök horzsolásokkal került ki a Kongresszussal folytatott alkudozásból, népszerűségi mutatói visszaestek, s még demokrata körökben is aggódva latolgatják 2012-es újraválasztási esélyeit.
aug. 13
6:01
Szigorú megszorítások várhatóak Olaszországban (Kripto Akadémia)
A kormányzatnak 20 milliárd eurót kell megtakarítania 2013-ig, eddig az évig ugyanis - Silvio Berlusconi kormányfő ígéretei szerint - kiegyenlítetté kell válnia a költségvetésnek. A kabinet valóban drasztikus intézkedéseket vezethet be.
aug. 13
6:03
Óriássátorral fedik be a fukusimai reaktort (Kripto Akadémia)
Hatalmas műanyagsátorral fedik be a márciusi földrengés és cunami nyomán legsúlyosabban megrongálódott 1. reaktorblokkot a Fukusima Daiicsi atomerőműben. Vatanabe Kodzsi, az erőművet üzemeltető energiaszolgáltató cég, a TEPCO szóvivője tegnap közölte, hogy a sátor építése a héten már meg is kezdődött.
aug. 13
6:05
Bugár állampolgárságát firtatják (Kripto Akadémia)
Nem reagál a Híd párt Andrej Danko, a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párt (SNS) első alelnökének felszólítására - közölte az Új Szóval Czuczor Nóra, a párt szóvivője. A politikus azt követelte Bugár Bélától, bizonyítsa be, hogy nem rendelkezik magyar állampolgársággal.
aug. 13
6:07
Sarkozy tovább reménykedhet (Kripto Akadémia)
Tovább nőtt Nicolas Sarkozy népszerűsége. A francia köztársasági elnök közkedveltségi mutatója tavasszal érte el a mélypontot. Ezúttal azonban újabb három százalékkal gyarapodott, így 36 százalék alakított ki pozitív képet róla. Ez a legjobb eredménye 2010. márciusa óta.
aug. 13
6:09
Vizsgálatot sürget Miliband (Kripto Akadémia)
Nagy erőkkel járőrözik egész hétvégén a rendőrség London utcáin, hogy megelőzzék a zavargások kiújulását. Steve Kavanagh helyettes rendőrfőnök közölte, hogy a brit fővárosba vezényelt erősítés szolgálatban marad, az általában szokásos 2500 helyett továbbra is 16 ezer rendőr teljesít szolgálatot. Nem titkoltan attól tartanak, hogy a hétvégi italozások ismét feltüzelhetik az indulatokat.
aug. 13
10:09
Ricintámadásra készül az al-Kaida? (Infostart)
Feltételezhető, hogy ricin nevű méreggel végrehajtott támadásra készül az Egyesült Államokban az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnya - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a The New York Times.
aug. 13
10:27
Elképesztő műtéti beavatkozás: átszabta a nyelvét (Kripto Akadémia)
Nyelvtanulás végett műtéttel meghosszabbítatta a nyelvét egy brit diáklány.
aug. 13
11:03
Elraboltak egy amerikait Pakisztánban (Infostart)
Ismeretlen fegyveresek elraboltak egy amerikai állampolgárt a pakisztáni Lahorban lévő otthonából szombaton.
aug. 13
12:15
Nagykoalíciót akar az esetleges japán kormányfőjelölt (Infostart)
Nagykoalícióra törekedne Noda Josihiko japán pénzügyminiszter, amennyiben a kormányfő lemondana, s a kormányzó Japán Demokrata Párt őt választaná meg utódjául.
aug. 13
12:33
Az elefánt retteg a méhektől? (Kripto Akadémia)
Még a tövises sövény sem gátolja meg az éhes elefántokat abban, hogy betörjenek a szántóföldekre, és jól lakjanak az ott növő terménnyel: egy brit-kenyai kutatócsoport most új megoldást kínál a problémára - méhekből álló kerítést.
aug. 13
12:51
Ötven évvel ezelőtt kezdték építeni a hidegháború legkegyetlenebb szimbólumát (Infostart)
A keletnémet kommunista rendszer ötven évvel ezelőtt ezekben a napokban fektette le a Berlint közel három évtizeden át kettészelő fal alapját. Klaus Wowereit berlini polgármester felhívására szombaton délben egy percre megállt az élet, és a lakosság néma csenddel emlékezett meg a hírhedt fal áldozatairól. A média számos dokumentumot, korabeli riportot és kommentárt közölt a berlini falról, mintegy…
aug. 13
13:09
Helikopterrel ment a boltba egy férfi (Kripto Akadémia)
Húszmillió forintnyi összegébe kerülhet egy szendvics, némi csokoládé és egy palack üdítő egy ausztrál férfinak, mert helikopterrel ment a boltba.
aug. 13
13:11
Kiderült, mit olvas a legtöbb olasz (Kripto Akadémia)
A krimik a legnépszerűbbek az olaszok körében a nyári vakáció idején, a júliusi eladási adatok szerint a legnépszerűbb öt kötet közül három is bűnügyi műfajú volt.
aug. 13
13:27
A 200 millió fontot is elérhetik a zavargások okozta károk (Infostart)
A brit biztosítótársaságok becslései szerint akár a 200 millió fontot is elérhetik az utóbbi napok zavargásai által okozott károk.
aug. 13
13:27
Másfél millió dollárt fizet Hollywood egy tolvajnak (Kripto Akadémia)
1,3 millió dollárt fizet Hollywood annak a "hároméltű" tolvajnak, aki két esztendőn át keserítette az Egyesült Államok rendőrségének életét.
aug. 13
14:57
A berlini fal áldozataira emlékeztek Németországban (Kripto Akadémia)
A hírhedt berlini fal áldozataira emlékeztek szombaton a német fővárosban és egész Németországban.
aug. 13
15:33
Rejtélyes vaddisznópusztulás (Kripto Akadémia)
Tömeges vaddisznópusztulást észleltek júliusban a bretagne-i partoknál: a hekatombát a vizsgálatok szerint zöld algák által kibocsátott mérgező gáz okozta.
aug. 13
16:09
Félelmetes veszteséget szenvedett el London (Kripto Akadémia)
A brit biztosítótársaságok becslései szerint akár a 200 millió fontot is elérhetik az utóbbi napok zavargásai által okozott károk.
aug. 13
16:45
Lebuktak a rendőrök (Kripto Akadémia)
Angoltanulás lett a jelszó a milánói rendőrségen, miután turistának álcázott újságírók kiderítették, hogy az északolasz város rendőrei csak mutogatni tudnak a külföldi látogatóknak.
aug. 13
17:03
Elképesztő következményei lehetnek a kialakult helyzetnek (Kripto Akadémia)
A zavargások lecsendesedése után a szombati brit lapok az utóbbi napoknak a társadalomra gyakorolt hosszú távú hatásaival és a rendbontások valódi okainak felkutatásával foglalkoznak.
aug. 13
18:33
Régészeti kincsek után kutatnak az Északi-tengerben (Kripto Akadémia)
Először vizsgálják át régészek szisztematikusan az Északi-tenger fenekét a tizenkét mérföldes zónán kívül.

Keresés